Nagy bajban lettünk volna, ha akkora zajt csaptunk volna, szóval ellent kellett állnom a gyönyörnek és a késztetések, hogy felnyögjek. Gyötrelmes! Beharaptam az ajkaimat, és kezeimmel eltakartam a számat, miközben a testemben buzgón ki-be mozgó Yunhót néztem. Néha olyasmiket suttogott nekem, mint „hófehér bőr”, „vörös ajkak”, „gyönyörű, fekete haj”, hogy én Jung Yunho „kedvenc, kicsi babája” vagyok, hogy én voltam mindig az ő „8. osztályos szépsége”, ahogyan régen hívott az iskolában.
A könnyeim a halántékomon keresztül a hajamba peregtek. Fájdalmas volt, ahogy próbáltam visszafogni a hangom, miközben a testem ellenállt a szenvedély hullámainak. Nem tudtam mit tenni a remegésem ellen, mikor elértem a csúcspontot. Ez után ő kinyúlt, és segített nekem letörölni a hasamról a spermát.
A gyönyör lassan leülepedett a hasamban, és egy kicsit fájt...
– Fordulj meg, hadd lássam.
Mivel nem maradt elég erőm, hogy még mozogjak is, csak a karján nyugvó fejemet tudtam elfordítani, hogy ránézzek. Közel húzott magához, és a mellkasának nyomott. Jó érzés volt. Az emberek, akik ölelkeznek szex után, olyan emberek, akik megtalálták a boldogságot; vagy legalábbis ezt mondják. Az övéhez közel éreztem a saját szívemet dobogni, és hirtelen sírni kezdtem...
– Miket mondasz... miért nem tudsz egy kicsit érzékenyebb lenni? Ő...
Valószínűleg utálta, ha így sírtam. De nem tudtam mit tenni ellene – a szívem őrülten fájt. Tudja, miért sírok, igaz? Miért sírok örökké? Nem tudnám egyszerűen normálisan elmondani neki? A könnyeim a bűnhődésem jelei? De mi valóban szerelmesek vagyunk.
– Fáj...?
– ... Mintha megerőszakoltak volna.
– Értem... Utálod ezt az érzést?
– Szeretem...
Segített kifésülni a hajam, és a légkör sokkal békésebb lett. De a mostani érzelemkitörésem miatt a fejem még mindig forgott egy kicsit. Utálta, mikor megkérdőjeleztem a dolgokat, amiket tett, úgyhogy talán ez volt a baj. Mint ahogyan legutóbb megbüntetett; csak szerettem volna lemondani neki, hogy mit érzek, de a könnyeimnek semmi közük nem volt hozzá. Semmi közük nem volt hozzá egyáltalán...
Végül a könnyek elapadtak, és én lenyugodtam, kedvtelenül pihenve a karján. Hirtelen lehajolt, és szétfeszítette a farpofáimat, ellenőrizve engem, mint egy orvos. Aggódik, hogy elkapok valami betegséget?
Mikor másodikosok voltunk az egyetemen, Yunho végre megkapta az anyja beleegyezését, és összeköltöztünk. Valójában én voltam az egyetlen, aki ragaszkodott ahhoz, hogy egy apartmanon osztozzunk, szóval sok nehézség után végül béreltünk magunknak egy helyet. Eleinte elnyelt minket függetlenség kezdeti öröme, úgy szeretkeztünk, mintha se éjjel, se nappal nem lett volna. De később a végbelem fala megsérült, és égett, mintha tűzben lett volna minden alkalommal, mikor szexeltünk. Nem volt más választásunk, így elmentünk a kórházba, de legalább nem kaptam el semmilyen nemi betegséget. Annyira kínos volt, és Yunho folyamatosan magát okolta, még a kórházban is került engem. Egy hónap múlva, miután felépültem, minden folytatódott a normál kerékvágásban.
– Szép...?
– Igen... főleg a színe.
– Milyen színű?
Ujjaival a bejáratom körül játszadozott. Évekkel később is ugyanolyan szűk volt, mint mindig. Az arca nagyon közel került hozzá.
– Egy kicsit halványabb a bejáratod körül, mint a nyelved...
Kidugta a nyelvét, és incselkedve megnyalta, aztán a derekam körül kezdett el csiklandozni.
– De... a szájakon nincs redő...
Egymás ajkaira néztünk, és természetesen csókolózni kezdtünk. Yunho csókolásában az volt a jó dolog, hogy úgy éreztem, hogy az ajkaimat magába szippantják a sajátjai, szóval még ha csak csókolóztunk is, érezhettem a bennem növekvő vágyat.
– Neked... minden egyes részed finom.
Ugn...
A nézése mámorító volt. Milyen egy veszélyes tekintet! Óvakodnom kell Yunhótól, mikor így néz rám. Tehetetlen vagyok ellene, ha azt mondja nekem, hogy gyönyörű vagyok.
– Yunho egy idióta! Kihasználni az alkalmat, mikor leengedem a védelmemet...
– Nem tudok mit tenni ellene... Egyszerűen csak akarom. A te hibád, hogy ilyen finomnak nézel ki.
Yunho hirtelen nyafogni kezdett, és nagyon gyerekes dolgokat mondott nekem, bár az arca olyan megfontolt volt, mint mindig. Azt kívántam, hogy bárcsak minden sejtem kinyílna, és most rögtön lenyelné azt a jóképű arcot. Rajtam volt a sor, hogy egy veszélyes pillantással illessem.
– Szóval...
A lélegzete, a bőre, az illata, a nyála. Ha felfalom az egészet, akkor része lesz a húsomnak és a véremnek?
A puszta gondolat is boldoggá tett. Ha a részemmé válna, akkor boldogabb lennék, mink mikor belém hatol. Önmagában az elképzelés is majdnem újra a csúcsra juttatott.
Még akkor is szenvedélyesen akarom szeretni, ha fáj...
– Még mindig...
Utáltam az engem követő árnyékot, az árnyékot, ami még a szeretkezéseink közben is ott volt. A nő... tényleg szerelmes belé, nem igaz? Aztán megláttam egy másik árnyékot, ami engem figyelt. Az én vagyok, nem? Én is szeretem Yunhót, ugye?
– ... téged...
Yunho irántam érzett szerelme csak tovább növekszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése