Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (6. fejezet / A)

   Jaejoong nap mint nap egyre jobban emlékezett a barátaim neveire, és lassan megbarátkozott velük. Mivel a banda nagyon kíváncsi volt Jaejoongra, üdvözölték őt. Néhányan még azt is megkérdezték, hogy hogyan sikerült elnyernem a szívét.

Mint bármely más napon, suli után most is a biliárdteremben gyülekeztünk. Jaejoong biliárdasztalon ült, és köszönt a barátaimnak.

   A srácok odamentek hozzá, és ők is köszöntek neki. Olyan volt, mintha ő lett volna a királynő, és a barátaim az ő kicsi szolgái; mikor Jaejoong megharagudott, próbálták lenyugtatni.

   Nem fogsz leesni? Két kezét az asztalra helyezte, megtámasztva a testét, és a lábait ide-oda himbálta. Ez a gyönyörű fiú az enyém? A kuncogása újra megháborgatta a szívemet.
   – Éhes vagyok.

   – Mit szeretnél enni?
   – Hamburgert.
    Hozzám futott, és a karomba kapaszkodott. Látva a cuki arckifejezését, nem létezett olyan, amit ne tettem volna meg neki. Szóltam Yeon Sungnak, hogy útban a biliárdterem felé vegyen Jaejoongnak valami kaját. Egy idő után Yeon Sung magában motyogva megérkezett. 
    – Hozzá képest a burger vonzóbb. – Jaejoong elvette tőle a műanyag zacskót, kivette a kóláját belőle, és inni kezdett.

    – Yah, Kim Jaejoong – nyafogott Yeon Sung, aki hirtelen biztosan úgy érezte, hogy nem hasonlítható össze egy étellel. A róka sohasem fordított figyelmet az ilyen dolgokra. Megfordult, és elindult Sung Hyun felé. Csak Sung Hyunnal, a legjobb barátommal volt kedves.
   – Te is akarsz enni? – tartotta felé a krumplit, próbálva a kedvében járni. Sung Hyun némán elutasította. Mindenki nevetni kezdett, de Jaejoong úgy tett, mintha észre sem vette volna őket, és folytatta a beszélgetést Sung Hyunnal.

   Ah, szerettem volna beszélni ezzel a Sung Hyun gyerekkel, de elfelejtettem, mit akartam neki mondani.
   – Én nem vagyok rajta az étlapon, szóval nem tudsz engem választani. Válassz ebből a háromból.   Jaejoong a hamburgerét sem tudta megenni, megvolt a fele, és még volt krumplija, meg a kólája is megmaradt. – Megetetlek; csak mondd, hogy melyiket választod a háromból – tette hozzá.
   – Krumpli – válaszoltam. Megragadott egy krumplit, szószba mártotta, majd a számba rakta. 

   A barátaim, akik eddig mindannyian biliárdoztak, most felénk fordultak, és minket bámultak.
   – Kérlek, ne essetek túlzásba! – csattantak fel. A krumplival együtt Jaejoong ujjait is beszívtam. A csapat, ami eddig szépen biliárdozott, most káosszá változott; a srácok úgy tartották a dákójukat, mintha meg akartak volna velük ütni. Néhányan azzal voltak elfoglalva, hogy felhívják a barátnőiket.    Miután megettem Jaejoong megmaradt hamburgerét, megengedtem, hogy az ölembe üljön. Arra tanítottam, hogy hogyan kell a biliárdot játszani, és hogyan tartsa a botot. Jól éreztük magunkat. Aztán a barátaim azt mondták Jaejoongnak, hogy fejlesztheti a képességeit, ha ténylegesen játszik, ezért Jaejoong odaszaladt hozzájuk. Így történt, hogy Yeon Sung magához hívott, és pedig odasétáltam hozzá, kezemben a bottal.
   – Miért vagy ilyen? Te…!

   – Mi?
   Néhány biliárdversenykör után megkérdezte:

   – Te komolyan szereted őt?
   Nem látod? Jaejoongra pillantottam. Amikor a kapcsolat Jaejoong és köztem elterjedt, ő volt az a fickó, aki a legkevésbé örült ennek. Mindenki nagyon meglepődött azon, hogy egy sráccal járok, de nem idegeskedtek ezen sokat, mert ők is nagyon kedvelték Jaejoongot.    Bár nem tudtam, hogy miért olyan boldogtalan ettől, de ez nem olyasmi volt, amit meg tudott volna változtatni. Így hezitálás nélkül válaszoltam.
   – Ja.
   – Elmebeteg vagy.

   Igen, megőrültem. Próbáltam ezt úgy kezelni, mint egy ártatlan tréfát, de ez nem volt egy könnyű feladat. Összeráncoltam a szemöldököm. A kezdetektől fogva soha sem volt semmi problémám a nemekkel; nem volt akadály ezzel szembenéznünk. Nagyjából tudtam, mit akart mondani, de nem lettem volna béketűrő, ha kimondja. Utáltam azért, amiért nem volt képes látni a szerelmet kettőnk között; úgy tűnt, ő csak Jaejoongot akarta megsérteni. A gyerek, amint meglátta a szokatlan arckifejezésemet, úgy döntött, lassan elmagyarázza a gondolatait, feldühítve engem. Ez olyasmi volt, amibe még az anyám sem mert beleavatkozni, és ez a Choi Yeon Sung akarta megakadályozni.

   Te, Yeon Sung, azt gondolod, hogy ismered az ügyeimet? Ez csak megmutatja, hogy mennyire nem ismered Jung Yunhót, és mennyire nem ismered az Ég és a Föld közti különbéget.   – Kim Jaejoong cuki, de bármit is mondasz, odalent még mindig egy pasi. Biztosan akarod vele csinálni?
   – Sosem tudhatom meg, ha nem próbálom ki.

   – Mi, még nem próbáltad?
   Úgy gúnyolódott rajtam, mintha valami nagyon vicceset hallott volna, rám nevetett, majd megfordult, és szemeivel Jaejoongot méregette. Ez a látvány bosszantó volt, de nem féltékeny értelemben. Sokkal inkább azért, mert a kezdetektől fogva sugárzott a beszédéből a diszkriminálás.

   – Mondd el, ha jó érzés.

   – Minek?

   – Azt hallottam, hogy a férfikat nem lehet összehasonlítani a nőkkel, de ha egyszer kipróbálod, akkor majd csak pasikkal akarod csinálni. És szeretném tudni, hogy milyen szűk.

   – Csak próbáld még egyszer ezt mondani.
   – Ah, ember… mit vagy úgy oda? Csak vicceltem…   Yeon Sung, aki nem érzékelte a jó atmoszférát bizonyos dolgok kimondására, őrjítő és bosszantó volt.
   – Mivel azt mondtad, a szeretőd, gondoskodnod kell--
   Többé nem tudtam elviselni. A kezembe vettem a dákót, és nem haboztam ketté törni a biliárdasztalon. A hangja annyira hangos volt, hogy mindenki felénk fordult. A bot kettétört, és az asztal mellett pattogott. Jaejoong ide akart futni, de Sung Hyun, aki biztosan úgy érezte, hogy ebben a szituációban nem lenne túl jó, ha idejönne, visszatartotta. Jaejoong rémülten nézett. Hogy lenyugtathassam magam, próbáltam ki-be lélegezni. Yeon Sung csak döbbenten állt. A kezemet egyenletesen lélegezve az asztallapra tettem, beharaptam az ajkamat, és az ujjaimmal az asztal törött részét tapogattam. Ez volt az egyik módja, hogy lecsökkentsem a dühömet és a hőmérsékletemet.
   Mikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam, ismét arra a patkányra meredtem.
   – Menj a pokolba.

   Most már emlékszem, Choi Yeon Sung, hogy miért akartalak megütni. Három nappal ezelőtt, mikor megmondtad Kim Jaejoongnak, hogy hol lakom, megengedted, hogy lássa, mekkora rendetlenségben vagyok. A szégyen akkora volt, hogy ezen nem tudtam segíteni, de meg akartalak ütni. Nem kell megbánást érezned sem; úgy gondolom, hogy bármi is az oka az erőszakosságomnak, az ésszerű.
   – Kim Jaejoong, gyere ide!
   Miután megbizonyosodtam arról, hogy követ, kisétáltam a biliárdteremből. Egészen addig mentünk a motorommal, míg el nem értük az otthonát, és egyikünk sem beszélt. Mert nem találtam szavakat a magyarázathoz, a fejem zavaros volt. A kölyök sem mert velem figyelmetlenül beszélgetni. Ma sokkal korábban érkeztünk meg Jaejoong otthonához, mint általában. A nyomasztóan hatalmas épület előtt állva a kölyök úgy tűnt, mintha tétovázna bemenni a házba — nem, ezt csak én kívántam, hogy így legyen.
   A zűrzavar, amit most a fejemben tapasztaltam, Kim Jaejoong miatt volt.
   – Nem menj be, Jaejoong-ah.
   – Hmm?
   Nagy nehezen kipréseltem magamból a mondatot, de nem úgy tűnt, mintha megértette volna. Nem tudtam irányítani az érzelmeimet. Ember, csak ki kell mondanom – szóval most az egyszer szégyenérzet nélkül, hangosan kimondtam mindent, amit akartam.
   – Bassza meg, tényleg meg fogok őrülni. Csak vetek rád egy pillantást, és teljesen összezavarodom! Tudod?! Te— amikor mosolyogsz, a szemeim szinte fehérré válnak; mikor kimondod a nevemet annyira szeretem— annyira, hogy hánynom kell tőle! Legutóbb… mikor eljöttél hozzám, tényleg csak a vágyaim után akartam menni, tudod, hogy mennyire megbántam, miután elmentél?!
    Hagytam, hogy végiggördüljön a nyelvemen. Nem tudtam volna tagadni, hogy határozottan megkönnyebbültem egy pillanatra. Azonban, a következményeket nehéz volt kézben tartani. Jaejoong nem mosolygott. Meg volt döbbenve; csak pislogott, és csodálkozva nézett. Újra el kéne ezt mondanom, csak komolyabban. Bár egy kicsit megbántam, de egy ilyen személyiséggel születtem, nem tehettem róla, csak így tudtam ezt elmondani.
   – Szeretném azt csinálni veled.
   – ...

   – Ma este. Ne menj be! – nyugodtan mondtam, még egyszer megkérve őt.

   Pár pillanatnyi csend után vissza akartam szívni a szavaimat. Még mindig nem válaszolt, és ez egy kicsit megijesztett. Be kéne küldenem? Feladtam, és az ártatlan motorommal babráltam. Csak mikor azon voltam, hogy teljesen feladjam, az a kölyök hozzám sétált, a vézna kezei megragadták az ingem, miközben azt mondta, hogy ne csüggedjek. Kicsit meglepődtem, mikor rám nézett, mosolygott, a gyönyörű, kacér mosolyától pedig elszédültem.

   – Nagyon különlegessé fogod tenni, igaz?

   Komolyan úgy éreztem, hogy egy rókával és egy angyallal voltam együtt egyszerre. Még ha tudtam is, hogy beleegyeztél, a szívemet még mindig nyugtalannak éreztem; mert megbecsültelek.

   Túl önző lennék, amiért a saját vágyaimra gondolok?

   Látva a megütközött arckifejezésemet; mintha megértette volna a gondoltaimat, egyszerűen csak elmosolyodott.

   De ez a róka újra feltette a kérdését. Én, aki mindig azt tettem, amiben örömömet leltem— nem tudtam kitalálni, hogy mi lakozik ennek a kölyöknek a szívében. – Akkor legközelebb? – Ez volt az egyetlen dolog, ami az eszembe juthatott? Ahh, senki sem tudja, hogy sírjon vagy nevessen azon, amit mondtam – átkoztam magam. Látva a boldogtalan arcomat, mintha befejezte volna a vigyorgást. Az ajkába harapott, majd a szemei mosolyra görbültek. Olyan lenyűgözőek voltak, mint a Hold.
   – Megígérem, hogy nem foglak bántani.
   – Azt hallottam, hogy nagyon fáj.

   Mind a ketten nevettünk. De a ragyogóan mosolygó Jaejoongra nézve nem lehettem elégedett csak a nézésével; ez a kölyök, aki annyira szép volt, hogy elszédítette az embereket, mindig elvette az önuralmamat. A sajátommal betakartam az ő ajkait; még mindig mosolygott, mikor megérintettük egymást.

   Bár egy kicsit még mindig döbbent volt, őt csókolva úgy éreztem, hogy az egész univerzum és a környéke békéssé vált. A szemem sarkából láttam, ahogy a kölyök pillái lenyugodtak, és a néma csendben gyengéden öleltük egymást, ez volt az, ami pár órája történt.
   Most az ágyon voltunk.