A dolgok nem úgy alakultak, ahogy vártam. Éppen vidáman beszélgettünk Soo Heevel az asztalnál, mikor Yunho megérkezett. Az arca halálsápadt volt – azon tűnődtem, mi történhetett vele munka közben. Amikor észrevett engem, homlokát ráncolva sóhajtott. Mintha meg kellett volna válogatnom a szavaimat.
Nem tudtam rendesen enni, mert a légkör annyira feszült volt, de nem szerettem volna még felállni az asztaltól. A kanalamat megragadva játszottam az étellel, szemenként eszegetve a rizsemet. Soo Hee észrevette, hogy mit csináltam, és felnevetett. Aztán az evőpálcikáimmal próbáltam egyenként felszedni a rizsszemeket, de ez túl nehéznek bizonyult, mivel a kezeim nem hagyták abba a remegést, és néhányszor az evőpálcikákat is elejtettem. Végül a pálcikák tényleg kicsúsztak a kezem közül, és az étkezőasztal alatt landoltak. Yunho arckifejezése még sötétebbé vált. Tényleg szeretném féken tartani magam, de tényleg nem úgy enni, ha így nézel rám! A harmadik alkalommal, minor a pálcikáim leestek, még a kanalam is a földre zuhant velük. Yunho durván tolta ki a székét, és felállt.
– Ha még evőpálcikával sem tudsz enni, akkor térdelj le, és egyél a földről!
Rám kiabált, miközben én próbáltam felvenni az étkezőeszközeimet. Éreztem, ahogy a kanál megint kicsúszik a kezemből, halk zörejjel landolva a padlón. Soo Hee sietett, hogy segítsen, miközben én üres tekintettel meredtem Yunhóra, teljesen lefagyva.
– Az illik hozzád... mivel egy kutya vagy.
– Te...!
A kegyetlen szavai a szívembe szúródtak; Yunho hogy lehetett képes ilyet mondani előtte? Hogy tudott kutyának nevezni Soo Hee előtt? Kezemmel az asztalra támaszkodtam, miközben felálltam, ujjaim az evőpálcikák köré fonódtak. Felemeltem a kezem, és felé böktem...
– Jaejoong!!
Soo Hee sikoltott. Yunho könnyedén visszatartott, miközben a szabad kezem irányíthatatlanul remegett. Megszorította a csuklómat, és a kezem egyből elengedte az evőpálcákat. Soo Hee sietett, hogy felvegye őket, miközben én Yunhóra bámultam. Miért kell kritizálnia, minor a nő is itt van? A szemeiben kerestem a választ, de semmi érthetőt nem tudtam kivenni belőlük. Veszélyes helyzetnek tűnt. Nem vonhatom őt azonnal kérdőre, szóval talán étkezés után sarokba tudom szorítani valahol. Próbáltam kiszabadítani a kezem az erős szorításából, ami a szorítás hatására kezdett bepirosodni.
Köszönöm, Yunho! Ez az étkezés totál katasztrófa lett! Beviharzott a dolgozószobájába, és magára zárta az ajtót. Nem tervez ma este a második emeleten aludni? Soo Hee még mindig a sokk hatása alatt állt, szóval csak egy gyenge mosollyal tudtam neki szolgálni.
Segítettem a szobalánynak elmosni a tányérokat, miközben Soo Hee az az asztalnál ült, üres tekintettel bámulva a semmibe. Azért sokkos, mert megpróbáltam Yunhóra támadni? Fogalmam sincs! Miután végeztem, finoman vállon veregettem, és ő gyengén felnézett rám. Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy megöleljem ezt a törékeny asszonyt. Úgy tűnik, vannak olyan pillanatok, mikor még én sem tudok kiigazodni magamon.
Félsz szembenézni Yunhóval, mikor visszavonul a szobátokba? Félsz, hogy kezelned kell Yunhót, mikor rossz hangulatban van? Nem vigasztaltam őt, mert utáltam a közvetítő szerepét betölteni a kapcsolatukban. Azt hiszem, csak azt akarom, hogy elváljanak anélkül, hogy Soo Hee megsérülne. Nem számít, hogy most vagy a jövőben...
Megmásztam a lépcsőfokokat az emeletig azt tervezve, hogy lezuhanyzom, miközben átgondolom, miért volt az én Yunhóm ilyen mérges rám. És miért döntött úgy, hogy kutyának hív Soo Hee előtt? Ahogy éppen kinyitottam volna a szobám ajtaját, éreztem, hogy valaki hátulról megragadta a hajamat, és berántott egy szobába. A szoba ajtaja becsapódott.
– Ah!!
A kiabálásomat eltompította egy kéz, ami a számra tapadt, ahogy a falnak löktek. Hirtelen felismertem, hogy kinek a kezei voltak ezek, és gyorsan lenyugodtam, az ő szorítása pedig enyhült. Mikor megcsókolt, nevetni szerettem volna, de ő továbbra is lefoglalta a számat.
Aggódtál, mint Soo Hee, Jung Yunho, te sem vagy jobb nálam, nem igaz? Miért vagy ennyire elragadó, ah... Ez megőrjít!
Egyáltalán nem bánom, hogy úgy kell térdelnem, mint egy kutyának, ha előtted tehetem...
A jobb kezem megtalálta a derekát, miközben az ő szabad keze a combomnak nyomódott, lassan kúszva fel a fenekemig. A falnak szegezett engem, ahogy szájával az érzékeny füleimhez hajolt, halkan suttogva nekem.
– Ha már azon a napon fekete hajjal jelentél volna meg...
– Akkor nem lettél volna olyan kőszívű, igaz?... Jung Yunho, te idióta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése