Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (12. fejezet / B, vége)

     Ketten a környéken tétlenkedtünk.
     Tegnap valami borzalmas dolgot tapasztaltunk meg. Jaejoong még azt is javasolta, hogy nézzünk meg egy éjféli filmet, és mielőtt hazafelé vettük volna az irányt, a folyamatos nyaggatására elmentünk meginni egy italt. Éppen hazaérkeztünk, mikor hajnalodni kezdett. Az órára néztem, és mind a ketten keserű csalódást éreztünk. Jaejoongra pillantottam, és megvakartam a fejem.
     Sóhajtottam, felejtsd el, mert már így is elkéstünk, nem számítana, ha még többet késtünk volna. Aztán lefeküdtem Jaejoong mellé, aki mélyen aludt. Mikor már ott tartottam, hogy elfelejtem a sebet, a fájdalom újra felbukkant. Tegnap a járástól is majd' meghaltam, annyira fájt. Nem tudtam, hogy ha ez a kölyök meg tudja érteni a fájdalmat, amit elszenvedtem, akkor miért terhelt azzal, hogy egy olyan hosszú úton sétáljak. Ha tudta, akkor biztosan nem javasolta volna, hogy a városból egészen a házamig sétáljunk vagy talán mégis tudta, és azt akarta, hogy egy kicsit szenvedjek. Miért, a részeg kölyök ittas és mosolygós arcára gondoltam. A szeretőm, aki megégette a testem egyik értékes részét, nem volt hajlandó lenyugodni. Ma még akkor is elutasított, mikor át akartam ölelni alvás közben. Az ágy szélére feküdt, és azt mondta, hogy aludni akar, és ha tovább zavarom, akkor azonnal hazamegy. Az ágy végére lökött.
     Fogalmam sem volt, hogy miért maradtunk együtt most.
     – Jaejoong-ah, ideje iskolába menni…
     – …HMM…
     Valójában egy sötét ok miatt tartottam Jaejoongot a házamban. Szerettem volna látni ezeket – ahogy a kora reggeli napfény az ő puha arcán alszik, érezni a teste melegét, és ahogy az álmos álmos hangja válaszol az enyémre. Gyorsan érettségizzünk le, és menjünk az egyetemre, ezt követően beleegyeznél abba, hogy velem élj? Türelmetlenül feltettem magamnak a kérdést, és nagyon boldogságot éreztem ettől.
     Bár ez általában megtörtént reggelente, de most valószínűleg azért, mert tegnap mind a ketten ittunk; Jaejoong felébresztése több időt vett igénybe. Mikor sikerült Jaejoongot a fürdőbe tuszkolnom, már fél egy volt. Mivel Jaejoong egyenruhája elszakadt, tettünk egy kirándulást a házához. Az idő egy kicsit szűkös volt ahhoz, hogy utolérjük Nam Hun testnevelés óráját.
     Figyelembe véve, hogy ez a kölyök mindig visszakozik, még gyorsabban mozogtam.
     Szerencsére senki sem volt otthon, könnyű volt elhozni az egyenruháját.

