Meghallva a földszinten lévő felfordulást felálltam, és olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, lerohantam; a szívem vadul kalapált. Egy pillanattal ezelőtt a kétségbeesésben fulladoztam, de most teli voltam izgalommal és várakozással, melyek arra sarkalltak, hogy gyorsabban fussak. Olyan volt, mintha felhők közt lebegnék, mintha most bármelyik pillanatban repülhetnék. A földszinten lévő feszült légkör lelassított, de magam előtt láttam...
Egy huszonegy éves Jung Yunhót láttam az anyám előtt térdelve. Mindig ilyen volt, a nyugalma most is nagyon meghatározó. Előttem a huszonhét éves, szemüveges Jung Yunho még mindig az a Yunho, aki szeret engem, mint ahogyan a múltban tette. Végül is, eljött értem!
– Te...! Egy huszonegy éves Jung Yunhót láttam az anyám előtt térdelve. Mindig ilyen volt, a nyugalma most is nagyon meghatározó. Előttem a huszonhét éves, szemüveges Jung Yunho még mindig az a Yunho, aki szeret engem, mint ahogyan a múltban tette. Végül is, eljött értem!
Anya hitetlenkedő arckifejezéssel bámult Yunhóra. Hirtelen a nappali zsúfoltnak tűnt - noona és a szobalány az ételeket készítették, és a nagybátyám az arcát mosta, majd átcserélte a ruháit, de most ők is idegyűltek. Egyetlen egy ember kedvéért, Kim Jaejoongéért, Jung Yunho feladta a büszkeségét, és minden őszinteségével letérdelt az anyám elé. Ha én lettem volna az egyetlen jelenlévő, akkor ennek a gyönyörű férfinek egy jó nagy tapsot adtam volna. Tudom, mit szeretne mondani, egyszerűen csak tudom, és... talán mindenki más is jól tudja, ahogyan azt is, hogy mi történt hat évvel ezelőtt.
– Kérem, adja őt nekem!
Annak ellenére, hogy mindig öltönyt viselt, kissé ziláltnak tűnt. Az inge felső része begombolatlan maradt, de még mindig olyan édesen nézett ki, mint mindig, olyan magabiztosnak, amilyen mindig is volt.
– Jaejoong... kérem, adja Jaejoongot nekem!
– Kelj fel! Mi a fenét csinálsz?!
Az anyám csak azt ismételte, amit hat évvel ezelőtt mondott. Nagybácsi megpróbálta talpra állítani Yunhót, de ő nem mozdult. A huszonegy éves Yunho is ilyen volt, ilyen váratlan módokon fejezte ki az irántam érzett szerelmét. Egyszer letérdelt az anyám elé, hogy azért könyörögjön neki, hogy engedje meg nekem, hogy vele éljek. Jung Yunho... az én Jung Yunhóm, aki az évek során még jóképűbbé vált, az én Jung Yunhóm, aki már megházasodott... és ezt az egészet félredobta azért, hogy kövessen engem egészen idáig, hogy megvédje a szeretőjét, Kim Jaejoongot.
– Te! Hogy viselkedhet így egy házas ember?!
Felemeltem a fejem, mikor az édesanyám rákiabált, de a látásomat elhomályosították a könnyeim. Csak Yunho arcát tudtam megfelelően kivenni. Pislogtam, hogy a könnyek eltűnjrnek a szemeimből, és rápillantottam. Hogyan fog válaszolni az anyámnak? A bizonytalanság kellemetlen érzést adott. A szemei azt üvöltötték, „Kérlek, higgy bennem!”, és nekem így is kell tennem. Hiszek neked, legjobb nyugtatóm, csodaszerem. Hiszek benned! Visszaüvöltöttem neki.
Megkeményítette a tekintetét, a szeme lángolt, mint a tüzes nap. Bárcsak elmondhatnám, mennyire szeretem, mennyire szeretem az előttem lévő Yunhót most! De még ha nem is mondok egyetlen egy szót sem, ő tudja. Tudja, hogy örömömben kiáltozom. Vártam a válaszát, vártam, hogy a részegítő hangjával kinyilvánítsa az irántam érzett szerelmét.
– A házasság... nem tudja megölni a Jaejoong iránt érzett szerelmemet!
– Te! Hogy viselkedhet így egy házas ember?!
Felemeltem a fejem, mikor az édesanyám rákiabált, de a látásomat elhomályosították a könnyeim. Csak Yunho arcát tudtam megfelelően kivenni. Pislogtam, hogy a könnyek eltűnjrnek a szemeimből, és rápillantottam. Hogyan fog válaszolni az anyámnak? A bizonytalanság kellemetlen érzést adott. A szemei azt üvöltötték, „Kérlek, higgy bennem!”, és nekem így is kell tennem. Hiszek neked, legjobb nyugtatóm, csodaszerem. Hiszek benned! Visszaüvöltöttem neki.
Megkeményítette a tekintetét, a szeme lángolt, mint a tüzes nap. Bárcsak elmondhatnám, mennyire szeretem, mennyire szeretem az előttem lévő Yunhót most! De még ha nem is mondok egyetlen egy szót sem, ő tudja. Tudja, hogy örömömben kiáltozom. Vártam a válaszát, vártam, hogy a részegítő hangjával kinyilvánítsa az irántam érzett szerelmét.
– A házasság... nem tudja megölni a Jaejoong iránt érzett szerelmemet!
Vajon javaslatot tesz nekem? Ez volt a legőszintébb, és a legszebb vallomás, amit valaha hallottam. Elveszünk ebben a káoszban? Ha ez a sorsunk, akkor mi... nem. Sosem fogunk meghalni. Miattad, Yunho, örökké élni fogunk...
Ő mindig olyan nyugodt, olyan más, mint én, aki félelemtől reszket. De a kezei, amik a kormányt szorították, kissé remegtek. Az arckifejezése kifürkészhetetlen volt. Bár a légkondi ki volt kapcsolva, az autó belsejében még mindig hideg volt.
Amikor elértünk egy pirosat, közelebb csúsztam hozzá, és államat a vállán pihentetve megragadtam a kezét. Folytatta az előttünk lévő autó bámulását, szóval a kezeim maguktól kezdtek el vándorolni. Végül megragadta a karomat, és feszült hangon leszidott.
– Ne érj hozzám!
– Hazug!
Lehajoltam, és megcsókoltam azokat a csábító ajkakat. Csak egy nap telt el úgy, hogy nem csókoltam meg, és ez máris elviselhetetlen volt a számomra. Szerintem jogomban áll kártérítést követelni. Szükségem van Yunho ajkaira, hogy benedvesítsék a kiszáradt szívemet.
A lámpa zöldre váltott, és a kocsi folytatta az útját...
– Hol találtak meg?
Annak ellenére, hogy nem nézett egyenesen rám, a hangja jelentősen melegebb volt.
Duzzogtam, és elfintorodtam.
– Mm, otthon...
Felemelte a kezét, és megsimogatta az arcom, finoman belecsippentve az államba, mikor felé fordultam. Az úton kellett tartania a szemeit, de a kezei nem hagyták el az arcomat, és hirtelen jobban éreztem magam.
Egyszer csak megszólalt a telefonja, és abban a pillanatban, amikor felvette, a hangja nagyon lágy lett.
– Ah, Soo Hee... Ma nem megyek haza, valami történt a családban.
–.....!
Rám nézett, miközben beszélt. Büszkének éreztem magam, amiért nem dadogott, mikor hazudott Soo Hee-nek. Akinek nem kellene léteznie, az nem én vagyok, hanem Soo Hee! Ez volt az első alkalom, mikor magasabb pozícióban voltam összehasonlítva vele, és olyan volt, mintha a testem minden egyes négyzetcentiméterjével szerettem volna valakit.
Az ezüst Mercedes megállt egy hotel előtt. A boldogságtól szédülve úgy ültem kocsiban, mint egy idióta, miközben Yunho jött, hogy kinyissa nekem az ajtót. Ha elfogadom a felém nyújtott kezét, a mennyországban fogom találni magam, nem igaz? De még mindig nem tudtam rávenni magam arra, hogy elfogadjam; a bosszantó bűntudat felbukkant, és újra szidni kezdett engem. Hányhatnékom támadt. Bosszúsnak tűnt a határozatlanságom miatt, és egyik kezét az autó tetején pihentetve lehajolt, míg a szeme egy szintbe nem került az enyémmel.
– Yunho...
– Aish!
Mióta csak találkoztunk, állandóan ezt mondja nekem. Szorosan köré fontam a karjaimat, az ajkaimat akaratlanul dörgöltem az övéihez. A londinerek és a vendégek a hallban toporogtak, nem látták vagy mégis? Vagy már sokkosak. De szerintem a szerelmünk olyasmi, amire büszkék lehetünk.
Megfogta a kezem, ahogy bejelentkeztünk, majd beszálltunk a liftbe. Mikor a liftajtó kinyílt, a folyosó teljesen üres volt, szóval megragadtam az inge elejét.
– Nem szeretem...
Felemeltem a fejem.
– Azt, ahogy szeretsz...
Az arca kissé kipirult. Aranyosan állt neki.
– Sajnálom, hogy hagytam, hogy mindezen keresztülmenj. Üss meg, ha ez kell... így... újra tudjuk kezdeni...
A tükörképem benne volt a szemeiben, és láttam magamat reszketni bennük.
– Te... Az én Jung Yunhóm visszatért...?
Levette azt az ezüstkeretes szemüveget, és szépen a zsebébe tette.
– Én... akarlak. Ma este...
Kinyújtóztam, és a nyaka köré tettem a kezeimet, a szemeim megálltak Yunho ajkain.
– Elég akaratosnak tűnik, de... A tiéd vagyok. Mostantól kezdve...
Kidugtam a nyelvem, és megnyaltam az ajkait, majd mielőtt a nyakhajlatába temetkeztem volna, a legfényesebb mosolyomat adtam neki, amit csak tudtam, aztán nyomtam egy puszit a homlokára. Miután a szoba megfelelően be lett zárva, minden, ami a szemeink előtt maradt, az az egymás iránt érzett szerelmünk volt, és a köztünk lévő szövetség vált a világ legcsodálatosabb dolgává.
