Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (8. fejezet / B)

     Már jó ideje elküldte ezt az üzenetet. Úgy tűnt, egy kicsit gyorsabban tudok futni, mintha taxiznék, ha most elkezdek rohanni, akkor tíz percen belül oda tudnék érnem.
     Nagy sebességgel, teljes erőbedobással futottam. Úgy éreztem, hogy a torkom lángol, mintha hányni akarnék, rohantam a társasházhoz a másodikra, abban a pillanatban úgy éreztem, a fájdalom elpárolgott, mint egy álomban. Ott állt a bejárati lépcsőn Jaejoong.
     – Hu… Sajnálom.
     – Mit sajnálsz?
     Ah, francba, Jaejoongra néztem, aki egy metsző kérdéssel válaszolt nekem; tudtam, hogy egy komoly hibát vétettem. Tényleg felbosszantottam őt? Végtére is, Jaejoong arckifejezése most kristálytiszta volt – nem hitted volna, hogy hazudtam. Szilárdan hittem, hogy a körülményem most nagyon veszélyes volt.
     Arra sem volt időm, hogy lelassítsam a légzésemet, arra sem, hogy visszatartsam őt, és hideg szívvel megfordult, megkezdve a büntetésemet.
     – Gyere be, te.
     Inkább verd ki belőlem a szart is, üss meg úgy, ahogy akarsz, még ez is jobb lenne a hosszú ideig tartó némaságnál. Honnan tudja? Ebben a pillanatban komolyan szerettem volna átnézni a híváslistáját. Jaejoong a kanapén ült, még én a bokája mellett, akárcsak egy ember, aki egy bűncselekményt követett el; lehajtottam a fejemet, elgondolkodtam azon, hogy mit csináltam.
     – Jól érezted magad azokkal a lányokkal, igaz?

     Féltékeny vagy?
     – … Jaejoong-ah, ez…
     – Az arcodra van írva, hogy szeretted, mert nagyon vörös.
     Talán tényleg részeg voltam; az elmém feloldódott, mikor hallottam, hogy Jaejoong a hangján tölti ki a dühét. Az arcom ugyanakkor tényleg nagyon vörös lett. Az előttem lévő dolgok forogtak; arról sem volt fogalmam, hogy mennyit ittam.
     Azonnal változtattam a testhelyzetemen; letérdeltem, és az arcomat hozzádörgölve Jaejoong bokájához tettem.
     Még mindig mérges vagyok, menj arrébb. Annak ellenére, hogy ezt mondta, még mindig hozzádörgölőztem.
     Gyönyörű, még szebb volt, miután ittam.
     Az alkoholtól extra energiám volt, szerettem volna játszva keresztül menni ezen vele; talán tényleg keresztül tudok menni ezen. Lassan mozgattam a kezemet, és átöleltem a karcsú bokáját, megadtam annak a kölyöknek a kezdést, és felugrott, miközben azért küzdött, hogy kiszabadulhasson. Bár a kezem nem volt gyenge; megragadtam őt, és feltoltam a nadrágszárát, megérintve a vádliját és a térdeit.
     – Te rohadék!
     – Bocsánatot kérek… eh?
     – Még mindig nem vagy hajlandó arrébb menni…? Te… ez rohadt csikis...
     Annak érdekében, hogy újra leverjem az ellenállását, megint feltoltam a gatyáját, és megfogtam a combjait; aztán ő egyszerűen meghúzta a hajam.
     Fájdalom, még ha ez halálosan fájt is, akkor is ezt akartam csinálni. Mélyebbre mentem, de mivel ez gatya volt, nem tudtam azt tenni, amire vágytam. Abban a pillanatban, amikor elvettem a kezem, ő is elvette a sajátját, és befejezte a hajam húzását. Kihasználva az időt, most arcomat a két lába közé fúrtam, és aztán újra húzni kezdte a hajam.
     Szóval inkább a nadrágját szívtam, a nyelvemet használtam, hogy nedvessé tegyem és cirógassam a férfiasságát, akár egy csatában. Mivel a szám még megvolt, uhh… ezzel a csodálatos hanggal kísérelve, az a kölyök elengedett, és lassan a vállaimba kapaszkodott, mindkét lába remegett.
     – Ah… Én… még mindig mérges vagyok, ah…
     – Folytasd a haragudást… még akkor is gyönyörű vagy, ha mérges vagy.
     – … Ah! Uh… Perverz…
     Félreraktam a kezeket, melyek a nadrágja alatt turkáltak, megragadtam a derekát, és lehúztam a nadrágját, és az alsónadrágját is könnyedén levettem, ahogy alaposan megnéztem megint, aztán észrevettem, hogy az valójában az én alsóm volt.
     Izgatva Jaejoongot, aki a kanapén feküdt, felé kúsztam, még mindig úgy éreztem, hogy szédülök. Ebben a kaotikus állapotban az arcom biztosan még furcsább volt, az a kölyök folyamatosan mosolygott. Tudtam, hogy most hülyén nézek ki, ne röhögj, mérges megőrülök.
     – Te vagy a legfőbb megtorló…
     – Menj arrébb, alkohol szagú a leheleted...
     A mondata miatt a számat a füléhez tettem. Jaejoong fülei és a mellkasa voltak a legérzékenyebb területei. A nyelvemmel behatoltam a fülébe, ő pedig tiltakozott.
     – Nem mosolyoghatsz és viselkedhetsz olyan szépen a hoobaékkel…
     – Ah, ah…?
     Emiatt a furcsa hang miatt újra megismételtem a mondatomat. Az arcom felmelegedett az alkoholtól. Bizonyára nem a féltékenységem volt az oka és az éretlenségem miatti harag. Jaejoong szerette volna a fejemet magával szembe húzni, de én ezt el akartam kerülni. Láttam, ahogy belenyalt a köldökömbe. Ezután egy olyan mondattal állt elő, ami sok hatást váltott ki belőlem.
     – Mmm, Oppa…
     Befejeztem azt, amit csináltam, és felemeltem a fejem, hogy ránézzek. A kölyök szeretettel vizslatott engem, akárcsak Szűz Mária, kedvesen és jóindulatúan.
     Ez az én imádnivaló szeretőm, aki mindig mogorva és lenéző?
     – Mit gondolsz, hogy Oppának hívsz?
     – Nem szereted, mikor az emberek Oppának hívnak? Oppa, szabad vagy ma? Oppa, hogy nézek ki?… Oppa, Oppa...
     – Ne hívj így többé, bassza meg.
     – Mi az…
     A kölyök egyszerre nevetett, és gúnyolódott. A végén ilyenné vált, ha tudtam volna, nem kérek bocsánatot, egy kicsit megbántam. Látta, hogy a fejemet vakarom, és nyugodtan el akart szökni. Ez a kölyök, aki úgy viselkedett, mint egy róka.
     – Ah. Nem tudom… gyere ide, te.
     – Mi?! Yah, haza kell mennem…! Haza kell mennem… Nem maradhatok… kint… Ah urg…
     – Ki mondta, hogy nem maradhatsz kint? Gyere ide, ma addig fogjuk csinálni, míg a nap fel nem kell, ne gondolj másra!
     Lehet, hogy tényleg szerettem „Oppa” hangzását, és az Oppa hangzása annak a kölyöknek a szájából még különlegesebben hangzott. Jaejoong Oppájának lenni nem volt olyan rossz.

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (8. fejezet / A)

     A nyári szünet éppen előttem volt. Jelenleg az irodalom teremben voltam. Néhányan közülünk feladták a tanár hallgatását, és aludni kezdtek, mert ez volt az utolsó szombati óránk, és enyhíteni akarták a stresszüket. Mikor szünet tartottam a jegyzetelésben, a tekintetemet az ablakon kívüli tájra szegeztem. Nem tudtam, hogy a virágok mióta kezdtek el terjeszteni a polleneket, a nyári széllel kínozva. Ah, itt az ideje. A pompás napsugarak és a friss zöldek mind a ketten üdvözölték a korlátozott gyönyörűséget és uralták a nyarat.
     És; ő vágott át az atlétikapályán forró, tűző nap alatt, mint egy tavaszi, vadló.
     Mivel az ingét felfújta a szél, idegesen mosolygott. Csak hogy beszélhessek vele, elővettem a telefonomat, és tárcsáztam a számát.
     – Ne ráncold a szemöldököd.
     – Hogyan? Olyan meleg van, hogy kedvem lenne hazamenni.
     – Épp most jöttél, és már menni is akarsz, van ennek értelme?
     – De… kedvesem, menned kéne, és megtalálni az apumat.
     A kölyök válasza szintén időben válaszolt; az egyre szebb és szebb külső ebben a pillanatban volt a leggyönyörűbb.
     Még nem válaszoltam, ő felemelte a fejét és a termemet kémlelte, ami az ötödik emeleten volt. Bár nem láthatott engem, folyamatosan az osztálytermemet nézte, és én szintén sokáig néztem rá. Az óra a vége felé járt.
     Mivel tavaszi nagytakarítás volt, egy kicsit később hagytam el a termet. Sikerült időben megérkeznem az iskola előtti padhoz, ahol gyakran találkoztunk.
     Most nem volt az a beteg kifejezés az arcán, mint egy pillanattal ezelőtt, és a hoobaékkel beszélgetett.
     A napsütés alatt Jaejoong elrejtőzött az árnyékba, és nagyon elégedettnek tűnt.
     – Seok Ji-ah, a motorod nagyon menőn néz ki.
     – Szeretnél menni vele egy kört?
     – Hmm, de nem hagyhatom, hogy Yunho megtudja...
     – Ez csak motorozás; sunbae csak emiatt mérges lenne? Hahahaha…
     Nem tudta, hogy megérkeztem, és továbbra is szégyentelenül beszélgetett; a barátja észrevett engem, és a szemével jelzett neki, majd azonnal eltűnt Jaejoong oldaláról.
     Félszegen mosolyogva meghajolt, miközben üdvözölt engem. Szemöldök ráncolva néztem Jaejoongra; integetett nekem, és azt mondta:
– Oh, drágám megérkeztél? Szia!
     Ez nem az első vagy a második alkalom volt, hogy beszélgetett egy csoport hoobeével, és én észrevettem őket, a beszélgetésük tartalma pedig Jaejoong testéről szólt, és szégyentelenül megkérdezték, hogy mi a derékmérete.
     Azonban a szeretőm, aki érzéketlen volt, még boldogan is válaszolt nekik: „A derekam akkora, hogy Yunho két keze át tudja ölelni, hahaha.” Addig oktattam őt, míg el nem fáradtam. Tudja ő azt, hogy mit csinált? A helyzet az idősebb bátyám esküvőjén is egy kicsit furcsa volt. Jinho hyung és Jaejoong egy kis időre eltűntek, és amikor megkérdeztem, mit csináltak, egyszerűen nem válaszolt. Aztán mindenféle ok nélkül olyan kétértelmű mondattal állt elő, hogy „Még a hyungod is azt mondta, hogy róka vagyok.”
     Minden alkalommal, amikor ilyesmiket mondott, ugyanakkor dicsérte a szépségét és ingerelt engem, akkor egy ilyen Jaejoonggal nem voltam elégedett. Mert minél szebb volt, én annál idegesebb voltam.
     Bár ez csak akkor volt, mikor egyedül töltöttük el az időnket, és ő őszintén az egész testével kereste a szerelmemet, mintha csak a halálán lett volna. Ilyenkor kissé megkönnyebbültem.
     Óvatosan megkérdeztem őt a környezetben, ami egy kicsit zajos volt. Bár sejtettem, hogy miért van kint este, és miért nem megy haza túl gyakran, és az elejtett következményeket is, akárcsak a fő okokat, meg akartam kérdezni, hogy miért ilyen későn jött iskolába.
     – Nem tudom, nem akarok magyarázkodni. Nem tudnád csak megverni az apámat…?
     – Megvert?
     – Meg akart ütni a golfütőjével, de egy ajusshi megállította, az öregember energiája figyelemre méltó volt.
     – Akkor nem tudod majd elhagyni a házadat a következő pár napban.
    Egyszerre sóhajtottunk fel.
A szánalmas házastársam miatt, nem néztük sokáig a filmet, mi a helyzet ezzel? Megígértük, hogy később megnézzük.

~

     Nem tudtam, hogy az emberek követtek minket, mind a ketten akkor jöttünk rá, mikor pár szokatlan hangú lépést fedeztünk fel. Park Sung Hyun körül egy csomó női hoobae volt, még mielőtt hátrafordultam volna, ők már körém gyűltek. Park Sung Hyun a távolban rázta a fejét, nyilván valami történt.
     – Oppa, ráérsz ma? Múlt szombaton visszautasítottad a meghívásunkat, de ezen a héten nem kellene ennek problémának lennie, Oppa, csak szórakozz velünk ma, Sung Hyun oppa is beleegyezett, rendben van?
     Ha csak Jaejoong mellettem lett volna, nem kellett volna semmit sem mondanom ma; Jaejoong odafutott volna, és mondta volna, hogy „Ti srácok még akartok maradni? Siessetek!” Miért nem tudtam őket elutasítani? Próbáltam egy komoly arckifejezést magamra ölteni, és figyelmen kívül hagyni őket. De ahogy meghívtak engem, az visszafogott engem.
     – Oppa-ah, ha nem válaszolsz, azt úgy veszem, mintha hallgatólagosan beleegyeztél volna.
     – El fogsz jönni, igaz? Oppa, csak egyszer.
     A hangok miatt „Oppa, Oppa,”, nem hittem, hogy tudtam volna mozgatni a testemet.
Haza kéne mennem, és befejeznem a tavaszi nagytakarítást, azon kéne gondolkodnom, hogy később milyen filmet nézzek, szomorúnak kéne lennem amiért nem a hétvégémet nem tudom Jaejoonggal tölteni; a gyönyörű kedvesem miatt azt kéne tennem, amit megígértem neki.
     – Hol van a hely?
Végül így tettem.
     Hagytam, hogy Jaejoong a lakásomban maradjon egy hamis ürüggyel, mi szerint az anyukám házába mentem. Bár nem mondtam el nekik, hogy randizunk, ahogy anya Jaejoongra nézett, az egy kicsit rendkívüli volt. Továbbá Eunho hyung nem kedvelte nagyon Jaejoong megjelenését, azt mondta, hogy Jaejoong túlságosan szép; még azt is megkérdezte, hogy járunk-e. A családom róla való véleménye miatt egy kicsit nyomás alatt volt, nem könnyen ment bele, hogy eljöjjön a házamba, és ezért ez a hazugság kézenfekvő volt.
     Egy-két órának elegendőnek kéne lennie, és alkalmasnak egy kis játékra, alaposan szemügyre vettem az időt, és elsomfordáltam.
     Az elejétől kezdve nagyon jó volt. Mivel mindenki kicsit idegen volt a másiknak, úgy éreztem, hogy nem tartott sokáig. De miután mindenki inni kezdett, egyre jobban kezdtük egymást megismerni. Végül, ha nem lettem volna feltartóztatva a hoobaéim által, akkor elmentem volna a barátommal; a tervem úgy tűnt el, mint egy szappanbuborék. Összehasonlítva az elvárásommal, több mint két órát késtem, aztán sok nehézség árán leléptem. Megnéztem az órámat, és már tizenegy óra volt. Most fel kéne hívnom, kivettem a telefonomat, és egy egyszerű, de rémisztő üzenet fogadott:

„Tíz perced van ideérni.”

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (7. fejezet)

    Mikor elkezdtem a második évemet, abbahagytam azt, amit Jaejoong utált – a verekedést. A barátaim is, de nem tudtam, hogy azért, mert értelmessé váltak vagy mert a családjaik nyomást gyakoroltak rájuk. Elkezdtünk részt venni az órákon, és a normális iskolai életben. Az összes körülöttünk lévő ember, beleértve a tanárokat is, arra volt kíváncsi, hogy meddig fog tartani a jó magaviseletünk. Annak ellenére, hogy nem volt nagy elvárásuk, keményen dolgoztunk a tanulmányainkon.

    Volt egy másik nagy törekvésem, az, hogy átvegyem a bátyám helyét. Bár egy kicsit nehéz volt, de úgy éreztem, hogy el kell érnem ezt. A bátyámnak nem volt esélye, hogy megvalósítsa ezt az álmot, így természetesen szerettem volna neki segíteni megvalósítani.

    Míg azon gondolkodtam, hogy mi történt az elmúlt évben, megállíthatatlanul bújtam a tankönyveimet.
    Valójában a töredéke sem érdekelt az első évem alatt, de most nagyon aggódtam emiatt. A többi tantárgyban elért eredmények növekedtek, így a tanáraim elvárásai is.
    Igazából volt még egy okom, hogy keményen tanuljak.

    „Még mindig tanulsz?”

    Elővettem a telefonomat, hogy elolvassam az üzenetet, és ezt egy mosoly követte. Tavaly én voltam az, aki folyamatosan üzenetet küldözgetett az órákon, de mostanában mindig olyan nemtörődöm voltam, és tehetetlen volt ettől. Két nappal ezelőtt könnyes szemekkel jött oda hozzám, mondván, hogy „megváltoztál”, és céltalanul megütötte a hátamat.
    „Többé nem gondolok Eunho hyungra.”
    Nem is emiatt, de az a kölyök még mindig gyanús volt nekem. A tavalyi téli szünet alatt együtt ettünk, és öntudatlanul is hyungról beszéltünk.

    – Ha szeretnél a hyungodra hasonlítani, akkor tényleg keményen kéne tanulnod, miért nem ezt teszed?

    – Nem szeretek, fejfájást okoz.

    – Eunho hyung kinézete tanulás közben és a szemüvege volt az, amibe beleszerettem.
    Annak ellenére, hogy annak a kölyöknek az egyetlen célja az volt, hogy hatással legyen rám, hogy nagyobb figyelmet szenteljek a tanulmányaimnak, ideges voltam. Miután hyung elhagyott minket, annak a kölyöknek a szája még mindig róla beszélt, és akaratlanul is provokált a szavaival.
    Attól a naptól kezdve azt tettem, amit a szívem akart. Kim Jaejoong Eunho hyungot szerette, még akkor is, ha ez a múltban volt, és csak egy része volt az emlékeinek, de ez még mindig az igazság volt. Nem akartam tagadni, hogy féltékeny voltam.
    Már majdnem ebédidő volt, arra gondoltam, hogy nem lenne baj, ha később találkoznék vele. Azonban a szeretőmnek, akit nem érdekelt a tanulás, úgy tűnt, hogy ez nem tetszett. Felhívott óra közben. Biztosan kifutott a terméből, gondoltam, miközben elképzeltem, ahogy telefonál a mosdóban. Kinyomtam, de aztán visszahívtam.

    Úgy gondoltam, hogy beállítana a termembe, ha nem válaszolnék a hívására. Azt hazudtam a tanáromnak, hogy fáj a fejem, és a gyengélkedőre kell mennem. A tanárom azonnal beleegyezett. Ez volt a mintadiákság haszna.
    – Mi az?

    – "Mi?" Azt kérded most tőlem, hogy "Mi?"? Ez az, amit akartál nekem mondani?!

    – Hát nem óránk van most, mit gondolsz, mit csinálsz óra közben?
    – …… Urg… Leteszem!!
    Ezúttal ő volt az, aki letette. Az elsötétedő képernyőt bámultam, és felsóhajtottam. Ez az én hibám volt; tavaly úgy bántam vele, mint egy hercegnővel. Feltétlenül elfogadtam minden tökéletességével és hibájával együtt őt. Egyetérteni egy szerető gondoltaival, aki minden egyes nappal egyre ravaszabb lett, nem volt könnyű. Minél több ideje voltunk együtt, annál inkább rájöttem, hogy csak a testét vagyok képes megérteni, a legtöbbször nem tudtam felfogni, hogy mi volt a fejében. Most, a hely, ahová kellett mennem, nyilvánvaló volt; bementem a mosdóba, ami a folyosó közepén volt található.
    – Nem megmondtam neked, hogy többé ne cigizz?

    Nem lepődött meg. Aztán rájöttem, hogy ez volt az, amit a kezdetektől fogva tervezett – hogy engedelmeskedjek neki. A kölyök az ajkai közt egy cigarettával dőlt a tükörnek, nem volt lenyűgözve, még a homlokát is ráncolta.
    – Hébe-hóba beleavatkozol az életembe, mondván, hogy ne tedd ezt, ne tedd azt! De te mindent megtehetsz, amit csak akarsz!
    – Olyan vagy, mint egy teaház főnökasszonya, ne dohányozz többé.

    – Nem, szeretnék cigizni.

    – Nem fejeztem be a verekedést? Légy engedelmes, mi Jaejoongunk.

    – Csak egy évvel vagy idősebb, mégis úgy viselkedsz, mint egy öregember! Mi Jaejoongunk, mi Jaejoongunk...
    Annak ellenére, hogy ezt mondta, a száját húzva eldobta eldobta a cigarettáját. Az arca teltebb volt, mint tavaly, és most sokkal jobban nézett ki.
    – Takarodj az utamból. – Félre lökött, és a csap előtt megállt. Cigizés után meg kellett mosnia a kezét; ez egy volt a kölyök hóbortjai közül. Mögé álltam álltam, megfogtam a kezét, és segítettem neki megmosni őket. Mint egy gyerek, megfordult, és bámult rám, és bár a szája azokat a szavakat mondta, a szemei valószínűleg megbocsátást fogalmaztak meg.
    – Nem reggeliztem…
    – Miért… megint.

    – Te sem?

    Nagyon közel álltunk egymáshoz, mélyebb értelmet közvetítve ezzel. Nem kellett arra pazarolnom az energiámat, hogy valami még szebbre gondoljak vagy még több szerelemre, a te gyönyörűséged elég, elég nekem ahhoz, hogy szeresselek.

    – Akkor… ebédre… ennünk kell…
    – …. Ma…. Hmm….
    – Szeretnél… először hazamenni?

    – … Hmm… Te… egyél meg….
    Már jártas volt az irányításomban. Egy év alatt Kim Jaejoong egy ravasz rókává változott. A valódi ok, amiért hyungra akartam hasonlítani, az emiatt a kölyök miatt volt. Azonban ez a kölyök nem segített nekem abban, amit el akartam érni. Szerettem volna egy jobb férfivé válni, azt akartam, hogy szeressen azért, amiért keményen dolgozom, de mindig figyelmen kívül hagyta ezeket az érőfeszítéseket.
    Végül képtelen voltam visszamenni a termembe, mert annak a kölyöknek a hátsója túl elragadó volt. Felhívtam az iskolát, mikor hazaértünk, vizet hoztam, amit a kölyök akart a konyhából, és visszamentem a szobába.
    A nyers illat, és a meleg levegő az egész szobát kitöltötte a szeretkezésünk nyomaival. Az a kölyök az ágyon feküdt csukott szemekkel, kinyújtóztatva a karcsú testét.
    – Jaejoong-ah, víz. – Az arca mellé tettem a palackot, amely tele volt hideg vízzel; álmos szempárral nézett rám.
    – Nincs energiám...
    – Te voltál az, aki elcsábított engem.

    – Én nem… mikor az ágyban vagyok, én viselkedek a legjobban.

    Úgy tett, mintha nagyon ártatlan volna. Ma, a száját kivéve, engedelmes volt. Mondtam neki, hogy változtassa meg a pozícióját, és megtett bármit, amit mondtam neki. A szenvedéséért cserébe, amit okoztam neki, lecsavartam a kupakot, és a szájához emeltem az üveget. Azonban neki ez nem tetszett, ahogy a fejét rázta.
    – Hmm… Használd a szádat…

    Miért nem ismerni be egyszerűen?

~

    Az asztalnál ültem, egy laza és kényelmes nadrágot viselve. Még az ebédszünet előtt kirohantunk az iskolából, és természetesen nem hoztam magammal a táskámat. Csak a könyvespolcról vehettem le egy vizsgakönyvet. Lekapcsoltam a lámpát, csak az asztali lámpa égett. A hangok is, amik az ágy felől jöttek, elcsendesedtek; úgy gondoltam, hogy túl fáradt volt, és elaludt. Még mindig rajta volt a szemüvege; biztosan öntudatlanul aludt el. Ez sokkal jobb volt annál, mintha duzzogott volna, mondván, hogy „halálosan fáradt vagyok, halálosan fáradt vagyok”. Mert mikor ébren volt, non-stop beszélt.

    Miután két órán keresztül csináltam a leckémet…

    Némi mozgást éreztem magam körül, és elfordítottam a felem, a kölyök meztelenül járkált a szobában, és biztosan éhes volt. Kiment a konyhába, úgy tűnt, valamit keres, de nem számított, hogy fel kellett volna vennie valami ruhát. Ha a konyhában nem lett volna függöny, feldühödtem volna. Nem akartam, hogy bárki más lássa a gyönyörű testét. Mintha az a kölyök fekete mágiát használt volna, készített egy szendvicset. Ahogy Jaejoong gyakrabban jött ide, elkezdtem feltölteni a hűtőmet.

    A pikáns fűszerek meghozták az étvágyamat; a füleim is egyre kíváncsibbak lettek a lépteinek hangjára, amikor visszajött. Miután az eltérő illatok közelebb voltak, eldobta a matekvizsgakönyvemet, amiben dolgoztam, tragikus hanggal a földre esett. Tehetetlenül néztem, de az a kölyök nem aggódott, és büszkén az asztalra tette a szendvicset, amit csinált. Üres tekintettel bámultam a szendvicsre, ami négybe volt vágva, és ő kihasználta a lehetőséget, és az ölembe ült.

    Nem tűnsz szegyellősnek annak ellenére, hogy meztelen vagy.
    – Nem ebédeltünk.

    – Nem megettelek?
    – Én nem ettem… szóval szendvicset akarok enni. Folytatni akarod a munkádat vagy újra meg akarsz enni, ez rajtad áll.
    – Nem másznál ki…? Szeretném a leckémet csinálni.
    – Nem akarok… szeretek itt lenni.
    Két órán keresztül azon gondolkodtál, hogy hogyan játszhatnál velem?
    El vett egy darabot a szendvicsből, és a szájába rakta, le-fel mozgatva azt. A pirítós rágása közben felnyögött, és megveregette a hátát, és azt mondta, hogy fáj neki, eljátszva, hogy haldoklik. Úgy éreztem, hogy egy kisgyerek ül az ölemben. A kölyök minden cselekvése és kifejezése friss élmény volt számomra, és csak attól boldog voltam, hogy minden nap láthattam.
    Mikor a kölyök még egy szelet szendvicset vett el, tanulva a leckéből, lassan rágott. Megfogta a kezemet, és az alsótestére tette azt, ahogy arra várt, hogy megérintsem őt a lábai közt, a feneke folyamatosan mozgott.
    A kezdetektől fogva erre gondoltam, igazam van, Kim Jaejoong? Te voltál az, aki elcsábított engem, még ha nem is akarod beismerni.
    Ezúttal nem tettem azt, amit kívántál, csak két alkalommal verhettél át.
    Felemeltem a kölyköt, miközben ő még mindig a szendvicset fogta. A kölyök szemei nagyra nyíltak; a kezeimet a hóna alá tettem, és az ágy felé sétáltam.

    Ááá… kiabálta, miközben küzdött, arra gondolt, hogy az ágyhoz viszem, így annyira azért nem ellenkezett. Ezúttal azonban te leszel az egyetlen, aki itt fog feküdni.
    Lefektetve a kölyköt az ágyra, akinek a szájában még mindig ott volt a pirítós, a kezeimet a derekamra tettem. A kölyök csalódottan nézett rám; az arckifejezése olyan volt, mintha egy kutya kérdezné tőlem: miért?”.
    – Ki foglak dobni, ha nem viselkedsz.

    A kölyök lenyelte a szendvicset, és bámulni kezdett.
    – Szóval nekem itt kell maradnom, míg te tanulsz?!
    – Nem beszélhetsz így. Jól kellene viselkedned. Mikor hétvége lesz, engedélyt kell kérned a szüleidtől, hogy szeretnél kint maradni, értetted?
    – Mi ez?!
    Ezúttal elvesztette az önuralmát, és hozzám vágta a párnát. Úgy húzta a takarót, mintha szét akarta volna tépni, megtaposta az ágyat is. Megtette azt, amit megtehetett, hogy hangot adjon az ellenvetésének. Én Jaejoong szüleire gondoltam, mert ha folytatja azt, hogy nem megy haza, mérgesek lesznek, de ő nem volt hajlandó meghallgatni engem.
    Mindezek ellenére először be kell fejeznem a feladataimat. Otthagytam a kölyköt, és leültem az asztalhoz. Bizonyára elfáradt a sikoltozástól, és megnyugodott.
    Azt gondoltam, hogy végre békét kapok, amit akartam, és majd tudok koncentrálni, de azt nem vártam, hogy a kölyök egy másik módszert fog használni.
    Majdnem kiabáltam a meleg levegő hirtelen hullámától, mikor megnyugodtam, és aztán észrevettem, hogy a kölyök harapott a fülembe.
    – Összehasonlítva velem… te inkább… a vizsgakönyvet választod?
    Ah… a szavai azzal az erotikus suttogással haladtak keresztül a fülemen.
    – Természetesen nem!
    Nem tudtam némán ülni tovább, szóval remegve kapaszkodtam a ceruzámba, végül kiengedte a fülemet a szájából. Most nem kellene semmi mást csinálnia. Csak mikor leengedtem a figyelmemet, ment a lábaim közé, azt tette, amire gondolt, lehúzta a nadrágomat, és aztán egy mosollyal nézett fel.

    – Nincs rajtad alsó, eh...
    Ez nem az, amit a meztelen valódnak kéne mondania.
    – Nagyobb lett...
    – … Yah, te…
    – Még nagyobbá vált, oh…?
    – Yunho-ah, te… nagyon jóképű vagy… a füleid nagyon jól néznek ki, és az ujjaid is… azonban úgy tűnik, ez a legvonzóbb… Hmm… az íze sokkal jobb a szendvicsekénél...
    Ne nyalogass!
    Pa-da, eltörtem a ceruzát, és az agyamban lévő rendszer is összeomlott.

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (6. fejezet / B)

     Félhomály, ami a füstre hasonlított, borította a hálószobát. A kölyök felett voltam, a testén feküdve. Teljesen más volt a hangulat, mint három nappal ezelőtt. Most az összes hely az ágyon az enyém volt.
     Bár a hely, ahol Jaejoong tudott mozogni, a karjaim között lévő távolságra korlátozódott. 
     Vajon ez a helyzet nyomás alá helyezi a kölyköt? 
     – Szeretnéd inkább a kanapén csinálni? – kérdeztem tőle ártatlanul, de úgy tűnt, hogy ő az ellenkezőjére gondolt. A karomra csapott, miközben bámult, mégis, a szemem sarkából láttam, hogy szerényen mosolygott. Talán ez egy kicsit oldhatja a hangulatot most. Remélem, hogy nem ideges. Valójában az egyetlen, aki ideges volt, az én voltam. 'Én', akinek egy csomó tapasztalata volt. Valószínűleg ki akart nevetni engem, és csak nagy erőfeszítések árán láttam át ezen. A szívem a szeretet miatt felrobbanni készült. A tapasztalatok, amiket nyertem azokból az időkből, haszontalanokká váltak. A kölyök előtt olyan voltam, mint a fehér papírlap, csakúgy, mint ő.
     – Mit kellene tennem? Kegyelmes uram.
     Az a kölyök elmosolyodott, és elfordította a fejét; hófehér nyaka előttem volt, könnyedén beleharaptam, nem akarva elveszíteni ezt a lehetőséget. Mivel nem volt erre felkészülve, kieresztett egy halk sóhajt. Ez egy különleges hang volt, finom, gyengéd és kedves. Szándékomban állt az egész testén végignyalni. Ez csak a nyaka volt, és ilyen volt a reakciója, milyen lenne, ha ezt tenném az érzékeny részeivel? Az izgalmas várakozás miatt izgatott lettem. A reakciója jobb volt, mint amire számítottam.
     Lassan levette a ruháit, felfedve a bőrét; annyira ízletes volt, hogy azt nehéz volt elhinni. Élveztem a látványát, ahogy csendesen elválasztottam a térdeit egymástól, és a kis Joongie egyenesen állt. A teste elkezdett a vágyamhoz mozogni, és a légkör jó volt.

     Az ujjaimmal a rózsaszín mellbimbóját dörzsöltem, és az azonnal hegyes lett. Ráharaptam, és befeszítette a hátát, egy olyan hangot produkálva, amit senki sem tudott volna intimebben kiadni.
     A pillanat, mikor az ajkaim olyanok voltak, mint egy őrült bika, ami teste körül ugrált, a hajától a lábujjáig anélkül, hogy egy pontot is kihagytak volna.     
     – Komolyan nincs olyan része a testednek, ami ne lenne gyönyörű...     
     Benyálaztam az ujjaimat, és ő megnyerően mosolygott. Még csak előváladéka volt, és a szemei nedvesek mégis nedvesek voltak, a mellkasa emelkedett és süllyedt, gyors ütemben lélegzett. Jaejoong olyan volt, mint egy érett barack, mohón nyáladzottam miatta.     
     – Ha… Urg. Most… Hu…. Most már tudod?     
     – … Feküdj le… hadd lássam a hátad…
     Amint megfordult, a fejét felém fordította, és rám nézett. Végigkarmoltam a hátát, majd lejjebb csúszva a kezeimmel megragadtam a combjait, és behajlítottam őket. Látva a ráncos lyukat, tele voltam a késztetéssel, hogy őszinteséggel kielégítsem őt. Kicsi Yunnie izgatott lett a hangoktól, amiket a kölyök adott ki, nagyon boldog volt, és úgy érezte, otthonra talált.
     Az a hely tiszta, szűk és gyönyörű volt. Ez volt a legszebb része Jaejoong testének. Kinyújtottam a nyelvemet, és alig értem hozzá, de a kölyök lábai hirtelen megfeszültek. A területre, amely Jaejoong legérzékenyebb pontja volt, nem haboztam bedugni a nyelvemet.   
     – Yah, ah… Urg. Ez nagyon csikis, ne csináld… urg...
     Egyetlen nap alatt a kapcsolatunk intimebb lett. Szerettem volna megtudni, hogy mennyi redő van ott, így a nyelvem segítségével egyesével megszámoltam őket.
     Reméltem, hogy ez a vággyal teli tevékenység közelebb hoz minket egymáshoz.
     Újra szorosan fogtam a testét, figyelmesen nézve a fenekét, majd dörzsölni kezdtem azt. Jaejoong megint félrenézett, vetve egy pillantást a hátára. Az egész teste vörös volt, és úgy éreztem, ha megharapnám, elolvadna. Jaejoong átölelte a párnát, és aggodalmas arckifejezéssel engem figyelt, aki a lábai között helyezkedett.
     Megőrültem, azonnal eggyé akartam válni vele. Megfordítottam Jaejoongot, hagyva, hogy elfeküdjön az ágyon. A lábait a erősen csípőm köré kulcsolta, és a combjai érzékisége türelmetlenné tett.
     A szájába raktam az ujjaimat, hogy benyálazza őket, míg a másik kezem óvszerért nyúlt a fiókba. A nyelve hegyéhez dörzsöltem az ujjaimat, és szorosabban fonta a lábait a testemhez. Abban a pillanatban belé csúsztattam egy benyálazott ujjamat.
     – …Urg… 
    A kölyök, aki eddig hajlékony volt, egy pillanatra lemerevedett. A szűk hely szorította az ujjamat. Fokozatosan beláttam, hogy Jaejoong arckifejezése leírhatatlanul szép, az összeráncolt szemöldöke, és a fájdalomtűrése. A dereka alá helyezve a párnát kinyitottam az óvszeres dobozt, és kivettem belőle a kotont.
     A kölyök a férfiasságomra pillantott, ami mereven állt, és egy kicsit ideges lett. A farkam, ami óvszert viselt, eltűnt a kölyök szemei elől, és behatolt; engedelmesen lehunyta a szemeit.
     Átöleltem a vállait, hogy támogassam, és akár csak máskor, most is úgy döntöttem, hogy egy lendülettel teljesen berakom.
     – Ah!
     Csak félúton voltam. Ah, fáj. Jaejoong arca olyan fehér volt, mint egy csont ízülete; nehezen boldogult vele. Képtelen voltam tovább folytatni. Rájöttem, hogy ő más, mint a lányok, akikkel eddig lefeküdtem. A kölyök a fejét rázta, és eltolta a mellkasomat, én pedig ugyanazt a fájdalmat éreztem. A hatalmas nyomás megfékezett.
     – Ah… Urg… Yunho-ah, várj, én— Ah, Ah!
     – … Nagyon fáj?
     – Várj, nem akarom tovább csinálni… ne csináljuk tovább...
     Az egész teste reszketett, és a csábító arckifejezése eltűnt. A kezeimet elvettem a vállairól, és a selymes, fekete hajába vezettem őket. A szemei könnyeztek, és ez volt ez első alkalom, hogy sírni láttam. Látva a könnyeit, ellágyultam, és befejeztem a mozgást, ahogy kérte, és helyette inkább megcsókoltam. Bár öleltem a testét, megálltam az ajkainál. Az orrát… az orrnyergét a két szemöldöke között… a homlokát. Lassan csókoltam őket. A sírása végül abbamaradt. Azonban nem éreztem azt, hogy bocsánatot kellene kérjek, mert nem követtem el bűncselekményt, de úgy hittem, hogy ha megosztjuk egymással a szerelmünket, ezek az érintések elegek lesznek, hogy közvetítsék a bocsánatkérésemet. Még finomabban öleltem, a testemet csúszósnak éreztem, és teljesen behatoltam. Nagyon forró volt.
     Forróbb volt bármelyik lánynál, és ez még izgatóbbá tette. Nyugodtan lélegeztem. Persze, nem itt volt a vége. Felemeltem a kezemet, és megérintettem a combját; a kölyök sírt, miközben azt állította, hogy ez túl csiklandós. Minden mozdulat, amit tett, olyan volt a kicsi Yunnienek, mint egy tortúra. Vajon most már rendben van? Mozoghatok? Nem vártam meg a válaszát, és rögtön megmozdultam. A kölyök felüvöltött, és megvonaglott, próbált menekülni. Hová akarsz menni? Újra löktem. A derekamba kapaszkodott, és szorosan lehunyta a szemeit. A teste remegett, miközben azt mondta, hogy fáj neki. A szemei, az orra és az ajkai vörösek voltak, amit folyamatosan rázta a fejét.
     – Ah, Ah. Urg… Yunho-ah. Nem akarom. Ah…
     – Jaejoong-ah… hu… nézz rám!
     – Urg… Huhuhu… Urg… Ez fáj, Jung Yunho…
     – Nagyon fáj?… Csak fáj? Aish… Jaejoong-ah. Mondd… ez csak fájdalom?
     – Igen, igen… Vedd ki, Yunho-ah...
     Bólintott, és a könnyek ömleni kezdtek a szemeiből.
     A szívemet nem zavarta, és folytattam. Nem tudtad, hogy milyen veszélyes volt, és nem tudtad, hogy mennyire izgatott a látványod. De most a szerelmünk magvai elkezdtek virágozni. Az arcomat az övéhez tettem, amely a könnyeitől volt maszatos, gyengéden arra kérve, hogy ezt viselje el halkan. Hagytam, hogy az oldalára feküdjön, miközben a derekát öleltem. Lassan a zokogása lecsillapodott, és a légzésének hangja is csendesebb lett. Az arcára néztem; úgy tűnt, mintha még mindig bírta volna. A szemei le voltak hunyva, beharapta az ajkát, és az orrán keresztül vette e levegőt.
     – Ez az én első alkalmam is, Jaejoong-ah.
     – Ah… Hmm… Hmm…
     Lassan növeltem a sebességemet, és a lökéseknél gyengéd voltam, próbáltam jobban koncentrálni a ritmusra. A kezem rámarkolt a kicsi Joongiera, ahogy hagytam, hogy megforduljon. A térdeimet behajlítva felemelkedtem, ugyanakkor magammal húztam a fenekét is. Zavarba ejtő volt, de a kölyök nem aggódott, és ez a pozíció még kényelmesebb volt.
     Bár minden mozgást képes volt eltűrni, úgy tűnt, hogy megszokta őket.

     – Gyorsabban, ha, te… Hu… Gyorsan szelídülj meg nekem, és vége lesz.

     – Ah, ah… Yunho-ah. JUNG YUNHO!....

     – Nem számít, hogy a tested vagy a szíved… Urg… Ha… hozzám tartozik, és meg fog történni… Jaejoong-ah.
     A privát testrészeink egymásba ütköztek, és a puszta sikolyok úgy siettettek, növeltem a sebességemet. Nem pihentem egy percig sem; az első magömlésem olyan volt, mint egy kemence.
     Levéve a kotont, kicsi Yunnie még mindig nem volt hajlandó lelankadni, így Jaejoong kis segítségével belekezdtünk a második közösülésbe. Ezúttal nem csak könnyel voltak.
     Mivel már teljesen hozzászokott a fájdalomhoz, önszántából mozgatta a csípőjét, még ha könnyezett is. Elégedett voltam. Ez az érzés adta a késztetést, hogy darabokra szaggassam az előttem lévő testet. Valaki megöléséről voltak gondolataim, miközben szeretkeztünk. Minden lökéssel úgy éreztem, mintha belém döftek volna. Ezektől a félelmetes érzésektől értem el a csúcspontot, később a forró élvezetem a derekára lövellt.
     – Basszus… Ha, ah… Hu...
     A kezei megremegtek, nem, még a mellkasa is remegett. Jaejoong a mellkasomra zuhant, mintha csak elájult volna. Enyhe rosszindulattal a szemeiben rám pillantott. Nem számít, ha vádol engem. Még egyszer átöleltem a mellettem lévő forró testet, és megcsókoltam, komolyan bámulatos volt. Lecsókoltam az arcáról a verejtéket.
     A kölyök visszaölelt, ahogy próbálta lecsillapítani a légzését, lehunyva a szemeit, kezeivel bebarangolva az izzadt hátamat. Úgy tűnt, mintha valami miatt mélyen a gondolataiba mélyedt volna, de semmit sem mondott. Öleltem őt, és ő viszont ölelt, ez egy csodálatos érzés volt.
     – Hogyan… hmm?

     – …. Mi az, Jaejoong…?

     A szemei még mindig csukva maradtak, ahogy az arcommal babrált, egy lágy csókba húzva.

     – Úgy érzem magam, mintha lány lennék…. Még ha nem is úgy tűnik...
     – Miről beszélsz..?
     Normális esetben, aktus után a nőnek van egy szörnyű érzése, mintha elvesztettek volna valamit, amihez csak nekik volt hozzáférésük.
     De… ő sokkal bonyolultabban beszélt, miközben a légzését normalizálta.
     – A kedvem nem volt olyan rossz...
     Annak ellenére, hogy nem teljesen foglalkoztam vele, még mindig élvezte. Mit kéne tennem? Még ha férfias is volt a teste, akkor is elragadó volt, miközben úgy tett vallomást, mintha álmában beszélne.

     – Nem szerethetsz túlságosan…

     – Miért ne szeretnélek?

     – Nagyon rossz vagy.
     – Most mi van?
     – Olyan vagy, mint egy perverz, te, miközben csinálod, ugyanezt gondolod, ugye?
     Mert nem akartam azt mondani, hogy nem, befogtam a számat. Már átlátott ezen, szóval nem kellett semmit sem elmagyaráznom. Elkaptam a tekintetemet róla, de ő visszahúzott. A sötét szemeibe néztem, amik olyan mélyek voltak, hogy nem volt végük.
     – Én is így érzek.

     Miközben megosztottuk az érzelmeinket egymással, ugyanazokat gondoltuk.

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (6. fejezet / A)

   Jaejoong nap mint nap egyre jobban emlékezett a barátaim neveire, és lassan megbarátkozott velük. Mivel a banda nagyon kíváncsi volt Jaejoongra, üdvözölték őt. Néhányan még azt is megkérdezték, hogy hogyan sikerült elnyernem a szívét.

Mint bármely más napon, suli után most is a biliárdteremben gyülekeztünk. Jaejoong biliárdasztalon ült, és köszönt a barátaimnak.

   A srácok odamentek hozzá, és ők is köszöntek neki. Olyan volt, mintha ő lett volna a királynő, és a barátaim az ő kicsi szolgái; mikor Jaejoong megharagudott, próbálták lenyugtatni.

   Nem fogsz leesni? Két kezét az asztalra helyezte, megtámasztva a testét, és a lábait ide-oda himbálta. Ez a gyönyörű fiú az enyém? A kuncogása újra megháborgatta a szívemet.
   – Éhes vagyok.

   – Mit szeretnél enni?
   – Hamburgert.
    Hozzám futott, és a karomba kapaszkodott. Látva a cuki arckifejezését, nem létezett olyan, amit ne tettem volna meg neki. Szóltam Yeon Sungnak, hogy útban a biliárdterem felé vegyen Jaejoongnak valami kaját. Egy idő után Yeon Sung magában motyogva megérkezett. 
    – Hozzá képest a burger vonzóbb. – Jaejoong elvette tőle a műanyag zacskót, kivette a kóláját belőle, és inni kezdett.

    – Yah, Kim Jaejoong – nyafogott Yeon Sung, aki hirtelen biztosan úgy érezte, hogy nem hasonlítható össze egy étellel. A róka sohasem fordított figyelmet az ilyen dolgokra. Megfordult, és elindult Sung Hyun felé. Csak Sung Hyunnal, a legjobb barátommal volt kedves.
   – Te is akarsz enni? – tartotta felé a krumplit, próbálva a kedvében járni. Sung Hyun némán elutasította. Mindenki nevetni kezdett, de Jaejoong úgy tett, mintha észre sem vette volna őket, és folytatta a beszélgetést Sung Hyunnal.

   Ah, szerettem volna beszélni ezzel a Sung Hyun gyerekkel, de elfelejtettem, mit akartam neki mondani.
   – Én nem vagyok rajta az étlapon, szóval nem tudsz engem választani. Válassz ebből a háromból.   Jaejoong a hamburgerét sem tudta megenni, megvolt a fele, és még volt krumplija, meg a kólája is megmaradt. – Megetetlek; csak mondd, hogy melyiket választod a háromból – tette hozzá.
   – Krumpli – válaszoltam. Megragadott egy krumplit, szószba mártotta, majd a számba rakta. 

   A barátaim, akik eddig mindannyian biliárdoztak, most felénk fordultak, és minket bámultak.
   – Kérlek, ne essetek túlzásba! – csattantak fel. A krumplival együtt Jaejoong ujjait is beszívtam. A csapat, ami eddig szépen biliárdozott, most káosszá változott; a srácok úgy tartották a dákójukat, mintha meg akartak volna velük ütni. Néhányan azzal voltak elfoglalva, hogy felhívják a barátnőiket.    Miután megettem Jaejoong megmaradt hamburgerét, megengedtem, hogy az ölembe üljön. Arra tanítottam, hogy hogyan kell a biliárdot játszani, és hogyan tartsa a botot. Jól éreztük magunkat. Aztán a barátaim azt mondták Jaejoongnak, hogy fejlesztheti a képességeit, ha ténylegesen játszik, ezért Jaejoong odaszaladt hozzájuk. Így történt, hogy Yeon Sung magához hívott, és pedig odasétáltam hozzá, kezemben a bottal.
   – Miért vagy ilyen? Te…!

   – Mi?
   Néhány biliárdversenykör után megkérdezte:

   – Te komolyan szereted őt?
   Nem látod? Jaejoongra pillantottam. Amikor a kapcsolat Jaejoong és köztem elterjedt, ő volt az a fickó, aki a legkevésbé örült ennek. Mindenki nagyon meglepődött azon, hogy egy sráccal járok, de nem idegeskedtek ezen sokat, mert ők is nagyon kedvelték Jaejoongot.    Bár nem tudtam, hogy miért olyan boldogtalan ettől, de ez nem olyasmi volt, amit meg tudott volna változtatni. Így hezitálás nélkül válaszoltam.
   – Ja.
   – Elmebeteg vagy.

   Igen, megőrültem. Próbáltam ezt úgy kezelni, mint egy ártatlan tréfát, de ez nem volt egy könnyű feladat. Összeráncoltam a szemöldököm. A kezdetektől fogva soha sem volt semmi problémám a nemekkel; nem volt akadály ezzel szembenéznünk. Nagyjából tudtam, mit akart mondani, de nem lettem volna béketűrő, ha kimondja. Utáltam azért, amiért nem volt képes látni a szerelmet kettőnk között; úgy tűnt, ő csak Jaejoongot akarta megsérteni. A gyerek, amint meglátta a szokatlan arckifejezésemet, úgy döntött, lassan elmagyarázza a gondolatait, feldühítve engem. Ez olyasmi volt, amibe még az anyám sem mert beleavatkozni, és ez a Choi Yeon Sung akarta megakadályozni.

   Te, Yeon Sung, azt gondolod, hogy ismered az ügyeimet? Ez csak megmutatja, hogy mennyire nem ismered Jung Yunhót, és mennyire nem ismered az Ég és a Föld közti különbéget.   – Kim Jaejoong cuki, de bármit is mondasz, odalent még mindig egy pasi. Biztosan akarod vele csinálni?
   – Sosem tudhatom meg, ha nem próbálom ki.

   – Mi, még nem próbáltad?
   Úgy gúnyolódott rajtam, mintha valami nagyon vicceset hallott volna, rám nevetett, majd megfordult, és szemeivel Jaejoongot méregette. Ez a látvány bosszantó volt, de nem féltékeny értelemben. Sokkal inkább azért, mert a kezdetektől fogva sugárzott a beszédéből a diszkriminálás.

   – Mondd el, ha jó érzés.

   – Minek?

   – Azt hallottam, hogy a férfikat nem lehet összehasonlítani a nőkkel, de ha egyszer kipróbálod, akkor majd csak pasikkal akarod csinálni. És szeretném tudni, hogy milyen szűk.

   – Csak próbáld még egyszer ezt mondani.
   – Ah, ember… mit vagy úgy oda? Csak vicceltem…   Yeon Sung, aki nem érzékelte a jó atmoszférát bizonyos dolgok kimondására, őrjítő és bosszantó volt.
   – Mivel azt mondtad, a szeretőd, gondoskodnod kell--
   Többé nem tudtam elviselni. A kezembe vettem a dákót, és nem haboztam ketté törni a biliárdasztalon. A hangja annyira hangos volt, hogy mindenki felénk fordult. A bot kettétört, és az asztal mellett pattogott. Jaejoong ide akart futni, de Sung Hyun, aki biztosan úgy érezte, hogy ebben a szituációban nem lenne túl jó, ha idejönne, visszatartotta. Jaejoong rémülten nézett. Hogy lenyugtathassam magam, próbáltam ki-be lélegezni. Yeon Sung csak döbbenten állt. A kezemet egyenletesen lélegezve az asztallapra tettem, beharaptam az ajkamat, és az ujjaimmal az asztal törött részét tapogattam. Ez volt az egyik módja, hogy lecsökkentsem a dühömet és a hőmérsékletemet.
   Mikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam, ismét arra a patkányra meredtem.
   – Menj a pokolba.

   Most már emlékszem, Choi Yeon Sung, hogy miért akartalak megütni. Három nappal ezelőtt, mikor megmondtad Kim Jaejoongnak, hogy hol lakom, megengedted, hogy lássa, mekkora rendetlenségben vagyok. A szégyen akkora volt, hogy ezen nem tudtam segíteni, de meg akartalak ütni. Nem kell megbánást érezned sem; úgy gondolom, hogy bármi is az oka az erőszakosságomnak, az ésszerű.
   – Kim Jaejoong, gyere ide!
   Miután megbizonyosodtam arról, hogy követ, kisétáltam a biliárdteremből. Egészen addig mentünk a motorommal, míg el nem értük az otthonát, és egyikünk sem beszélt. Mert nem találtam szavakat a magyarázathoz, a fejem zavaros volt. A kölyök sem mert velem figyelmetlenül beszélgetni. Ma sokkal korábban érkeztünk meg Jaejoong otthonához, mint általában. A nyomasztóan hatalmas épület előtt állva a kölyök úgy tűnt, mintha tétovázna bemenni a házba — nem, ezt csak én kívántam, hogy így legyen.
   A zűrzavar, amit most a fejemben tapasztaltam, Kim Jaejoong miatt volt.
   – Nem menj be, Jaejoong-ah.
   – Hmm?
   Nagy nehezen kipréseltem magamból a mondatot, de nem úgy tűnt, mintha megértette volna. Nem tudtam irányítani az érzelmeimet. Ember, csak ki kell mondanom – szóval most az egyszer szégyenérzet nélkül, hangosan kimondtam mindent, amit akartam.
   – Bassza meg, tényleg meg fogok őrülni. Csak vetek rád egy pillantást, és teljesen összezavarodom! Tudod?! Te— amikor mosolyogsz, a szemeim szinte fehérré válnak; mikor kimondod a nevemet annyira szeretem— annyira, hogy hánynom kell tőle! Legutóbb… mikor eljöttél hozzám, tényleg csak a vágyaim után akartam menni, tudod, hogy mennyire megbántam, miután elmentél?!
    Hagytam, hogy végiggördüljön a nyelvemen. Nem tudtam volna tagadni, hogy határozottan megkönnyebbültem egy pillanatra. Azonban, a következményeket nehéz volt kézben tartani. Jaejoong nem mosolygott. Meg volt döbbenve; csak pislogott, és csodálkozva nézett. Újra el kéne ezt mondanom, csak komolyabban. Bár egy kicsit megbántam, de egy ilyen személyiséggel születtem, nem tehettem róla, csak így tudtam ezt elmondani.
   – Szeretném azt csinálni veled.
   – ...

   – Ma este. Ne menj be! – nyugodtan mondtam, még egyszer megkérve őt.

   Pár pillanatnyi csend után vissza akartam szívni a szavaimat. Még mindig nem válaszolt, és ez egy kicsit megijesztett. Be kéne küldenem? Feladtam, és az ártatlan motorommal babráltam. Csak mikor azon voltam, hogy teljesen feladjam, az a kölyök hozzám sétált, a vézna kezei megragadták az ingem, miközben azt mondta, hogy ne csüggedjek. Kicsit meglepődtem, mikor rám nézett, mosolygott, a gyönyörű, kacér mosolyától pedig elszédültem.

   – Nagyon különlegessé fogod tenni, igaz?

   Komolyan úgy éreztem, hogy egy rókával és egy angyallal voltam együtt egyszerre. Még ha tudtam is, hogy beleegyeztél, a szívemet még mindig nyugtalannak éreztem; mert megbecsültelek.

   Túl önző lennék, amiért a saját vágyaimra gondolok?

   Látva a megütközött arckifejezésemet; mintha megértette volna a gondoltaimat, egyszerűen csak elmosolyodott.

   De ez a róka újra feltette a kérdését. Én, aki mindig azt tettem, amiben örömömet leltem— nem tudtam kitalálni, hogy mi lakozik ennek a kölyöknek a szívében. – Akkor legközelebb? – Ez volt az egyetlen dolog, ami az eszembe juthatott? Ahh, senki sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen azon, amit mondtam – átkoztam magam. Látva a boldogtalan arcomat, mintha befejezte volna a vigyorgást. Az ajkába harapott, majd a szemei mosolyra görbültek. Olyan lenyűgözőek voltak, mint a Hold.
   – Megígérem, hogy nem foglak bántani.
   – Azt hallottam, hogy nagyon fáj.

   Mind a ketten nevettünk. De a ragyogóan mosolygó Jaejoongra nézve nem lehettem elégedett csak a nézésével; ez a kölyök, aki annyira szép volt, hogy elszédítette az embereket, mindig elvette az önuralmamat. A sajátommal betakartam az ő ajkait; még mindig mosolygott, mikor megérintettük egymást.

   Bár egy kicsit még mindig döbbent volt, őt csókolva úgy éreztem, hogy az egész univerzum és a környéke békéssé vált. A szemem sarkából láttam, ahogy a kölyök pillái lenyugodtak, és a néma csendben gyengéden öleltük egymást, ez volt az, ami pár órája történt.
   Most az ágyon voltunk.

Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (5. fejezet / B)

    Úgy éreztem, hogy az egész testem tele volt szeretettel; biztosan ő is ugyanígy érzett, mert átölelte a nyakamat, mikor csókolóztunk.
    A hüvelykujjammal megtöröltem a szája sarkát, becsukta a száját és összeráncolta az arcát. Biztos voltam benne, hogy zavarban volt, segítettem neki megigazítani a haját, ő pedig kuncogni kezdett. Meg fogok őrülni, komolyan… mit kéne csinálnom veled?
    Nehezen, de félretoltam a gondolatot, hogy „sehová-sem-hagyom-elmenni-őt”, elővettem a telefonomat a zsebemből, és a kezébe nyomtam; ez volt minden, amit tenni szerettem volna most. Bár ez a kölyök meglepődött, de hamar megértette a célomat, és megragadta a mobilomat.
   – Hívni foglak.
   – Mm.
   Az első csókunk ezen a szűk és kicsi helyen közelebb hozott minket egymáshoz.
   Kinyitottam az ajtót, és előre engedtem őt.
   Ahogy kisétáltunk a mosdóból, megszólalt az óra végét jelző csengő.
   A folyosó azonnal olyan zajossá vált, mint a piac. A kölyök elkeveredett a tömegben.
   Most nem sajnálkoztam amiért elváltunk egymástól; valójában nagyon jó hangulatban voltam.
   A kezében a telefonommal nézett rám, az arca megadta nekem a választ.


„Én is.”


~

    „Vidd iskolába, és hozd haza Kim Jaejoongot” hozzá volt adva a listámhoz, amin azok a dolgok szerepeltek, amiket minden nap meg kellett tennem, ezért abbahagytam a bokszolást.
    Mivel nem akartam elengedni őt, mindig motoroztam, hogy elvigyem az iskolába, és hazahozzam. Amikor szabadak voltunk, elmentünk egy csendes helyre, és csókolóztunk.
    Annak ellenére, hogy azt mondta, sötét vagyok, valójában mind a ketten szerettünk volna csókolózni.
    – Ki mondja, hogy sötét vagyok? – megcsíptem az orrát, és gyengéden ide-oda rángattam, mikor az a kölyök felhúzta az orrát, és felsikoltott, hogy „Fáj!”. Annyira aranyos volt, hogy megint az ájulás határán álltam.
    Bár a gondolatait még nem fejezte ki szavakkal, nem volt semmi kétségem az érzései felől.     Szerettem, megőrültem tőle, nem; már őrülten szerelmes voltam belé.
    Minél tovább maradt mellettem, annál jobban képes voltam megérteni a szívét.
    Azért, hogy kompenzálja az időt, mikor szörnyen aggódtam, játékosan jött, és megcsókolt, én pedig tettettem, hogy kerülöm őt. Ilyenkor megragadta a nyakam, és önszántából csókolt meg.
    Ez végül szokássá vált.
    Húztam az időt a kölyökkel; már 9 óra elmúlt, 10 felé közeledett.
    Bár aggódtam, hogy le leszek szidva, amiért gyakran későn járok haza, a szívem vágya miatt félre kellett tolnom.
    – Felvegyelek reggel?
    – Jobban teszed, ha nem késel.


~

    Mint mindig, most is a motoromnak dőltem, szemben a bejárati ajtóval, ahol a kölyök állt, és széttártam a karjaimat. Nevetve futott felém, majd hagyta, hogy megöleljem.
    Szorosan magamhoz vontam, és az arcomat a nyakába temettem, aztán ő azt mondta, hogy ez csikis, és eltolt. Közelebb húztam, a menekülni próbáló fiút, és megpusziltam a szemét, ahogy azt mondta: „Egy másik dolog—”
    – ... a jövőben eltiltalak a verekedéstől.
   Tudott a két nappal ezelőtti verekedésről, ezért adott ilyen határozott parancsot.
   Ami a sérüléseket illeti, úgy érzem, hogy seperc alatt be fognak gyógyulni, ezért nem nagyon törődtem velük, de a kölyök nem így gondolta. Tegnap reggel találkoztunk a folyosón; látta a horzsolást az arcomon, és dühös lett.
    – Azt hiszed, hogy a tested csak a tiéd? Miért van rajtad sérülés?! Gazember, egyből haza kellett volna menned, miután engem hazavittél, miért verekedtél?!
    Még csak nem is törődött a minket körülvevő tömeggel, és fennhangon szidott engem, feltárva a kis titkos kapcsolatunkat a nyilvánosság számára.
    A suttogásoktól egy kis nyomást éreztem, ezért a kezemmel jeleztem a fiúnak, hogy sajnálom; de ő erősen a kezemre csapott, azt kérdezve, hogy miért nem vagyok egy kicsit komolyabb. Zavaromban megpróbáltam őt lecsillapítani egy mosollyal, de Kim Jaejoongot, akinek a haragja már elérte a forráspontot, ezzel nem tudtam lenyugtatni.
    Míg a csengő el nem hallgatott, olyan voltam, mint egy férj, aki szemrehányást kapott; tíz kerek percen keresztül hallgattam a zsörtölődését.
    Persze ahelyett, hogy félelmetesnek találtam volna, inkább tűnt aranyosnak. Miközben mellékesen válaszolgattam a kérdéseire, bólintottam; aztán megcsípte az arcom, mondván:
    – Képtelen vagy nekem normálisan válaszolni?
    – Ah, ah, értem, értem, áucs.
    Miután kielégítőnek vélte a válaszomat, gyengéden megdörzsölte a csípésének a helyét. Bár semmi nyoma nem volt, még mindig értékeltem az ilyen kis akciókat. Minél többet néztem, annál inkább nem tudtam, mit csináljak. Szerettem volna a tenyeremen hordozni, aztán visszarakni őt a zsebebe, amikor unatkozom, akkor újra elővenni, úgy játszani vele, ahogy akarok. Ha össze tudnám zsugorítani őt, mindenhová magammal vinném. Ezelőtt sok lányt láttam, de sosem éreztem ilyen érzéseket. Ezúttal igazán szerelmesnek éreztem magam.
    – Érted jövök holnap.
    – Egyedül is tudok menni.
    – Légy engedelmes.
    – Aish… minden alkalommal olyan vagy, mint egy diktátor...
    Duzzogott. Felemeltem a szemöldökömet, és megkérdezem tőle: „Nem tetszik?” Azonnal elfordította a fejét, és figyelmen kívül hagyott. A szempillái kissé lejjebb voltak, túl aranyos volt. Felemeltem az állát, és megcsókoltam a szeme sarkát. Ma este nem akartam elengedni.
    Miután kitettem a kölyköt az otthonánál, vonakodva én is hazamentem. Útközben megszólalt a telefonom, Park Sung Hyun volt. Vajon mit akar ilyenkor?
    – Hello-
    Be sem tudtam fejezni a mondatomat, és az a Sung Hyun gyerek a másik oldalon aggódva sikoltozni kezdett. Talán a motorom keltette hangok miatt, mert bár egy kicsit tompa volt a hangja, tudtam, hogy a helyzet veszélyes, szóval csak megkérdeztem, hogy hol van – ugyanazon a helyen volt, ahol két nappal ezelőtt verekedtem.
    Természetesen arra a helyre gondoltam és azokra az aljas, szégyentelen seggfejekre.
    Le kell ütnöm őket.
    Felgyorsítottam a motoromat.
    A szélben ingázva, eszembe jutott a háta, ahogy eltűnt a kapuban. Hogy tudtam ilyesmit megígérni neki? Megdörzsöltem az orromat, és megbánást éreztem. Nem hiszem, hogy így fel tudom majd venni holnap, hogy iskolába vigyem, nem is beszélve az iskolába menésről... Kiröhögtem magam; ő tényleg egy szívtelen fiú volt.
    Nem számít, milyen, még mindig nagyon hiányzott.

Nagyon hiányzol, Jaejoong-ah.

~


    Az elmém zsongott.
    A nem kívánatos hangok a fülembe jutottak, ebben a percben hangosak, és a következő pillanatban lágyak voltak, és ez ismétlődött. Mivel mélyen aludtam, csak hosszú idő után halottam meg a hangot. Felnyitottam a mobilomat, és lám, már tizenegy óra volt. Nem aludtam jól az elmúlt napokban, a felhalmozódó fáradtságtól és a tegnapi verekedéstől pedig egészen idáig úgy aludtam, mint a bunda. A végén még azt is lekéstem, hogy érte menjek. 
    Vajon elment a suliba? Küldenem kéne neki egy üzenetet? Aztán eszembe jutott, hogy most óra van, és visszadobtam a mobilomat az ágyra.
    A csengő folyamatos csengésétől hányingerem lett. Nem bírtam tovább, kivonszoltam a zavaros fejemet. „Megyek, srácok!” Mivel a szemeim ki voltak száradva, merevnek éreztem őket, majd fájtak is a sebtapasztól. Szerencsére gyorsan félreugrottam, különben sokkal komolyabb is lehetne ez. Minden egyes lépés fájdalmas volt; még a járás is nehezemre esett.
     Különben meg nem voltam semmilyen veszélyben most, akkor minek jöttek? Azok a tapintatlan porontyok, akik nem gondolnak másokra.
    Miközben kinyitottam az ajtót, mogorván azt mondtam:
    – Yah, ti rakás poronty, nem tudnátok... 
    – Yunho-yah...
    Nyöszörgött, és nagyon fáradtnak tűnt. Ah, ha előbb tudtam volna, hogy ő az, akkor rohanok ajtót nyitni. Hogyan hagyhattam ezt a vézna testet ilyen sokáig várakozni?
    Újra a nevemen szólított, a hangja tele volt aggodalommal. A szemei nagyobbak voltak a normálnál, és pislogott, én is, együtt pislogtunk.
    Van valami baj? Követtem a kölyök tekintetét, és lenéztem.
    – Woah…
    Aish, csaknem kizártam Jaejoongot, nem csoda, annyira hideg volt. A kölyök látta, hogy csak egy boxer van rajtam, így félretette az aggodalmát, és elkezdett kuncogni. Beengedem őt a házba, és rohantam átöltözni. De ez a kölyök időnként túl irritáló volt; ledobta az iskolatáskáját, és a hátamra kapaszkodott, mikor én éppen feltúrtam a szekrényem valami ruha után kutatva. Szorosan átölelte a derekamat, és még az orrát is a hátamhoz dörzsölte.
     A hajam most olyan volt, mint egy csirke fészek, az arcom fel volt dagadva, és a kis Yunho kezdett ébredezni.
     Egy egészséges, tizenhét éves fiúnak, mint nekem, olyannak kellett lennie, mint egy buddhista szerzetesnek, ha egy olyan szeretőt hagyott figyelmen kívül, mint amilyen ő volt. Gyakorolnom kell az önuralmat, ah.
    – Ne öltözz fel, szeretném látni, hmm?
    – Yah, yah, kölyök…
    – A vállaid annyira erősek…
    Az állát a vállamra helyezte, és ott pihentette, de az alsógatyámban lévő helyzet egyáltalán nem volt vicces.
    Nem, nem mehet ez így tovább; egy ürügy miatt elmentem zuhanyozni, hogy otthagyhassam őt. Annak érdekében, hogy ne vehesse észre, hogy mennyire feszült vagyok, próbáltam úgy tenni, mintha nyugodt lettem volna, de a hátam mögött hallottam a huncut nevetését. Személyesen én engedtem meg, hogy a róka belépjen a házamba; aggódtam, hogy a testem nem lenne képes kezelni ezt.
    Haszontalan volt elbújni a fürdőszobában; rájöttem, hogy nem hoztam magammal a ruháimat, miután lezuhanyoztam. Talán most az a kölyök nevet ezen? Nem maradhattam örökre a fürdőszobában, szóval nem volt más választásom, kinyitottam a fürdő ajtaját, egy törölközővel a derekam körül.
    Ez a kölyök számított arra, hogy mikor jövök ki. A kezében az én alsómat tartotta, és még mindig szemtelenül mosolygott. Nyilvánvalóan beengedtem egy rókát a házamba, egy olyan rókát, aki egyszerre volt gyönyörű és fondorlatos.
    Elbújni, miközben öltözök, botrányos lenne; mert minden bizonnyal utánam jönne, szóval, nem volt választásom, itt, ahol álltam, kellett felöltöznöm. Le kéne vennem a törölközőt? Nézte, ahogy óvatosan öltözködök, és mosolygott. Miért pont egy háromszögletű alsónak kell lennie? Elégedetlenül meredtem rá, de ő még csak leplezni sem próbálta azt az ördögi szándékát.
   – Szeretném látni, ahh~~~! – A nyafogása miatt feladtam az öltözést. Azonban még mindig nem szoktam meg a tekintetét. Szóval, miközben köhögtem, bemásztam az ágyamba, és eltakartam magamat a takaróval. Nem tudtam, hogy a kölyök ezt hol találta viccesnek, de nem hagyta abba a nevetést. Ő is levette a kabátját, és mellém ülve bemászott a takaró alá, mikor pedig felemelte a takarót, eltakarta a szemeit, mert leszidtam. Ah, hogy lehetett ennyire idegesítő?
    – Hogyan találtál ide?
    – Barát, megkérdeztem a barátaidat. Mi ez, hmm? Nézz most az arcodra… Yunho-yah... Hmmm?
    Megfordult, miközben az arcomat a két keze közé fogta; a kicserepesedett ajkaimat és a zúzódásokat a testemen figyelve felsóhajtott, aztán a száját harapdálva és a homlokát ráncolva felemelte a szememen lévő ragtapaszt.
    Biztosan Yeon Sung volt az, aki elmondta neki, hogy hol vagyok, mikor találkoztak az iskolában.
    Az az áruló szemét volt az egyetlen, aki csak saját magával foglalkozott, és sértetlenül ment haza. Idegesítő poronty.
    – Csak öt öltésem van.
    – Csak próbálj meg még egyszer verekedni.
    Jaejoong szemei vékony vonalat formáltak, mikor menekülve ellökött magától, mert az ajkai felé közeledtem. Megragadtam a mellkasát, mert próbált kikerülni engem, a teste természetesen visszaesett a fekhelyre. Csókolózni kezdtünk az ágyon. Először gyengéden, majd miután kinyitottuk a szánkat, egymás lélegzetét nyeltük.
    Annak a kölyöknek a kezei bebarangolták a hátamat; az ujjai megérintették a csupasz hátamat, az a selymes érintés valahogy még agresszívabbá tett engem. Szívtam és haraptam a felszakadt ajkaimmal. Ez a mozdulat tőle izgatta az érzékeny hátamat. Én, akin csak egy alsó volt, arra gondoltam, hogy szeretkezni akarok vele.
    Ez egy nagyon természetes dolog, igaz?
    Rajta feküdtem, a lábait szétnyitotta, de ez a helyzet egyáltalán nem volt kínos. Az a kölyök nem tudta visszafogni magát, és elengedett egy nyögést. Lehet, hogy gyönyörű arcod van, de még mindig egy srác vagy, ah. Felemelte a lábait, és elfordult, elkerülve az ajkaim.
    – Te...
    Furcsa, bár az ajkai ellenkeztek, a teste egyáltalán nem állt ellen nekem. Újra magammal szembe fordítottam a fejét; ah, csodálatos, hogy ez a kölyök tud félénk is lenni. Nézz rám, Jaejoong-ah – de még mindig nem volt hajlandó kinyitni a szemeit. Végül mégis kinyitotta őket. 
    – Urg… Hmm…
    Csak ilyen hangokat volt képes kiadni; azt hittem, hogy meg fog rúgni. Leengedtem a kezemet a laza nadrágjához, megérintve őt. Az a kölyök egyáltalán nem volt meglepődve; épp ellenkezőleg, a gyönyörtől lehunyta a szemeit, és nyögött. Az alapján, amit tudtam, még sosem ért hozzá senki. Még ha a megfeszült testét meg is érintette valaki más előttem, akkor is csendesen feküdt, kezeit a hasára téve, nagyon alázatosan. Én tényleg egy igazán különleges szeretőt szereztem magamnak.
    – Vedd le, Jaejoong-ah.
    – … Hmm, vedd le te.
    Mind a ketten nyugodtak voltunk, és halkan beszéltünk. Ezek a ruhák akadályok voltak; kicsatoltam az övét, lehúztam a cipzárját és a bokájáig húztam a nadrágját az alsójával együtt. Kicsit megrázta a lábát, és a gatyája a földre esett.
    – Aaah… – Szinte már égetett, nagyon közel volt a robbanáshoz. Egy nagyon engedelmes kis Joongieval alattam, úgy éreztem magam, mintha álmodnék.

    Ajkaink újra összegabalyodtak; a kezeim szinte már természetesen sodródtak Jaejoong alsó feléhez. Nem volt semmilyen speciális technikám; egyszerűen csak dörzsöltem és masszíroztam, és úgy nyögött, mint egy kiscica, miközben felnézett rám. Ahogy Jaejoong fokozatosan izgatottabb lett, úgy az arca is egyre gyönyörűbbé, álomszerűbbé vált.

    Az ágy fejtámlájával szemen ültem, a háta a mellkasomhoz ért. A farkam az inge szegélyéhez dörzsölődött, mikor kicsit felemeltem a fejemet. A kölyök feje a vállamon pihent, csókért fordulva felém. A kicsi Joongie, amit a kezemben tartottam, annyira aranyos volt, hogy azonnal a számba akartam venni.

    – Ah… aah… ez fáj, gyengédebben… 

    Manapság vajon minden szépfiú így nyög? Löktem a csípőmet, miközben a kezem folytatta a mocskos mozdulatokat. Azt tettem, amit jónak láttam, és már ez is fájt? Csökkentettem a kezem szorítását. Éppen csak a magömlésig juttattam; és úgy nyögött, mint egy lány, akibe behatoltam volna, és úgy éreztem, nem tudom visszatartani magam többé. De nem akartam kényszeríteni őt, és ezért igyekeztem uralkodni magamon. Valójában, ha ez a kölyök elhatározta volna magát, akkor könnyedén tönkretehetett volna engem.

    Ilyen ütemben nagyon hamar közel ért a csúcshoz; a kezem még gyorsabban mozgott. Az egész teste forró volt, lehunyta a szemeit, és megnyalta az ajkait, hogy benedvesítse őket; a hasától kezdve a mellkasáig megfeszült. Az alsótestem, ami hozzáért a kölyök fenekéhez, kontrollálhatatlanul duzzadt attól a hőtől, ami belőle áradt, és a hangoktól, amik nedvessé tettek. Akkor volt a kölyök a legszebb, mikor elélvezett, az arckifejezése olyan volt, mintha transzba esett volna; és a kezem is nedves lett tőle.

    – Ah, gyönyörű vagy… Jaejoong-ah.

    Letisztítottam a kezeimet egy papír zsebkendővel, és arcon csókoltam. A mellkasa emelkedett és süllyedt, ahogy próbálta csillapítani a légzését, miközben úgy motyogott, mint egy kis csaj; segítettem neki benedvesíteni a kiszáradt ajkait. Az ágynemű teljesen összegyűrődött. De amiatt, hogy ez az imádnivaló test belém kapaszkodott, a haszontalan gondolataim eltűntek.

    Egymás mellett feküdtünk, de még mindig korlátozottnak éreztem magam, szóval egy kicsit távolabb húzódtam a kölyöktől. Szórakozottan bámultam az alsótestemre, aztán elkaptam a döbbent pillantását. Pár pillanattal később óvatosan megkérdezte:

    – Segítsek neked…?

    – Semmi baj, jó ez így.

    Átöleltem őt, és lehunytam a szemeimet. Az a kölyök valószínűleg még nézett egy darabig, aztán forgolódott, és egy idő után úgy tűnt, végre elaludt. Míg öleltem őt, egy csomó dolgon járt az eszem, ő pedig tényleg gyönyörű volt. Jól alszol? Erre az alvó fiúra nézve az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam az az volt, hogy meg fogok őrülni.