     Ha a szülei tudtak volna erről, biztos fejfájásuk lenne. Annyira türelmetlen voltam, hogy felpattantam a motoromra, és a sulihoz mentem. Az érkezés ideje jó volt, Nam Hun testnevelés órája akkor kezdődött.
     A harmadikosoknak mindig szabad foglalkozásuk volt, tanárt nem lehetett találni. Nem haboztam elindulni a tornaterem felé.
     Jaejoong észrevette, hogy nem hagytam el a termet annak ellenére, hogy az ötödik óránk elkezdődött. Az arca tele volt kétségekkel. Azonban csak egy percbe telt, és rájött a szándékomra.
     – Jung Yunho.
     – Mi az?
     – Minek állsz itt még? Menjünk a termünkbe.
     – Fejezd be a hülyeségedet. Még nem vezettem le a dühömet.
     – Ez nem valaki dühének a levezetéséről szól! Megígérted nekem, hogy nem keveredsz többé bajba, elfelejtetted? Ha büntetést kapsz, hogyan mész majd egyetemre...?
     – Egy ilyen összetűzéssel találkoztál, ha csendben maradok, hogyan néznének azok a rohadékok rám?
     Nem számított, hogy ezt gyerekességnek hívták, csak a bosszú tudott lenyugtatni. Tegnap már megbüntettél, szóval te már jobban érezheted magad, mint ahogy én megértettem azt, hogy miért tetted, remélem, hogy te sem fogsz megállítani engem.
     – Mégis, nem akarom, hogy ezt csináld; nem számít mindaddig, míg nem verekedsz többet...
     – Aggódsz értem.
     – Én nem… egyszerűen csak nem szeretném.
     – Aigoo… aggódsz a férjedért?
     – Baszd meg, már megmondtam, hogy nem aggódom!
     Megfogtam a kölyök arcát, és ő dühösen nézett rám. Olyan gyönyörű. Nem tudtam ellenállni a szívem akaratának, és gyorsan arcon csókoltam őt. Jaejoong meglepődött, és egy kicsit hátrébb lépett, így a válla felett megláttam Nam Hunt. Jaejoong is érzékelte, hogy látom, hátrafordult, hogy vessen rá egy pillantást, és utána újra visszafordult, hogy rám nézzen. Sóhajtott, ami azt jelentette, hogy engedélyezte nekem, hogy azt tegyem, amit akarok. Aztán felemelte a kezét, hogy megfogja az arcom, mondván, hogy legyek óvatos.
     – Ha veszítesz, megharaplak.
     – Yah, yah, de tegnap már megégettél, még mindig fáj.
     – Az a te hibád, ha ma veszítesz, még egyszer megégetlek.
     – Ah… akkor hogyan vehetném át az irányítást?
     Nyíltan viccelődtünk egymással, és a fenekembe rúgott, mintha rossz hangulatban lenne. Aztán megkérdezte, hogy rendben leszek-e. Integettem neki, és arra futottam, amerre Nam Hun volt. Nam Hun álszenten köszöntött, és én viszonoztam egy mosollyal. Nam Hum jártatta a száját. A „baráti” üdvözléseknek itt kell véget vetni. Nem tudtam megállni, odarohantam hozzá, a hajába martam, és a térdembe vertem a fejét.
     – Wu ah uh! – Nem törődtem a szenvedő kiáltásaival, amiket az általam okozta fájdalom váltott ki, továbbra is kifeszítettem a lábam, és rugdostam. Minden alkalommal, minden egyes rúgás pontos volt, és az érzés nagyszerű volt. A terem egy Asura* területévé vált, míg Nam Hun még mindig káromkodott, és a padlón fetrengett, nem értve a szituációt. Az emberek összegyűltek, hogy kifejezzék a személyes nézeteiket. Nam Hun és Jung Yunho verekedtek? Miért? Miért verekedtek? Jaejoong megjelenése kielégítette a kíváncsiságukat. Jaejoongot sokkolták az ellenmondást nem tűrő támadásaim, hátulról felém rohant, a szemei kikerekedve bámultak.

     Aggódtál értem; ez egy nagyon szokatlan Kim Jaejoong volt.
     A hozzád hasonló rohadékoknak hírnevük is van, szóval én csak a megfelelő végkielégítést szeretném választani.
     – Kim Jaejoong, hol értek hozzád azok az emberek?
     Mivel Jaejoong továbbra is csendben maradt, a tömeg rám nézett. Úgy viselkedett, mint egy néma; egyetlen egy szó sem hagyta el a száját, csak a szemei villogtak. Nem volt időm ezen gondolkodni, annak érdekében, hogy megbosszuljam őt, ismételten megrúgtam Nam Hunt, még mielőtt felállt volna. Újra feltettem a kérdést. A kölyök arca nagyon körmönfonttá vált, úgy tűnt, mintha mosolyogna, és rendkívüli izgalom ült rajta.
     – Jaejoong-ah, hol?
     – Öhm… mellkas!
     Oké. Nam Hun, aki éppen csak nagy nehezen felállt, egy rúgást kapott a mellkasába. Jaejoong ráadásul szurkolni is kezdett. A döbbent arckifejezése hamar eltűnt.
     – És még?
     – Itt--!
     Felemeltem Nam Hunt a nyakánál fogva, és az öklömet az arcába vertem. A puszta erőm miatt a földön feküdnél, és még mindig provokálsz? Milyen bátor egy fattyú. Hová tűnt az arroganciád? Ezekkel a gondolatokkal csak még dühösebb lettem, és ráléptem. Hihetetlen, de a homlokom gyöngyözni kezdett az izzadtságtól.
     – Ennyi elég?
     – Eh, eh! Nem, nem! Ennyi nem volt elég!
     – Hol hagytam ki?
     Annak érdekében, hogy lecsillapítsam a légzésem; abbahagytam az intenzív testmozgást, és a testhőmérsékletem felemelkedett. Meglazítottam a nyakkendőm, de még mindig meleg volt. Arra gondoltam, hogy gyorsan véget vetek ennek, és irány vissza a légkondicionált osztályterem. Bár úgy tűnt, hogy annak a kölyöknek nehéz ezt kimondania, a környezetére nézett. A kerek szemei egy fix terültet kezdtek el bámulni, ami a csípőm volt.
     Egy pillanat alatt emelkedett fel a testhőmérsékletem is, és a haragom is egyszerre.
     – Bassza meg, még itt is megérintett?!!!
     Nem haboztam, és Nam Hunra tapostam. Hasba rúgtam, még ha az arca megsemmisülne is, az sem lenne képes kielégíteni a gyűlöletemet. Nam Hun végül megadó hanggal felemelte a kezeit. Ahogy azt néztem, milyen szánalmas módon könyörgött, hogy hagyjam abba, megállítottam a lábam. Az erős napsütés alatt még jobban izzadtam, még a pólóm is átnedvesedett.
     A derekamra tettem a kezeimet, úgy néztem Nam Hunra, aki a gyomrát markolászva fetrengett a földön.
     – Máris sírsz?
     – … Urg.
     – Irigy vagy?
     – …
     – Csak mondd, mondd azt, amit akarsz, Jaejoong.
     Nam Hun komoran nézett rám az eltorzult arcával, ez volt a legundorítóbb. Aztán csak az élvezetért belerúgtam még párszor. Valószínűleg dühösebb voltam, mint azt gondoltam. Amikor a kölyök dolgaival foglalkoztam, képtelen voltam uralkodni magamon...
     – Ő nem olyasvalaki, akivel szórakozhatsz, megértetted?
     Egy pillanatra Jaejoong felé néztem, aki nagyon elégedettnek tűnt. Az arc, ami boldogságba merült, az enyém volt. Gyere ide, és ölelj meg. A szép test is az enyém volt, és kim Jaejoong Jung Yunhóhoz tartozott. Jaejoong felé fordultam, és tárt karokkal hívtam.
     – Gyere ide, feleségem.
     Akár egy gyönyörű menyasszony, mint ahogy a pillangó lengeti óvatosan a szárnyait, felém szállt. Jaejoong, a szívemben lévő bánat nyom nélkül eltűnt. Az első szerelmem, a szerelmem, Kim Jaejoong, akit szerettem.
     Otthagytuk Nam Hunt, aki még mindig a földön fetrengett. Miután eltűntünk a tömeg elől, finoman a vállamra hajtottam a fejét, ő pedig kifejezetten szégyellősen veregette meg a hátamat. Bár nem szerette ezt.
     Nem feledkezett el a maga módján bosszút állni.
     – Mehrong**.
     Ha irigy lennék arra a nyelvre, akkor biztosan megőrülnék.
     Mivel jelenleg óránk volt, nem mehettünk be a termünkbe. Helyette a mosdóba mentünk. Szerettem volna érezni a srác nyelvét, és a gyönyörű fenekét is.

     A szívem csordultig tele volt lelkesedéssel ahogy felnyaláboltam a kölyköt, a forró napsugarak a hátunkat sütötték.





* Asura – szárazföldi háború
** Mehrong – nyelvnyújtás hangja. Jaejoong kinyújtotta a nyelvét Nam Hunra ^^

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (12. fejezet / A)

     Felemeltem a kezemet és megcirógattam a sebet az arcán. Elfintorodott.
     – Ah… Tudom… Egy szemét vagyok… – válaszoltam sóhajtva, a kölyök kuncogott rajta. Képtelen voltam vele nevetni. Biztosan komoly volt, mikor ezt mondta. Nem számít, milyen naivnak néz ki, biztosan sokat szenvedett egy ilyen veszélyes szituációval találkozva. Elrejtette a lelki fájdalmát, miközben igyekezett nem aggodalmat okozni nekem. Az orrával játszottam és megcsíptem azt, aztán ő felsikoltott a fájdalomtól, a bájosság a hangjában más volt, mint azelőtt, és még mindig könnyek törtek elő a szemeiből. Biztosan nagyon féltél, mert nem mentem, és biztosan aggódtál, esetleg nem megyek, és ez még ijesztőbb lehetett. Minden erőmmel átöleltem ezt a törékeny testet. Küszködött és mosolygott, mert nem tudott lélegezni. De nem érdekelt; az ágyban henteregtem, a kölyökkel a karjaimban. Kim Jaejoong, a szívem felrobban!
     – Mit csináljak veled… eh?
     – Mit akarsz csinálni ezzel az ahjusshi-szerű hanggal?! Mit szólnál ahhoz, ha először elengednél?
     Elvihetlek egy helyre, ahol senki nincs, csak te meg én? Ha ez lehetséges, egy kicsit jobban fogom érezni magam? A kölyök több stressz okozott nekem a megszokottnál.     A szemeim kifejezése túl intenzív lehetett, mert meglepetésemre elpirult. Folytattam a tekintete keresését.
     – Ne nézz többé rám – suttogta, és biztosan gondolkodott valamin. A kölyök lehunyta a szemeit, és a másik irányba fordította a fejét. A selymes tincsei; eltűrtem őket a füle mögé, és megpusziltam az arcát. A szívének kínja végül lenyugodott, hallottam a megkönnyebbült sóhaját.
     – Ó, igen, az instant tészta–!
Megcsókoltam, és az tulajdonképpen félrelökött, és egy szempillantás alatt felült. Bután néztem rá. Azt mondta, hogy az út szélére rakta a tésztát, és elfelejtette elhozni. Még mindig az instant tésztára gondolsz? Fejezd be a hülyeségeidet, és gyere ide gyorsan. Megpaskoltam a fenekét, és közelebb húztam.
     Pizzát rendeltünk, mert ő azt mondta, éhes. Várakozás közben nem volt mit tennünk, ezért mind a ketten a plafont bámultuk. A kölyök átölelte a nyakamat, lehunyta a szemeit és hozzám bújt. Talán azért, mert annyi minden történt egy ilyen rövid idő alatt, és nem úgy tűnt, mintha vége lenne. Bár én is nagyon éhes voltam, nem volt kedvem enni, és a vágyaimat tejesíteni. Folytattam a fekvést, majd hirtelen a kölyök előrukkolt egy mondattal.
     – Yunho-ah… van cigid?
     – Mi? Most hamarább akarsz meghalni?
     – Haha, nem, nem, szeretnélek cigizni látni.
Elégedetlenül néztem Jaejoongra, ahogy kivett az ágy sarkából egy cigarettát, és elhelyezte azt a számban. Aztán az a kölyök segített nekem meggyújtani. Dohányozni kezdtem, ahogy a kölyök kívánta. Tetszik a dohányzós képem? Ha ez a helyzet, milyen vagyok? Mi van a pózzal? Míg gondolkodtam, próbáltam a legjóképűbb oldalamat produkálni. A kölyök titokzatosan kuncogott, nem tudtam, min törte azt a buta agyát. Szóval folytattam a dohányzást.
     Azonban ez a kölyök lehúzta a nadrágomat, mikor még tiltakozni sem volt időm.
     – Yah, yah, mit próbálsz csinálni?
     Haszontalan lett volna megállítani, ez a kölyök már beékelődött alám. Neki köszönhetően most már a cigizésre sem tudtam koncentrálni. Ügyesen simogatta a Kis Yunnie-t, elérve, hogy felizguljak. Az erekcióm piszkálta a haját. Úgy tűnt, mintha büszke lenne erre, és folytatta a kuncogást.
     Ezután, mintha csodálkozna rajta, az ujjával körözött körülötte. Aztán meztelenül a térdeimre ült. Most fogjuk csinálni? El akartam dobni a cigarettát; azonban amikor körülnéztem, a hamutartó nagyon messze volt. Abban a pillanatban a kölyök keze elvette a cigimet, beleszívott, és szexin kifújta a füstöt. Ah, ah, akkor valóban ez a célod. Türelmetlenné váltam.
     Az egyik kezében a farkamat, a másik kezében a cigarettát tartotta. Óvatosan a feneke alá helyezte a cigit.
     – Jaj, meg fogod égetni magad! – Gyorsan utána nyújtottam a kezem, és annak érdekében, hogy később megkönnyítsem a behatolást, megragadtam a derekát, de furcsa, nem mozdult. Meglepődtem. Csak mikor Jaejoongra néztem…
     – Urg, ah!
     Megégette a farkam! A kis pirotechnika éppen megégette a bőröm egyik részét. Ez a remekmű valóban a kölyök keze által készült, hogy bosszanthasson. Ennek az volt az oka, hogy egy olyan sebet akart, amit más nem láthatott. Egyfajta árulást éreztem, amit nehéz megmagyarázni. Ez a róka! Megint átvert.
     A gyalázatosan botrányos Kim Jaejoong kihasználta azt, hogy a szeretője a sebét vizslatta, kiugrott az ágyból, és felvette a ruháit.
     Kihozni a sodromból, erről szól ez az egész!
     – Büntetés, ez a büntetés.
     – Yah, Kim Jaejoong… Urg…
     – Ah, úgy tűnik, megérkezett a pizza!
Még nem is hallottam a csengőt, ő már kiszökött a szobából. Még a szexi hátát sem tudtam utálni.
     Fájdalmas és bizsergő volt, Kicsi Yunnie-re néztem, ami fokozatosan kisebbé vált. Összeszorítottam a fogaimat, és röviden megérintettem a sebem, uh… Nyögtem a fájdalomtól. Láttam a cigarettacsikket, amely már rég el volt nyomva. Ez! Annyira fájt, hogy még egy hangot sem tudtam kiadni magamból. Elkezdtem az ajtót bámulni. Mégis, az én hibám volt az egész. Felsóhajtottam, és elővettem egy cigarettát, majd újra rágyújtottam.

     Holnap az ötödik órában lenne Nam Hun testnevelés órája...

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (11. fejezet)

     Húsz perce, hogy a kölyök kiment. Az idő, amit az oda és a visszaút vett igénybe, mindössze öt perc volt, és az a kölyök nem jött vissza, mint ahogy az várható volt. Nem volt jóérzésem ezzel kapcsolatban, biztosan jól van, gondoltam, és miközben a fejemet fogtam, és magamat hibáztattam, valamikor az ég besötétedett.

     Az időjárás egy kicsit hűvös volt; nem törődtem azzal, hogy felvegyek valamit, ami felmelegít, és sietve kimentem az ajtón. A kezeim, ők a kölyök mobilját szorongatták.     Ugyanazon az úton voltam. Bár igyekeztem elkerülni az utat, ahol a hyungom meghalt, akár egy gyenge idegzetű, most meg kellett találnom Jaejoongot. Ha át akartam volna menni a zebrán, sokat kellett volna gyalogolnom, hogy ideérjek; nem volt időm rá, így félretoltam a lehetséges veszélyeket, és áthaladtam az úton.

     Türelmetlenül kiabáltam Jaejoong nevét, akár egy szülő, aki elvesztette a gyerekét, miközben mindenhol kerestem. Ennek ellenére még mindig nem találtam őt; hol vagy?Hirtelen egy nagyon rossz érzésem támadt. Tetőtől talpig izzadtam, rohantam; Nam Hun volt az egyetlen kép, ami felvillant az agyamban. Kérlek, nem számít mi; ne hagyd, hogy Kim Jaejoonggal megtörténjen az, amitől rettegek. Futottam és futottam.

     Éppen akkor, mikor alig láttam valamit, vettem észre Jaejoongot. Még ha várható is volt, akkor is testi sértést szenvedett el, teljes sötétségben. A haja teljesen összekuszálódott; a ruhája szakadt volt, és bár az arcáról rendkívüli pánikot lehetett leolvasni, még így is, hogy megvédje magát, „mérgező gázt” bocsájtott ki magából. Hitte, hogy el fogok jönni. Ez a buta agy számtalanszor ellenállt annak érdekében, hogy több időt nyerjen. A szakadt ruhák feltárták a sebeket, és a nadrágja, ami le lett véve, és megtaposták, ezek köszöntötték a szemeimet. Már nem voltam képes elfogadni azt, hogy mi történt Jaejoonggal a mai napon.

     Eldobtam a telefont, amit szorongattam, és egyenesen az egyik bunkó arcába csapódott. A mobil a földön landolt, összekarcolódott, és eltörött. Az a gazember azonnal leguggolt, és kezeivel eltakarta a fejét. Yunho-ah, Yunho-ah… Felrobbantam, miközben hallgattam a kölyök zokogását. Nekimentem ötüknek, és nem voltam biztos abban, hogy én fogok nyerni. Tíz megvető szem bámult rám. Az ütéseimen keresztül vezettem le a haragom. Egyenként, fogak estek ki a szájukból és az orrnyergük is eltört. Kettő közülük már a kezdetektől fogva menekült. 

     – Urg, ah, ah… Hu….!!

     Gyorsan lélegeztem, még mindig képtelen voltam kiereszteni a dühömet. Még több ütést vittem be a patkány gyomrába. A kölyökhöz sétáltam, a feje egy kicsit felemelkedett, és rám nézett, a szemei bevéreztek, és az arcának a bal oldala fel volt dagadva. Az ajkába harapott, és keményen próbálkozott, hogy visszatartsa a sírását. Mégis, a könnyei még mindig csöpögtek, mikor segítettem neki az egyenruhájával.

     Nagyon szerettem volna bezárni ezt a zokogó szájat, nem akartam hallani a kölyök sírását.

     Fogtam a nadrágját, és segítettem neki felvenni, a hátamon cipeltem őt, és elindultam a hosszú úton a zebrához, majd vissza a házhoz. A kölyök egy szót sem szólt; egész idő alatt csak a zokogását hallottam, dühös voltam magamra, és ugyanúgy a kölyökre is.
Elengedtem, és a vécé padlóján landolt. Megdörzsölte a vállait, miközben dühösen rám nézett.

     Amúgy is feldúltnak érzem magam, miért kell neked is így viselkedned? A szempár, ami igazságtalanul vádolt, követett engem. Ez a tett csak ahhoz vezetett, hogy még idegesebb lettem. Végül letéptem a piszkos és gyűrött egyenruhát. Le akartam törölni ezt a mocskos és összezavarodott tekintetet; ne lássam még egyszer őket. 

     – Hideg!! Ah… Huhuhu… ne!!

     Hirtelen a kölyök teste összerezzent, sírt, miközben a hideg víz ráfröcskölődött. Nagy erővel fürdettem őt, ő pedig még erősebben sírt. Megcsípett, szeretett volna eltolni engem magától; Teljesen megértem, csak éppen én még dühösebb vagyok, és még jobban utállak most téged… fenébe.

     Még mielőtt le tudta volna törölni magáról a vízcseppeket, behúztam Jaejoongot az ágyba. A kölyök a takaróval fedte el a testét. Didergett a hideg miatt, még a fogai is összekoccantak; véreres szemeivel rám meredt. Ha megütöm ezt a gyönyörű arcot, a szívem végül jobban fogja érezni magát? Jaejoong-ah.

     – Ha undorodsz tőlük, csak kiabáld ki. Újra a mosolyodat használtad, hogy elcsábítsd őket?

     – Már megmondtam nekik, de nem érdekelte őket! Komolyan azt hiszed, hogy azok a szemetek olyanok, mint te?

     – Na? Akkor kérdezd meg magadtól, hogy miért nézel ki ilyen undorítóan! Addig aggódtam érted, míg a szívem összetört, bunkó!!

     … A csend nyomással szállt alá, sokáig csendben maradtunk. Tudtam, hogy rossz szavakat választottam, de nem tudtam, hogyan kérjek bocsánatot.

     – Rohadék. Te voltál az, aki azt mondta, hogy gyönyörű vagyok...

A könnyei a takaróra hullottak, fájt még látni is. Nagyon meg szerettem volna ölelni, de a szívem még mindig füstölgött, mint egy kémény. Gyűlöltem magam, depressziós voltam és kétségbeesett.

     – Azt mondod, amit tudsz? Csak azt tudod, hogyan kell sírni és bajba keveredni!!

     – Bassza meg… mi történt. Huhuhu… igen, igaz, hogy csak bajt tudok okozni!! Mi van veled, te csak azt tudod, hogyan kell üvöltözni és kiabálni velem!!

     – Baszd meg… azért, mert mérges vagyok!...…
Nem tudtam uralkodni magamon, és a hajamat téptem. Káromkodások hagyták el az ajkaim. Azonban valójában miért érzem úgy, mintha sírni akarnék? Kim Jaejoong, miért…? Miért?

     Abban a pillanatban, amikor az ágyra ültem, a kölyök összekuporodott, próbálva elmenekülni előlem. Tudta, hogy még mindig dühös voltam. Tudta, milyen a természetem, már megütöttem volna.

     Kitártam a kezemet; azonban ő csak hol rám, hol a tenyeremre nézett; nem akarta, hogy megöleljem. Sóhajtottam.

     A haragom lassan lecsillapodott. Ő is, már nem sírt, átölelte a térdeit, és rám bámult. A szemei villogtak, mondván, hogy most közelebb mehetek hozzá.

     Odakúsztam hozzá. Levéve a takarót, széthúztam a térdeit; nem úgy tűnt, mintha lett volna valamilyen komoly sérülése vagy hogy megerőszakolták volna. Mikor korábban megtaláltam, az alsója még mindig rajta volt, annak ellenére, hogy a nadrágját levették. Mégis, kis sebek voltak minden egyes testrészén, és azt erőtlen hangon azt mondta nekem, hogy ne nézzem meg őket.

     – Hol értek hozzád azok a patkányok?

     – Nem tudom… utállak… üvöltözöl, és még le is szidsz.
A térdeimre tettem Jaejoongot, az egyik kezem a dereka körül volt, és a másik a testét érintette. Nincs semmilyen komoly sérülésed, igaz?

     – Én vagyok a hibás. Nézz rám… Látod, az arcodat teljesen szétverték.

     – Nagyszerű, vedd el a kezedet… Mivel most annyira csúnya vagyok, jó lenne, ha nem néznél rám... 

     A karjai a nyakam köré fonódtak, azt mondod, hogy ne nézzek rád, mégis kényszerítesz. Hamarosan megfulladok, kisgyerek. Gyengéden a kezére csaptam, aztán ő elengedett, ártatlanul nézve rám.

     – Te egy szemét vagy.