Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (5. fejezet / B)

    Úgy éreztem, hogy az egész testem tele volt szeretettel; biztosan ő is ugyanígy érzett, mert átölelte a nyakamat, mikor csókolóztunk.
    A hüvelykujjammal megtöröltem a szája sarkát, becsukta a száját és összeráncolta az arcát. Biztos voltam benne, hogy zavarban volt, segítettem neki megigazítani a haját, ő pedig kuncogni kezdett. Meg fogok őrülni, komolyan… mit kéne csinálnom veled?
    Nehezen, de félretoltam a gondolatot, hogy „sehová-sem-hagyom-elmenni-őt”, elővettem a telefonomat a zsebemből, és a kezébe nyomtam; ez volt minden, amit tenni szerettem volna most. Bár ez a kölyök meglepődött, de hamar megértette a célomat, és megragadta a mobilomat.
   – Hívni foglak.
   – Mm.
   Az első csókunk ezen a szűk és kicsi helyen közelebb hozott minket egymáshoz.
   Kinyitottam az ajtót, és előre engedtem őt.
   Ahogy kisétáltunk a mosdóból, megszólalt az óra végét jelző csengő.
   A folyosó azonnal olyan zajossá vált, mint a piac. A kölyök elkeveredett a tömegben.
   Most nem sajnálkoztam amiért elváltunk egymástól; valójában nagyon jó hangulatban voltam.
   A kezében a telefonommal nézett rám, az arca megadta nekem a választ.


„Én is.”


~

    „Vidd iskolába, és hozd haza Kim Jaejoongot” hozzá volt adva a listámhoz, amin azok a dolgok szerepeltek, amiket minden nap meg kellett tennem, ezért abbahagytam a bokszolást.
    Mivel nem akartam elengedni őt, mindig motoroztam, hogy elvigyem az iskolába, és hazahozzam. Amikor szabadak voltunk, elmentünk egy csendes helyre, és csókolóztunk.
    Annak ellenére, hogy azt mondta, sötét vagyok, valójában mind a ketten szerettünk volna csókolózni.
    – Ki mondja, hogy sötét vagyok? – megcsíptem az orrát, és gyengéden ide-oda rángattam, mikor az a kölyök felhúzta az orrát, és felsikoltott, hogy „Fáj!”. Annyira aranyos volt, hogy megint az ájulás határán álltam.
    Bár a gondolatait még nem fejezte ki szavakkal, nem volt semmi kétségem az érzései felől.     Szerettem, megőrültem tőle, nem; már őrülten szerelmes voltam belé.
    Minél tovább maradt mellettem, annál jobban képes voltam megérteni a szívét.
    Azért, hogy kompenzálja az időt, mikor szörnyen aggódtam, játékosan jött, és megcsókolt, én pedig tettettem, hogy kerülöm őt. Ilyenkor megragadta a nyakam, és önszántából csókolt meg.
    Ez végül szokássá vált.
    Húztam az időt a kölyökkel; már 9 óra elmúlt, 10 felé közeledett.
    Bár aggódtam, hogy le leszek szidva, amiért gyakran későn járok haza, a szívem vágya miatt félre kellett tolnom.
    – Felvegyelek reggel?
    – Jobban teszed, ha nem késel.


~

    Mint mindig, most is a motoromnak dőltem, szemben a bejárati ajtóval, ahol a kölyök állt, és széttártam a karjaimat. Nevetve futott felém, majd hagyta, hogy megöleljem.
    Szorosan magamhoz vontam, és az arcomat a nyakába temettem, aztán ő azt mondta, hogy ez csikis, és eltolt. Közelebb húztam, a menekülni próbáló fiút, és megpusziltam a szemét, ahogy azt mondta: „Egy másik dolog—”
    – ... a jövőben eltiltalak a verekedéstől.
   Tudott a két nappal ezelőtti verekedésről, ezért adott ilyen határozott parancsot.
   Ami a sérüléseket illeti, úgy érzem, hogy seperc alatt be fognak gyógyulni, ezért nem nagyon törődtem velük, de a kölyök nem így gondolta. Tegnap reggel találkoztunk a folyosón; látta a horzsolást az arcomon, és dühös lett.
    – Azt hiszed, hogy a tested csak a tiéd? Miért van rajtad sérülés?! Gazember, egyből haza kellett volna menned, miután engem hazavittél, miért verekedtél?!
    Még csak nem is törődött a minket körülvevő tömeggel, és fennhangon szidott engem, feltárva a kis titkos kapcsolatunkat a nyilvánosság számára.
    A suttogásoktól egy kis nyomást éreztem, ezért a kezemmel jeleztem a fiúnak, hogy sajnálom; de ő erősen a kezemre csapott, azt kérdezve, hogy miért nem vagyok egy kicsit komolyabb. Zavaromban megpróbáltam őt lecsillapítani egy mosollyal, de Kim Jaejoongot, akinek a haragja már elérte a forráspontot, ezzel nem tudtam lenyugtatni.
    Míg a csengő el nem hallgatott, olyan voltam, mint egy férj, aki szemrehányást kapott; tíz kerek percen keresztül hallgattam a zsörtölődését.
    Persze ahelyett, hogy félelmetesnek találtam volna, inkább tűnt aranyosnak. Miközben mellékesen válaszolgattam a kérdéseire, bólintottam; aztán megcsípte az arcom, mondván:
    – Képtelen vagy nekem normálisan válaszolni?
    – Ah, ah, értem, értem, áucs.
    Miután kielégítőnek vélte a válaszomat, gyengéden megdörzsölte a csípésének a helyét. Bár semmi nyoma nem volt, még mindig értékeltem az ilyen kis akciókat. Minél többet néztem, annál inkább nem tudtam, mit csináljak. Szerettem volna a tenyeremen hordozni, aztán visszarakni őt a zsebebe, amikor unatkozom, akkor újra elővenni, úgy játszani vele, ahogy akarok. Ha össze tudnám zsugorítani őt, mindenhová magammal vinném. Ezelőtt sok lányt láttam, de sosem éreztem ilyen érzéseket. Ezúttal igazán szerelmesnek éreztem magam.
    – Érted jövök holnap.
    – Egyedül is tudok menni.
    – Légy engedelmes.
    – Aish… minden alkalommal olyan vagy, mint egy diktátor...
    Duzzogott. Felemeltem a szemöldökömet, és megkérdezem tőle: „Nem tetszik?” Azonnal elfordította a fejét, és figyelmen kívül hagyott. A szempillái kissé lejjebb voltak, túl aranyos volt. Felemeltem az állát, és megcsókoltam a szeme sarkát. Ma este nem akartam elengedni.
    Miután kitettem a kölyköt az otthonánál, vonakodva én is hazamentem. Útközben megszólalt a telefonom, Park Sung Hyun volt. Vajon mit akar ilyenkor?
    – Hello-
    Be sem tudtam fejezni a mondatomat, és az a Sung Hyun gyerek a másik oldalon aggódva sikoltozni kezdett. Talán a motorom keltette hangok miatt, mert bár egy kicsit tompa volt a hangja, tudtam, hogy a helyzet veszélyes, szóval csak megkérdeztem, hogy hol van – ugyanazon a helyen volt, ahol két nappal ezelőtt verekedtem.
    Természetesen arra a helyre gondoltam és azokra az aljas, szégyentelen seggfejekre.
    Le kell ütnöm őket.
    Felgyorsítottam a motoromat.
    A szélben ingázva, eszembe jutott a háta, ahogy eltűnt a kapuban. Hogy tudtam ilyesmit megígérni neki? Megdörzsöltem az orromat, és megbánást éreztem. Nem hiszem, hogy így fel tudom majd venni holnap, hogy iskolába vigyem, nem is beszélve az iskolába menésről... Kiröhögtem magam; ő tényleg egy szívtelen fiú volt.
    Nem számít, milyen, még mindig nagyon hiányzott.

Nagyon hiányzol, Jaejoong-ah.

~


    Az elmém zsongott.
    A nem kívánatos hangok a fülembe jutottak, ebben a percben hangosak, és a következő pillanatban lágyak voltak, és ez ismétlődött. Mivel mélyen aludtam, csak hosszú idő után halottam meg a hangot. Felnyitottam a mobilomat, és lám, már tizenegy óra volt. Nem aludtam jól az elmúlt napokban, a felhalmozódó fáradtságtól és a tegnapi verekedéstől pedig egészen idáig úgy aludtam, mint a bunda. A végén még azt is lekéstem, hogy érte menjek. 
    Vajon elment a suliba? Küldenem kéne neki egy üzenetet? Aztán eszembe jutott, hogy most óra van, és visszadobtam a mobilomat az ágyra.
    A csengő folyamatos csengésétől hányingerem lett. Nem bírtam tovább, kivonszoltam a zavaros fejemet. „Megyek, srácok!” Mivel a szemeim ki voltak száradva, merevnek éreztem őket, majd fájtak is a sebtapasztól. Szerencsére gyorsan félreugrottam, különben sokkal komolyabb is lehetne ez. Minden egyes lépés fájdalmas volt; még a járás is nehezemre esett.
     Különben meg nem voltam semmilyen veszélyben most, akkor minek jöttek? Azok a tapintatlan porontyok, akik nem gondolnak másokra.
    Miközben kinyitottam az ajtót, mogorván azt mondtam:
    – Yah, ti rakás poronty, nem tudnátok... 
    – Yunho-yah...
    Nyöszörgött, és nagyon fáradtnak tűnt. Ah, ha előbb tudtam volna, hogy ő az, akkor rohanok ajtót nyitni. Hogyan hagyhattam ezt a vézna testet ilyen sokáig várakozni?
    Újra a nevemen szólított, a hangja tele volt aggodalommal. A szemei nagyobbak voltak a normálnál, és pislogott, én is, együtt pislogtunk.
    Van valami baj? Követtem a kölyök tekintetét, és lenéztem.
    – Woah…
    Aish, csaknem kizártam Jaejoongot, nem csoda, annyira hideg volt. A kölyök látta, hogy csak egy boxer van rajtam, így félretette az aggodalmát, és elkezdett kuncogni. Beengedem őt a házba, és rohantam átöltözni. De ez a kölyök időnként túl irritáló volt; ledobta az iskolatáskáját, és a hátamra kapaszkodott, mikor én éppen feltúrtam a szekrényem valami ruha után kutatva. Szorosan átölelte a derekamat, és még az orrát is a hátamhoz dörzsölte.
     A hajam most olyan volt, mint egy csirke fészek, az arcom fel volt dagadva, és a kis Yunho kezdett ébredezni.
     Egy egészséges, tizenhét éves fiúnak, mint nekem, olyannak kellett lennie, mint egy buddhista szerzetesnek, ha egy olyan szeretőt hagyott figyelmen kívül, mint amilyen ő volt. Gyakorolnom kell az önuralmat, ah.
    – Ne öltözz fel, szeretném látni, hmm?
    – Yah, yah, kölyök…
    – A vállaid annyira erősek…
    Az állát a vállamra helyezte, és ott pihentette, de az alsógatyámban lévő helyzet egyáltalán nem volt vicces.
    Nem, nem mehet ez így tovább; egy ürügy miatt elmentem zuhanyozni, hogy otthagyhassam őt. Annak érdekében, hogy ne vehesse észre, hogy mennyire feszült vagyok, próbáltam úgy tenni, mintha nyugodt lettem volna, de a hátam mögött hallottam a huncut nevetését. Személyesen én engedtem meg, hogy a róka belépjen a házamba; aggódtam, hogy a testem nem lenne képes kezelni ezt.
    Haszontalan volt elbújni a fürdőszobában; rájöttem, hogy nem hoztam magammal a ruháimat, miután lezuhanyoztam. Talán most az a kölyök nevet ezen? Nem maradhattam örökre a fürdőszobában, szóval nem volt más választásom, kinyitottam a fürdő ajtaját, egy törölközővel a derekam körül.
    Ez a kölyök számított arra, hogy mikor jövök ki. A kezében az én alsómat tartotta, és még mindig szemtelenül mosolygott. Nyilvánvalóan beengedtem egy rókát a házamba, egy olyan rókát, aki egyszerre volt gyönyörű és fondorlatos.
    Elbújni, miközben öltözök, botrányos lenne; mert minden bizonnyal utánam jönne, szóval, nem volt választásom, itt, ahol álltam, kellett felöltöznöm. Le kéne vennem a törölközőt? Nézte, ahogy óvatosan öltözködök, és mosolygott. Miért pont egy háromszögletű alsónak kell lennie? Elégedetlenül meredtem rá, de ő még csak leplezni sem próbálta azt az ördögi szándékát.
   – Szeretném látni, ahh~~~! – A nyafogása miatt feladtam az öltözést. Azonban még mindig nem szoktam meg a tekintetét. Szóval, miközben köhögtem, bemásztam az ágyamba, és eltakartam magamat a takaróval. Nem tudtam, hogy a kölyök ezt hol találta viccesnek, de nem hagyta abba a nevetést. Ő is levette a kabátját, és mellém ülve bemászott a takaró alá, mikor pedig felemelte a takarót, eltakarta a szemeit, mert leszidtam. Ah, hogy lehetett ennyire idegesítő?
    – Hogyan találtál ide?
    – Barát, megkérdeztem a barátaidat. Mi ez, hmm? Nézz most az arcodra… Yunho-yah... Hmmm?
    Megfordult, miközben az arcomat a két keze közé fogta; a kicserepesedett ajkaimat és a zúzódásokat a testemen figyelve felsóhajtott, aztán a száját harapdálva és a homlokát ráncolva felemelte a szememen lévő ragtapaszt.
    Biztosan Yeon Sung volt az, aki elmondta neki, hogy hol vagyok, mikor találkoztak az iskolában.
    Az az áruló szemét volt az egyetlen, aki csak saját magával foglalkozott, és sértetlenül ment haza. Idegesítő poronty.
    – Csak öt öltésem van.
    – Csak próbálj meg még egyszer verekedni.
    Jaejoong szemei vékony vonalat formáltak, mikor menekülve ellökött magától, mert az ajkai felé közeledtem. Megragadtam a mellkasát, mert próbált kikerülni engem, a teste természetesen visszaesett a fekhelyre. Csókolózni kezdtünk az ágyon. Először gyengéden, majd miután kinyitottuk a szánkat, egymás lélegzetét nyeltük.
    Annak a kölyöknek a kezei bebarangolták a hátamat; az ujjai megérintették a csupasz hátamat, az a selymes érintés valahogy még agresszívabbá tett engem. Szívtam és haraptam a felszakadt ajkaimmal. Ez a mozdulat tőle izgatta az érzékeny hátamat. Én, akin csak egy alsó volt, arra gondoltam, hogy szeretkezni akarok vele.
    Ez egy nagyon természetes dolog, igaz?
    Rajta feküdtem, a lábait szétnyitotta, de ez a helyzet egyáltalán nem volt kínos. Az a kölyök nem tudta visszafogni magát, és elengedett egy nyögést. Lehet, hogy gyönyörű arcod van, de még mindig egy srác vagy, ah. Felemelte a lábait, és elfordult, elkerülve az ajkaim.
    – Te...
    Furcsa, bár az ajkai ellenkeztek, a teste egyáltalán nem állt ellen nekem. Újra magammal szembe fordítottam a fejét; ah, csodálatos, hogy ez a kölyök tud félénk is lenni. Nézz rám, Jaejoong-ah – de még mindig nem volt hajlandó kinyitni a szemeit. Végül mégis kinyitotta őket. 
    – Urg… Hmm…
    Csak ilyen hangokat volt képes kiadni; azt hittem, hogy meg fog rúgni. Leengedtem a kezemet a laza nadrágjához, megérintve őt. Az a kölyök egyáltalán nem volt meglepődve; épp ellenkezőleg, a gyönyörtől lehunyta a szemeit, és nyögött. Az alapján, amit tudtam, még sosem ért hozzá senki. Még ha a megfeszült testét meg is érintette valaki más előttem, akkor is csendesen feküdt, kezeit a hasára téve, nagyon alázatosan. Én tényleg egy igazán különleges szeretőt szereztem magamnak.
    – Vedd le, Jaejoong-ah.
    – … Hmm, vedd le te.
    Mind a ketten nyugodtak voltunk, és halkan beszéltünk. Ezek a ruhák akadályok voltak; kicsatoltam az övét, lehúztam a cipzárját és a bokájáig húztam a nadrágját az alsójával együtt. Kicsit megrázta a lábát, és a gatyája a földre esett.
    – Aaah… – Szinte már égetett, nagyon közel volt a robbanáshoz. Egy nagyon engedelmes kis Joongieval alattam, úgy éreztem magam, mintha álmodnék.

    Ajkaink újra összegabalyodtak; a kezeim szinte már természetesen sodródtak Jaejoong alsó feléhez. Nem volt semmilyen speciális technikám; egyszerűen csak dörzsöltem és masszíroztam, és úgy nyögött, mint egy kiscica, miközben felnézett rám. Ahogy Jaejoong fokozatosan izgatottabb lett, úgy az arca is egyre gyönyörűbbé, álomszerűbbé vált.

    Az ágy fejtámlájával szemen ültem, a háta a mellkasomhoz ért. A farkam az inge szegélyéhez dörzsölődött, mikor kicsit felemeltem a fejemet. A kölyök feje a vállamon pihent, csókért fordulva felém. A kicsi Joongie, amit a kezemben tartottam, annyira aranyos volt, hogy azonnal a számba akartam venni.

    – Ah… aah… ez fáj, gyengédebben… 

    Manapság vajon minden szépfiú így nyög? Löktem a csípőmet, miközben a kezem folytatta a mocskos mozdulatokat. Azt tettem, amit jónak láttam, és már ez is fájt? Csökkentettem a kezem szorítását. Éppen csak a magömlésig juttattam; és úgy nyögött, mint egy lány, akibe behatoltam volna, és úgy éreztem, nem tudom visszatartani magam többé. De nem akartam kényszeríteni őt, és ezért igyekeztem uralkodni magamon. Valójában, ha ez a kölyök elhatározta volna magát, akkor könnyedén tönkretehetett volna engem.

    Ilyen ütemben nagyon hamar közel ért a csúcshoz; a kezem még gyorsabban mozgott. Az egész teste forró volt, lehunyta a szemeit, és megnyalta az ajkait, hogy benedvesítse őket; a hasától kezdve a mellkasáig megfeszült. Az alsótestem, ami hozzáért a kölyök fenekéhez, kontrollálhatatlanul duzzadt attól a hőtől, ami belőle áradt, és a hangoktól, amik nedvessé tettek. Akkor volt a kölyök a legszebb, mikor elélvezett, az arckifejezése olyan volt, mintha transzba esett volna; és a kezem is nedves lett tőle.

    – Ah, gyönyörű vagy… Jaejoong-ah.

    Letisztítottam a kezeimet egy papír zsebkendővel, és arcon csókoltam. A mellkasa emelkedett és süllyedt, ahogy próbálta csillapítani a légzését, miközben úgy motyogott, mint egy kis csaj; segítettem neki benedvesíteni a kiszáradt ajkait. Az ágynemű teljesen összegyűrődött. De amiatt, hogy ez az imádnivaló test belém kapaszkodott, a haszontalan gondolataim eltűntek.

    Egymás mellett feküdtünk, de még mindig korlátozottnak éreztem magam, szóval egy kicsit távolabb húzódtam a kölyöktől. Szórakozottan bámultam az alsótestemre, aztán elkaptam a döbbent pillantását. Pár pillanattal később óvatosan megkérdezte:

    – Segítsek neked…?

    – Semmi baj, jó ez így.

    Átöleltem őt, és lehunytam a szemeimet. Az a kölyök valószínűleg még nézett egy darabig, aztán forgolódott, és egy idő után úgy tűnt, végre elaludt. Míg öleltem őt, egy csomó dolgon járt az eszem, ő pedig tényleg gyönyörű volt. Jól alszol? Erre az alvó fiúra nézve az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam az az volt, hogy meg fogok őrülni.