Fordítás! YunJae - Gashiyeon II. (15. fejezet / B)

Míg én a gondolataimba mélyedtem, addig ő megragadta az esélyt, és egy alsónadrágot akasztott a lábamba, majd egészen a térdemig felhúzta azt. Tűz táncolt a szemében, mintha azt próbálta volna mondani, hogy maradjak nyugton. De én nem akarom felvenni! Abban a pillanatban, mikor hátrálni kezdtem, az arckifejezése megváltozott, és még ostor nélkül is úgy nézett ki, mint egy szigorú tanár. Ha nem veszek fel alsót, az nem olyan nagy probléma, nem igaz? És milyen szobaszerviz?
– Nem akarom felvenni! Aigoo!!
– Nem érdekel! Azonnal vedd fel!

Mind a két lábamat felemelte, és figyelmen kívül hagyta a tiltakozásomat kifejező kiabálásomat, elhatározta, hogy rávesz arra, hogy felvegyem az alsónadrágot. Azonnal levettem, és a földre dobtam. Miközben rám bámult, és titokzatosan kuncogott, észrevettem, hogy a lábaimat teljesen kitártam.

– Azt gondolod, hogy létezhet valami, ami ilyen elragadó?!
– Nem! Ez... Amire most gondolok, az nem az, amire te gondolsz!

– És mi a különbség... hm?
– Ugn... ne érj hozzám, te...!
Megragadta a péniszem, és megnyalta, ezzel pedig részeg kábulatba ejtett. Lassan belém tolta az egyik ujját... mm... Többet akarok...
– Takard el magad!
Ekkor megszólalt a csengő, Yunho nyomott egy csókot a homlokomra, majd szaladt az ajtóhoz. Megragadtam a takarót, hogy betakarjam a testem, de ahogy babráltam vele, észrevettem, hogy a lábam beszorult. Hm? Először próbáltam a padlóhoz mozdítani a lábam, de végül leestem az ágyról. Bumm! Yunho azonnal hozzám rohant.
– Mi történt? Hogy estél le?
A könnyek csípték a szememet. Aztán észrevettem, hogy valaki más is tanúja a nem éppen elbűvölő állapotomnak.
– Ó... az a... szobaszervizes srác...
A francba! A szobaszervizes fiú olyan vörös volt, mint egy rák! Valószínűleg mindent látott! Nem csoda, hogy egy kicsit fáztam... Yunho gyorsan betakart a takaróval, körbetekerte az arcomat és a hátsómat is. Nagyon furán nézett ki, ahogy a szobaszervizes fiúra bámult, az ő arca is teljesen vörös volt. Ő komolyan elmúlt huszonöt éves? Annyira aranyos, mikor elpirul!
–Ah sajnálom... ez a kölyök itt korán reggel óta rosszul érzi magát, szóval... én... uh....
Még jobban elpirult!
– Majd én elviszem ezt az ágyig, rendben? Ez a kölyök túlhajszolta magát tegnap...
Egy gyors pillantást vetett rám, miközben próbálta rávenni a szobaszervizes fiút a távozásra, az arca teljesen vörös volt. Szóval ddeokbokkit rendelt (fűszeres rizssütemény)! A fiú a legközelebbi asztalra tette az ételt, és Yunho kitakarta a látóterem, miközben fecsegett, de szerintem egyébként bármit mondott, nem segített.
Mikor a fiú végre eliszkolt, és az ajtó biztonságosan bezáródott, Yunho megkönnyebbülten sóhajtott.
– Halálra akarod fojtani a szeretődet?!?!
– Attól féltem, hogy az arcod elijeszti őt!
Engedelmesen becsuktam a számat. Ah... Csak egy kicsit szórakozni akartam! Komolyan!
–... Mérges vagy?
Kiszabadítottam magam a takaróból, odasétáltam, ahol ő állt, és a dereka köré tekertem a kezeimet. Sajnálom! Ez csak egy tréfa volt, szóval ne vedd komolyan! Szerelmem! Kedvesem! Egy idióta vagyok! Leült egy székre, szóval mellé kellett guggolnom.
– Az egész világ tudja, hogy gyönyörű vagy, szóval hagyd abba! Ne teszteld a féltékenységemet ilyen trükköket használva, mert ez nagyon gyerekes!
Csak bólintani tudtam, és úgy öleltem, mint egy kisgyerek. A karjaiba vett, és az ágyra vitt. Kezemben egy párnával feküdtem a mellkasán, miközben ő pár falat étellel etetett. Mikor megpróbált kenyérrel megetetni, egy kis vaj került a szám szélére, de ő aranyosan letörölte azt, mielőtt adott volna egy kis gyümölcslevet. Míg én úgy faltam, mint egy disznó, addig Yunho egy falatot sem evett.
–Miért nem eszel?
– Nem szoktam reggelizni. 

– Otthon sem?

– Nem, mert Soo Hee ott van.
Máshogy hangzott, mint ezt megelőzően, mintha nem akarta volna a nő figyelmét. Lassan újra rágni kezdtem, éreztem, hogy a torkom felmelegszik. Próbált még egy kis gyümölcslevet adni.
– Tele vagyok.
– Miért nem eszel még egy kicsit?
– Nem igazán van szeretkezés után étvágyam...

Félretoltam a tányért, és neki háttal lefeküdtem. Ő felsóhajtott, és hátulról szorosan megölelt, kezébe fogta az én kezemet, és játszott az ujjaimmal. Tökéletesen passzolnak a kezeink, csakúgy mint a szerelmünk! A hüvelyujja az ujjpercem körül körözött, és hirtelen megint sírni támadt kedvem.
Azt mondta, hogy szabadnapja van!
– Hová szeretnél menni? Mondd... hová menjünk?
–Hm... Menjünk haza...
A válaszomat hallva felnevetett.
– Többé már nem viselkedsz jófiúként?
–Tch...
Természetesen szeretnék egy kicsit bajba keveredni, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy megtegyem! A légzése beburkolta a testem melegét, a bőröm, a hajam... Éreztem a túláradó szeretetét, az ő szerelme... és az enyém... szorosan összetekerednek!
– Így... fogd a kezem így... és menjünk vissza abba a házba...
Újra felnevetett, de miért van az, hogy éreztem a szomorúság nyomát a légzésében? A szívemben újra szemerkélni kezdett az eső...
– A karjaimban vigyelek be...?
– Biztos vagy ebben...?
Ne mondj olyan dolgokat, amik csak várakozással töltenek meg... te rossz, rossz ember!
Megint sóhajtott, és a szívemben lévő eső hevessé vált. Nem tudtam többé visszatartani a könnyeimet, szóval a párnába fúrtam a fejem, ellenállva annak, hogy felemelje a fejem.
– Nézz rám... Jaejoong-ah... Hadd nézzelek...
Nem... némán tiltakoztam. Érezte a testem remegését, és azonnal elém mászott. Egy bársonydobozt adott a kezembe, és emiatt felemeltem a fejem, szóval megnézhetett.
– Sajnálom, hirtelen ötlettől vezérelve megvettem...
–...
– Kérlek, ne légy rám mérges, hogy tegnap rajtad vezettem le a dühömet...
Ilyen hosszú idő eltelt, és én már el is felejtettem, hogy mit tett. Ah, biztos azért, mert túl boldog voltam!
– Mikor nem voltál itt... Azt kívántam, bárcsak ki tudnám sírni a szívem, mint egy kisgyerek. És megtettem volna, ha nem érdekelt volna ennyire a büszkeségem...
– Hazug!
– Mikor Soo Hee-vel voltam, akkor is a te nevedet mondtam... én Jaejoongom... Mindig a te nevedet mondtam, mikor sírtam...
– Még csak ne is gondold, hogy ilyen édes semmiségekkel becsapsz! Te perverz hazudozó...
Felhúztam az orrom, és megdorgáltam őt, ettől pedig kuncogott. Kinyitotta a kezemben lévő dobozkát, és egy kicsi, fehérarany gyűrű ragyogott rám. Az eső szinte már viharrá alakult. Óvatosan, mutatójával simogatva az ujjamra csúsztatta a gyűrűt.
Utálom, hogy ilyen csúnyák a kezeim! Először hideg volt a bőrömnek nyomódó gyűrű, de azonnal felmelegedett az érintésétől. Talán a testmelegünktől?
– Ez többet ér, mint a jegygyűrűm, rendben? Gondolj rám, amikor rápillantasz!
– Nem ez... nem fogok... nem fogok megbocsájtani neked...
Próbált a bocsánatomért törekedni, de hogy tudnék valami olyan szörnyűséget megbocsájtani, mint a megházasodás? Bármit is tettem a múltban, azt nem lehet az ő bűnével összehasonlítani!
– Tényleg? De nagyon nehéz volt megtalálni ezt a békét... meg tudsz nekem bocsájtani?
–......
– Én is rosszul érzem magam miatta... amiatt, amit tettél...
Te rossz ember! Muszáj mindig így megsiratnod?