Olyan szerencsétlen teremtmények vagyunk, mintha egy sivatagban lennénk, és a homok napról napra elnyelne minket.
A roncsok közül meredt rám, amiket magam mögött hagytam, csenden leült a kanapéra anélkül, hogy elnézett volna. Még akkor is, amikor megpróbáltam elkerülni a tekintetét, a rideg és metsző szemei változatlanok maradtak. Inkább kiabált volna ahelyett, hogy hagyta volna, hogy elviseljem ezt a szörnyű némaságot. Szó nélkül elhagyta a szobát, és nem tudtam, mikor ment el dolgozni. Az az este volt az első, amit az érkezésem óta egyedül töltöttem, de Yunho nem aludt a saját szobájukban. Próbáltam üldözőbe venni őt, de egy pillantást sem vetett rám, hajnalig fent volt a dolgozószobájában. Próbáltam kopogni az ajtón, de nem nyitotta ki nekem.
És Soo Hee miért nem készült ki attól, ami tegnap történt? Még mindig van energiája reggelit készíteni – milyen fura nő. De egyszerűen az, hogy rá kellett néznem az ételre, amit elém tett, fejfájást okozott. Talán megmérgezte! Figyelmen kívül hagytam az asztalon lévő lakomát, és a kanapéra ültem. A nő olyan ridegen ignorált, mint Yunho, mereven bámulta a tévét, de egy kicsit feszélyezettnek tűnt.
– Yunho a dolgozószobában töltötte az estét, igaz?
– Bunkó! Miért kémkedsz utánunk?!
Egy totálisan más embernek hangzott. Sokkal vakmerőbb lett...
– Jaejoong, korán reggel elmentél, hogy bekopoghass az ajtóján, igaz?
– Ilyen jó a hallásod?
– Sajnálom, de igen, ilyen jó!
Milyen kiszámíthatatlan nő!! Unott módon keresgélt a csatornák között, és végül egy unalmas vásárlási csatornánál állapodott meg.
– Én… én nem tudtam, hogy milyen érzés megcsókolni egy nőt.
–… Ah, van ez így…
– Meg kéne köszönnöm! Azt gondolni, hogy az első nő, akit megcsókolok, egy olyan szépség lesz, mint amilyen te vagy...!
– Tényleg? Köszönöm!
A velem szemben való viselkedése nagyon megváltozott. Ezt megelőzően a nő minden egyes apró dolog miatt, amit tettem, hatalmas felhajtást csinált, de most végre megtanult figyelmen kívül hagyni engem. Hirtelen minden vágyamat elvesztettem, hogy egyáltalán beszélgessek vele, aztán rájöttem, hogy nagyon éhes vagyok. Újra csatornát váltott, ezúttal valami filmre – vígjátéknak tűnt –, és úgy döntöttem, megcélzom a konyhát valami ehető reményében...
– Nem gondolod, hogy a „szerelmed” egy kicsit abnormális?
A háború még nem ért véget, nem. Még csak most kezdődik...
Olyan nyugodtan hangzott, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk, de már meg sem lepett. Unott fejjel figyeltem a tévé képernyőjét. Egy olyan színész beszélt, akit elismertem...
– Most… együtt lenni egy házas emberrel. Még sosem gondoltál arra, hogy ebből hogyan fogsz kimászni?
– Ő az enyém! Már a születésétől kezdve nekem szánta a Sors!
– Ő az én férjem!
– Ő az én szerelmem!
Mind a ketten a tévét bámultuk. Ez alatt a furcsa hangulat nyomása alatt meg voltam lepve, hogy olyan hűvösen tudtam vele beszélni. Örökkévalóságnak tűnő ideig csak a filmre koncentráltunk anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Annyira csendben voltunk, hogy még a színészek légzést is hallhattuk. Mikor a film véget ért, és a stáblista következett, rájöttem, hogy elfelejtettem annak a színésznek a nevét, akit kedveltem.
– Yunho és én… már van egy gyerekünk. Innentől kezdve… ez bonyolult.
– Addig akarsz várni, míg a gyerek meg nem születik? Aztán visszalépsz?
– Ezt gondolod?
– Már semmi sem állíthat meg...
Egy reklám bukkant fel a képernyőn, és felemelkedtem, mivel a film véget ért. A vékony lábaim elhaladtak mellette, ahogy az emeletre mentem. Ő is felállt, és egyik kezét a derekára téve mögöttem sétált, ahogy óvatosan megmászta a lépcsőket. Úgy tűnik, azt tervezi, hogy követni fog engem.
Hirtelen felé fordultam; rendkívül higgadtnak tűnt, mintha mindenre felkészült volna. Ekkor a képe Yunho anyjáéra cserélődött. Valószínűleg így üvöltött velem, azokat a fájdalmas szavakat mondva, kegyetlenül átszúrva velük a szívemet...
– Jaejoong, egyáltalán nem szándékozol meggyőzni engem?
– Miből gondolod, hogy meg kéne győzzelek téged?
Felemelte a fejét, hogy rám nézzen, az arckifejezése ugyanolyan volt, min amilyen tegnap, a gyönyörű szemöldökei összeráncolódtak. Tulajdonképpen nagyon aranyosan festett, és képtelen voltam nem úgy nevetni rajta, mint egy őrült, ahogy a hasamat fogva lenéztem az arcára. Ah...
– Soo Hee, nem érted?
Megacéloztam magam, és lehajolva közelebb mentem hozzá, így a szemeink egy szintbe kerültek. Akarata ellenére tett hátrafelé egy lépést. Milyen aranyos!
– Yunho engem szeret, nem téged!
Szenvedélyes büszkeséggel a hangomban mondtam neki meg az igazságot. Yunho mindig az enyém marad, örökre. És ez a tény sosem fog változni!
– A meggyőzésed csak idő kérdése.
– Jaejoong!!
– Ah… Milyen rossz modor...
Majdnem megsüketültem a nőéles sikolyától, úgy tettem, mintha meglapultam volna a sarokban, miközben gyilkos pillantásokat lövelltem felé. Ez a heves vérmérséklet nem tenne jót egy terhes nőnek! Kinyúltam, hogy a vállánál fogva megtartsam őt, de ő ellenállt, elütötte a csuklómat. Feltűrtem az ingujjamat, és a vörös duzzanatra meredtem, de nem nagyon érdekelt. Talán később el kéne mennem vásárolni, hogy megünnepeljem a győzelmemet!
Ó, majdnem elfelejtettem, hogy ezelőtt semmit sem vettem Soo Hee számára! Jaejoong egy olyan jófiú!
– Én… én nem tudom, hogyan élhetnék Yunho nélkül.
– Ezt azután mondd, miután megpróbáltad elhagyni őt!
– Soo Hee-ah, ne szórakozz velem!
– Ezt én is mondhatnám, Jaejoong!
Ahogy kinyitottam a szobám ajtaját, a bevásárlólistámon gondolkodtam. A mai nap olyan jó! Mit kéne felvennem? Mivel nappal van, valami világosabb inget kéne viselnem. És mit vegyek Yunhónak? Talán szerzek neki egy fehér kabátot, mivel az idő egyre hidegebb. Vidáman dúdolgattam magamban...
De egy mögülem jövő hang megzavarta a gondolatmenetemet. Most tényleg feldühítettél...
– Mindent megteszek azért, hogy rávegyem a férjemet arra, hogy meggyőzzön téged...
Ő komolyan egy bájos nő. És a gondolat újra úgy villant fel az elmémben, mint egy neonfény: ő Yunho felesége. Yunho valószínűleg sosem lesz képes gyűlölni őt? Miért van az, hogy én állandóan nyugtatgatom magam? Bárcsak megtalálnám a módját, hogy megszakíthassam ezt az ördögi kört!
A vékony és kecses nő felé sétáltam, miközben ő a hasát fogta a kezeivel… Kinyúltam… És engedtem a szívemnek parancsoló féltékenységnek és gyűlöletnek… a hívás… és a szívemben lévő gonoszság végül kivillantotta a fogait, a karmai megérintették a vállát...
– Ah!!!!!
Durván ellöktem, és ő sikoltott, ezt néhány tompa puffanás kísérelte. Bamm… Ránéztem a padlón lévő, békaszerűen terpeszkedő alakjára...
– Már figyelmeztettelek, hogy ne húzz ujjat velem… te provokáltál először!
És a szerelmem még mindig azért szeret, aki vagyok...
2016. június 30., csütörtök
2016. június 29., szerda
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (22. fejezet / A)
– Kim Jaejoong!!
– Az egyetlen, akit Yunho szeret… az én vagyok!
Látva a kétségbeesést és a vereséget az arcán, végre megkóstolhattam a győzelem édes ízét. Yunho azonnal megragadta a csuklómat és a karomat, és erőteljesen arra törekedett, hogy visszatartson engem. Jaj! De én nem olyasvalaki vagyok, aki olyan könnyen beletörődik a dolgokba. Kirántottam a karomat a szorításából, közben figyeltem, ahogy bámult rám. Dühösnek tűnt, mintha a velejéig gyűlölt volna, mintha egy bűnöző lettem volna. A szerelemnek még a nyomát sem láttam a szemeiben… Aztán tépni kezdte a hajamat, én pedig vergődtem és üvöltöttem...
– Elég! Most rögtön menj az emeletre!!
– Eressz el! Te rohadék! Talán elvártad tőlem, hogy a továbbiakban is eltűrjem ezt?! Csak felelősséget vállalok a szerelmünkért; ez olyan ijesztő dolog? Igen?! Miért mindig nekem kell először beszélnem? Milyen jogon hagyod, hogy helyetted vigyem el a balhét?!
– Fogd be!
– Ah!!
Az őrület határán látva engem még több erőt gyakorolt rám, és a szoba sarkáig lökdösött, olyan erősen, hogy a csontjaim majdnem darabokra törtek. A falnak dőltem, és a padlóra csúsztam. Miért kell így viselkedned velem?
– Te… Csak azért jöttél, hogy elmondhasd ezeket a dolgokat?
–… Ez fáj…
Nagyon erősen próbálkozott visszatartani a haragját, a fogait csikorgatva, szemeiben sárga lángokkal. Mindent elmondtam, amit akartam, mi haszna dühösnek lenni? A nő annyira ledöbbent, hogy képtelen volt reagálni bármit is, de szembe kellett néznie ezzel. Az irántam érzett érzéseid, azok a meztelen és nyers érzések… Megvetés, gyűlölet, árulás… Hadd másszanak úgy rá ezek az érzelmek, mint a férgek!
– Mi?… Még mindig nem hiszel nekem…? Miért vágsz ilyen szörnyű arcot? Ugyan már… Megüthetsz, vezesd le rajtam a haragodat!
–… Jaejoong, ez… ez igaz? Én…
– Még mindig tagadod?
Soo Hee az ujjait tördelve úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. A teste nem tudta abbahagyni a remegést, és a vékony vállai erőtlenül lógtak. Még azok a szép ajkak is vékony vonallá préselődtek. Az egész testével sugallta nekem, hogy mennyire gyűlöl, és ez annyira megnevettetett, hogy még könnyeztem is.
A fal segítségével felálltam. A mellkasom őrölten fájt minden egyes lélegzetvételnél, és még rendesen lélegeznem is nehéz volt, miközben Yunho felé sétáltam. Nem vettem róla le a szemeimet; úgy tűnt, mintha félt volna tőlem, de nem volt ideje elmenekülni, mert már közvetlenül előtte álltam. Kinyújtottam a kezemet a nyakhajlata felé, és megcsókoltam.
– Mmrph... Kim Jaejoong...! Mm...!!
– Ha… Mm, Yunho-ah, nyisd ki a szád… Ah… Mm?
Ahogy kimondta a nevem, a fürge nyelvem azonnal az ajkai közé csúszott, és a szája szívásával kényszerítettem, hogy engedelmeskedjen a gyönyörű izmomnak. Az ellenállása fokozatosan gyengült, és éppen belefeledkeztem volna a csókba, mikor hirtelen eltolt magától. Kár! De végül is a célomat elértem.
– Még tovább menjek, hogy felfogd? Mi van a szexszel? Ha tudnék szülni, valószínűleg ez alatt a tíz év alatt egy tucat gyereknek adtam volna életet…
Lenyaltam a szám sarkaiban maradt nyálat, és a nő elvörösödött a szavaimra.
Aztán kecsesen, mint egy macska, lecsaptam előtte. Milyen törékeny alak! Fogalma sem volt arról, hogy mit terveztem, dühösen bámult rám, és az arca világosan kifejezte a vágyát, miszerint erősen felpofozott volna, de kétségbeesetten próbálta visszafogni a dühét. Milyen ízük lenne? Azoknak az ajkaknak, amik olyan dühösen préselődtek össze. Rendben akkor! Hagyom, hogy addig gyűlölj, míg már alig fogod várni, hogy megfojthass...
Kidugtam a nyelvem, és habozás nélkül megnyaltam az ajkait...
Amint érintkeztünk egymással, libabőr és egy nyugtalanító érzés futott át rajtam. Hányni akartam előtte. Annyira más volt, mint Yunhóval! A nyelvem azon részét, ami megérintette őt, halottnak éreztem; ha Yunhót csókoltam volna, akkor minden egyes sejtem izgatottan kelt volna életre. Pár pillanatig kitartottam a megjátszott csókot, majd a nő úgy lökött el magától, mintha áram rázta volna meg.
– Hát… milyen érzés az ajkaimon keresztül ízlelni a férjedet?
Ez egy undorítóélmény volt. Bár csak egy kicsit érintkeztünk, komolyan hánynom kellett tőle.
– Ah… Nem, nem a férjedet. Milyen érzés megízlelni a szerelmemet...?
Nem érdekelt a hálátlansága, de felemelte a kezét, és erősen felpofozott. Az arcom azonnal felforrósodott. Milyen sok ereje van ennek a vékony nőnek! De ez nem olyan érzés volt, mint mikor Yunho ütött meg, mert nem éreztem szívszorító fájdalmat. Egy pofon miatt képes lesz elfelejteni a gyűlöletét?
A vörös arcomat tapogattam, de nem úgy tűnt, mint aki megbékélt volna. Úgy tűnik, hogy akárhányszor ellenszegülök Yunhónak, mindenkit az őrületbe kergetek. Legalábbis a nőt…
Soo Hee bizonytalanul Yunho felé botladozott, a figyelme hirtelen ráterelődött. Erősen próbálkozott visszatartani a könnyeit, ahogy gyengén szóra nyitotta a száját...
– Ezt nem hiszem el…
–… Soo Hee…
– Reggel… te… és Jaejoong… amikor láttalak titeket ölelkezni az ágyon, én… én még álmodni sem mertem volna…
– Az azért volt, mert…
– Most már tudom, miért. Te… nincs semmi mondanivalód… hm?
A nő gyengén és könyörgően ragadta meg a kezét, kérve, hogy válaszoljon neki… A szánalmas hangja elvitte Yunho minden szavát… mert engem szeretett!
– Csak mondj valamit! Bármit! Egy magyarázat is megteszi!
– Mit mondhatnék?… Sajnálom, tényleg… Vigyázz magadra, még mindig ott a gyerek…
– Mi haszna a babának?! Sosem tartoztál hozzám!!
Gyerünk! Hisztizz még jobban! Gyűlöld őt az egész lelkeddel! Lee Soo Hee, elsősorban Jung Yunhót kellene utálnod! Az a rossz, rossz ember, aki végig csak kihasznált téged, miközben viszonya volt Kim Jaejoonggal! Az ördögi Jung Yunho végre bűnösnek vallotta magát előttem. Engem szeret, és mégis úgy döntött, hogy elvesz téged feleségül, és már bocsánatot is kért ezért. És mi történt? Még mindig ebben a színlelt házasságban éltek, hogy örülhetnék én ennek? Komolyan azt gondolta, hogy mindent ilyen könnyen meg lehet oldani?
A hasára tette a kezeit, és a padlóra ült, a könnyei végül áttörték a gátat, és csak kábultan harapta a száját, a szemei a távolba révedtek. Ez az egész az én hibám. Néztem, hogy milyen szánalmas állapotban volt, és az ajkaim egy kis mosolyra húzódtak, de a mosoly nem érte el a szemeimet. Kim Jaejoong, miért nem lelkesülsz fel egyáltalán ettől?
Milyen nyomorult lények vagyunk! Annyi mindent feláldoztunk egymásért, és mégis arra ítéltek, hogy soha ne találjunk megváltást ebben a szerelemben. Ez valóban egy tragédia! A szerelmünk csak pusztítást tud hozni, eltörölve mindent körülünk, mint egy erdőtűz, szétzúzva mindenki szívét, mint egy halálos méreg. Csak sebhelyeket és vérzéseket fog hagyni nekünk, és csak nyalogatni fogjuk egymás sebeit arra gondolva, hogy ez majd meggyógyít minket...
Jung Yunho… Most már tudod, hogy pontosan hol vétkeztél…?
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (21. fejezet / B)
Miután a nap nagy részét átaludta, Yunho kezdett sokkal jobban kinézni annak ellenére is, hogy még mindig a szokásosnál sápadtabb volt...
Míg aludt, Soo Hee időről időre bejött a szobába zavarni engem. Felvettem a ruháimat, mielőtt belépett volna, szóval nem láthatta, hogy meztelen voltam. Milyen terhes nő nyüzsög úgy, mint ő? Bárcsak elüldözhetném őt innen örökre, de sajnos az időzítése mindig nagyon jó, szóval a szeretkezés problémássá vált számunkra!
Miután még egyszer utoljára megmértem a lázát, lefeküdtem, hogy én is elaludjak. Hajnalban ébredt fel, és mikor én is feleszméltem, ő mellettem olvasott az ágyon. A lámpát a lámpát a legalacsonyabb fokozatra állította, így nem zavart engem. Mikor megfordultam, hogy ránézzek, azt mormogta nekem, hogy „Nem alszol még egy kicsit?”. És az ellenállhatatlan hangja miatt melléfészkeltem magam, és a hasára feküdtem. Felnevetett, és elrakta a könyvet, majd a karjaiba vett, és felemelt. Tegnap csak aludt, és nem is evett, mégis volt annyi ereje, hogy felemeljen! Arcomat a mellkasához nyomtam – még mindig forró volt.
Tágra nyílt szemekkel néztem fel rá, és ezt egy szerelmes pillantással viszonozta. Ez a szerelem lehet a legszebb a világon, hogy tudnám magam valaha is rávenni arra, hogy gyűlöljem őt? Ez a férfi az élete árán is megvédene, még ha beteg is vagyok, bár ez ritka dolog. Nagyon sokat áldoztunk fel egymásért. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtünk csókolózni, minden gondolat elfelejtődött a lázával kapcsolatban.
Mohón faltuk egymás száját, a nyálunk összekeveredett, aztán az állára nyomtam az ajkaimat, és szívni kezdtem azt. A kezei bekúsztak a nadrágomba, vadul masszírozta a belső combjaimat...
– Mi van, még betegen is van elég erőd birtokba venni?
Elégedetten nevetett, és elengedtem az állát, hogy ránézhessek. Annyira jóképű… ah! Most már nem vagy beteg, igaz? Csak szórakozol velem, ugye?
– Mm… Yunho, még mindig dolgoznod kell, és te véletlenül nem vagy beteg? És mégis… úgy piszkálsz. Kifáradtam az egész napi cipelésedtől… hmph!
– Te kis hazug… Ne te mondod mindig, hogy a beteg embereknek többet kell pihenniük? És nem te panaszkodsz mindig, hogy magányos vagy?
– Hát, sosem találhatsz olyan aranyos hazugot, mint amilyen én vagyok… Yunho-ah… igaz? Ma sehová se menj… hm?
Az ajkát bámultam, de ő csak mosolygott a kifogásomon. Elfordultam tőle, és dühösen a fejemre húztam a takarót. Ő erőteljesen lehúzta rólam azt, szóval tiltakozásul az ágy sarkában kellett összegömbölyödnöm. Aztán átölelt, és kényszerített, hogy ránézzek. Megpróbáltam a vállaimmal eltolni, de attól féltem, hogy még nem gyógyult meg teljesen, szóval nem mertem annyi erőt használni. Ez idegesítő! Tudja, hogy sosem merném megsebezni, és mégis olyan kitartó. Mindig ilyen volt. Amíg Yunho az aranyos beszédhez folyamodik, én automatikusan elvesztem vele szemben a csatát.
Úgy mondta a nevem, ahogy mindig is tette...
– Jaejoong-ah...
A hangja szokatlanul halk volt, és a karom nem állt ellent többéneki, helyette a vállain nyugodtak. Önkéntelenül néztem fel rá… Ah, ennek a férfi annyival is sírva tud fakasztani, hogy így nézek az arcára, én lenyűgöző Yunhóm! Milyen gyönyörű szavakat fognak suttogni nekem ezek a telt ajkak? „Már hajnal van, szóval menjünk játszadozni!” vagy „Tedd szét a lábaid...”; a szemeim várakozástól csillantak. A szája lassan kinyílt, és a feszültség elviselhetetlen volt...
– Szeretlek…
Ah…
–… Utálom ezt…
Én… én teljesen védtelen vagyok az ilyen romantikus szavak ellen...
– Utálni mit?… Utálod a tényt, hogy szeretlek…?
– Nem… Fejezd be! Én… Szégyenlős vagyok...
Egy puszit nyomott az arcomra, és a mellkasa már nem is volt meleg többé. Elmúlt volna a láza? A testem reagálni kezdett a csókjaira, és a szerelmes suttogására… Éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon, ahogy a karjaiba és a szerelmébe fulladtam… Lehetsz akaratos, rendben van, de kérlek, ne tegyél olyan dolgokat megint. A csókjai több alkalommal érték a bőrömet, felülírva a gondolataimat…
De az idő szorított, mint egy árnyék, ami sosem tűnik el. A szívemben lévő szorongás túl fájdalmas volt, hogy tovább visszatartsam, és a bennem lévő ördög figyelmeztetett, hogy a mai nap a nagy nap. Szellős volt a reggel, mikor mindenki összegyűlt reggelizni. Felvidultam arra gondolva, hogy egy kábító győzelemre készülök ma!
– Ha terhes vagy… akkor nem szexelhetsz, igaz?
A pálcikák mozgása abba maradt, és Yunho kissé aggódva rám nézett. Nagyon aranyos volt velem ma reggel, de most majd valószínűleg gyűlölni fogja az engedetlen énemet, igaz?
– Hol elégíthetné ki az igényeit egy ilyen fiatal és energikus férj?
– Miket beszélsz?!
– Csak kíváncsi vagyok, mivel talán én is megházasodom a jövőben.
Egy huncut mosolyt villantva rá egy kicsit megnyugtattam. Az egyet nem értés az arcára volt írva. Valahányszor körülöttünk volt a nő, így állt hozzám, és ez volt a legfőbb oka a szívemben lévő tűznek. Amikor mindketten jelen vagyunk, valószínűleg nehezen dönti el, hogy pontosan hogyan is kéne bánnia velem. A felesége előtt úgy döntött, hogy rám kiabál, és anélkül, hogy egy pillanatra is visszafogná magát, szid engem, ezzel létrehozva a rosszban lévő unokatestvérek arculatát. Én egy bánatos lélek vagyok! Mióta idejöttem ebbe a házba, a türelmem már számtalanszor tesztelve lett. Minden erőmből megpróbáltam a szemeimmel figyelni a házas életét, de a türelmem már látta a lényeget...
– Bár nem úgy tűnik, mintha lenne étvágyam, a szexuális vágyam elég erős!
Úgy tűnt, érdekli, amit mondok, a nő még az evőpálcikáit félrerakta. Azt hiszem, az egyetlen, aki aggódott, és megriadt, az Jung Yunho volt.
A könnyed szavaim hallatán a nő elgondolkodva elmosolyodott. Mit gondolhatott? Yunho szemébe néztem. Mi? Azt akarod, hogy azonnal fogjam be a számat?
Ahogy folytattuk az evést, azon elmélkedtem, hogy hogyan kéne tovább folytatnom a beszélgetést. A rizst rágva ezen törtem a felem, és mikor felemeltem a poharamat, hogy igyak egy kis vizet, a nő hirtelen megszólalt...
– Szóval Jaejoong… Mikor fogod feleségül venni?
– Mit mondasz?
Újra letette a pálcikáit, közben kényelmetlenül mozgolódott a székén, mikor Yunho kérdőre vonta. Yunho kedve nyilvánvaló volt a hangjából.
– Ó… Mivel a házasságkötésről beszélgettünk, elgondolkodtam… hogy van-e barátnője.
– Meleg vagyok!
Úgy látszott, meglepődött az őszinte válaszomon. De Yunho valószínűleg még döbbentebben nézett rám, mint ő. Szégyentelenül rámeredtem, és a nő kérdő szemekkel fordult felé, hogy ő is ránézzen. Összeszorította a száját, és összevonta a szemöldökét. Mit akar ez a nő megtudni?
– Ha férjhez megyek, akkor nem kell aggódnom a terhesség alatti szex miatt.
–… Jaejoong-ah!
– Mivel nincs méhem!
Annak érdekében, hogy megállítson, felemelte a hangját, de ekkor már semmi sem állíthatott meg, még akkor sem, ha Yunho betömte volna a számat. Elmondom, amit akarok. Soo Hee-nek tudnia kell, hogy mi folyik köztünk. Kedvtelenül ült, mintha megpróbált volna felidézni valamit...
– Soo Hee-ssi!
– Ó… Csak egy kicsit megleptek a hajlamaid, ennyi az egész…
– Hozzászoktam. Először mindenki ledöbben.
De ellentétben azzal a reakciójával, amit akkor produkált, mikor elmondtam neki, hogy mentális betegségem van, most az arca nem hogy csak sokkolt, hanem egy kissé undorodó is volt. Milyen unalmas válasz! Nem lehetne hevesebben reagálnod? Úgy néz ki, erősebb fegyvert kell bevetnem ellened, akkor talán egy kicsit jobban megismered a férjedet. Alig várom a gyilkos pillantásodat!
– Azt hiszed, hogy a melegek elmebetegek is?
– Jaejoong… Nem erre gondoltam, én csak…
Sietősen próbálta kimagyarázni magát, de a bennem lévő ördög már átlátott rajta...
Elégedetten mosolyogtam a reakciójára. Hirtelen Yunhónak feltűnt, hogy valami nincs rendben, és azonnal felállt. Ebben a pillanatban a nő figyelme ráterelődött. Nem fogom hagyni, hogy így elvond a figyelmét...
– A férjed is szereti a férfiakat!
Az arckifejezése az arcára fagyott. Yunho nem tudott időben megállítani, figyelte a gúnyos arckifejezésemet. Anélkül, hogy egy árva szót is mondott volna, beharapta a száját. Mi? Most rögtön meg akarsz ölni? Szánalmas vagyok? De nem tudsz semmit sem tenni… mert szeretsz engem!
Még nem végeztem!
– Yunho első szerelme egy férfi volt, tudtad?
Megint teljesen ledöbbentettem. Ah! Még itt van a legfontosabb darabka, amit nem mondtam, és Yunho már most nem tudja ezt elviselni. Megragadta a hajamat, hogy elhúzzon az asztaltól. Általában sosem tudott megállítani, de most elég erőszakos volt!
– Takarodj! Te…!!
Mivel csak most épült fel a lázából, könnyedén kiszabadultam, és a táblára estem az erejétől. Soo Hee arca csak harminc centire volt az enyémtől – ó, ez jó lesz! – Soo Hee… Nézz rám!
Nyúlt, hogy újra megragadta a hajam, a fájdalomtól pedig felüvöltöttem. Az asztal rázkódni kezdett, mint egy csatatér; hadd vesszünk oda együtt! Eltoltam őt. Csak figyelj! Visszaszerzem a szerelmemet!
– A személy, akire most nézel, az Yunho első szerelme! Hiszel nekem?
– Kim Jaejoong!!
– Az egyetlen, akit Yunho szeret… az én vagyok!
Yunho ordított mögöttem, miközben én a nő szánalmas, sarokba szorított arckifejezését figyeltem. Ah, mekkora öröm! Még ha szeret is, akkor sem fogja tudni megállítani az őrölt bohóckodásomat. A szerelmed hozzám, és csak hozzám tartozik…
Csakúgy, ahogy a szívem vert azon a napon, mikor Jung Yunho visszafogadott a karjaiba...
Az egyetlen, aki melletted lehet, az én vagyok...
Míg aludt, Soo Hee időről időre bejött a szobába zavarni engem. Felvettem a ruháimat, mielőtt belépett volna, szóval nem láthatta, hogy meztelen voltam. Milyen terhes nő nyüzsög úgy, mint ő? Bárcsak elüldözhetném őt innen örökre, de sajnos az időzítése mindig nagyon jó, szóval a szeretkezés problémássá vált számunkra!
Miután még egyszer utoljára megmértem a lázát, lefeküdtem, hogy én is elaludjak. Hajnalban ébredt fel, és mikor én is feleszméltem, ő mellettem olvasott az ágyon. A lámpát a lámpát a legalacsonyabb fokozatra állította, így nem zavart engem. Mikor megfordultam, hogy ránézzek, azt mormogta nekem, hogy „Nem alszol még egy kicsit?”. És az ellenállhatatlan hangja miatt melléfészkeltem magam, és a hasára feküdtem. Felnevetett, és elrakta a könyvet, majd a karjaiba vett, és felemelt. Tegnap csak aludt, és nem is evett, mégis volt annyi ereje, hogy felemeljen! Arcomat a mellkasához nyomtam – még mindig forró volt.
Tágra nyílt szemekkel néztem fel rá, és ezt egy szerelmes pillantással viszonozta. Ez a szerelem lehet a legszebb a világon, hogy tudnám magam valaha is rávenni arra, hogy gyűlöljem őt? Ez a férfi az élete árán is megvédene, még ha beteg is vagyok, bár ez ritka dolog. Nagyon sokat áldoztunk fel egymásért. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtünk csókolózni, minden gondolat elfelejtődött a lázával kapcsolatban.
Mohón faltuk egymás száját, a nyálunk összekeveredett, aztán az állára nyomtam az ajkaimat, és szívni kezdtem azt. A kezei bekúsztak a nadrágomba, vadul masszírozta a belső combjaimat...
– Mi van, még betegen is van elég erőd birtokba venni?
Elégedetten nevetett, és elengedtem az állát, hogy ránézhessek. Annyira jóképű… ah! Most már nem vagy beteg, igaz? Csak szórakozol velem, ugye?
– Mm… Yunho, még mindig dolgoznod kell, és te véletlenül nem vagy beteg? És mégis… úgy piszkálsz. Kifáradtam az egész napi cipelésedtől… hmph!
– Te kis hazug… Ne te mondod mindig, hogy a beteg embereknek többet kell pihenniük? És nem te panaszkodsz mindig, hogy magányos vagy?
– Hát, sosem találhatsz olyan aranyos hazugot, mint amilyen én vagyok… Yunho-ah… igaz? Ma sehová se menj… hm?
Az ajkát bámultam, de ő csak mosolygott a kifogásomon. Elfordultam tőle, és dühösen a fejemre húztam a takarót. Ő erőteljesen lehúzta rólam azt, szóval tiltakozásul az ágy sarkában kellett összegömbölyödnöm. Aztán átölelt, és kényszerített, hogy ránézzek. Megpróbáltam a vállaimmal eltolni, de attól féltem, hogy még nem gyógyult meg teljesen, szóval nem mertem annyi erőt használni. Ez idegesítő! Tudja, hogy sosem merném megsebezni, és mégis olyan kitartó. Mindig ilyen volt. Amíg Yunho az aranyos beszédhez folyamodik, én automatikusan elvesztem vele szemben a csatát.
Úgy mondta a nevem, ahogy mindig is tette...
– Jaejoong-ah...
A hangja szokatlanul halk volt, és a karom nem állt ellent többéneki, helyette a vállain nyugodtak. Önkéntelenül néztem fel rá… Ah, ennek a férfi annyival is sírva tud fakasztani, hogy így nézek az arcára, én lenyűgöző Yunhóm! Milyen gyönyörű szavakat fognak suttogni nekem ezek a telt ajkak? „Már hajnal van, szóval menjünk játszadozni!” vagy „Tedd szét a lábaid...”; a szemeim várakozástól csillantak. A szája lassan kinyílt, és a feszültség elviselhetetlen volt...
– Szeretlek…
Ah…
–… Utálom ezt…
Én… én teljesen védtelen vagyok az ilyen romantikus szavak ellen...
– Utálni mit?… Utálod a tényt, hogy szeretlek…?
– Nem… Fejezd be! Én… Szégyenlős vagyok...
Egy puszit nyomott az arcomra, és a mellkasa már nem is volt meleg többé. Elmúlt volna a láza? A testem reagálni kezdett a csókjaira, és a szerelmes suttogására… Éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon, ahogy a karjaiba és a szerelmébe fulladtam… Lehetsz akaratos, rendben van, de kérlek, ne tegyél olyan dolgokat megint. A csókjai több alkalommal érték a bőrömet, felülírva a gondolataimat…
De az idő szorított, mint egy árnyék, ami sosem tűnik el. A szívemben lévő szorongás túl fájdalmas volt, hogy tovább visszatartsam, és a bennem lévő ördög figyelmeztetett, hogy a mai nap a nagy nap. Szellős volt a reggel, mikor mindenki összegyűlt reggelizni. Felvidultam arra gondolva, hogy egy kábító győzelemre készülök ma!
– Ha terhes vagy… akkor nem szexelhetsz, igaz?
A pálcikák mozgása abba maradt, és Yunho kissé aggódva rám nézett. Nagyon aranyos volt velem ma reggel, de most majd valószínűleg gyűlölni fogja az engedetlen énemet, igaz?
– Hol elégíthetné ki az igényeit egy ilyen fiatal és energikus férj?
– Miket beszélsz?!
– Csak kíváncsi vagyok, mivel talán én is megházasodom a jövőben.
Egy huncut mosolyt villantva rá egy kicsit megnyugtattam. Az egyet nem értés az arcára volt írva. Valahányszor körülöttünk volt a nő, így állt hozzám, és ez volt a legfőbb oka a szívemben lévő tűznek. Amikor mindketten jelen vagyunk, valószínűleg nehezen dönti el, hogy pontosan hogyan is kéne bánnia velem. A felesége előtt úgy döntött, hogy rám kiabál, és anélkül, hogy egy pillanatra is visszafogná magát, szid engem, ezzel létrehozva a rosszban lévő unokatestvérek arculatát. Én egy bánatos lélek vagyok! Mióta idejöttem ebbe a házba, a türelmem már számtalanszor tesztelve lett. Minden erőmből megpróbáltam a szemeimmel figyelni a házas életét, de a türelmem már látta a lényeget...
– Bár nem úgy tűnik, mintha lenne étvágyam, a szexuális vágyam elég erős!
Úgy tűnt, érdekli, amit mondok, a nő még az evőpálcikáit félrerakta. Azt hiszem, az egyetlen, aki aggódott, és megriadt, az Jung Yunho volt.
A könnyed szavaim hallatán a nő elgondolkodva elmosolyodott. Mit gondolhatott? Yunho szemébe néztem. Mi? Azt akarod, hogy azonnal fogjam be a számat?
Ahogy folytattuk az evést, azon elmélkedtem, hogy hogyan kéne tovább folytatnom a beszélgetést. A rizst rágva ezen törtem a felem, és mikor felemeltem a poharamat, hogy igyak egy kis vizet, a nő hirtelen megszólalt...
– Szóval Jaejoong… Mikor fogod feleségül venni?
– Mit mondasz?
Újra letette a pálcikáit, közben kényelmetlenül mozgolódott a székén, mikor Yunho kérdőre vonta. Yunho kedve nyilvánvaló volt a hangjából.
– Ó… Mivel a házasságkötésről beszélgettünk, elgondolkodtam… hogy van-e barátnője.
– Meleg vagyok!
Úgy látszott, meglepődött az őszinte válaszomon. De Yunho valószínűleg még döbbentebben nézett rám, mint ő. Szégyentelenül rámeredtem, és a nő kérdő szemekkel fordult felé, hogy ő is ránézzen. Összeszorította a száját, és összevonta a szemöldökét. Mit akar ez a nő megtudni?
– Ha férjhez megyek, akkor nem kell aggódnom a terhesség alatti szex miatt.
–… Jaejoong-ah!
– Mivel nincs méhem!
Annak érdekében, hogy megállítson, felemelte a hangját, de ekkor már semmi sem állíthatott meg, még akkor sem, ha Yunho betömte volna a számat. Elmondom, amit akarok. Soo Hee-nek tudnia kell, hogy mi folyik köztünk. Kedvtelenül ült, mintha megpróbált volna felidézni valamit...
– Soo Hee-ssi!
– Ó… Csak egy kicsit megleptek a hajlamaid, ennyi az egész…
– Hozzászoktam. Először mindenki ledöbben.
De ellentétben azzal a reakciójával, amit akkor produkált, mikor elmondtam neki, hogy mentális betegségem van, most az arca nem hogy csak sokkolt, hanem egy kissé undorodó is volt. Milyen unalmas válasz! Nem lehetne hevesebben reagálnod? Úgy néz ki, erősebb fegyvert kell bevetnem ellened, akkor talán egy kicsit jobban megismered a férjedet. Alig várom a gyilkos pillantásodat!
– Azt hiszed, hogy a melegek elmebetegek is?
– Jaejoong… Nem erre gondoltam, én csak…
Sietősen próbálta kimagyarázni magát, de a bennem lévő ördög már átlátott rajta...
Elégedetten mosolyogtam a reakciójára. Hirtelen Yunhónak feltűnt, hogy valami nincs rendben, és azonnal felállt. Ebben a pillanatban a nő figyelme ráterelődött. Nem fogom hagyni, hogy így elvond a figyelmét...
– A férjed is szereti a férfiakat!
Az arckifejezése az arcára fagyott. Yunho nem tudott időben megállítani, figyelte a gúnyos arckifejezésemet. Anélkül, hogy egy árva szót is mondott volna, beharapta a száját. Mi? Most rögtön meg akarsz ölni? Szánalmas vagyok? De nem tudsz semmit sem tenni… mert szeretsz engem!
Még nem végeztem!
– Yunho első szerelme egy férfi volt, tudtad?
Megint teljesen ledöbbentettem. Ah! Még itt van a legfontosabb darabka, amit nem mondtam, és Yunho már most nem tudja ezt elviselni. Megragadta a hajamat, hogy elhúzzon az asztaltól. Általában sosem tudott megállítani, de most elég erőszakos volt!
– Takarodj! Te…!!
Mivel csak most épült fel a lázából, könnyedén kiszabadultam, és a táblára estem az erejétől. Soo Hee arca csak harminc centire volt az enyémtől – ó, ez jó lesz! – Soo Hee… Nézz rám!
Nyúlt, hogy újra megragadta a hajam, a fájdalomtól pedig felüvöltöttem. Az asztal rázkódni kezdett, mint egy csatatér; hadd vesszünk oda együtt! Eltoltam őt. Csak figyelj! Visszaszerzem a szerelmemet!
– A személy, akire most nézel, az Yunho első szerelme! Hiszel nekem?
– Kim Jaejoong!!
– Az egyetlen, akit Yunho szeret… az én vagyok!
Yunho ordított mögöttem, miközben én a nő szánalmas, sarokba szorított arckifejezését figyeltem. Ah, mekkora öröm! Még ha szeret is, akkor sem fogja tudni megállítani az őrölt bohóckodásomat. A szerelmed hozzám, és csak hozzám tartozik…
Csakúgy, ahogy a szívem vert azon a napon, mikor Jung Yunho visszafogadott a karjaiba...
Az egyetlen, aki melletted lehet, az én vagyok...
2016. június 27., hétfő
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (21. fejezet / A)
Yunho késett a munkából, mert megbetegedett.
Általában hét órakor kelt, és miután lezuhanyzott, egyből lement a földszintre. De most se híre, se hamva nem volt még fél nyolckor sem, szóval egy nagyon aggódó Soo Hee felment, hogy megnézze őt.
Mélyen aludtunk, de a nő hirtelen érkezésére felriadtam. Yunho megdörzsölte meglepettségében a szemeit, miközben a nő közelebb sétált, és a vállánál fogva megrázta, próbálva felébreszteni őt a kábaságból. De Yunho csak megfordult, és a párnájába fúrta a fejét.
– Yunho! Miért vagy még ágyban? Nem kell dolgoznod?
Fura. Miért nem hajlandó felkelni, mint egy hisztiző kölyök? Éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy néztem őt, miközben makacsul megtagadta a párnájától való elmoccanást. A nő próbálta megfordítani, de amint megérintette a vállát, el is húzta a kezét, mintha egy fertőző embert érintett volna.
– Kérlek, menj arrébb!
Ridegen beszéltem hozzá, és közel húztam magamhoz Yunhót. A nő egy lépést hátrált, miközben én elkezdtem Yunho állapotát vizsgálni. Mikor az egyik kezemet a homlokára tettem, a homloka melegebb volt, mint általában, és a fájdalmas arckifejezése tükrözte a rossz közérzetét.
Az ingem szélével letöröltem az izzadtságát, és újra megnéztem a homlokát. Úgy tűnik, egyre rosszabbodik a helyzet...
– Lángol… van lázcsillapító a házatokban?
–……
– Mit állsz itt? Menj azonnal, és hozz egy gyógyszert meg egy törölközőt!
Tudom, hogy nem kellett volna ennyire aggódónak tűnnöm Yunho láza miatt, de miért lett beteg ilyen hirtelen? Talán miattam…
– Yunho-ah, Jung Yunho… Ébresztő… Nem aludhatsz így...
Kifésültem az izzadtságtól nedves haját az arcából. A kellemetlen láz miatt félig kómában volt – jobban teszem, ha gyorsan gyógyszert adok neki. Hunyorogva kinyitotta a szemét, és felemelte a kezét, hogy megmasszírozza a halántékát.
– Hmm… Csak egy nap… Jaejoong-ah… Pihenhetek ma...?
– Yunho-ah, aludj azután, miután bevetted a gyógyszeredet, hm?
Válaszul mormogott, aztán visszaesett a lázas álmába. A szemei a fájdalomtól beesettnek tűntek; tisztában volt egyáltalán azzal, hogy kinek mondta a nevét? És tegnap még olyan hevesen vitatkozott velem… Nagyon utáltam, hogy akkor nem voltam hajlandó megbocsájtani neki.
A nő egy pohárral és a gyógyszerrel tért vissza, a szobalány egy törölközővel követte őt. Yunho kinyitotta az egyik szemét a hangos belépőre, és segítettem neki felülni. Egy párna volt a háta mögött. Elvettem a nőtől a gyógyszer, és megetettem Yunho kiszáradt ajkaival azt. Még a lélegzete is forró volt; nem tudtam másra gondolni, mint amiket tegnap mondtam neki. Sajnálom! Valójában az egész az én hibám, természetesen ez fáj neked! Visszatartottam a könnyeimet, és óvatosan a szájához emeltem a pohár vizet. Egy kis homlokráncolással lenyelte a gyógyszert.
Mikor Yunho újra visszafeküdt, a szobalány azonnal egy nedves törölközőt tett a homlokára – legalább ő tudja, mint kell tenni, Soo Hee-vel ellentétben! Mikor a szobalány elhagyta a szobát, Yunho végre elaludt, és a légzése sokkal egyenletesebb lett, mint korábban, de még mindig izzadt, és a törölköző nagyon gyorsan felmelegedett. Ahogy elvettem a törölközőt, hogy felitassam vele az arcán lévő verítéket, azt vettem észre, hogy az egész át volt ázva. Szóval a nő felé nyújtottam…
– Kérlek, szárítsd ezt meg!
–...
Elvette a törölközőt, de aztán csak állt, és Yunho fájdalmas arckifejezését bámulta. Milyen egy ügyetlen nő!
– Soo Hee-ssi!
– Ah… Sajnálom… Ez az első alkalom, hogy így látom Yunhót, szóval nem tudom, mit kéne tennem…
– A férjed beteg, és még van felesleges időd? Én vagyok a felesége vagy te?!
– Sajnálom, óvatosabb leszek…
Pár jegelést követően sokkal nyugodtabbnak tűnt. A fájdalomküszöbe sosem volt kiemelkedő, de...
Yunho nem olyan valaki, aki könnyen megbetegszik, még télen sem. De tegnap közvetlenül az után kezdte rosszul érezni magát, miután szeretkezett engem… ez aggaszt. A múltban, mikor elmentem otthonról, és Yunhóval maradtam három egész napra, azt terveztem, hogy megszökök vele. És meg is tettem volna, ha nem fogyott volna el a pénzem. Mikor hazamentem, és rájöttem, hogy az anyám beteg volt, úgy kellett tennem a család előtt, mintha érdekelt volna, pedig a sejtjeitől kezdve gyűlöltem őt. A rámenősséget követően végre újra el tudtam szökni otthonról, és rátaláltam Yunhóra, aki a házunkhoz közeli sarkon fagyoskodott a motorján. Fogalmam sem volt arról, hogy ott vár, és csak annyit mondott, hogy „A tél ebben az évben nagyon hideg...”. Még a nyelve is majdnem merevvé fagyott – ettől akkor és ott könnyekben törtem ki. Ez után egyből meg is betegedett, és még iskolába sem tudott menni.
– Ez az első alkalom, hogy ilyen gyengének látom Yunhót…
– Rég óta nem láttam én sem így…
– Az általában sztoikus arca most olyan fájdalmas… Majdnem úgy néz ki, mint egy hat éves.
Pontosan úgy beszél, mint „Mrs. Jung”, de sok dolgot nem tud. Kár! Úgy tűnik, még mindig jobb vagyok nálad...
– Itt maradok, és vigyázok rá. Szóval menjél, reggelizz, Soo Hee!
– Semmi baj, én…
– Szerintem jobb, ha először te mész le. Ha a láza nem szűnik meg, akkor azzal kell majd zavarnom téged, hogy hívd az orvost. Szóval most bízd őt rám!
A rábeszélés után kiment a szobából, és én tovább figyeltem Yunhót. Nem hagyhatom, hogy engem és a szenvedő Yunhómat szétválasszon. Hogy tehetné tönkre ezt a szép kapcsolatot az a nő? Két évig rátapadtál, és most vissza akarom kapni az én Yunhómat. Én… Nem tudok többet várni...
Újra hideg vízbe áztattam a törölközőt, és áttörölgettem vele Yunhót. Miután készen lettem, egy kicsit kimerültnek éreztem magam. Úgy tűnt, nem aludtam eleget.
Kibújtam az összes ruhámból, aztán visszafúrtam magam a takaró alá, majd kigomboltam Yunho ingét, és átkaroltam a forró testét. A mellkasomba fúrta a fejét, mint egy kisgyerek, és a meleg kezeimmel lassan simogattam a hátát...
– Jaejoong-ah... Jaejoong-ah…
– Mm… Kicsi babám, itt a mama...
A bőrömre lehelt, miközben én békésen öleltem őt. Bármit megtennék, feláldoznék mindent, csak hogy segítsek neki kiszabadulni a fájdalom szakadékából…
De… még ha akartam is, akkor sem tudtam elviselni helyette ezt a fájdalmat. Még úgy is, hogy öleltem a forró testét, a szívemet hidegnek éreztem…
– Te… Meggyőzni akarod vagy megfenyegetni őt?...
Nem válaszolt, a bőrét elöntötte a veríték, úgy csillogtak, mint a könnyek. A testével sírt, könyörgött a bocsánatomért…
– Soha nem tudom elviselni, ha fájdalmaid vannak… Yunhóm...
Az egyetlen, akinek szenvednie kellene, az nem te vagy, hanem az a nő...
Általában hét órakor kelt, és miután lezuhanyzott, egyből lement a földszintre. De most se híre, se hamva nem volt még fél nyolckor sem, szóval egy nagyon aggódó Soo Hee felment, hogy megnézze őt.
Mélyen aludtunk, de a nő hirtelen érkezésére felriadtam. Yunho megdörzsölte meglepettségében a szemeit, miközben a nő közelebb sétált, és a vállánál fogva megrázta, próbálva felébreszteni őt a kábaságból. De Yunho csak megfordult, és a párnájába fúrta a fejét.
– Yunho! Miért vagy még ágyban? Nem kell dolgoznod?
Fura. Miért nem hajlandó felkelni, mint egy hisztiző kölyök? Éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy néztem őt, miközben makacsul megtagadta a párnájától való elmoccanást. A nő próbálta megfordítani, de amint megérintette a vállát, el is húzta a kezét, mintha egy fertőző embert érintett volna.
– Kérlek, menj arrébb!
Ridegen beszéltem hozzá, és közel húztam magamhoz Yunhót. A nő egy lépést hátrált, miközben én elkezdtem Yunho állapotát vizsgálni. Mikor az egyik kezemet a homlokára tettem, a homloka melegebb volt, mint általában, és a fájdalmas arckifejezése tükrözte a rossz közérzetét.
Az ingem szélével letöröltem az izzadtságát, és újra megnéztem a homlokát. Úgy tűnik, egyre rosszabbodik a helyzet...
– Lángol… van lázcsillapító a házatokban?
–……
– Mit állsz itt? Menj azonnal, és hozz egy gyógyszert meg egy törölközőt!
Tudom, hogy nem kellett volna ennyire aggódónak tűnnöm Yunho láza miatt, de miért lett beteg ilyen hirtelen? Talán miattam…
– Yunho-ah, Jung Yunho… Ébresztő… Nem aludhatsz így...
Kifésültem az izzadtságtól nedves haját az arcából. A kellemetlen láz miatt félig kómában volt – jobban teszem, ha gyorsan gyógyszert adok neki. Hunyorogva kinyitotta a szemét, és felemelte a kezét, hogy megmasszírozza a halántékát.
– Hmm… Csak egy nap… Jaejoong-ah… Pihenhetek ma...?
– Yunho-ah, aludj azután, miután bevetted a gyógyszeredet, hm?
Válaszul mormogott, aztán visszaesett a lázas álmába. A szemei a fájdalomtól beesettnek tűntek; tisztában volt egyáltalán azzal, hogy kinek mondta a nevét? És tegnap még olyan hevesen vitatkozott velem… Nagyon utáltam, hogy akkor nem voltam hajlandó megbocsájtani neki.
A nő egy pohárral és a gyógyszerrel tért vissza, a szobalány egy törölközővel követte őt. Yunho kinyitotta az egyik szemét a hangos belépőre, és segítettem neki felülni. Egy párna volt a háta mögött. Elvettem a nőtől a gyógyszer, és megetettem Yunho kiszáradt ajkaival azt. Még a lélegzete is forró volt; nem tudtam másra gondolni, mint amiket tegnap mondtam neki. Sajnálom! Valójában az egész az én hibám, természetesen ez fáj neked! Visszatartottam a könnyeimet, és óvatosan a szájához emeltem a pohár vizet. Egy kis homlokráncolással lenyelte a gyógyszert.
Mikor Yunho újra visszafeküdt, a szobalány azonnal egy nedves törölközőt tett a homlokára – legalább ő tudja, mint kell tenni, Soo Hee-vel ellentétben! Mikor a szobalány elhagyta a szobát, Yunho végre elaludt, és a légzése sokkal egyenletesebb lett, mint korábban, de még mindig izzadt, és a törölköző nagyon gyorsan felmelegedett. Ahogy elvettem a törölközőt, hogy felitassam vele az arcán lévő verítéket, azt vettem észre, hogy az egész át volt ázva. Szóval a nő felé nyújtottam…
– Kérlek, szárítsd ezt meg!
–...
Elvette a törölközőt, de aztán csak állt, és Yunho fájdalmas arckifejezését bámulta. Milyen egy ügyetlen nő!
– Soo Hee-ssi!
– Ah… Sajnálom… Ez az első alkalom, hogy így látom Yunhót, szóval nem tudom, mit kéne tennem…
– A férjed beteg, és még van felesleges időd? Én vagyok a felesége vagy te?!
– Sajnálom, óvatosabb leszek…
Pár jegelést követően sokkal nyugodtabbnak tűnt. A fájdalomküszöbe sosem volt kiemelkedő, de...
Yunho nem olyan valaki, aki könnyen megbetegszik, még télen sem. De tegnap közvetlenül az után kezdte rosszul érezni magát, miután szeretkezett engem… ez aggaszt. A múltban, mikor elmentem otthonról, és Yunhóval maradtam három egész napra, azt terveztem, hogy megszökök vele. És meg is tettem volna, ha nem fogyott volna el a pénzem. Mikor hazamentem, és rájöttem, hogy az anyám beteg volt, úgy kellett tennem a család előtt, mintha érdekelt volna, pedig a sejtjeitől kezdve gyűlöltem őt. A rámenősséget követően végre újra el tudtam szökni otthonról, és rátaláltam Yunhóra, aki a házunkhoz közeli sarkon fagyoskodott a motorján. Fogalmam sem volt arról, hogy ott vár, és csak annyit mondott, hogy „A tél ebben az évben nagyon hideg...”. Még a nyelve is majdnem merevvé fagyott – ettől akkor és ott könnyekben törtem ki. Ez után egyből meg is betegedett, és még iskolába sem tudott menni.
– Ez az első alkalom, hogy ilyen gyengének látom Yunhót…
– Rég óta nem láttam én sem így…
– Az általában sztoikus arca most olyan fájdalmas… Majdnem úgy néz ki, mint egy hat éves.
Pontosan úgy beszél, mint „Mrs. Jung”, de sok dolgot nem tud. Kár! Úgy tűnik, még mindig jobb vagyok nálad...
– Itt maradok, és vigyázok rá. Szóval menjél, reggelizz, Soo Hee!
– Semmi baj, én…
– Szerintem jobb, ha először te mész le. Ha a láza nem szűnik meg, akkor azzal kell majd zavarnom téged, hogy hívd az orvost. Szóval most bízd őt rám!
A rábeszélés után kiment a szobából, és én tovább figyeltem Yunhót. Nem hagyhatom, hogy engem és a szenvedő Yunhómat szétválasszon. Hogy tehetné tönkre ezt a szép kapcsolatot az a nő? Két évig rátapadtál, és most vissza akarom kapni az én Yunhómat. Én… Nem tudok többet várni...
Újra hideg vízbe áztattam a törölközőt, és áttörölgettem vele Yunhót. Miután készen lettem, egy kicsit kimerültnek éreztem magam. Úgy tűnt, nem aludtam eleget.
Kibújtam az összes ruhámból, aztán visszafúrtam magam a takaró alá, majd kigomboltam Yunho ingét, és átkaroltam a forró testét. A mellkasomba fúrta a fejét, mint egy kisgyerek, és a meleg kezeimmel lassan simogattam a hátát...
– Jaejoong-ah... Jaejoong-ah…
– Mm… Kicsi babám, itt a mama...
A bőrömre lehelt, miközben én békésen öleltem őt. Bármit megtennék, feláldoznék mindent, csak hogy segítsek neki kiszabadulni a fájdalom szakadékából…
De… még ha akartam is, akkor sem tudtam elviselni helyette ezt a fájdalmat. Még úgy is, hogy öleltem a forró testét, a szívemet hidegnek éreztem…
– Te… Meggyőzni akarod vagy megfenyegetni őt?...
Nem válaszolt, a bőrét elöntötte a veríték, úgy csillogtak, mint a könnyek. A testével sírt, könyörgött a bocsánatomért…
– Soha nem tudom elviselni, ha fájdalmaid vannak… Yunhóm...
Az egyetlen, akinek szenvednie kellene, az nem te vagy, hanem az a nő...
2016. június 26., vasárnap
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (20. fejezet / B)
Az egészségem egyre rosszabbodott, és elkezdtem megbánni a döntésemet, hogy ebben a házban maradok.
Egy hónapja már, és még mindig nem szoktam hozzá, hogy a mellkasom minden egyes lélegzetvételnél fáj. Elértem a határaimat? A vérem és a testem tiltakozott, és miközben kedvtelenül feküdtem az ágyban, úgy éreztem, mintha a Pokolban lettem volna. Az a kis étel, amit ettem, egyáltalán nem segített, és minden, amit tenni tudtam, az a szemeim lehunyása volt, és a várakozás, hogy végre befejezzék az unalmas szóváltásukat, hogy Yunho végre visszatérhessen hozzám.
Homályosan úgy éreztem, hogy valaki rázogat, így lassan kinyitottam a szemeimet. Kiderült, hogy végül véletlenül sikerült álomba merülnöm, szóval egy ideje már aludtam. Késő este volt, mikor visszajött a szobámba. A párnának dőlve felültem, és ránéztem...
– Te mocskos fiú!
– Igen! Tudom, hogy egy mocskos kölyök vagyok! De ezt te is tudod!
Felkavartnak tűnt a veszekedés után, és a düh az arcára volt írva. Az ágy mellett gyújtott rá, a dohányszag betöltötte a szobát. Most még én is dohányozni akartam...
– Rosszabb dolgokat is tettél a múltban, nem igaz?
– Miért nem fényképezzük le magunkat szex közben, és aztán ragasztjuk ki a képet a szobájába?
– Megőrültél?!
– Mi van, nem tudod, hogy nem vagyok normális?! Így mit fogsz csinálni?
– Elég!!
Bunkó! Miért vezeted le rajtam ok nélkül a dühödet? Milyen jogon üvöltözöl velem?!
– Mi elég? Annyira szenvedek, és még csak azt sem mondhatom, hogy hozzám tartozol! Megőrjít az összes hazugság, amikkel nap mint nap elő kell állnom!
– Én is pont ugyanannyira szenvedek, mint te, komolyan... Szóval kérlek, ne mondj ilyen dolgokat...
Egyáltalán nem értette meg, hogy hogyan éreztem, és nem tudott vigaszt nyújtani. Ha levegőért kapkodok, akkor hagyni fogsz meghalni? Megragadtam egy párnát, és belefúrtam a fejem, és kisírtam a szívemet... zokogva... Felkapaszkodott az ágyra, hogy megvigasztaljon. Miért? Félsz, hogy az a nő odalent meghall engem?
Mennyi időt kell még ezzel töltenem?! Mikor fogsz valóban hozzám tartozni? Megőrülök, ha minden így fog tovább folytatódni! Megbánások... Csak meg akarom világítani az arcodat, leégetni azokat a jóképű vonásokat!
– Nézz rám, Kim Jaejoong!!
–... Nem!!
– Ne engedd, hogy a képzeleted megvaduljon! Nézz rám!!
A kezei tovább húztak, és én tovább tiltakoztam, szóval megpróbált megölelni, hogy nyugton maradjak, de folytattam a küzdelmet. Próbálta lefogni a kezeimet, de megfordultam, hogy megharapjam az orrát, így kényszerítve, hogy a szabad kezét is használja. Olyan erősen haraptam rá az ujjára, hogy hallottam, ahogy a fogaim csikorognak a csontján. „Reccs...” Hirtelen eleresztettem a kezét, egy elég nyilvánvaló sebet hagyva a mutatóujján. A nyomra meredtem, amit én csináltam, és az elmém azonnal kitisztult a seb látványán.
Rázta az ujját, és egy bosszús pillantást vetett rám, az ajkai szorosan egymásnak nyomódtak, mintha ezzel próbálta volna visszatartani a szavait. Újra sírni kezdtem, a légzésem akaratom ellenére felgyorsult, aztán ő hirtelen megszólalt...
– Sajnálom... nagyon sajnálom. Tudom, hogy ez nem igazságos veled szemben...
Egy kéz átkarolta a hátam, aztán a szoros ölelésében találtam magam, így nem tudtam elszabadulni azoktól a förtelmes szavaktól...
– Nagyon sajnálom...
–......
– Én... Én annyira szerettem volna egy gyereket...
Egy hónapja már, és még mindig nem szoktam hozzá, hogy a mellkasom minden egyes lélegzetvételnél fáj. Elértem a határaimat? A vérem és a testem tiltakozott, és miközben kedvtelenül feküdtem az ágyban, úgy éreztem, mintha a Pokolban lettem volna. Az a kis étel, amit ettem, egyáltalán nem segített, és minden, amit tenni tudtam, az a szemeim lehunyása volt, és a várakozás, hogy végre befejezzék az unalmas szóváltásukat, hogy Yunho végre visszatérhessen hozzám.
Homályosan úgy éreztem, hogy valaki rázogat, így lassan kinyitottam a szemeimet. Kiderült, hogy végül véletlenül sikerült álomba merülnöm, szóval egy ideje már aludtam. Késő este volt, mikor visszajött a szobámba. A párnának dőlve felültem, és ránéztem...
– Te mocskos fiú!
– Igen! Tudom, hogy egy mocskos kölyök vagyok! De ezt te is tudod!
Felkavartnak tűnt a veszekedés után, és a düh az arcára volt írva. Az ágy mellett gyújtott rá, a dohányszag betöltötte a szobát. Most még én is dohányozni akartam...
– Rosszabb dolgokat is tettél a múltban, nem igaz?
– Miért nem fényképezzük le magunkat szex közben, és aztán ragasztjuk ki a képet a szobájába?
– Megőrültél?!
– Mi van, nem tudod, hogy nem vagyok normális?! Így mit fogsz csinálni?
– Elég!!
Bunkó! Miért vezeted le rajtam ok nélkül a dühödet? Milyen jogon üvöltözöl velem?!
– Mi elég? Annyira szenvedek, és még csak azt sem mondhatom, hogy hozzám tartozol! Megőrjít az összes hazugság, amikkel nap mint nap elő kell állnom!
– Én is pont ugyanannyira szenvedek, mint te, komolyan... Szóval kérlek, ne mondj ilyen dolgokat...
Egyáltalán nem értette meg, hogy hogyan éreztem, és nem tudott vigaszt nyújtani. Ha levegőért kapkodok, akkor hagyni fogsz meghalni? Megragadtam egy párnát, és belefúrtam a fejem, és kisírtam a szívemet... zokogva... Felkapaszkodott az ágyra, hogy megvigasztaljon. Miért? Félsz, hogy az a nő odalent meghall engem?
Mennyi időt kell még ezzel töltenem?! Mikor fogsz valóban hozzám tartozni? Megőrülök, ha minden így fog tovább folytatódni! Megbánások... Csak meg akarom világítani az arcodat, leégetni azokat a jóképű vonásokat!
– Nézz rám, Kim Jaejoong!!
–... Nem!!
– Ne engedd, hogy a képzeleted megvaduljon! Nézz rám!!
A kezei tovább húztak, és én tovább tiltakoztam, szóval megpróbált megölelni, hogy nyugton maradjak, de folytattam a küzdelmet. Próbálta lefogni a kezeimet, de megfordultam, hogy megharapjam az orrát, így kényszerítve, hogy a szabad kezét is használja. Olyan erősen haraptam rá az ujjára, hogy hallottam, ahogy a fogaim csikorognak a csontján. „Reccs...” Hirtelen eleresztettem a kezét, egy elég nyilvánvaló sebet hagyva a mutatóujján. A nyomra meredtem, amit én csináltam, és az elmém azonnal kitisztult a seb látványán.
Rázta az ujját, és egy bosszús pillantást vetett rám, az ajkai szorosan egymásnak nyomódtak, mintha ezzel próbálta volna visszatartani a szavait. Újra sírni kezdtem, a légzésem akaratom ellenére felgyorsult, aztán ő hirtelen megszólalt...
– Sajnálom... nagyon sajnálom. Tudom, hogy ez nem igazságos veled szemben...
Egy kéz átkarolta a hátam, aztán a szoros ölelésében találtam magam, így nem tudtam elszabadulni azoktól a förtelmes szavaktól...
– Nagyon sajnálom...
–......
– Én... Én annyira szerettem volna egy gyereket...
A szíveink halkan egymáshoz tapadtak. Az összes elhatározásom, amiket annyira keményen próbáltam megtartani az évek során, egyszerűen semmivé vált. Többé nem kell sajnálnom őt. Gyengéden félretoltam, aztán olyan erősen pofoztam fel, amilyen erősen csak tudtam. Csatt! Milyen remek hang… az arca azonnal bevörösödött, ami lenyugtatta őt...
– Ne vágyódj azok után a dolgok után, amiket sosem fogok tudni megadni neked… Mikor váltál ilyen kegyetlenné…? Mivé váltál? Hm? Mondd meg… Válaszolj!!
Elfelejtetted, hogy mennyit szenvedtem érted? Csak hogy legyen egy gyereked, te elfelejtetted az egész szerelmet, amit rád bíztam – hogy tehettél ilyet? Yunho a lázadó jellemvonásai még azt is elérték, hogy az anyja engedjen neki; mindig kiállt azért, amiben hitt, a dolgokat a saját módján csinálta, és bármi jött, ő vállalta a felelősséget. Egy kötelességtudatos ember volt, és nem számított, hogy az anyja milyen szigorú volt vele, figyelmen kívül hagyta a szavait, ha nem értett azokkal egyet… Egy gyermek olyasmi volt, amit nagyon akart, szóval nem az idősebbek rá helyezett nyomása miatt házasodott meg, hanem ettől a vágytól… de csak most jöttem erre rá, és most már késő volt...
– Te nem tudod megadni… De én mégis akarok egyet…
Heves tűz ütött ki a szívemben. Ő… nem változott. Még mindig ugyanaz a férfi, aki mindig is volt. Bár én nem vagyok nő, nem tudja rávenni magát arra, hogy ne szeressen. De ahhoz, hogy követni tudja a tökéletes szerelmét, természetes, hogy feláldoz engem, még ha ezzel el is tönkre is tesz engem...
A nő gyönyörű, ragyogó arca hirtelen felbukkant az elmémben, a szemei úgy csillogtak, mint a csillagok, és egy tökéletes mosoly akaszkodott az ajkaira…
… Lee Soo Hee… Végül mégis sikerült átlépned a határt...
– Ne vágyódj azok után a dolgok után, amiket sosem fogok tudni megadni neked… Mikor váltál ilyen kegyetlenné…? Mivé váltál? Hm? Mondd meg… Válaszolj!!
Elfelejtetted, hogy mennyit szenvedtem érted? Csak hogy legyen egy gyereked, te elfelejtetted az egész szerelmet, amit rád bíztam – hogy tehettél ilyet? Yunho a lázadó jellemvonásai még azt is elérték, hogy az anyja engedjen neki; mindig kiállt azért, amiben hitt, a dolgokat a saját módján csinálta, és bármi jött, ő vállalta a felelősséget. Egy kötelességtudatos ember volt, és nem számított, hogy az anyja milyen szigorú volt vele, figyelmen kívül hagyta a szavait, ha nem értett azokkal egyet… Egy gyermek olyasmi volt, amit nagyon akart, szóval nem az idősebbek rá helyezett nyomása miatt házasodott meg, hanem ettől a vágytól… de csak most jöttem erre rá, és most már késő volt...
– Te nem tudod megadni… De én mégis akarok egyet…
Heves tűz ütött ki a szívemben. Ő… nem változott. Még mindig ugyanaz a férfi, aki mindig is volt. Bár én nem vagyok nő, nem tudja rávenni magát arra, hogy ne szeressen. De ahhoz, hogy követni tudja a tökéletes szerelmét, természetes, hogy feláldoz engem, még ha ezzel el is tönkre is tesz engem...
A nő gyönyörű, ragyogó arca hirtelen felbukkant az elmémben, a szemei úgy csillogtak, mint a csillagok, és egy tökéletes mosoly akaszkodott az ajkaira…
… Lee Soo Hee… Végül mégis sikerült átlépned a határt...
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (20. fejezet / A)
Délután jókedvűen tértünk vissza a házba, de a nő szemei vörösek voltak. Valószínűleg nem tudott aludni múlt éjjel, ugye? Kivételesen vékonynak tűnt, és ez nagyon különbözött a többi terhes nőtől, hiszen azok általában felszednek néhány kilót. Mikor meglátott minket, azonnal felállt a kanapéról, és kikapcsolta a tévét. A nappali hirtelen némává vált, miközben Yunho felé sétált, egyik kezével növekvő a hasát fogta. Yunho természetesen felajánlotta neki a lehetőséget, hogy levehesse a kabátját, és ő csendesen elfogadta azt. Minden nagyjából normálisnak tűnt, szóval valószínűleg Yunho is valami rosszat sejtett. Ez az a nyugtalanító fajta nyugalom volt, olyan, mint a vihar előtti csend; a nő arca még mindig komor volt. Az idő ilyen csendesen haladt tovább, míg aztán a némaság az étkezésnél megtört.
A kanalak és tányérok csörömpölése, az evőpálcikák mozgásának nesze, és a székem csikorgásának esetenkénti hangja.
A kínos hangulat alatt vetettem egy pillantást az arckifejezésükre. Soo Hee feszülten az étele felett tartotta a fejét, szóval inkább Yunhót bámultam egészen addig, míg a tekinteteink találkoztak. A mozdulatomra Soo Hee-hez fordult, letéve a pálcikáit, hogy igyon egy korty vizet. Az étvágyam teljesen elment a hangulat miatt. Éppen felálltam, hogy ott hagyjam az asztalt, mikor a nő megszólalt...
– Tegnap felhívtam Kim menedzsert.
–......
– Azt mondta, hogy tegnap este nem volt túlóra.
Ó... Yunho úgy tűnt, hogy egy kicsit aggódott. Ő is tudja, hogyan kell hazudni! Úgy tűnik, tudta, hogy Yunho nem jön haza este... szóval abból, amit elmondott, Yunho előtte szólt neki? De mivel gyanakodott, felhívta a céget, hogy meggyőződjön róla, hogy tényleg volt-e túlóra. Végül pedig nem volt információ a férje hollétéről... Szóval valószínűleg több tucatszor felhívta Yunhót, miután kikapcsoltam a telefonját? Ah... ettől tényleg bűnösnek érezem magam!
De nem számít, mi van... az én elragadó kis Yunhómért millió hazugságot mondok, ha erre lesz szükség.
A tekintete olyan nyugodt volt, mint mindig, miközben Yunhóra fixálta azt, és aztán belekezdett a kihallgatásba...
– Együtt voltatok?
– Igen... együtt voltunk.
– Valóban? Van... valami, amiről nem tudok?
– Soo Hee...
– Nem téged kérdezlek, hanem Jaejoongot!
A hangja élesebb volt, mint egy nyílvessző, mint egy karmait villogtató démon. Látva Yunho ideges arckifejezését elkuncogtam magam, ami még idegesebbé tette a nőt. Most mi van? Nem tetszik, mikor mások a férjeden nevetnek, eh? Tudod mit? Én jobban utálom ezt, mint te. Milyen jogon avatkozol bele a dolgainkba?
– Kérlek, mondd meg az igazat. Yumho azt mondta, hogy Jaejoonggal töltötte az estét... Szóval ne rejtsd el előlem... Jogom van tudni, hogy mi történt. A felesége vagyok, és megérdemlem, hogy tudjam az igazat!
Nagyon meggyőzőnek hangzott, de én utáltam ezt a fajta gőgös beszédet. Már hozzászoktam az ilyen emberekhez, akik ilyen aljas módon érik el másoknál, hogy beadják a derekukat. Végül is, ilyen dolgokat hallgatva nőttem fel!
Yunho felállt, és elment, kettesben hagyva minket az asztalnál. El kéne mondanom neki az igazságot? Vagy továbbra is a sötétségben kéne hagynom? És hagyni Yunhót félelemben élni...
– Um... ezzel kapcsolatban, valójában... Soo Hee-ssi!
– Mi az? Mondd el!
– Remélem, hogy nem akadsz ki, mert... az biztosan rossz lenne a gyereknek...
– Kérlek, ne aggódj miattam!
Nagyon idegesnek tűnt, az arca teljesen feszült volt, és arra koncentrált, amit mondtam. Talán egy kicsit még játszadozhatnék vele...
– Yunho nagyon szereti a gyerekeket, nem igaz? Szóval...
– Ezzel semmi baj! Kérlek, folytasd!
Milyen hülye nő! Unalmas! Az arcvonásai kezdtek félelmesen kinézni. Élvezd a kiváló színészkedésemet, oké? Kissé megforgattam a szemeimet. Ha gyorsan megpróbálnám kimagyarázni magam, akkor az túl hamisnak tűnne. Láttam, ahogy Yunho azt tátogta, hogy „Még ne, még ne!”, az arcizmai csak egy kicsit mozogtak... nyugalom! Milyen aranyos izmok!
Ah... Szándékosan mozgolódtam a székemen, figyeltem az arckifejezését... aztán az övét. Hirtelen eltorzult az arca – miért néz ilyen arckifejezéssel az én Yunhóm? Aigoo... Ne aggódj! Nem fogok neked csalódást okozni neked...
– Találkozott az első szerelmével...
–... Ah...
– Ez ugyanaz a személy, mint akiről beszéltem... A középiskolából...
Éreztem, ahogy a haja égnek állt dühében, szóval folytattam...
– Én... Én ugyanabba az iskolába jártam, mint Yunho... Így én is velük mentem. Yunho... hát, mivel vele mentem, ne képzelj bele túl sokat, Soo Hee... Semmi sem történhetett, igaz? Soo Hee-ssi?
Úgy tűnt, tényleg figyelt rám. Mikor ilyesmi történik, akkor az összes magabiztosságodat elveszted, igaz? Egy láthatatlan ellenséggel szemben az egyetlen választásod az, hogy hiszel nekem. Milyen érzés újra hallani az „első szerelméről”? Tulajdonképpen amit elmondtam, az gyakorlatilag az igazság volt! A szobára újra kínos csend borult... A szerelmemért olyat hazudtam, ami nem is volt olyan messze az igazságtól...
– Valójában a probléma az...
Yunho valószínűleg aggódik amiatt, hogy mit mondok, igaz? Lee Soo Hee, félsz tőlem? Az előtted lévő személy Yunho első szerelme – szeretem Jung Yunhót! Szóval kérlek, válj el tőle! Biztos félsz, hogy ilyen dolgokat mondok, ugye?
Mindent olyan tisztán magyaráztam el, amilyen tisztán csak tudtam, mintha az igazságot mondtam volna, szóval nem volt választása, hitt nekem...
– Az első szerelme... Hirtelen újra megjelent Yunho életében annyi év után... És még azt reméli, hogy Yunho visszatér mellé. Olyan dolgokat mondott, hogy „nekem teremtettek!”. Nagyon sokat sírt, és könyörgött neki... el tudod ezt képzelni? Az a szép arc könnyekkel és takonnyal borítva, gusztustalanul nézett ki! Látnod kellett volna. Ó! Az a személy ismeri Soo Hee nevét is! Folyamatosan a nevedet sikoltotta, miközben kisírta a szemeit, és még azt is mondta, hogy ha Yunho még mindig szereti őt, akkor nem maradhat így! Ó... Még ránézni is zavarba ejtő volt! Nem tudom, mit gondol!
Kim Jaejoong, aki tizenhét éves kora óta gyönyörű... A vécétől kezdve Nagybácsi hoteljáig flörtöl Jung Yunhóval... Fáradt volt, szóval megmasszíroztam; mi mindig így szerettük egymást. Yunho az önfeláldozásával mutatta ki a szerelmét, az összes fájdalmat elviselve, így szerethetett. És én mindent megtettem azért, hogy örömet szerezzek neki, hogy így visszafizethessem a szerelmét, minden alkalommal új magasságokba repítve magunkat! Soo Hee-ah, milyen jelentéktelen kis dolog vagy te ehhez képest?
– Nem számít, mit tesz Yunho, nem tudja őt lerázni, annyit tehet, hogy a szemeivel céloz arra, hogy segítsek neki távolságot tartani. Ott állt, ráncolta nekem a homlokát, mintha megérteném a testbeszédét, hahaha... nagyon vicces volt!
Hirtelen a rideg és szépfiúból egy hangos és közönséges ahjummává váltam, izgatottan gesztikuláltam és beszéltem. Aigoo! Azt hiszem, ebben a házban csak nekem van humorérzékem... Még én is el vagyok ragadtatva a saját beszédkészségeimtől. De talán még mindig nem voltak olyan jók, mivel a nő még mindig zaklatottnak nézett ki, és nem szólt semmit. Talán kétségbe vonta a történetemet? Szörnyű elképzelés ült a szívemben...
– Soo Hee-ssi?
– Ah... Semmi. Végül is az csak egy véletlen, hogy az a nő egy pióca…
A szavai ürességet hoztak létre a szívemben… Nincs elég korán ahhoz, hogy leengedd a védelmedet? Ne felejtsd el, hogy gyereked lesz… Valószínűleg túl korán lenne szembenézni a szörnyű igazsággal…
Ahogy az arckifejezése lassan ellágyult, ittam egy korty vizet a csészémből. Látod? Nem megmondtam, hogy túl korán engeded le a védelmedet? Még csak be sem fejeztem a beszédet!
– És… az a személy még mindig ugyanolyan gyönyörű…
Soo Hee-ah, Yunho első szerelme pontosan előtted ül… Gyönyörű, mi? Ha elmondtam volna az igazságot, komolyan feldühíthettem volna annyira, hogy le se tudott volna nyugodni. Az ő szempontjából a mosolyom valószínűleg egy ismeretlen jelentést hordozott. De ne aggódj! Nem fogom egyhamar megfejteni a rejtélyt! Annyi időt töltöttem a beszéddel, hogy éreztem az izgalmam elapadását. Mindig olyan unalmas illedelmességekkel válaszolgatott nekem; ebben a két évben, míg nem voltam itt, Yunho biztosan nagyon unatkozott, mikor ilyen kölcsönhatásba kellett lépnie vele. Nem csoda, hogy mindig rám gondolt...
Ah… Hogy lehetne ez hasonló ahhoz a mély és átitatott szerelemhez, amin Yunho és én osztozunk? Ez a nő olyan, mint egy darab fa!
– És aztán… elmentünk inni, szóval nem volt más választásunk, Nagybácsi hoteljában maradtunk. Ha nem hiszel nekem, felhívhatod őt.
– Arra nincs szükség, hiszek neked. Ha ezt korábban elmagyaráztad volna nekem…
– De milyen nő tudná eltűrni, hogy a férje az első szerelmével találkozik…?
A harmatos ajkai egy mosolyra húzódtak. Ah! Csak most jövök rá… még sosem csókoltam lány száját! Yunhóval ellentétben én senki mást nem csókoltam meg! Ezt eddig sosem vettem észre!
– Szóval Soo Hee, te egy nagyon nagylelkű nő vagy!
A mosolyod még a férjed első szerelme előtt is gyengédnek tűnik – Soo Hee, te gyakorlatilag Szűz Mária vagy!
– Szóval nem érdekel, ha Yunho találkozik azzal a személlyel?
– Végül is a múlt az már a múlt…
Lehet, hogy te tényleg ennyire nagylelkű vagy?
A dolgok már túlmentek a terveimen… Megragadtam a kanalat, és a számba tömtem az ételt, próbáltam lenyugtatni magam. Ekkor megszólalt a telefon. Néztem Yunhót, ahogy kisétált a szobából, és Lee Soo Hee lassan utána fordult. Yunho tekintete találkozott az övéivel, és hirtelen minden olyan lett, mint egy filmjelenet. Semmi kedvem nem volt látni a kibékülésüket – csak hányingerem lett volna tőle. A rizsszemek, amiket lenyeltem, mintha megakadtak volna a torkomon...
– A pihenés… Hadd fejezzem be a pihenést.
– Oké…
Ugyanakkor sóhajtottunk fel. Yunho sóhaja megkönnyebbült volt – a kedvéért úgy döntöttem, hogy tovább rejtegetem az igazságot. Basszus! Miattam mindent kétszer átgondolok, és semmit sem kell mondanod ahhoz, hogy meggyőzz! Amennyire csak tudtam, kerültem a tekintetét – ugyan ezeket a dolgokat tervezed mondani?
Úgy tettem le az evőeszközeimet, mint egy jó gyerek. Kizárt, hogy békésen tudtam volna enni, mikor ilyen volt a hangulat. Kitoltam a székemet, mert nem akartam hallani, hogy miről beszélgetnek direkt suttogva. A nő számára nem volt helyén való, ha akkor, amikor a férj és a feleség a magánügyüket próbálta rendezni, egy rokon volt jelen. Nem akartam a hívatlan vendég lenni, szóval otthagytam őket, és elindultam az emeletre...
A kanalak és tányérok csörömpölése, az evőpálcikák mozgásának nesze, és a székem csikorgásának esetenkénti hangja.
A kínos hangulat alatt vetettem egy pillantást az arckifejezésükre. Soo Hee feszülten az étele felett tartotta a fejét, szóval inkább Yunhót bámultam egészen addig, míg a tekinteteink találkoztak. A mozdulatomra Soo Hee-hez fordult, letéve a pálcikáit, hogy igyon egy korty vizet. Az étvágyam teljesen elment a hangulat miatt. Éppen felálltam, hogy ott hagyjam az asztalt, mikor a nő megszólalt...
– Tegnap felhívtam Kim menedzsert.
–......
– Azt mondta, hogy tegnap este nem volt túlóra.
Ó... Yunho úgy tűnt, hogy egy kicsit aggódott. Ő is tudja, hogyan kell hazudni! Úgy tűnik, tudta, hogy Yunho nem jön haza este... szóval abból, amit elmondott, Yunho előtte szólt neki? De mivel gyanakodott, felhívta a céget, hogy meggyőződjön róla, hogy tényleg volt-e túlóra. Végül pedig nem volt információ a férje hollétéről... Szóval valószínűleg több tucatszor felhívta Yunhót, miután kikapcsoltam a telefonját? Ah... ettől tényleg bűnösnek érezem magam!
De nem számít, mi van... az én elragadó kis Yunhómért millió hazugságot mondok, ha erre lesz szükség.
A tekintete olyan nyugodt volt, mint mindig, miközben Yunhóra fixálta azt, és aztán belekezdett a kihallgatásba...
– Együtt voltatok?
– Igen... együtt voltunk.
– Valóban? Van... valami, amiről nem tudok?
– Soo Hee...
– Nem téged kérdezlek, hanem Jaejoongot!
A hangja élesebb volt, mint egy nyílvessző, mint egy karmait villogtató démon. Látva Yunho ideges arckifejezését elkuncogtam magam, ami még idegesebbé tette a nőt. Most mi van? Nem tetszik, mikor mások a férjeden nevetnek, eh? Tudod mit? Én jobban utálom ezt, mint te. Milyen jogon avatkozol bele a dolgainkba?
– Kérlek, mondd meg az igazat. Yumho azt mondta, hogy Jaejoonggal töltötte az estét... Szóval ne rejtsd el előlem... Jogom van tudni, hogy mi történt. A felesége vagyok, és megérdemlem, hogy tudjam az igazat!
Nagyon meggyőzőnek hangzott, de én utáltam ezt a fajta gőgös beszédet. Már hozzászoktam az ilyen emberekhez, akik ilyen aljas módon érik el másoknál, hogy beadják a derekukat. Végül is, ilyen dolgokat hallgatva nőttem fel!
Yunho felállt, és elment, kettesben hagyva minket az asztalnál. El kéne mondanom neki az igazságot? Vagy továbbra is a sötétségben kéne hagynom? És hagyni Yunhót félelemben élni...
– Um... ezzel kapcsolatban, valójában... Soo Hee-ssi!
– Mi az? Mondd el!
– Remélem, hogy nem akadsz ki, mert... az biztosan rossz lenne a gyereknek...
– Kérlek, ne aggódj miattam!
Nagyon idegesnek tűnt, az arca teljesen feszült volt, és arra koncentrált, amit mondtam. Talán egy kicsit még játszadozhatnék vele...
– Yunho nagyon szereti a gyerekeket, nem igaz? Szóval...
– Ezzel semmi baj! Kérlek, folytasd!
Milyen hülye nő! Unalmas! Az arcvonásai kezdtek félelmesen kinézni. Élvezd a kiváló színészkedésemet, oké? Kissé megforgattam a szemeimet. Ha gyorsan megpróbálnám kimagyarázni magam, akkor az túl hamisnak tűnne. Láttam, ahogy Yunho azt tátogta, hogy „Még ne, még ne!”, az arcizmai csak egy kicsit mozogtak... nyugalom! Milyen aranyos izmok!
Ah... Szándékosan mozgolódtam a székemen, figyeltem az arckifejezését... aztán az övét. Hirtelen eltorzult az arca – miért néz ilyen arckifejezéssel az én Yunhóm? Aigoo... Ne aggódj! Nem fogok neked csalódást okozni neked...
– Találkozott az első szerelmével...
–... Ah...
– Ez ugyanaz a személy, mint akiről beszéltem... A középiskolából...
Éreztem, ahogy a haja égnek állt dühében, szóval folytattam...
– Én... Én ugyanabba az iskolába jártam, mint Yunho... Így én is velük mentem. Yunho... hát, mivel vele mentem, ne képzelj bele túl sokat, Soo Hee... Semmi sem történhetett, igaz? Soo Hee-ssi?
Úgy tűnt, tényleg figyelt rám. Mikor ilyesmi történik, akkor az összes magabiztosságodat elveszted, igaz? Egy láthatatlan ellenséggel szemben az egyetlen választásod az, hogy hiszel nekem. Milyen érzés újra hallani az „első szerelméről”? Tulajdonképpen amit elmondtam, az gyakorlatilag az igazság volt! A szobára újra kínos csend borult... A szerelmemért olyat hazudtam, ami nem is volt olyan messze az igazságtól...
– Valójában a probléma az...
Yunho valószínűleg aggódik amiatt, hogy mit mondok, igaz? Lee Soo Hee, félsz tőlem? Az előtted lévő személy Yunho első szerelme – szeretem Jung Yunhót! Szóval kérlek, válj el tőle! Biztos félsz, hogy ilyen dolgokat mondok, ugye?
Mindent olyan tisztán magyaráztam el, amilyen tisztán csak tudtam, mintha az igazságot mondtam volna, szóval nem volt választása, hitt nekem...
– Az első szerelme... Hirtelen újra megjelent Yunho életében annyi év után... És még azt reméli, hogy Yunho visszatér mellé. Olyan dolgokat mondott, hogy „nekem teremtettek!”. Nagyon sokat sírt, és könyörgött neki... el tudod ezt képzelni? Az a szép arc könnyekkel és takonnyal borítva, gusztustalanul nézett ki! Látnod kellett volna. Ó! Az a személy ismeri Soo Hee nevét is! Folyamatosan a nevedet sikoltotta, miközben kisírta a szemeit, és még azt is mondta, hogy ha Yunho még mindig szereti őt, akkor nem maradhat így! Ó... Még ránézni is zavarba ejtő volt! Nem tudom, mit gondol!
Kim Jaejoong, aki tizenhét éves kora óta gyönyörű... A vécétől kezdve Nagybácsi hoteljáig flörtöl Jung Yunhóval... Fáradt volt, szóval megmasszíroztam; mi mindig így szerettük egymást. Yunho az önfeláldozásával mutatta ki a szerelmét, az összes fájdalmat elviselve, így szerethetett. És én mindent megtettem azért, hogy örömet szerezzek neki, hogy így visszafizethessem a szerelmét, minden alkalommal új magasságokba repítve magunkat! Soo Hee-ah, milyen jelentéktelen kis dolog vagy te ehhez képest?
– Nem számít, mit tesz Yunho, nem tudja őt lerázni, annyit tehet, hogy a szemeivel céloz arra, hogy segítsek neki távolságot tartani. Ott állt, ráncolta nekem a homlokát, mintha megérteném a testbeszédét, hahaha... nagyon vicces volt!
Hirtelen a rideg és szépfiúból egy hangos és közönséges ahjummává váltam, izgatottan gesztikuláltam és beszéltem. Aigoo! Azt hiszem, ebben a házban csak nekem van humorérzékem... Még én is el vagyok ragadtatva a saját beszédkészségeimtől. De talán még mindig nem voltak olyan jók, mivel a nő még mindig zaklatottnak nézett ki, és nem szólt semmit. Talán kétségbe vonta a történetemet? Szörnyű elképzelés ült a szívemben...
– Soo Hee-ssi?
– Ah... Semmi. Végül is az csak egy véletlen, hogy az a nő egy pióca…
A szavai ürességet hoztak létre a szívemben… Nincs elég korán ahhoz, hogy leengedd a védelmedet? Ne felejtsd el, hogy gyereked lesz… Valószínűleg túl korán lenne szembenézni a szörnyű igazsággal…
Ahogy az arckifejezése lassan ellágyult, ittam egy korty vizet a csészémből. Látod? Nem megmondtam, hogy túl korán engeded le a védelmedet? Még csak be sem fejeztem a beszédet!
– És… az a személy még mindig ugyanolyan gyönyörű…
Soo Hee-ah, Yunho első szerelme pontosan előtted ül… Gyönyörű, mi? Ha elmondtam volna az igazságot, komolyan feldühíthettem volna annyira, hogy le se tudott volna nyugodni. Az ő szempontjából a mosolyom valószínűleg egy ismeretlen jelentést hordozott. De ne aggódj! Nem fogom egyhamar megfejteni a rejtélyt! Annyi időt töltöttem a beszéddel, hogy éreztem az izgalmam elapadását. Mindig olyan unalmas illedelmességekkel válaszolgatott nekem; ebben a két évben, míg nem voltam itt, Yunho biztosan nagyon unatkozott, mikor ilyen kölcsönhatásba kellett lépnie vele. Nem csoda, hogy mindig rám gondolt...
Ah… Hogy lehetne ez hasonló ahhoz a mély és átitatott szerelemhez, amin Yunho és én osztozunk? Ez a nő olyan, mint egy darab fa!
– És aztán… elmentünk inni, szóval nem volt más választásunk, Nagybácsi hoteljában maradtunk. Ha nem hiszel nekem, felhívhatod őt.
– Arra nincs szükség, hiszek neked. Ha ezt korábban elmagyaráztad volna nekem…
– De milyen nő tudná eltűrni, hogy a férje az első szerelmével találkozik…?
A harmatos ajkai egy mosolyra húzódtak. Ah! Csak most jövök rá… még sosem csókoltam lány száját! Yunhóval ellentétben én senki mást nem csókoltam meg! Ezt eddig sosem vettem észre!
– Szóval Soo Hee, te egy nagyon nagylelkű nő vagy!
A mosolyod még a férjed első szerelme előtt is gyengédnek tűnik – Soo Hee, te gyakorlatilag Szűz Mária vagy!
– Szóval nem érdekel, ha Yunho találkozik azzal a személlyel?
– Végül is a múlt az már a múlt…
Lehet, hogy te tényleg ennyire nagylelkű vagy?
A dolgok már túlmentek a terveimen… Megragadtam a kanalat, és a számba tömtem az ételt, próbáltam lenyugtatni magam. Ekkor megszólalt a telefon. Néztem Yunhót, ahogy kisétált a szobából, és Lee Soo Hee lassan utána fordult. Yunho tekintete találkozott az övéivel, és hirtelen minden olyan lett, mint egy filmjelenet. Semmi kedvem nem volt látni a kibékülésüket – csak hányingerem lett volna tőle. A rizsszemek, amiket lenyeltem, mintha megakadtak volna a torkomon...
– A pihenés… Hadd fejezzem be a pihenést.
– Oké…
Ugyanakkor sóhajtottunk fel. Yunho sóhaja megkönnyebbült volt – a kedvéért úgy döntöttem, hogy tovább rejtegetem az igazságot. Basszus! Miattam mindent kétszer átgondolok, és semmit sem kell mondanod ahhoz, hogy meggyőzz! Amennyire csak tudtam, kerültem a tekintetét – ugyan ezeket a dolgokat tervezed mondani?
Úgy tettem le az evőeszközeimet, mint egy jó gyerek. Kizárt, hogy békésen tudtam volna enni, mikor ilyen volt a hangulat. Kitoltam a székemet, mert nem akartam hallani, hogy miről beszélgetnek direkt suttogva. A nő számára nem volt helyén való, ha akkor, amikor a férj és a feleség a magánügyüket próbálta rendezni, egy rokon volt jelen. Nem akartam a hívatlan vendég lenni, szóval otthagytam őket, és elindultam az emeletre...
2016. június 25., szombat
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (19. fejezet / B)
– Rendben, akkor...
Ahogy megpróbált közömbösen válaszolni nekem, egyszerűen túl aranyos volt! A beleegyezésével a lábai közé préseltem magam, és egyenesen belemerültem mindenféle előkészítés nélkül. Az ő bejárata nem volt hozzászokva a behatoláshoz, mint az enyém, szóval biztosan fájt neki, de nem tolt el engem. A fájdalomtól összeszorította a fogát, halk hörgések szöktek ki a száján, ahogy próbálta elviselni ezt. De a behatolás nekem elég volt ahhoz, hogy teljesen leizzadjak, és kimerülve ráomoljak. Nevetni kezdett rajtam...
– Ha… ez nem olyasmi, amit bárki meg tud csinálni, eh?
– Aigoo… Nagyon fáradt vagyok, mert nagyon szűk vagy…
– Mi a… Miért utánozod a beszédemet?…
– Mm… Ó, nem tudom… fáj, én...
Megragadott egy párnát, és elhelyezkedett, én pedig mozgatni kezdtem a csípőmet, közben nedvessé nyaltam a fülét. Bámultam a helyet, miközben kíméletlenül ki-bemozogtam, a bejárata ellenállt, ugyanakkor elnyelte a farkam. Minél keményebb lettem, annál fájdalmasabb volt ez neki, de nem törődtem vele. A derekánál fogva tartottam, és olyan keményen, amilyen keményen csak tudtam, dugtam őt, és a sebesség folyamatosan növekedett…
– Ah, ugn, ha... Jaejoong-ah...
– Ah, ugn... ah! Aha...!!
Olyan volt, mintha fel akartam volna robbanni. Egy kicsit Yunhóra dőltem pihenni. Nem szokott hozzá, hogy így öleljék, szóval biztosan fájt is egy kicsit neki, de nekem nagyon tetszett. Végül is, én is férfi vagyok, aki vak a vággyal szemben, és szeretem, még ha Yunhónak fáj is. Olyan szenvedéllyel nyelte el egész hosszomat, hogy egy kemencében éreztem magamat, szóval egy kicsit belé élveztem, benedvesítve őt, így számomra könnyebb volt lökni. Végül, bár egy kicsit remegve, de elértem a csúcspontot.
– Ugnn, aha.. Ah! Ah, Yunho! Ah!!
– Mm... Kis gyönyörűségem… Ha… Oppa majdnem meghalt…
Egyáltalán nem vettem figyelembe, hogy hogyan érzett, és mégis beadta a derekát az önző kérdésemre. Én élveztem el először, fölé hajolva, és kissé morogva, majd a testem remegni kezdett…
Felkelt, és szorosan ölelve engem felült. Bár most valószínűleg az egész teste fájt, mégis segített nekem rendezni a nedves hajamat, és a karjaimmal átölelve elégedetten feküdtem. Nagyon hálás voltam neki, mert szívesen feláldozta magát a számomra – kívül-belül elragadó! És mindig megteszi ezeket a kis dolgokat, amiktől szeretve érzem magam.
Yunho egy párnát tömött a háta mögé, aztán odahúzott, és a fejemet a párnára tette, a takarót rám terítette, így nem fázhattam meg.
– Biztosan nagyon fájdalmas volt Oppának… és csak eltűrted az egészet...
– Én… ha… egyáltalán nem volt fájdalmas… Tökéletesen összeillenek… Az a részed, és nekem ez a részem...
Lehunyta a szemeimet, és a homlokomnak nyomódva kifújta a levegőt. Egy pillanatig a szívem úgy érezte, hogy csordultig telik a szeretetével. Annak ellenére, hogy milyen fáradt volt, a nedves bőre elmondta, hogy mennyire szeret, és a Mennyben éreztem magam.
– Mm… Annyira forró… Jó érzés volt, Yunho…
– A tiéd forróbb… nem tudtad?
– Honnan kéne tudnom?… Nem tudok magamba hatolni...
Hirtelen annyira nevetni kezdtem, hogy könnyek szöktek a szemembe. Ah… a férfiassága olyan egyenesen állt, mint egy banán. Elég siralmasan nézett ki. Ráültem, és precízen ráereszkedtem. Mintha tele lett volna a szerelmével; én még mindig jobban hozzá voltam szokva ahhoz, hogy ő irányít, mivel nem találtam ezt olyan fájdalmasnak, mint ő, szóval semmi probléma! Utáltam fájdalmat okozni neki, így ha valamelyikünknek muszáj elviselni a fájdalmat, fájjon nekem a szerelmünkért. Jobban hozzá vagyok szokva, mint te, tehát semmi baj...
– Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi olyan jó abban, hogy belém hatolhatsz…
– Mm, én… Nem sem tudom, hogy miért olyan jó érzés...
Játékosan mocorogtam rajta, és egy megkínzott nyögést engedtem ki. Azok a szemek vágytól voltak nedvesek, csak engem voltak képesek nézni...
– A te tested és az enyém… azon tűnődöm, hogy mi baj velük…
– Valószínűleg az, hogy én túl kicsi vagyok, mm… de te irtózatosan nagy vagy...
Gyorsítottunk, miközben piszkosan beszélgettünk. A vállaiba kapaszkodtam, és hevesen mozgott a csípőm, de végül csak a mellkasára dőltem, ahogy szüntelenül a G-pontomat ingerelte. Az eufória hullámai a fulladással fenyegetve megtámadtak, ahogy nyögtem, és könyörögtem neki, hogy gyorsítson. Végül belém élvezett, és bár mindenhol ragadtunk, ez egy csodálatos érzés volt. Yunho elégedettnek tűnt.
A párnára feküdtem, hogy pihenjek, ahogy egy pohár vizet emeltem az ajkaihoz. Miután csillapította a szomját, nem mozgott tovább, mint egy halott ember. A kezemnek támasztottam a felem, és segítettem neki azzal, hogy megmasszíroztam a derekát és a combjait, miközben mereven bámultam a keskeny vonásait. Hirtelen gondolkodás nélkül kezdtem el beszélni, elmondtam azokat a dolgokat, amiket eddig magamba fojtottam.
– Élettelennek tűnsz…
–...…
– Újra Eunho hyungra gondoltam…
–...…
– Ő is ilyen volt, igaz? Mind a kettőtöknek keskeny az arcotok…
– … Igen...
Azokkal a sötét, és egyenes pillákkal pislogott, és közelebb mozdult a mellkasomhoz, hirtelen a szájával megragadta a jobb mellbimbómat. Nem láttam azt arckifejezését, szóval közelebb húzódtam hozzá, de csak addig harapdálta a mellbimbómat, hogy elkezdtem újra megkeményedni...
– Beteg volt…?
– Hm…?
Nem úgy tűnt, hogy megértette a kérdésemet, feszülten szopogatta a bimbómat. Nem csak te vagy nyugtató… számodra én vagyok az egyetlen, aki le tud csillapítani. Mindketten törékeny lények vagyunk...
– Pár hónappal azelőtt már beteg volt… de ez nem a te hibád…
–… Yunho…?
– Ha ez az ok, amiért nem tudod elfelejteni hyungot, akkor kérlek. Csak felejts el minden felesleges bűntudatot, rendben? Figyelj rám...
Felemelte a fejét, hogy rám nézzem, közben a hajamat a fülem mögé tűrte. De nem éreztem semmit. A szavai folyamatosan ismétlődtek a fejemben; nem tudtam elhinni őket! Tehát Eunho hyung beteg volt, mielőtt vallottam volna neki… A halála biztosan a Sors munkája volt… Ezért tűnt mindig annyira sápadtnak és gyengének?
Kíváncsi voltam arra, hogy voltak-e más dolgok, amikről nem tudtam. Ahogy átgondoltam ezeket a bonyolult gondolatokat az elmémben, az az érzésem támadt, hogy amit most elmondott, az más volt, mint amit a múltban mondott. Mit rejteget előlem? Inkább nem is akartam tudni – maradjon csak eltemetve a múlt.
Yunho szemei tele voltak aggodalommal, ahogy rám nézett…
– Már nem szereted, ugye…? Féltékeny leszek! Még ha a saját testvéremről is van szó!
De… elfelejtettem az okot, amiért hirtelen eszembe jutott?
– Csak engem láthatsz! Nem engedem meg, hogy más férfiról legyenek emlékeid!
Ah… ha Eunho hyung elfelejtése megmutathatná a féltékeny oldalát, azt hiszem, ez is egyfajta boldogság lenne, még ha meg is őrülnék tőle...
Abban a pillanatban újra megbizonyosodhattam a szerelméről, szóval itt volt az ideje, hogy őszinte legyek. Nem kell haboznom Yunho előtt, csak bátorságra van szükségem…
– Én… ma… találkoztam Jinho hyunggal.
Meglepettnek tűnt, szép arcomat a kezei közé vette...
– Azt akarja, hogy… szakítsunk… hogy elhagyjalak…
– Lehetetlen!
–… Elsírtam magam, mikor rád gondoltam. Miért muszáj neki ilyen dolgokat mondani nekem?…
– Semmi baj… ez nem számít. Miután újra megragadtalak, soha többé nem engedlek el.
Rám mosolygott. Mikor mellette vagyok, nincs mitől félnem, nem számít, mennyire fájdalmassá vagy veszélyessé válik a helyzet, te vagy az, akire szükségem van… Egy kínzó szakításon mentünk keresztül, és a sebek még mostanra sem gyógyultak be teljesen. Hogy tudnánk elhagyni valaha is egymást? Hogy tudnánk elengedni a másikat?
– Jaejoong-ah...
A mellkasomba fúrta a fejét, és a nevemet mondta. Hogy tudnám nem szereti?
– Én… el kéne válnom?
Még ha azt is akarná, hogy öljem meg a saját anyámat, akkor is csak jobban szeretném őt…
– Vagy… én… félek?
Szorosan ölelt magához, annyira erősen, hogy majdnem összeroppantam a karjaiban. Mennyivel szerethetnénk még jobban egymást? Gyűlölöm, ha elhagynak, és utálom magamat nézni, mikor darabokra török. Még ha össze is török, kérlek, kapaszkodj belém, és tegyél a részeddé… sosem fogsz magad mögött hagyni, igaz? Felejtsd el ezeket a haszontalan kétségeket… és falj fel lassan!
– Jaejoongom… olyan jófiú vagy… Soha többé nem hagylak el…
– Mm… Jó leszek…
Hagyni fogom, hogy a két testvér egyszerre lélegezzen fel megkönnyebbülten, mint ahogy a szerelem világában is „eggyé” lehet válni...
2016. június 24., péntek
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (19. fejezet / A)
Egyáltalán nem volt étvágyam, mindent, amit ettem, kihánytam. A doktor diagnózisa neurogén gyomorhurut volt, és azt tanácsolta, hogy aludjak eleget, és álljak pozitívan a dolgokhoz. Lehajtottam a vécéülőkét, keményen próbálkoztam csillapítani légzésem, aztán remegő kezekkel mentem kiöblíteni a számat, és megmosni az arcomat.
Jinho hyung kísértő szavai és azok az undorító ételek addig hánytattak, míg nem semmi sem maradt a gyomromban. Miközben hideg vizet folyattam végig a bőrömön, próbáltam rendezni az érzelmeimet. Mikor felnéztem a tükörbe, Yunhót vettem észre, ahogy sötét, mogorva arckifejezéssel az arcán a mögöttem lévő falnak dőlt, és én egyből visszatértem az életbe.
Felé fordultam, és belétöröltem a kezeimet. Kinyúlt, és letörölte a vizet az arcomról.
– Mi a franc történt?
– Uh...
– Miért nem mondasz semmit? Abban a pillanatban, amint meglátsz, megváltozik az arckifejezésed... Mit próbálsz elmondani nekem? Mi történt veled?
– Semmi... Csak elmentem ebédelni.
– Ne idegesíts! Azonnal mondd meg, hogy mi történt!
Eltűrte a nedves frufrumat, és az szája közelebb mozdult az enyémhez, így természetesen csókolózni kezdtünk. Annak ellenére, hogy csak kiöblítettem a számat, még mindig éreztem az epe keserű ízét az ajkaimon, és a szájába nyögtem...
– Te... megint sírtál?
–... Hadd csókoljalak meg...
– Mi?... Ha csak nyávogsz nekem, nem fog történni semmi...
Abban a pillanatban a szavak szükségtelenek voltak. A nyaka köré fontam a karjaimat, és folytattam a csókolását, kidugtam a nyelvem, hogy megnyaljam az alsó ajkát. Hirtelen a számba tolta a nyelvét – annyira édes! Türelmetlenül a pultra rakott; úgy tűnt, többé képtelen fékezni magát. Ott ültem, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, testünket szorosan egymásnak préseltük. Levettem a szemüvegét, és a zsebébe raktam, majd folytatta a csókolásom; először az arcom két oldalát, aztán az állkapcsomat a fülem mellett. Az érzékeny bőröm bizsergett a kétségbeesett légzésének nyomán, és a nyelvével végignyalt a nyakamon, én pedig nem már tudtam visszatartani a nyögéseimet. A kezei a védtelen lágyékom minden részét érintették.
Ahogy brutálisan kibontotta a nadrágomat, és a lábaim szorítása a dereka körül erősödött, valaki bejött...
A középkorú férfi volt, aki a mellettem lévő asztalnál ült...
– Ah...
–...Uh...
Yunho teljesen ignorálta az idegent, szemeit rajtam tartotta, megkérdezve, hogy nekem ez rendben van-e. Bólintottam, és a fejemet a vállára ejtettem, próbálva lecsillapítani a vágyamat. Gyengéden megveregette a hátam...
– Befejezzük ezt valahol máshol...?
– Igen... Keressünk egy helyet, ahol ki tudlak elégíteni...
A gatyámban lévő sátorra meredt, közben nem felejtett el ilyen csábító szavakat használni, hogy csipkelődjön. Csak mosolyogni tudtam zavaromban; ez nagyszerű érzés! Miután fizettünk, elhagytuk a kávézót, majd beszálltunk a BMW-jébe, hogy egy olyan helyre menjünk, amit túlságosan jól ismertem, de nem mondtam semmit. Nem! Nem akarok odamenni! Pontosan a nagybátyja – aki mindig próbált szétszakítani bennünket – hotelje előtt állt le a kocsival. Nagyon elismerem Yunho bátorságát! Semmi sem állíthatja meg ezt a férfit!
Amint bejelentkeztünk, és a liftre várva fogtuk egymás kezét, a nagybátyja előttünk lépett ki a szerkezetből. Egy mogorva pillantást vetett ránk. Yunho üdvözlésként bólintott neki, miközben én a háta mögé bújtam, és a férfit néztem, ahogy pár vendéget küldött ki ugyanabból a liftből. Ugyanazzal a lifttel ment fel, amivel mi is, mindannyiunk megnyomta azt a gombot, ahová menni akartunk. A nagybácsim mögött továbbra is fogtuk egymás kezét. Már megöregedett, de még mindig energikusnak tűnt. Talán az egyetlen dolog, mai aggasztja, az a létezésem. Nagybácsi vetett rám egy pillantást, aztán Yunhóhoz fordult beszélni...
– Miért hoztad el?
– Borzasztóan sajnálom!
Végül Yunho még mindig megválaszolta a kérdéseit...
– Mert nincs annyi időm, hogy elvigyem ebédelni...
– Milyen kínos!
Nem láttam az arckifejezését, mivel Yunho mögött álltam, de ezt nem bírtam tovább elviselni. Yunho meghajolt, és elnézést kért, amiért olyan alázatos hangot ütött meg, és a nagybátyja önelégült arckifejezése...
– Saját akaratomból mentem el ebédelni, szóval miért szidod le Yunhót?! Még ha a nagybátyja is vagy, nincs jogod így leszidni őt! Jung Yunho! Miért kérsz tőle elnézést? Nagybácsi! Szidj le engem, ha akarsz, hibáztass, amit csak akarsz, de kérlek, ne szidd le Yunhót!
– Kim Jaejoong...
Yunho fenyegető hangja leállított, és megragadta a kezemet. Gyerünk! Itt várok! Hívj elmebetegnek! Mikor nagybácsi kinyitotta a száját, a lift megállt, de nem úgy tűnt, mintha azonnal ki akart volna szállni...
– Tisztázzunk valamit! Csak azért, mert nem állítottunk meg titeket, nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a kapcsolatotokat! Ha a nővérem kettőtökre gondol, még enni sem tud, és én sem vagyok jobb...
A pillantása végigfutott az arcomon, és megállt Yunhón mintha csak visszafogta volna magát attól, hogy mondjon valamit. De aztán a szája sarka megrándult, és ettől annyira jól éreztem magam, hogy Yunho karjába csimpaszkodtam...
– Kéz a kézben fényes nappal... mit fognak mások gondolni? Eszetlen idióták!
A liftajtó kinyílt, és a férfi végre elment. Yunho a derekamra tette a kezét, ah... ez egy kicsit boldoggá tett! Valahogy olyan érzés volt, mintha néma beleegyezést adott volna nekünk, és a hangulatom jelentősen jobbá vált. Bár Yunho csak megkorholt, és kissé kényelmetlen helyzetbe hozott, de végül is az a személy mégis csak a rokona volt, szóval nem kellett volna efféle kellemetlen helyzetbe hoznom...
Amint a szobánkba értünk, egyből elmentem zuhanyozni. Mivel teljesen leizzadtam, kényelmetlenül éreztem magam, és alaposan lemostam magam, előrevetítve, hogy ezek után mi fog történni. Még fogat is mostam! Mikor kijöttem a fürdőből, ő már levette az ingét, és az ágyon feküdt. Teljesen kimerültnek nézett ki, és úgy tűnt, hogy elaludt... Kibújtam a fürdőköpenyemből, és a hasára ültem. Mikor megérezte a súlyt, összeráncolta a homlokát, és kinyitotta a szemeit, majd kuncogott, mikor megpillantott.
Lehajoltam, hogy jobban megnézzem a vidám arcát, kinyúlva, hogy megsimogassam azt. A haja hosszabbnak tűnt, elég hosszúnak, hogy eltakarja a fél arcát. Mikor felnéz, egy heget vehetsz észre a szeme alatt, egy gyerekkori sérülésből maradt. Nehéz észrevenni, míg meg nem vizsgálod az arcát. Mi van, ha mindig ilyen marad?
Ujjbegyeimmel megérintettem az orrnyergét. Miért néz ki ilyen jól? Nem tudtam mit tenni, elnevettem magam...
– Az orrod nagyon jól néz ki... és még ott lent is nagy és szép vagy...
–......
– Nem hazudok...
Anélkül mosolygott, hogy bármit is mondott volna – nem ezt a reakciót vártam... Lustán lefeküdtem mellé az ágyra. Egyszerűen annyi, hogy lefeküdhettem mellé, és hallhattam a légzését, boldoggá tett. Annak ellenére, hogy nagyon fáradtnak tűnt, hogy akarhatott aludni, mikor ilyen vonzó, illatos és meztelen gyönyörűség, mint én, volt mellette? Sértettnek éreztem magam!
– Aludni akarsz...?
–...Mm... Igen...
Meg tudtam állapítani az elkent válaszából, hogy már félálomban volt... A kezei körülbelül a derekam alatt tapogatóztak, aztán kinyitotta a vékony szemeit, és rám meredt.
– Semmi sincs rajtad...
Nagyon kimerültnek hangzott...
– Fáradtnak tűnsz...
– Pár napja megállás nélkül dolgozom...
– Ah...
– Nem tudom... Ez...Nagyon sok munkám van, amit meg kell csinálnom, és ez sosem ér véget...
– Hazug... Csak öregszel... haha!
Nevetett, és a karjai közé húzott, aztán hátranyúlt, hogy megmasszírozza a hátát. Valószínűleg fáj, igaz? Újra lehunyta a szemeit... Tényleg nem fog fürdeni? A párnába temette az arcát, szóval nem tudtam kivenni a fojtott válaszát. Meg kellett csikiznem őt, és elkísérni a fürdőbe mielőtt a fáradt arcával még elbotlott volna.
Elővettem a telefonját, és azon töprengtem, hogy fel kellene-e hívnom a nőt. Mondjam azt, hogy a férjeddel vagyok egy hotelben? Vagy hogy találkoztam néhány régi baráttal, szóval nem megyek haza? Egyáltalán miért próbálok magyarázkodni? Tch! Felejtsd el!
Jó, ha most nem tudsz semmiről, mivel egyszer úgyis rájössz mindenre. Kikapcsoltam a telefonját... Azonnal visszaájult az ágyba miután végzett, mellém heveredett, és megfogta azt a kezemet, amin a gyűrűje volt. Megfordult, hogy megnyomkodj a hátát, és a fürdőköpenye lazára volt kötve...
A vállai merevnek tűntek, a nedves hajából még mindig csöpögött a víz, végigfutva az izmain és lapockáin. Ugyanazon az útvonalon masszíroztam végig a hátát, végül a vesetájánál kötöttem ki. Yunhónak még a feneke is szép...
– Milyen érzés...?
– Mi milyen érzés...? Itt...
– Mm... Nem tudom, de meg akarom tudni...
Pajkosan végigcsúsztattam a bejáratán az ujjamat, ő pedig megfordult, hogy óvatossággal a szemeiben rám nézzen. Emlékszel arra, mikor egyszer te voltál a passzív? Akkor folyamatosan panaszkodtál a fájdalomról... szóval oda tudnád nekem adni a tested úgy, mint akkor? Nem tudsz nekem nemet mondani, nem igaz? Nem számít, mit kérek, te megígéred nekem... és szeretsz...
– Berakhatom...?
Nem válaszolt, szóval az aranyos orrhangommal próbálkoztam.
– Egyszer felül szeretnék lenni, Yunho...
Jinho hyung kísértő szavai és azok az undorító ételek addig hánytattak, míg nem semmi sem maradt a gyomromban. Miközben hideg vizet folyattam végig a bőrömön, próbáltam rendezni az érzelmeimet. Mikor felnéztem a tükörbe, Yunhót vettem észre, ahogy sötét, mogorva arckifejezéssel az arcán a mögöttem lévő falnak dőlt, és én egyből visszatértem az életbe.
Felé fordultam, és belétöröltem a kezeimet. Kinyúlt, és letörölte a vizet az arcomról.
– Mi a franc történt?
– Uh...
– Miért nem mondasz semmit? Abban a pillanatban, amint meglátsz, megváltozik az arckifejezésed... Mit próbálsz elmondani nekem? Mi történt veled?
– Semmi... Csak elmentem ebédelni.
– Ne idegesíts! Azonnal mondd meg, hogy mi történt!
Eltűrte a nedves frufrumat, és az szája közelebb mozdult az enyémhez, így természetesen csókolózni kezdtünk. Annak ellenére, hogy csak kiöblítettem a számat, még mindig éreztem az epe keserű ízét az ajkaimon, és a szájába nyögtem...
– Te... megint sírtál?
–... Hadd csókoljalak meg...
– Mi?... Ha csak nyávogsz nekem, nem fog történni semmi...
Abban a pillanatban a szavak szükségtelenek voltak. A nyaka köré fontam a karjaimat, és folytattam a csókolását, kidugtam a nyelvem, hogy megnyaljam az alsó ajkát. Hirtelen a számba tolta a nyelvét – annyira édes! Türelmetlenül a pultra rakott; úgy tűnt, többé képtelen fékezni magát. Ott ültem, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, testünket szorosan egymásnak préseltük. Levettem a szemüvegét, és a zsebébe raktam, majd folytatta a csókolásom; először az arcom két oldalát, aztán az állkapcsomat a fülem mellett. Az érzékeny bőröm bizsergett a kétségbeesett légzésének nyomán, és a nyelvével végignyalt a nyakamon, én pedig nem már tudtam visszatartani a nyögéseimet. A kezei a védtelen lágyékom minden részét érintették.
Ahogy brutálisan kibontotta a nadrágomat, és a lábaim szorítása a dereka körül erősödött, valaki bejött...
A középkorú férfi volt, aki a mellettem lévő asztalnál ült...
– Ah...
–...Uh...
Yunho teljesen ignorálta az idegent, szemeit rajtam tartotta, megkérdezve, hogy nekem ez rendben van-e. Bólintottam, és a fejemet a vállára ejtettem, próbálva lecsillapítani a vágyamat. Gyengéden megveregette a hátam...
– Befejezzük ezt valahol máshol...?
– Igen... Keressünk egy helyet, ahol ki tudlak elégíteni...
A gatyámban lévő sátorra meredt, közben nem felejtett el ilyen csábító szavakat használni, hogy csipkelődjön. Csak mosolyogni tudtam zavaromban; ez nagyszerű érzés! Miután fizettünk, elhagytuk a kávézót, majd beszálltunk a BMW-jébe, hogy egy olyan helyre menjünk, amit túlságosan jól ismertem, de nem mondtam semmit. Nem! Nem akarok odamenni! Pontosan a nagybátyja – aki mindig próbált szétszakítani bennünket – hotelje előtt állt le a kocsival. Nagyon elismerem Yunho bátorságát! Semmi sem állíthatja meg ezt a férfit!
Amint bejelentkeztünk, és a liftre várva fogtuk egymás kezét, a nagybátyja előttünk lépett ki a szerkezetből. Egy mogorva pillantást vetett ránk. Yunho üdvözlésként bólintott neki, miközben én a háta mögé bújtam, és a férfit néztem, ahogy pár vendéget küldött ki ugyanabból a liftből. Ugyanazzal a lifttel ment fel, amivel mi is, mindannyiunk megnyomta azt a gombot, ahová menni akartunk. A nagybácsim mögött továbbra is fogtuk egymás kezét. Már megöregedett, de még mindig energikusnak tűnt. Talán az egyetlen dolog, mai aggasztja, az a létezésem. Nagybácsi vetett rám egy pillantást, aztán Yunhóhoz fordult beszélni...
– Miért hoztad el?
– Borzasztóan sajnálom!
Végül Yunho még mindig megválaszolta a kérdéseit...
– Mert nincs annyi időm, hogy elvigyem ebédelni...
– Milyen kínos!
Nem láttam az arckifejezését, mivel Yunho mögött álltam, de ezt nem bírtam tovább elviselni. Yunho meghajolt, és elnézést kért, amiért olyan alázatos hangot ütött meg, és a nagybátyja önelégült arckifejezése...
– Saját akaratomból mentem el ebédelni, szóval miért szidod le Yunhót?! Még ha a nagybátyja is vagy, nincs jogod így leszidni őt! Jung Yunho! Miért kérsz tőle elnézést? Nagybácsi! Szidj le engem, ha akarsz, hibáztass, amit csak akarsz, de kérlek, ne szidd le Yunhót!
– Kim Jaejoong...
Yunho fenyegető hangja leállított, és megragadta a kezemet. Gyerünk! Itt várok! Hívj elmebetegnek! Mikor nagybácsi kinyitotta a száját, a lift megállt, de nem úgy tűnt, mintha azonnal ki akart volna szállni...
– Tisztázzunk valamit! Csak azért, mert nem állítottunk meg titeket, nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a kapcsolatotokat! Ha a nővérem kettőtökre gondol, még enni sem tud, és én sem vagyok jobb...
A pillantása végigfutott az arcomon, és megállt Yunhón mintha csak visszafogta volna magát attól, hogy mondjon valamit. De aztán a szája sarka megrándult, és ettől annyira jól éreztem magam, hogy Yunho karjába csimpaszkodtam...
– Kéz a kézben fényes nappal... mit fognak mások gondolni? Eszetlen idióták!
A liftajtó kinyílt, és a férfi végre elment. Yunho a derekamra tette a kezét, ah... ez egy kicsit boldoggá tett! Valahogy olyan érzés volt, mintha néma beleegyezést adott volna nekünk, és a hangulatom jelentősen jobbá vált. Bár Yunho csak megkorholt, és kissé kényelmetlen helyzetbe hozott, de végül is az a személy mégis csak a rokona volt, szóval nem kellett volna efféle kellemetlen helyzetbe hoznom...
Amint a szobánkba értünk, egyből elmentem zuhanyozni. Mivel teljesen leizzadtam, kényelmetlenül éreztem magam, és alaposan lemostam magam, előrevetítve, hogy ezek után mi fog történni. Még fogat is mostam! Mikor kijöttem a fürdőből, ő már levette az ingét, és az ágyon feküdt. Teljesen kimerültnek nézett ki, és úgy tűnt, hogy elaludt... Kibújtam a fürdőköpenyemből, és a hasára ültem. Mikor megérezte a súlyt, összeráncolta a homlokát, és kinyitotta a szemeit, majd kuncogott, mikor megpillantott.
Lehajoltam, hogy jobban megnézzem a vidám arcát, kinyúlva, hogy megsimogassam azt. A haja hosszabbnak tűnt, elég hosszúnak, hogy eltakarja a fél arcát. Mikor felnéz, egy heget vehetsz észre a szeme alatt, egy gyerekkori sérülésből maradt. Nehéz észrevenni, míg meg nem vizsgálod az arcát. Mi van, ha mindig ilyen marad?
Ujjbegyeimmel megérintettem az orrnyergét. Miért néz ki ilyen jól? Nem tudtam mit tenni, elnevettem magam...
– Az orrod nagyon jól néz ki... és még ott lent is nagy és szép vagy...
–......
– Nem hazudok...
Anélkül mosolygott, hogy bármit is mondott volna – nem ezt a reakciót vártam... Lustán lefeküdtem mellé az ágyra. Egyszerűen annyi, hogy lefeküdhettem mellé, és hallhattam a légzését, boldoggá tett. Annak ellenére, hogy nagyon fáradtnak tűnt, hogy akarhatott aludni, mikor ilyen vonzó, illatos és meztelen gyönyörűség, mint én, volt mellette? Sértettnek éreztem magam!
– Aludni akarsz...?
–...Mm... Igen...
Meg tudtam állapítani az elkent válaszából, hogy már félálomban volt... A kezei körülbelül a derekam alatt tapogatóztak, aztán kinyitotta a vékony szemeit, és rám meredt.
– Semmi sincs rajtad...
Nagyon kimerültnek hangzott...
– Fáradtnak tűnsz...
– Pár napja megállás nélkül dolgozom...
– Ah...
– Nem tudom... Ez...Nagyon sok munkám van, amit meg kell csinálnom, és ez sosem ér véget...
– Hazug... Csak öregszel... haha!
Nevetett, és a karjai közé húzott, aztán hátranyúlt, hogy megmasszírozza a hátát. Valószínűleg fáj, igaz? Újra lehunyta a szemeit... Tényleg nem fog fürdeni? A párnába temette az arcát, szóval nem tudtam kivenni a fojtott válaszát. Meg kellett csikiznem őt, és elkísérni a fürdőbe mielőtt a fáradt arcával még elbotlott volna.
Elővettem a telefonját, és azon töprengtem, hogy fel kellene-e hívnom a nőt. Mondjam azt, hogy a férjeddel vagyok egy hotelben? Vagy hogy találkoztam néhány régi baráttal, szóval nem megyek haza? Egyáltalán miért próbálok magyarázkodni? Tch! Felejtsd el!
Jó, ha most nem tudsz semmiről, mivel egyszer úgyis rájössz mindenre. Kikapcsoltam a telefonját... Azonnal visszaájult az ágyba miután végzett, mellém heveredett, és megfogta azt a kezemet, amin a gyűrűje volt. Megfordult, hogy megnyomkodj a hátát, és a fürdőköpenye lazára volt kötve...
A vállai merevnek tűntek, a nedves hajából még mindig csöpögött a víz, végigfutva az izmain és lapockáin. Ugyanazon az útvonalon masszíroztam végig a hátát, végül a vesetájánál kötöttem ki. Yunhónak még a feneke is szép...
– Milyen érzés...?
– Mi milyen érzés...? Itt...
– Mm... Nem tudom, de meg akarom tudni...
Pajkosan végigcsúsztattam a bejáratán az ujjamat, ő pedig megfordult, hogy óvatossággal a szemeiben rám nézzen. Emlékszel arra, mikor egyszer te voltál a passzív? Akkor folyamatosan panaszkodtál a fájdalomról... szóval oda tudnád nekem adni a tested úgy, mint akkor? Nem tudsz nekem nemet mondani, nem igaz? Nem számít, mit kérek, te megígéred nekem... és szeretsz...
– Berakhatom...?
Nem válaszolt, szóval az aranyos orrhangommal próbálkoztam.
– Egyszer felül szeretnék lenni, Yunho...
2016. június 23., csütörtök
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (18. fejezet)
Vele szemben ültem az asztalnál, amin csak úgy halmozódtak az ételek. Szinte percenként hozták a tányérokat, beterítve ezzel az egész asztalt. De egy szót sem szóltunk egymáshoz – végre megértettem, hogy hogyan tűnhet 5 perc egy egész évszázadnak!
Yunho családjában Jinho hyung kedvelt engem leginkább. Tulajdonképpen az összes testvére kedvelt, mert kezdetben mindenkit vonzott a szép arcom. Mindenkit, kivéve Jung Yunhót.
Jinho hyungot olyasmi aura lengte körbe, mint amilyen az anyját, de ő nem volt egy rossz ember, csak sikeres. Természetesen megörökölte az apja üzletét. Úgy nézett ki, mint a harminc éves Jung Jinho, akit láttam, kivéve azt, hogy a vonásai lágyabbnak tűntek, és több ránca lett, mint korábban volt. Komolyan így telt el tíz év?
– Én már egy öreg ember vagyok... de te még mindig olyan szép vagy, mint voltál!
– Mm... Ezt hallva máris jobb kedvre derültem.
Úgy tűnik, még mindig törődik velem. Ez fantasztikus! Bár nem mondhatja el bárkinek, hogy a testvére szeretője vagyok, még mindig kedvel engem. De nem vagyok biztos abban, hogy mi a véleménye a Yunho és én köztem lévő kapcsolatról.
Yunho is tudja, hogy Jinho hyung jól bánik velem. Azon a napon, mikor Jinho hyung megnősült, megkért, hogy beszéljünk négyszemközt, és egészen mostanáig nem tudtam elfelejteni, ahogy keserűen rám mosolygott. „Nekünk, testvéreknek a szemeink nagyon emlékeztetnek a másikéra, igaz...? Eunho... Yunho...” Aztán hirtelen magához húzta a tizenhét éves énemet egy ölelésre, és én annyira ledöbbentem, hogy képtelen voltam bármit is tenni.
Erre a gondolatra éreztem, ahogy a magabiztosságom megnövekedett. Ő az, akinek most szava van Yunho családjában, szóval talán tudna nekem segíteni. Egy ragyogó mosolyt villantottam rá.
– Úgy tűnik, fogytál.
– Nem tudom... Nem vagyok beteg, csak úgy látszik, nincs étvágyam.
– Komolyan többet kellene enned. Az összes cuki háj eltűnt az arcodról...
– Mit kellene tennem?... Megtettem mindent, hogy egyek...
– Yunho nem mondta, hogy jobban néznél ki, ha híznák egy kicsit?
– Mm... Yunho azt mondta, hogy mindig jól nézek ki, és akkor is szeretni fog, ha egy nagy disznóvá válok!
Az ajkai egy ismerős, keserű mosolyba görbültek. Ösztönösen kezdtem el az ujjamon lévő gyűrűvel játszani, és mielőtt hirtelen beszélni kezdett volna, teljesen elforgattam azt...
– Akkor Yunho... még mindig szeret?
– Persze! Mi... egyáltalán nem változtunk! A probléma még csak nem is létezik!
Ő már nem az a harminc éves Jung Jinho, akit én ismertem. Az előttem ülő személy egy igazi férfi volt, sugárzott belőle az érettség. Ha az anyja még élt volna, biztos vagyok benne, hogy egymás kiköpött másai lettek volna.
Azért hívott el ebédelni, mert fel akarta tenni nekem ezt a kérdést, ugye? Elkezdtem egy kicsit nyugtalankodni amiatt, hogy valóban képes lenne-e segíteni nekem. Ez a férfi, aki előttem ül, komolyan ugyanaz a személy, akit Kim Jaejoong átölelt, mikor tizenhét éves volt?
– Yunho is ugyanúgy érez, mit te...?
– Yunho biztosan nincsen különb véleményen!
Egyeztet velem? Tudja, hogy ez olyan, mintha egy kést szorítana a nyakamhoz, de azt akarja, hogy én mondjam ki. Pontosan azt teszi, mint amit az anyja csinált volna! Nekik mindent aprólékosan kell kezelni, és nem számít, mi történik, semmi sem befolyásolhatja véleményüket. Szorító érzést éreztem a mellkasomban; talán jó dolog, hogy az a nő már halott. Milyen jogon kényszerítenek arra, hogy elviseljem ezt az egészet? Most rögtön véget kell ennek vetni!
– Anya már két éve meghalt.
Nem akarom hallani! Nem értem, mit mondasz... ne tégy úgy, mintha olyan nyugodt lennél! A szívem nem fog fájni a szavaidtól... szóval ne mondj ilyesmiket. Ne nézz rám ilyen gyűlölködő arckifejezéssel. Hová tűnt a szelíd Jung Jinho, a Jung Jinho hyung, aki olyan gyengéden ölelt? Neked... muszáj ilyen ridegnek lenned?
– Nem tudom, hogy Yunho valóban megbocsájtott neked vagy sem, de mi nem! Más szavakkal, mi nem fogadunk el téged...
– Hazug! Hyung, te még mindig kedvelsz engem, nem igaz?!
Megragadtam az utolsó cseppet a pohárban, a hangom egyre zaklatottabbá vált, de az arca érzelemmentes maradt...
– Én nem Yunho vagyok.
A régi Jinho hyungnak nyoma sincs. Meg akarja védeni Yunhót? Ah, milyen szívmelengető testvéri szeretet! Felkaptam az evőpálcikákat, hogy egyek, remélve, hogy az étel segíteni fog a szarkasztikus megjegyzések lenyelésében. De aztán rájöttem, hogy egyetlen ételhez sem nyúltunk még. Mióta lettünk ilyen beszédesek?
– Többé... képtelen vagyok feladni Yunhót.
– Szemétláda!
A homlokát ráncolta és kiürítve a söröspoharát rámeredt a szép arcomra. A hosszú és keskeny szemei könnyesedni kezdtek. Sietve felkaptam egy darab halat, aztán félénken mosolyogva a tányérjára tettem, de elfordította a fejét tőlem, mintha elutasítana.
– Fel kell adnod őt!
– A szeretője vagyok! Még mindig szexelek vele! Fogadok, te ezt nem tudtad.
–... Jaejoong-ah!
– Milyen jogon mondod nekem azt, hogy adjam fel őt?
Bárcsak visszamehetnénk most az időben! Ő biztosan mellettem állna, és Yunho valószínűleg megértené, hogyan éreztem. Ez mind miattunk volt... Az én kis agyamnak lehetetlen ragyogó stratégiákkal előjönnie, szóval mikor sarokba vagyok szorítva, muszáj megvédenem magam...
– Hyung... Ez többé már nem a feladásról szól, érted? Még mindig szeretjük egymást, ahogy mindig is tettük.
– Csak azt akarom, hogy Yunho boldog legyen. Sosem találkozhatott az apjával, és most az anyja is elment. Úgy gondolok rá, mintha a saját fiam lenne, pedig a kistestvérem... Jaejoong, te is olyan vagy nekem, mint egy kisöcs...
– De Yunho szeret engem...
Úgy döntöttem, hogy nem számít, mi lesz, megpróbálom meggyőzni őt...
– Ez az a boldogság, amit Yunhónak akarsz? Hogy megházasodjon, és egy olyan nővel legyenek közös gyerekeik, akit még csak nem is szeret? Hogy egy unalmas élete legyen? Nélkülem Yunho nem teljes, szóval kérlek, Jinho hyung, ne mond ilyeneket... hyung komolyan azt akarja, hogy meghaljak? Ha én meghalok, Yunho is meghal... Kérlek... Ne tedd ezt velem...
Ahogyan azt sejtettem, az arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, olyan rideg maradt, amilyen még sosem volt, és nem is válaszolt nekem. Bepánikoltam. Felállva az ő oldalára mentem, és leültem mellé.
– Kérlek, segíts nekem, hyung! Hagyd, hogy Yunho elváljon tőle! Kérlek, hyung!
Hozzászoktam a méltóságom ily módon való eldobásához. Csendben maradt, de az arckifejezése sötétebbnek tűnt...
– Yunho és Soo Hee nem azért házasodtak össze, mert szerették egymást. Tudod, nem igaz? És mégis végignézted, ahogy megházasodtak anélkül, hogy bármit is tettél volna, hyung... Nem akarlak ezért gyűlölni... szóval kérlek, Jinho hyung, ne akard, hogy utáljalak... hm?
Mi a francot gondol ez a makacs ember? Kinyúltam, és megragadtam a karját. Próbált lerázni, de sietve a pólója elejének nyomtam a homlokomat...
– Jinho-ssi... kérlek...
A gyenge hangom szánalmasnak hangzott, és gyorsan elfordult, hogy igyon egy pohár vizet. Próbálod összeszedni magad? A vállai olyan keskenynek tűntek, mintha hamarosan megszűnne lélegezni. Nem tudtam mit tenni, rámosolyogtam. Ah! Ez a férfi... a bőrének azon része, ahol megérintettem, felmelegedett. Még egy ilyen makacs ember is elcsábulhat a szépségemtől – egyszerűen nem tud ellenállni nekem!
Az, ahogy most ölelkeztünk, nagyon különbözött attól, amikor én tizenhét voltam, ő meg harminc. Legalábbis akkor nem kellett olyan közel lennem hozzá, de csakúgy, mint akkoriban, most is minden, amit tettem, az Yunhóért és értem volt. Vigyázni fogok a szerelmünkre és az életemre – ez minden, amit akarok! Meglazult a szorításon a karján, felnéztem rá, éreztem a cigaretta gyenge illatát, és visszamentem a helyemre.
– Yunho nem szeretné ezt... és ezt egy nap meg fogod bánni...
Nem érdekel, ha valóban olyan szívtelen, amilyennek mutatja magát. Minél többet beszélünk erről, annál inkább úgy érzem, hogy ez egy vicc. Utálom, hogy egy másik férfi illatát kell éreznem. Hogy hiányzik Yunho! Felálltam, és az ajtó felé sétáltam, éreztem, hogy a lépteim olyan könnyűvé váltak, mint a levegő arra gondolva, hogy látni fogom Yunhót. Szükségem volt rá, hogy megszabadulhassak a rám telepedett furcsa bűztől, de ahogy kinyitottam volna az ajtót, a férfi megragadta a kezem...
– Te... Soo Hee-t is meg tervezed ölni?
A hangulat jegessé vált. Az eszem hevesen tiltakozott, de ő annyira ártatlanul emlegette fel az összes olyan dolgot, amit olyan keményen próbáltam elfelejteni. Egy pillanatig kába voltam.
Mi a francot akarsz mondani?!
– Miután megölted az anyám... Most Soo Hee-t is meg akarod ölni?
Igaz, hogy egyszer megöleltél azon a napon, mikor megházasodtál, de muszáj ilyen kegyetlennek lenned a testvéred szeretőjéhez? Miért szorítasz sarokba? Yunho szeretetért muszáj ilyen bosszantónak lenned? Így megkínozni, kegyetlenül széttépni engem?
Ne mondj ilyen hazugságokat!
Ha nem kifogásolta volna a szerelmünket, nem kellett volna azt tennem, amit tettem. Nem öltem meg őt!
A szemei tele voltak gyűlölettel. Nem bocsájtott meg nekem, igaz? Hirtelen eszembe jutottak azok a napok, amikor az édesanyja meghalt, és ő minden reményét elvesztette abban a pillanatban. Semmi sem menthet meg engem, Yunho... Mit kéne tennem?... Mit tehetek...?
A gyűrűmet csavargattam az ujjam körül. Az ilyen utálatos szavak csak erősebbé tesznek, szóval neked is fel kellene adnod azt, hogy próbálsz elkeseríteni ilyen mocskos célozgatásokkal. Jung Yunho... A gondolata is megakasztja a lélegzetem. Annyira hiányzott, hogy majdnem sírni kezdtem. Békésen mellette akarok feküdni az ágyában, fogja azt a kezemet, amin a gyűrűje van, öleljen körbe a létezésének melege. Azonnal látni akarom!
De előtte ezt le kell rendeznem.
– Kérlek, adj egy kis időt!
Néha az ilyen vészhelyzetek során létrehozott hazugságok sokkal hasznosabbak a füllentések.
Ne aggódj! Soo Hee nem fogja úgy végezni, mint az anyád...
... Nem fogom meglölni Soo Hee-t a lépcsőről, mint ahogy vele tettem...
Én egy jófiú vagyok!
– Yunho... Yunho...
Nyugtató hangon válaszolt nekem. Mi történt? El akarsz nekem mondani valamit? Vagy csak magányos vagy? A zavarodottság forgatagában felhívtam, de szinte már meg is bántam. Csak a hangját hallani nem elég; most utálom a köztünk lévő fizikális távolságot. Bár már ősz van, az idő még mindig elviselhetetlenül meleg. Az irodán kívül sehová sem bújhatok a nap elől. A látásom fehérré fakult, szédülni kezdtem, szóval csak kerestem egy helyet, ahol le tudtam pihenni, és mindent megtettem, hogy energikusan válaszoljak neki...
– Most az irodádban vagy?
– Igen, éppen egy ülésen voltam.
– Éhes vagyok... De nem akarok hazamenni...
– Hol vagy? Miért vagy kint, mikor nem érzed jól magad?
Úgy hangzott, mintha valóban aggódott volna. Így szeret engem, a jelenlegi énem... Megbánások nélkül meg tudnék halni...
– Látni akarlak... Yunho... Yunho...
– Mi történt? Jaejoong-ah! Hol a francban vagy?!
A hangja hallása nagyon boldoggá tett. Miután informáltam a hollétemről, csendben maradt. Már nem szédültem, és mikor felálltam, ő végre azt mondta, hogy értem jön.
– Az árnyékban várj. Tíz percen belül ott leszek!
– Oppa... Siess... Megígéred...?
Miután leraktam, megvizsgáltam a környezetemet, és észrevettem egy kávézót a közelben. Bementem, és az ajtóhoz közel leültem, annyira kifulladtam, hogy az asztalra dőltem, és ziháltam, még mielőtt rendeltem volna. A testem az összeomlás határán volt a bűneim miatt. Mintha az összes energiám elpárolgott volna. Gyengén kinyitottam a szemeimet valaki közeledtének hangjára, és a pincért láttam meg, ahogy gyanúsan bámult rám. A menüt és egy pohár vizet hagyott az asztalomon. Nagyon szomjas voltam, de egyszerűen még a kezemben sem volt erő, hogy megemeljem; olyan érzés volt, mintha haldokoltam volna, és minden egyes lélegzetvételem őrülten fájdalmas volt.
– Ha... ha... fáj... ha....
... Nem öltem meg őt... És nagyon megbántam, hogy lelöktem azon a lépcsőn. Mivel a fejére esett, az egész teste lebénult, és miután egy hónapi kómában feküdt a kórházban, meghalt. Mindig kínozni fog az emléke.
Azon a napon, mikor elment, a kórterme különösen hidegnek érződött. Yunho a testére borulva folyamatosan sírt, amit már letakartak egy fehér lepedővel. Amikor Jeungho hyung meglátott engem, sértő hangon rám kiabált, és dühében még egy széket is felborított. A kedves és gyengéd Jinho hyung próbált engem és az ártatlanságomat megvédeni. Senkit sem öltem meg ezekkel a kezekkel! Kérlek, higgy nekem...
Hallottam a saját nehézkes légzésemet ahogy a könnyeim az asztalra cseppentek.
Egy csepp... kettő...
Én... Most komolyan megbántam azt, amit tettem, amiért ezeket a dolgokat vonta maga után.
Nem vagyok bűnöző! Az egyetlen bűnt, amit be kellene vallanom... Az az, hogy szerelmes lettem Jung Yunhóba.
Yunho családjában Jinho hyung kedvelt engem leginkább. Tulajdonképpen az összes testvére kedvelt, mert kezdetben mindenkit vonzott a szép arcom. Mindenkit, kivéve Jung Yunhót.
Jinho hyungot olyasmi aura lengte körbe, mint amilyen az anyját, de ő nem volt egy rossz ember, csak sikeres. Természetesen megörökölte az apja üzletét. Úgy nézett ki, mint a harminc éves Jung Jinho, akit láttam, kivéve azt, hogy a vonásai lágyabbnak tűntek, és több ránca lett, mint korábban volt. Komolyan így telt el tíz év?
– Én már egy öreg ember vagyok... de te még mindig olyan szép vagy, mint voltál!
– Mm... Ezt hallva máris jobb kedvre derültem.
Úgy tűnik, még mindig törődik velem. Ez fantasztikus! Bár nem mondhatja el bárkinek, hogy a testvére szeretője vagyok, még mindig kedvel engem. De nem vagyok biztos abban, hogy mi a véleménye a Yunho és én köztem lévő kapcsolatról.
Yunho is tudja, hogy Jinho hyung jól bánik velem. Azon a napon, mikor Jinho hyung megnősült, megkért, hogy beszéljünk négyszemközt, és egészen mostanáig nem tudtam elfelejteni, ahogy keserűen rám mosolygott. „Nekünk, testvéreknek a szemeink nagyon emlékeztetnek a másikéra, igaz...? Eunho... Yunho...” Aztán hirtelen magához húzta a tizenhét éves énemet egy ölelésre, és én annyira ledöbbentem, hogy képtelen voltam bármit is tenni.
Erre a gondolatra éreztem, ahogy a magabiztosságom megnövekedett. Ő az, akinek most szava van Yunho családjában, szóval talán tudna nekem segíteni. Egy ragyogó mosolyt villantottam rá.
– Úgy tűnik, fogytál.
– Nem tudom... Nem vagyok beteg, csak úgy látszik, nincs étvágyam.
– Komolyan többet kellene enned. Az összes cuki háj eltűnt az arcodról...
– Mit kellene tennem?... Megtettem mindent, hogy egyek...
– Yunho nem mondta, hogy jobban néznél ki, ha híznák egy kicsit?
– Mm... Yunho azt mondta, hogy mindig jól nézek ki, és akkor is szeretni fog, ha egy nagy disznóvá válok!
Az ajkai egy ismerős, keserű mosolyba görbültek. Ösztönösen kezdtem el az ujjamon lévő gyűrűvel játszani, és mielőtt hirtelen beszélni kezdett volna, teljesen elforgattam azt...
– Akkor Yunho... még mindig szeret?
– Persze! Mi... egyáltalán nem változtunk! A probléma még csak nem is létezik!
Ő már nem az a harminc éves Jung Jinho, akit én ismertem. Az előttem ülő személy egy igazi férfi volt, sugárzott belőle az érettség. Ha az anyja még élt volna, biztos vagyok benne, hogy egymás kiköpött másai lettek volna.
Azért hívott el ebédelni, mert fel akarta tenni nekem ezt a kérdést, ugye? Elkezdtem egy kicsit nyugtalankodni amiatt, hogy valóban képes lenne-e segíteni nekem. Ez a férfi, aki előttem ül, komolyan ugyanaz a személy, akit Kim Jaejoong átölelt, mikor tizenhét éves volt?
– Yunho is ugyanúgy érez, mit te...?
– Yunho biztosan nincsen különb véleményen!
Egyeztet velem? Tudja, hogy ez olyan, mintha egy kést szorítana a nyakamhoz, de azt akarja, hogy én mondjam ki. Pontosan azt teszi, mint amit az anyja csinált volna! Nekik mindent aprólékosan kell kezelni, és nem számít, mi történik, semmi sem befolyásolhatja véleményüket. Szorító érzést éreztem a mellkasomban; talán jó dolog, hogy az a nő már halott. Milyen jogon kényszerítenek arra, hogy elviseljem ezt az egészet? Most rögtön véget kell ennek vetni!
– Anya már két éve meghalt.
Nem akarom hallani! Nem értem, mit mondasz... ne tégy úgy, mintha olyan nyugodt lennél! A szívem nem fog fájni a szavaidtól... szóval ne mondj ilyesmiket. Ne nézz rám ilyen gyűlölködő arckifejezéssel. Hová tűnt a szelíd Jung Jinho, a Jung Jinho hyung, aki olyan gyengéden ölelt? Neked... muszáj ilyen ridegnek lenned?
– Nem tudom, hogy Yunho valóban megbocsájtott neked vagy sem, de mi nem! Más szavakkal, mi nem fogadunk el téged...
– Hazug! Hyung, te még mindig kedvelsz engem, nem igaz?!
Megragadtam az utolsó cseppet a pohárban, a hangom egyre zaklatottabbá vált, de az arca érzelemmentes maradt...
– Én nem Yunho vagyok.
A régi Jinho hyungnak nyoma sincs. Meg akarja védeni Yunhót? Ah, milyen szívmelengető testvéri szeretet! Felkaptam az evőpálcikákat, hogy egyek, remélve, hogy az étel segíteni fog a szarkasztikus megjegyzések lenyelésében. De aztán rájöttem, hogy egyetlen ételhez sem nyúltunk még. Mióta lettünk ilyen beszédesek?
– Többé... képtelen vagyok feladni Yunhót.
– Szemétláda!
A homlokát ráncolta és kiürítve a söröspoharát rámeredt a szép arcomra. A hosszú és keskeny szemei könnyesedni kezdtek. Sietve felkaptam egy darab halat, aztán félénken mosolyogva a tányérjára tettem, de elfordította a fejét tőlem, mintha elutasítana.
– Fel kell adnod őt!
– A szeretője vagyok! Még mindig szexelek vele! Fogadok, te ezt nem tudtad.
–... Jaejoong-ah!
– Milyen jogon mondod nekem azt, hogy adjam fel őt?
Bárcsak visszamehetnénk most az időben! Ő biztosan mellettem állna, és Yunho valószínűleg megértené, hogyan éreztem. Ez mind miattunk volt... Az én kis agyamnak lehetetlen ragyogó stratégiákkal előjönnie, szóval mikor sarokba vagyok szorítva, muszáj megvédenem magam...
– Hyung... Ez többé már nem a feladásról szól, érted? Még mindig szeretjük egymást, ahogy mindig is tettük.
– Csak azt akarom, hogy Yunho boldog legyen. Sosem találkozhatott az apjával, és most az anyja is elment. Úgy gondolok rá, mintha a saját fiam lenne, pedig a kistestvérem... Jaejoong, te is olyan vagy nekem, mint egy kisöcs...
– De Yunho szeret engem...
Úgy döntöttem, hogy nem számít, mi lesz, megpróbálom meggyőzni őt...
– Ez az a boldogság, amit Yunhónak akarsz? Hogy megházasodjon, és egy olyan nővel legyenek közös gyerekeik, akit még csak nem is szeret? Hogy egy unalmas élete legyen? Nélkülem Yunho nem teljes, szóval kérlek, Jinho hyung, ne mond ilyeneket... hyung komolyan azt akarja, hogy meghaljak? Ha én meghalok, Yunho is meghal... Kérlek... Ne tedd ezt velem...
Ahogyan azt sejtettem, az arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, olyan rideg maradt, amilyen még sosem volt, és nem is válaszolt nekem. Bepánikoltam. Felállva az ő oldalára mentem, és leültem mellé.
– Kérlek, segíts nekem, hyung! Hagyd, hogy Yunho elváljon tőle! Kérlek, hyung!
Hozzászoktam a méltóságom ily módon való eldobásához. Csendben maradt, de az arckifejezése sötétebbnek tűnt...
– Yunho és Soo Hee nem azért házasodtak össze, mert szerették egymást. Tudod, nem igaz? És mégis végignézted, ahogy megházasodtak anélkül, hogy bármit is tettél volna, hyung... Nem akarlak ezért gyűlölni... szóval kérlek, Jinho hyung, ne akard, hogy utáljalak... hm?
Mi a francot gondol ez a makacs ember? Kinyúltam, és megragadtam a karját. Próbált lerázni, de sietve a pólója elejének nyomtam a homlokomat...
– Jinho-ssi... kérlek...
A gyenge hangom szánalmasnak hangzott, és gyorsan elfordult, hogy igyon egy pohár vizet. Próbálod összeszedni magad? A vállai olyan keskenynek tűntek, mintha hamarosan megszűnne lélegezni. Nem tudtam mit tenni, rámosolyogtam. Ah! Ez a férfi... a bőrének azon része, ahol megérintettem, felmelegedett. Még egy ilyen makacs ember is elcsábulhat a szépségemtől – egyszerűen nem tud ellenállni nekem!
Az, ahogy most ölelkeztünk, nagyon különbözött attól, amikor én tizenhét voltam, ő meg harminc. Legalábbis akkor nem kellett olyan közel lennem hozzá, de csakúgy, mint akkoriban, most is minden, amit tettem, az Yunhóért és értem volt. Vigyázni fogok a szerelmünkre és az életemre – ez minden, amit akarok! Meglazult a szorításon a karján, felnéztem rá, éreztem a cigaretta gyenge illatát, és visszamentem a helyemre.
– Yunho nem szeretné ezt... és ezt egy nap meg fogod bánni...
Nem érdekel, ha valóban olyan szívtelen, amilyennek mutatja magát. Minél többet beszélünk erről, annál inkább úgy érzem, hogy ez egy vicc. Utálom, hogy egy másik férfi illatát kell éreznem. Hogy hiányzik Yunho! Felálltam, és az ajtó felé sétáltam, éreztem, hogy a lépteim olyan könnyűvé váltak, mint a levegő arra gondolva, hogy látni fogom Yunhót. Szükségem volt rá, hogy megszabadulhassak a rám telepedett furcsa bűztől, de ahogy kinyitottam volna az ajtót, a férfi megragadta a kezem...
– Te... Soo Hee-t is meg tervezed ölni?
A hangulat jegessé vált. Az eszem hevesen tiltakozott, de ő annyira ártatlanul emlegette fel az összes olyan dolgot, amit olyan keményen próbáltam elfelejteni. Egy pillanatig kába voltam.
Mi a francot akarsz mondani?!
– Miután megölted az anyám... Most Soo Hee-t is meg akarod ölni?
Igaz, hogy egyszer megöleltél azon a napon, mikor megházasodtál, de muszáj ilyen kegyetlennek lenned a testvéred szeretőjéhez? Miért szorítasz sarokba? Yunho szeretetért muszáj ilyen bosszantónak lenned? Így megkínozni, kegyetlenül széttépni engem?
Ne mondj ilyen hazugságokat!
Ha nem kifogásolta volna a szerelmünket, nem kellett volna azt tennem, amit tettem. Nem öltem meg őt!
A szemei tele voltak gyűlölettel. Nem bocsájtott meg nekem, igaz? Hirtelen eszembe jutottak azok a napok, amikor az édesanyja meghalt, és ő minden reményét elvesztette abban a pillanatban. Semmi sem menthet meg engem, Yunho... Mit kéne tennem?... Mit tehetek...?
A gyűrűmet csavargattam az ujjam körül. Az ilyen utálatos szavak csak erősebbé tesznek, szóval neked is fel kellene adnod azt, hogy próbálsz elkeseríteni ilyen mocskos célozgatásokkal. Jung Yunho... A gondolata is megakasztja a lélegzetem. Annyira hiányzott, hogy majdnem sírni kezdtem. Békésen mellette akarok feküdni az ágyában, fogja azt a kezemet, amin a gyűrűje van, öleljen körbe a létezésének melege. Azonnal látni akarom!
De előtte ezt le kell rendeznem.
– Kérlek, adj egy kis időt!
Néha az ilyen vészhelyzetek során létrehozott hazugságok sokkal hasznosabbak a füllentések.
Ne aggódj! Soo Hee nem fogja úgy végezni, mint az anyád...
... Nem fogom meglölni Soo Hee-t a lépcsőről, mint ahogy vele tettem...
Én egy jófiú vagyok!
– Yunho... Yunho...
Nyugtató hangon válaszolt nekem. Mi történt? El akarsz nekem mondani valamit? Vagy csak magányos vagy? A zavarodottság forgatagában felhívtam, de szinte már meg is bántam. Csak a hangját hallani nem elég; most utálom a köztünk lévő fizikális távolságot. Bár már ősz van, az idő még mindig elviselhetetlenül meleg. Az irodán kívül sehová sem bújhatok a nap elől. A látásom fehérré fakult, szédülni kezdtem, szóval csak kerestem egy helyet, ahol le tudtam pihenni, és mindent megtettem, hogy energikusan válaszoljak neki...
– Most az irodádban vagy?
– Igen, éppen egy ülésen voltam.
– Éhes vagyok... De nem akarok hazamenni...
– Hol vagy? Miért vagy kint, mikor nem érzed jól magad?
Úgy hangzott, mintha valóban aggódott volna. Így szeret engem, a jelenlegi énem... Megbánások nélkül meg tudnék halni...
– Látni akarlak... Yunho... Yunho...
– Mi történt? Jaejoong-ah! Hol a francban vagy?!
A hangja hallása nagyon boldoggá tett. Miután informáltam a hollétemről, csendben maradt. Már nem szédültem, és mikor felálltam, ő végre azt mondta, hogy értem jön.
– Az árnyékban várj. Tíz percen belül ott leszek!
– Oppa... Siess... Megígéred...?
Miután leraktam, megvizsgáltam a környezetemet, és észrevettem egy kávézót a közelben. Bementem, és az ajtóhoz közel leültem, annyira kifulladtam, hogy az asztalra dőltem, és ziháltam, még mielőtt rendeltem volna. A testem az összeomlás határán volt a bűneim miatt. Mintha az összes energiám elpárolgott volna. Gyengén kinyitottam a szemeimet valaki közeledtének hangjára, és a pincért láttam meg, ahogy gyanúsan bámult rám. A menüt és egy pohár vizet hagyott az asztalomon. Nagyon szomjas voltam, de egyszerűen még a kezemben sem volt erő, hogy megemeljem; olyan érzés volt, mintha haldokoltam volna, és minden egyes lélegzetvételem őrülten fájdalmas volt.
– Ha... ha... fáj... ha....
... Nem öltem meg őt... És nagyon megbántam, hogy lelöktem azon a lépcsőn. Mivel a fejére esett, az egész teste lebénult, és miután egy hónapi kómában feküdt a kórházban, meghalt. Mindig kínozni fog az emléke.
Azon a napon, mikor elment, a kórterme különösen hidegnek érződött. Yunho a testére borulva folyamatosan sírt, amit már letakartak egy fehér lepedővel. Amikor Jeungho hyung meglátott engem, sértő hangon rám kiabált, és dühében még egy széket is felborított. A kedves és gyengéd Jinho hyung próbált engem és az ártatlanságomat megvédeni. Senkit sem öltem meg ezekkel a kezekkel! Kérlek, higgy nekem...
Hallottam a saját nehézkes légzésemet ahogy a könnyeim az asztalra cseppentek.
Egy csepp... kettő...
Én... Most komolyan megbántam azt, amit tettem, amiért ezeket a dolgokat vonta maga után.
Nem vagyok bűnöző! Az egyetlen bűnt, amit be kellene vallanom... Az az, hogy szerelmes lettem Jung Yunhóba.
2016. június 22., szerda
Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (17. fejezet / B)
El kell viselnem, bár ízig-vérig gyűlölöm ezt a nőt. De komolyan irritáló! Mindig a bajt keresi bennem...
– Történt valami?
Az asztalnál ültem, mikor kíváncsian megkérdezett. Az a kis étvágy, amit visszanyertem, egy pillanat alatt el is tűnt. Milyen émelyítő érzés. Alig várod, hogy a kórházba küldhess, ugye? Aljas nőszemély! Azért is bent tartottam az ételt, és lassan megettem azt.
– Miután hazamentem, Yunho értem jött, aztán egy kicsit beszélgettünk italozás közben.
– Komolyan?
– Aha. Általában nem fog válaszolni, ha őt kérdezed, de kérdezz engem, és én elmondom, mi történt, rendben?
Hülye nő! Ha tényleg tudnád, hogy mi történt, akkor megőrülnél. Úgy dugtunk, mint a felajzott nyulak – ha erre rájössz, akkor majd valószínűleg meg akarsz ölni, igaz? Ezt megelőzően talán én teszek valamit. Az ilyen zavaró dolgokat el kell rendeznem, de Yunho gyermeke kedvéért kivárom a megfelelő időpontot.
– Mm, köszönöm, észben tartom.
Nem, én köszönöm! Hülye Soo Hee! Köszönöm, hogy segítesz visszanyerni az étvágyam!
Lassan lenyeltem az ételt. Régen ettem utoljára rendes ételt; anélkül éheztettem magam, hogy észrevettem volna. Felém nyújtott egy pohár vizet, és én úgy vettem el, mintha ez teljesen természetes lenne. Fárasztó? Fent tartani a szerelem nélküli házasságot? Yunho szíve sosem volt veled!
– Soo Hee...
Yunho egyáltalán letérdelt érted valaha?
Mikor a nő felém fordult, nevetésben törtem ki. Rám bámult, nyilvánvalóan összezavarodva. Egyszerűen annyi dologgal nem vagy tisztában! A nő felülmúlásának érzése nagyon boldoggá tett.
– Semmi...
Yunho kétszer térdelt le miattam! Még ha hibáztam is, még mindig teljes szívéből szeret engem. Hat év telt el az első alkalom óta, és most megint letérdelt a családom elé. Így tesz javaslatot nekem, így könyörög kegyelmet a számomra! Ez nem azt jelenti, hogy már nyertem? Nem kell törődnek az érzéseiddel, mert mindennek, amit akarok, biztosan helyesnek kell lennie...
– Min nevetsz?
– Ó, semmin... Csak úgy éreztem, nevetnem kell.
Egy buta vigyort ragasztva az arcomra felálltam az asztaltól, aztán leültem a kanapéra. Teljesen összezavarodott a tetteimtől, miközben végül megértette, hogy „ez a személy itt mentálisan sérült”. Nagyszerűen érzem magam, még ha ezt is gondolod rólam, egyáltalán nem érdekel... Minden, amit tettem, az Yunhóért volt.
----------------------------------------------------------
„Hadd ismételje szívem végeszakadatlanul, hogy téged kívánlak, egyedül csak téged! Minden vágy, mely ettől elvonja figyelmemet, nappal vagy éjjel, hamis és fenékig üres.
Mint ahogy az éjszaka már rejtve ott hordja sötét méhében a világosságra törekvést, úgy csendül meg tudattalan énem mélységében a kiáltás: "Téged kívánlak, egyedül csak téged."
Mint ahogy a vihar mégiscsak végcélját, a békét keresi vágyva akkor, mikor minden erejével a béke ellen támad: éppen úgy küzd lázongó szellemem is szereteted ellen, s mégis kiáltása csak ez: " Téged kívánlak, egyedül csak téged.”
-----------------------------------------------------------
Evés után úgy terveztem, hogy eszek egy kis gyümölcsöt, majd tévét nézek, aztán megpróbálok pihenni. De ő úgy döntött, hogy keresztbe húzza a számításaimat.
– Valójában, Jaejoong-ah, tudtad...
Úgy tűnt, hogy hezitál, dadogott, teljesen csalódottnak nézett ki. Ha nem komoly, akkor egyszerűen mondd el! Ő annyira különbözik tőlem! A kezei ösztönösen a hasára vándoroltak, miközben közelebb jött hozzám. Mi a baja?
– Hogy ez a gyermek... Tényleg egy lány?!
– Ó...
Nem voltam túl meglepett attól, hogy a nőt aggasztotta, hogy nem fiú volt. Nem csoda, hogy pár nappal ezelőtt olyan kába volt, és miután visszatért a kivizsgálásáról, másmilyennek találtam még azt is, ahogy Yunhóra nézett...
– Miután azt mondtad, nagyon kíváncsi lettem… de most, hogy megtudtam, kezdem megbánni a döntésem.
– Ó... mm, a szüleid mondtak valamit? Az idősebbeknek megvan a maguk gondolkodásmódjuk, de neked nem kell alkalmazkodni az övékéhez.
– Nem, valójában ugyanígy gondolkodok én is, bár a gyerekemről van szó. Valahogy úgy érzem, hogy az elvárásom nagyon igazságtalan a babára nézve, mintha cserben hagytam volna...
– Akkor is a világra kell hoznod! Yunho a lányokat szereti egyébként.
–... Ah... Komolyan?
–......
Beharaptam a számat, és nem válaszoltam neki. Rossz dolgot mondtam! Az a gyerek annyit szórakozott már a kedvemmel, hogy jó lett volna engedni a nőnek, hogy egy kicsit a saját haját tépje. Kötekedni akartam vele, és nevetni a helyzetén, de végül elrontottam, és ehelyett megvigasztaltam! Úgy tűnt, minden szavamat elhitte az az idióta. A tűzokádás határán voltam, mi olyan vicces?! Vigyázz, hogy ne mosolyogj túl sokat, mert szétreped a szád! Ekkor megszólalt a telefon, és a nő felvette. Yoboseyo? A villámmal játszottam, miközben hallgattam őt...
Úgy tűnik, valaki olyannal beszél, akit ismer. Azt mondta, hogy vegyem tőle át a telefont, szóval ledobtam a villát, és odamentem. Eltakarta a száját, és nyomatékosan kijelentette, hogy „Yunho bátyja az”…
A villa, amit hanyagul a tányérra dobtam, a földre esett, akárcsak ahogy a szívem a torkomba ugrott abban a pillanatban. Vidáman a kezembe nyomta a telefont, miközben megpróbáltam bátorítani magam...
– Hogy vagy? Jaejoong-ah!
– Uhm...
Milyen egy ódivatú köszönés! Hirtelen eszembe jutott, amikor először találkoztam vele. Mindig öltönyt viselt, úgy nézett ki, mint egy tapasztalt értelmiségi munkás. A legtűnőbb Yunho testvérei közül, harminc évesen megházasodott, és két gyereke lett, szóval valószínűleg mostanra már negyven?
– Jól vagyok, Jinho hyung!
– Tényleg...? Jó hallani!
Mindig kedvelt engem. Tizenhárom év volt köztünk, szóval úgy gondolt rám, mint az öccsére. Mikor az az incidens megtörtént, akkor is megvédett. Még ha nem is tudott úgy megnyugtatni, mint Yunho, akkor is a vállaimra tette a kezeit, hogy megvigasztaljon. Csak egyszer... azon a napon, mikor Yunho anyja elment.
Elhívott, hogy találkozzunk egy kávé mellett. A gondolat, hogy még így is hajlandó velem beszélni – hihetetlen. „Meghívni” egy találkára? Végül beleegyeztem, mivel vette a fáradságot, és megkérdezte. El kellene mennem, és találkoznom kéne vele, mivel közülünk ő a legértelmesebb ember.
– Ah, rendben... Menjünk. Majd evés után beszélünk.
Miután megígértem neki, hogy ott leszek, leraktam a telefont, úgy éreztem, hogy a levegőben lebegek. Soo Hee felment az emeletre. Mit vegyek fel? Döntések, döntések!
Talán ő tudna segíteni. Ahelyett, hogy ebben az élő pokolban kínozna minket, boldoggá is tehetné a kisöccsét, igaz? Úgy tűnt, jó benyomást kell tennem, szóval külön figyelmet fordítottam a ruháim kiválasztására. Mikor biztos voltam benne, hogy makulátlanul festek, a tükör elé néztem.
A makulátlan tükrömben ott állt előttem a huszonhét éves fiú, a Kim Jaejoong, aki teljes szívéből szerette Jung Yunhót...
Ezúttal erős leszek. Végül is Yunho az enyém!
– Történt valami?
Az asztalnál ültem, mikor kíváncsian megkérdezett. Az a kis étvágy, amit visszanyertem, egy pillanat alatt el is tűnt. Milyen émelyítő érzés. Alig várod, hogy a kórházba küldhess, ugye? Aljas nőszemély! Azért is bent tartottam az ételt, és lassan megettem azt.
– Miután hazamentem, Yunho értem jött, aztán egy kicsit beszélgettünk italozás közben.
– Komolyan?
– Aha. Általában nem fog válaszolni, ha őt kérdezed, de kérdezz engem, és én elmondom, mi történt, rendben?
Hülye nő! Ha tényleg tudnád, hogy mi történt, akkor megőrülnél. Úgy dugtunk, mint a felajzott nyulak – ha erre rájössz, akkor majd valószínűleg meg akarsz ölni, igaz? Ezt megelőzően talán én teszek valamit. Az ilyen zavaró dolgokat el kell rendeznem, de Yunho gyermeke kedvéért kivárom a megfelelő időpontot.
– Mm, köszönöm, észben tartom.
Nem, én köszönöm! Hülye Soo Hee! Köszönöm, hogy segítesz visszanyerni az étvágyam!
Lassan lenyeltem az ételt. Régen ettem utoljára rendes ételt; anélkül éheztettem magam, hogy észrevettem volna. Felém nyújtott egy pohár vizet, és én úgy vettem el, mintha ez teljesen természetes lenne. Fárasztó? Fent tartani a szerelem nélküli házasságot? Yunho szíve sosem volt veled!
– Soo Hee...
Yunho egyáltalán letérdelt érted valaha?
Mikor a nő felém fordult, nevetésben törtem ki. Rám bámult, nyilvánvalóan összezavarodva. Egyszerűen annyi dologgal nem vagy tisztában! A nő felülmúlásának érzése nagyon boldoggá tett.
– Semmi...
Yunho kétszer térdelt le miattam! Még ha hibáztam is, még mindig teljes szívéből szeret engem. Hat év telt el az első alkalom óta, és most megint letérdelt a családom elé. Így tesz javaslatot nekem, így könyörög kegyelmet a számomra! Ez nem azt jelenti, hogy már nyertem? Nem kell törődnek az érzéseiddel, mert mindennek, amit akarok, biztosan helyesnek kell lennie...
– Min nevetsz?
– Ó, semmin... Csak úgy éreztem, nevetnem kell.
Egy buta vigyort ragasztva az arcomra felálltam az asztaltól, aztán leültem a kanapéra. Teljesen összezavarodott a tetteimtől, miközben végül megértette, hogy „ez a személy itt mentálisan sérült”. Nagyszerűen érzem magam, még ha ezt is gondolod rólam, egyáltalán nem érdekel... Minden, amit tettem, az Yunhóért volt.
----------------------------------------------------------
„Hadd ismételje szívem végeszakadatlanul, hogy téged kívánlak, egyedül csak téged! Minden vágy, mely ettől elvonja figyelmemet, nappal vagy éjjel, hamis és fenékig üres.
Mint ahogy az éjszaka már rejtve ott hordja sötét méhében a világosságra törekvést, úgy csendül meg tudattalan énem mélységében a kiáltás: "Téged kívánlak, egyedül csak téged."
Mint ahogy a vihar mégiscsak végcélját, a békét keresi vágyva akkor, mikor minden erejével a béke ellen támad: éppen úgy küzd lázongó szellemem is szereteted ellen, s mégis kiáltása csak ez: " Téged kívánlak, egyedül csak téged.”
Rabindranath Tagore: Áldozati ének
-----------------------------------------------------------
Evés után úgy terveztem, hogy eszek egy kis gyümölcsöt, majd tévét nézek, aztán megpróbálok pihenni. De ő úgy döntött, hogy keresztbe húzza a számításaimat.
– Valójában, Jaejoong-ah, tudtad...
Úgy tűnt, hogy hezitál, dadogott, teljesen csalódottnak nézett ki. Ha nem komoly, akkor egyszerűen mondd el! Ő annyira különbözik tőlem! A kezei ösztönösen a hasára vándoroltak, miközben közelebb jött hozzám. Mi a baja?
– Hogy ez a gyermek... Tényleg egy lány?!
– Ó...
Nem voltam túl meglepett attól, hogy a nőt aggasztotta, hogy nem fiú volt. Nem csoda, hogy pár nappal ezelőtt olyan kába volt, és miután visszatért a kivizsgálásáról, másmilyennek találtam még azt is, ahogy Yunhóra nézett...
– Miután azt mondtad, nagyon kíváncsi lettem… de most, hogy megtudtam, kezdem megbánni a döntésem.
– Ó... mm, a szüleid mondtak valamit? Az idősebbeknek megvan a maguk gondolkodásmódjuk, de neked nem kell alkalmazkodni az övékéhez.
– Nem, valójában ugyanígy gondolkodok én is, bár a gyerekemről van szó. Valahogy úgy érzem, hogy az elvárásom nagyon igazságtalan a babára nézve, mintha cserben hagytam volna...
– Akkor is a világra kell hoznod! Yunho a lányokat szereti egyébként.
–... Ah... Komolyan?
–......
Beharaptam a számat, és nem válaszoltam neki. Rossz dolgot mondtam! Az a gyerek annyit szórakozott már a kedvemmel, hogy jó lett volna engedni a nőnek, hogy egy kicsit a saját haját tépje. Kötekedni akartam vele, és nevetni a helyzetén, de végül elrontottam, és ehelyett megvigasztaltam! Úgy tűnt, minden szavamat elhitte az az idióta. A tűzokádás határán voltam, mi olyan vicces?! Vigyázz, hogy ne mosolyogj túl sokat, mert szétreped a szád! Ekkor megszólalt a telefon, és a nő felvette. Yoboseyo? A villámmal játszottam, miközben hallgattam őt...
Úgy tűnik, valaki olyannal beszél, akit ismer. Azt mondta, hogy vegyem tőle át a telefont, szóval ledobtam a villát, és odamentem. Eltakarta a száját, és nyomatékosan kijelentette, hogy „Yunho bátyja az”…
A villa, amit hanyagul a tányérra dobtam, a földre esett, akárcsak ahogy a szívem a torkomba ugrott abban a pillanatban. Vidáman a kezembe nyomta a telefont, miközben megpróbáltam bátorítani magam...
– Hogy vagy? Jaejoong-ah!
– Uhm...
Milyen egy ódivatú köszönés! Hirtelen eszembe jutott, amikor először találkoztam vele. Mindig öltönyt viselt, úgy nézett ki, mint egy tapasztalt értelmiségi munkás. A legtűnőbb Yunho testvérei közül, harminc évesen megházasodott, és két gyereke lett, szóval valószínűleg mostanra már negyven?
– Jól vagyok, Jinho hyung!
– Tényleg...? Jó hallani!
Mindig kedvelt engem. Tizenhárom év volt köztünk, szóval úgy gondolt rám, mint az öccsére. Mikor az az incidens megtörtént, akkor is megvédett. Még ha nem is tudott úgy megnyugtatni, mint Yunho, akkor is a vállaimra tette a kezeit, hogy megvigasztaljon. Csak egyszer... azon a napon, mikor Yunho anyja elment.
Elhívott, hogy találkozzunk egy kávé mellett. A gondolat, hogy még így is hajlandó velem beszélni – hihetetlen. „Meghívni” egy találkára? Végül beleegyeztem, mivel vette a fáradságot, és megkérdezte. El kellene mennem, és találkoznom kéne vele, mivel közülünk ő a legértelmesebb ember.
– Ah, rendben... Menjünk. Majd evés után beszélünk.
Miután megígértem neki, hogy ott leszek, leraktam a telefont, úgy éreztem, hogy a levegőben lebegek. Soo Hee felment az emeletre. Mit vegyek fel? Döntések, döntések!
Talán ő tudna segíteni. Ahelyett, hogy ebben az élő pokolban kínozna minket, boldoggá is tehetné a kisöccsét, igaz? Úgy tűnt, jó benyomást kell tennem, szóval külön figyelmet fordítottam a ruháim kiválasztására. Mikor biztos voltam benne, hogy makulátlanul festek, a tükör elé néztem.
A makulátlan tükrömben ott állt előttem a huszonhét éves fiú, a Kim Jaejoong, aki teljes szívéből szerette Jung Yunhót...
Ezúttal erős leszek. Végül is Yunho az enyém!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)