Isten, mi ártatlanok vagyunk! Szóval kérlek, álld meg ezt a szent szerelmet!
Ő mindig olyan nyugodt, olyan más, mint én, aki félelemtől reszket. De a kezei, amik a kormányt szorították, kissé remegtek. Az arckifejezése kifürkészhetetlen volt. Bár a légkondi ki volt kapcsolva, az autó belsejében még mindig hideg volt.
Amikor elértünk egy pirosat, közelebb csúsztam hozzá, és államat a vállán pihentetve megragadtam a kezét. Folytatta az előttünk lévő autó bámulását, szóval a kezeim maguktól kezdtek el vándorolni. Végül megragadta a karomat, és feszült hangon leszidott.
– Ne érj hozzám!
– Hazug!
Lehajoltam, és megcsókoltam azokat a csábító ajkakat. Csak egy nap telt el úgy, hogy nem csókoltam meg, és ez máris elviselhetetlen volt a számomra. Szerintem jogomban áll kártérítést követelni. Szükségem van Yunho ajkaira, hogy benedvesítsék a kiszáradt szívemet.
A lámpa zöldre váltott, és a kocsi folytatta az útját...
– Hol találtak meg?
Annak ellenére, hogy nem nézett egyenesen rám, a hangja jelentősen melegebb volt.
Duzzogtam, és elfintorodtam.
– Mm, otthon...
Felemelte a kezét, és megsimogatta az arcom, finoman belecsippentve az államba, mikor felé fordultam. Az úton kellett tartania a szemeit, de a kezei nem hagyták el az arcomat, és hirtelen jobban éreztem magam.
Egyszer csak megszólalt a telefonja, és abban a pillanatban, amikor felvette, a hangja nagyon lágy lett.
– Ah, Soo Hee... Ma nem megyek haza, valami történt a családban.
–.....!
Rám nézett, miközben beszélt. Büszkének éreztem magam, amiért nem dadogott, mikor hazudott Soo Hee-nek. Akinek nem kellene léteznie, az nem én vagyok, hanem Soo Hee! Ez volt az első alkalom, mikor magasabb pozícióban voltam összehasonlítva vele, és olyan volt, mintha a testem minden egyes négyzetcentiméterjével szerettem volna valakit.
Az ezüst Mercedes megállt egy hotel előtt. A boldogságtól szédülve úgy ültem kocsiban, mint egy idióta, miközben Yunho jött, hogy kinyissa nekem az ajtót. Ha elfogadom a felém nyújtott kezét, a mennyországban fogom találni magam, nem igaz? De még mindig nem tudtam rávenni magam arra, hogy elfogadjam; a bosszantó bűntudat felbukkant, és újra szidni kezdett engem. Hányhatnékom támadt. Bosszúsnak tűnt a határozatlanságom miatt, és egyik kezét az autó tetején pihentetve lehajolt, míg a szeme egy szintbe nem került az enyémmel.
– Yunho...
– Aish!
Mióta csak találkoztunk, állandóan ezt mondja nekem. Szorosan köré fontam a karjaimat, az ajkaimat akaratlanul dörgöltem az övéihez. A londinerek és a vendégek a hallban toporogtak, nem látták vagy mégis? Vagy már sokkosak. De szerintem a szerelmünk olyasmi, amire büszkék lehetünk.
Megfogta a kezem, ahogy bejelentkeztünk, majd beszálltunk a liftbe. Mikor a liftajtó kinyílt, a folyosó teljesen üres volt, szóval megragadtam az inge elejét.
– Nem szeretem...
Felemeltem a fejem.
– Azt, ahogy szeretsz...
Az arca kissé kipirult. Aranyosan állt neki.
– Sajnálom, hogy hagytam, hogy mindezen keresztülmenj. Üss meg, ha ez kell... így... újra tudjuk kezdeni...
A tükörképem benne volt a szemeiben, és láttam magamat reszketni bennük.
– Te... Az én Jung Yunhóm visszatért...?
Levette azt az ezüstkeretes szemüveget, és szépen a zsebébe tette.
– Én... akarlak. Ma este...
Kinyújtóztam, és a nyaka köré tettem a kezeimet, a szemeim megálltak Yunho ajkain.
– Elég akaratosnak tűnik, de... A tiéd vagyok. Mostantól kezdve...
Kidugtam a nyelvem, és megnyaltam az ajkait, majd mielőtt a nyakhajlatába temetkeztem volna, a legfényesebb mosolyomat adtam neki, amit csak tudtam, aztán nyomtam egy puszit a homlokára. Miután a szoba megfelelően be lett zárva, minden, ami a szemeink előtt maradt, az az egymás iránt érzett szerelmünk volt, és a köztünk lévő szövetség vált a világ legcsodálatosabb dolgává.
Isten, mi ártatlanok vagyunk! Szóval kérlek, álld meg ezt a szent szerelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése