Miután a nap nagy részét átaludta, Yunho kezdett sokkal jobban kinézni annak ellenére is, hogy még mindig a szokásosnál sápadtabb volt...
Míg aludt, Soo Hee időről időre bejött a szobába zavarni engem. Felvettem a ruháimat, mielőtt belépett volna, szóval nem láthatta, hogy meztelen voltam. Milyen terhes nő nyüzsög úgy, mint ő? Bárcsak elüldözhetném őt innen örökre, de sajnos az időzítése mindig nagyon jó, szóval a szeretkezés problémássá vált számunkra!
Miután még egyszer utoljára megmértem a lázát, lefeküdtem, hogy én is elaludjak. Hajnalban ébredt fel, és mikor én is feleszméltem, ő mellettem olvasott az ágyon. A lámpát a lámpát a legalacsonyabb fokozatra állította, így nem zavart engem. Mikor megfordultam, hogy ránézzek, azt mormogta nekem, hogy „Nem alszol még egy kicsit?”. És az ellenállhatatlan hangja miatt melléfészkeltem magam, és a hasára feküdtem. Felnevetett, és elrakta a könyvet, majd a karjaiba vett, és felemelt. Tegnap csak aludt, és nem is evett, mégis volt annyi ereje, hogy felemeljen! Arcomat a mellkasához nyomtam – még mindig forró volt.
Tágra nyílt szemekkel néztem fel rá, és ezt egy szerelmes pillantással viszonozta. Ez a szerelem lehet a legszebb a világon, hogy tudnám magam valaha is rávenni arra, hogy gyűlöljem őt? Ez a férfi az élete árán is megvédene, még ha beteg is vagyok, bár ez ritka dolog. Nagyon sokat áldoztunk fel egymásért. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtünk csókolózni, minden gondolat elfelejtődött a lázával kapcsolatban.
Mohón faltuk egymás száját, a nyálunk összekeveredett, aztán az állára nyomtam az ajkaimat, és szívni kezdtem azt. A kezei bekúsztak a nadrágomba, vadul masszírozta a belső combjaimat...
– Mi van, még betegen is van elég erőd birtokba venni?
Elégedetten nevetett, és elengedtem az állát, hogy ránézhessek. Annyira jóképű… ah! Most már nem vagy beteg, igaz? Csak szórakozol velem, ugye?
– Mm… Yunho, még mindig dolgoznod kell, és te véletlenül nem vagy beteg? És mégis… úgy piszkálsz. Kifáradtam az egész napi cipelésedtől… hmph!
– Te kis hazug… Ne te mondod mindig, hogy a beteg embereknek többet kell pihenniük? És nem te panaszkodsz mindig, hogy magányos vagy?
– Hát, sosem találhatsz olyan aranyos hazugot, mint amilyen én vagyok… Yunho-ah… igaz? Ma sehová se menj… hm?
Az ajkát bámultam, de ő csak mosolygott a kifogásomon. Elfordultam tőle, és dühösen a fejemre húztam a takarót. Ő erőteljesen lehúzta rólam azt, szóval tiltakozásul az ágy sarkában kellett összegömbölyödnöm. Aztán átölelt, és kényszerített, hogy ránézzek. Megpróbáltam a vállaimmal eltolni, de attól féltem, hogy még nem gyógyult meg teljesen, szóval nem mertem annyi erőt használni. Ez idegesítő! Tudja, hogy sosem merném megsebezni, és mégis olyan kitartó. Mindig ilyen volt. Amíg Yunho az aranyos beszédhez folyamodik, én automatikusan elvesztem vele szemben a csatát.
Úgy mondta a nevem, ahogy mindig is tette...
– Jaejoong-ah...
A hangja szokatlanul halk volt, és a karom nem állt ellent többéneki, helyette a vállain nyugodtak. Önkéntelenül néztem fel rá… Ah, ennek a férfi annyival is sírva tud fakasztani, hogy így nézek az arcára, én lenyűgöző Yunhóm! Milyen gyönyörű szavakat fognak suttogni nekem ezek a telt ajkak? „Már hajnal van, szóval menjünk játszadozni!” vagy „Tedd szét a lábaid...”; a szemeim várakozástól csillantak. A szája lassan kinyílt, és a feszültség elviselhetetlen volt...
– Szeretlek…
Ah…
–… Utálom ezt…
Én… én teljesen védtelen vagyok az ilyen romantikus szavak ellen...
– Utálni mit?… Utálod a tényt, hogy szeretlek…?
– Nem… Fejezd be! Én… Szégyenlős vagyok...
Egy puszit nyomott az arcomra, és a mellkasa már nem is volt meleg többé. Elmúlt volna a láza? A testem reagálni kezdett a csókjaira, és a szerelmes suttogására… Éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon, ahogy a karjaiba és a szerelmébe fulladtam… Lehetsz akaratos, rendben van, de kérlek, ne tegyél olyan dolgokat megint. A csókjai több alkalommal érték a bőrömet, felülírva a gondolataimat…
De az idő szorított, mint egy árnyék, ami sosem tűnik el. A szívemben lévő szorongás túl fájdalmas volt, hogy tovább visszatartsam, és a bennem lévő ördög figyelmeztetett, hogy a mai nap a nagy nap. Szellős volt a reggel, mikor mindenki összegyűlt reggelizni. Felvidultam arra gondolva, hogy egy kábító győzelemre készülök ma!
– Ha terhes vagy… akkor nem szexelhetsz, igaz?
A pálcikák mozgása abba maradt, és Yunho kissé aggódva rám nézett. Nagyon aranyos volt velem ma reggel, de most majd valószínűleg gyűlölni fogja az engedetlen énemet, igaz?
– Hol elégíthetné ki az igényeit egy ilyen fiatal és energikus férj?
– Miket beszélsz?!
– Csak kíváncsi vagyok, mivel talán én is megházasodom a jövőben.
Egy huncut mosolyt villantva rá egy kicsit megnyugtattam. Az egyet nem értés az arcára volt írva. Valahányszor körülöttünk volt a nő, így állt hozzám, és ez volt a legfőbb oka a szívemben lévő tűznek. Amikor mindketten jelen vagyunk, valószínűleg nehezen dönti el, hogy pontosan hogyan is kéne bánnia velem. A felesége előtt úgy döntött, hogy rám kiabál, és anélkül, hogy egy pillanatra is visszafogná magát, szid engem, ezzel létrehozva a rosszban lévő unokatestvérek arculatát. Én egy bánatos lélek vagyok! Mióta idejöttem ebbe a házba, a türelmem már számtalanszor tesztelve lett. Minden erőmből megpróbáltam a szemeimmel figyelni a házas életét, de a türelmem már látta a lényeget...
– Bár nem úgy tűnik, mintha lenne étvágyam, a szexuális vágyam elég erős!
Úgy tűnt, érdekli, amit mondok, a nő még az evőpálcikáit félrerakta. Azt hiszem, az egyetlen, aki aggódott, és megriadt, az Jung Yunho volt.
A könnyed szavaim hallatán a nő elgondolkodva elmosolyodott. Mit gondolhatott? Yunho szemébe néztem. Mi? Azt akarod, hogy azonnal fogjam be a számat?
Ahogy folytattuk az evést, azon elmélkedtem, hogy hogyan kéne tovább folytatnom a beszélgetést. A rizst rágva ezen törtem a felem, és mikor felemeltem a poharamat, hogy igyak egy kis vizet, a nő hirtelen megszólalt...
– Szóval Jaejoong… Mikor fogod feleségül venni?
– Mit mondasz?
Újra letette a pálcikáit, közben kényelmetlenül mozgolódott a székén, mikor Yunho kérdőre vonta. Yunho kedve nyilvánvaló volt a hangjából.
– Ó… Mivel a házasságkötésről beszélgettünk, elgondolkodtam… hogy van-e barátnője.
– Meleg vagyok!
Úgy látszott, meglepődött az őszinte válaszomon. De Yunho valószínűleg még döbbentebben nézett rám, mint ő. Szégyentelenül rámeredtem, és a nő kérdő szemekkel fordult felé, hogy ő is ránézzen. Összeszorította a száját, és összevonta a szemöldökét. Mit akar ez a nő megtudni?
– Ha férjhez megyek, akkor nem kell aggódnom a terhesség alatti szex miatt.
–… Jaejoong-ah!
– Mivel nincs méhem!
Annak érdekében, hogy megállítson, felemelte a hangját, de ekkor már semmi sem állíthatott meg, még akkor sem, ha Yunho betömte volna a számat. Elmondom, amit akarok. Soo Hee-nek tudnia kell, hogy mi folyik köztünk. Kedvtelenül ült, mintha megpróbált volna felidézni valamit...
– Soo Hee-ssi!
– Ó… Csak egy kicsit megleptek a hajlamaid, ennyi az egész…
– Hozzászoktam. Először mindenki ledöbben.
De ellentétben azzal a reakciójával, amit akkor produkált, mikor elmondtam neki, hogy mentális betegségem van, most az arca nem hogy csak sokkolt, hanem egy kissé undorodó is volt. Milyen unalmas válasz! Nem lehetne hevesebben reagálnod? Úgy néz ki, erősebb fegyvert kell bevetnem ellened, akkor talán egy kicsit jobban megismered a férjedet. Alig várom a gyilkos pillantásodat!
– Azt hiszed, hogy a melegek elmebetegek is?
– Jaejoong… Nem erre gondoltam, én csak…
Sietősen próbálta kimagyarázni magát, de a bennem lévő ördög már átlátott rajta...
Elégedetten mosolyogtam a reakciójára. Hirtelen Yunhónak feltűnt, hogy valami nincs rendben, és azonnal felállt. Ebben a pillanatban a nő figyelme ráterelődött. Nem fogom hagyni, hogy így elvond a figyelmét...
– A férjed is szereti a férfiakat!
Az arckifejezése az arcára fagyott. Yunho nem tudott időben megállítani, figyelte a gúnyos arckifejezésemet. Anélkül, hogy egy árva szót is mondott volna, beharapta a száját. Mi? Most rögtön meg akarsz ölni? Szánalmas vagyok? De nem tudsz semmit sem tenni… mert szeretsz engem!
Még nem végeztem!
– Yunho első szerelme egy férfi volt, tudtad?
Megint teljesen ledöbbentettem. Ah! Még itt van a legfontosabb darabka, amit nem mondtam, és Yunho már most nem tudja ezt elviselni. Megragadta a hajamat, hogy elhúzzon az asztaltól. Általában sosem tudott megállítani, de most elég erőszakos volt!
– Takarodj! Te…!!
Mivel csak most épült fel a lázából, könnyedén kiszabadultam, és a táblára estem az erejétől. Soo Hee arca csak harminc centire volt az enyémtől – ó, ez jó lesz! – Soo Hee… Nézz rám!
Nyúlt, hogy újra megragadta a hajam, a fájdalomtól pedig felüvöltöttem. Az asztal rázkódni kezdett, mint egy csatatér; hadd vesszünk oda együtt! Eltoltam őt. Csak figyelj! Visszaszerzem a szerelmemet!
– A személy, akire most nézel, az Yunho első szerelme! Hiszel nekem?
– Kim Jaejoong!!
– Az egyetlen, akit Yunho szeret… az én vagyok!
Yunho ordított mögöttem, miközben én a nő szánalmas, sarokba szorított arckifejezését figyeltem. Ah, mekkora öröm! Még ha szeret is, akkor sem fogja tudni megállítani az őrölt bohóckodásomat. A szerelmed hozzám, és csak hozzám tartozik…
Csakúgy, ahogy a szívem vert azon a napon, mikor Jung Yunho visszafogadott a karjaiba...
Az egyetlen, aki melletted lehet, az én vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése