– Igen?...
–.......... Sírtál?
Annyira aggódónak hangzott, hogy egyből befejeztem a remegést. Kínomban csak bólintani tudtam, de aztán rájöttem, hogy telefonon beszélek vele. Mikor megpróbáltam kinyitni a számat, képtelen voltam beszélni – csak a könnyek patakzottak tovább az arcomon. Barom! Miért kellett telefonálnod?
–... Utállak, te szemét...
– Rendben, rendben, mi történt?
–... Oppa, te vagy a legrosszabb! Gyűlöllek!... te idióta... miattad ilyen meggyötörten nézek ki!!
– Kim Jaejoong...
– Kim Jaejoong...
– ... Miért... miért hagytál itt ebben a házban?...
Sírás közben nyafogtam neki. Hallottam, ahogy a vonal másik végén felsóhajtott. Csak nem vagyok hozzászokva, hogy egyedül legyek otthon! Vajon ő sajnálja, hogy itt hagyott engem az összejövetele miatt? Hogy lehet ilyen kegyetlen? Hogy bánhat velem így Yunho?
– Yunho-yah... Yunho-yah...
– Jaejoong-ah...hogyan lett a mai nap ilyen?...
A szavai tele voltak őszinteséggel, és ez elérte, hogy nagyon meg akarjam ölelni! Bárcsak megjelenne most előttem... El tudná halasztani miattam az összejövetelt? Számára nem Kim Jaejoong az elsődleges?
– Oppa... Éhes vagyok... Fáj a kezem... Vissza tudnál jönni? Kérlek?
– Tudod, hogy nem... bírd ki még egy kicsit, és először egyél, hm?
– A fenébe is... Utállak... Siess, és gyere haza, ha azt akarod, hogy egyek... Rendben?
– Korábban megyek haza! Várj rám, oké...?
– Yah!! Utállak, utállak!!
Felsóhajtott. Minden miatta van, igaz? Tényleg olyan magányos itt. Olyan személlyé váltam, akivel ő nem mutatkozhat, és titokban kell tartanunk a szerelmi viszonyunkat. A szenvedélyes románc is, amit kerestem, eltűnt a valóság arcában. Még csak meg sem vigasztalhatjuk most egymást, és ez olyan bosszantó! Ennyire kegyetlen a valóság! Ez olyan, mint egy lappangó árnyék, de legalább a hangja még mindig megnyugtat.
– Holnap... biztosan el kell jönnöd miattam! Most megyek pihenni... aludj jól ma este... oké?
– Oké. Maradj otthon, mint egy jófiú!
Sírás közben nyafogtam neki. Hallottam, ahogy a vonal másik végén felsóhajtott. Csak nem vagyok hozzászokva, hogy egyedül legyek otthon! Vajon ő sajnálja, hogy itt hagyott engem az összejövetele miatt? Hogy lehet ilyen kegyetlen? Hogy bánhat velem így Yunho?
– Yunho-yah... Yunho-yah...
– Jaejoong-ah...hogyan lett a mai nap ilyen?...
A szavai tele voltak őszinteséggel, és ez elérte, hogy nagyon meg akarjam ölelni! Bárcsak megjelenne most előttem... El tudná halasztani miattam az összejövetelt? Számára nem Kim Jaejoong az elsődleges?
– Oppa... Éhes vagyok... Fáj a kezem... Vissza tudnál jönni? Kérlek?
– Tudod, hogy nem... bírd ki még egy kicsit, és először egyél, hm?
– A fenébe is... Utállak... Siess, és gyere haza, ha azt akarod, hogy egyek... Rendben?
– Korábban megyek haza! Várj rám, oké...?
– Yah!! Utállak, utállak!!
Felsóhajtott. Minden miatta van, igaz? Tényleg olyan magányos itt. Olyan személlyé váltam, akivel ő nem mutatkozhat, és titokban kell tartanunk a szerelmi viszonyunkat. A szenvedélyes románc is, amit kerestem, eltűnt a valóság arcában. Még csak meg sem vigasztalhatjuk most egymást, és ez olyan bosszantó! Ennyire kegyetlen a valóság! Ez olyan, mint egy lappangó árnyék, de legalább a hangja még mindig megnyugtat.
– Holnap... biztosan el kell jönnöd miattam! Most megyek pihenni... aludj jól ma este... oké?
– Oké. Maradj otthon, mint egy jófiú!
– Rendben...
Mikor leraktam, a sírásom elállt. Végül is még mindig ő a legjobb gyógymód a könnyeimre. A konyhára néztem, ami úgy nézett ki, mint egy szemétlerakodó, és bementem, beletörődve a sorsomba. Menet közben még meg is csúsztam egy kis vízen! Valószínűleg komikusnak tűnt. Keményen dolgoztam, hogy visszaállítsam a konyhát az eredeti tisztaságába, összesöpörtem az üvegszilánkokat, és kivittem a szemetet. Hirtelen a telefon újra megszólalt; ő az, hogy leellenőrizze, vajon ettem-e? Izgatottam rohantam a telefonhoz.
Mikor leraktam, a sírásom elállt. Végül is még mindig ő a legjobb gyógymód a könnyeimre. A konyhára néztem, ami úgy nézett ki, mint egy szemétlerakodó, és bementem, beletörődve a sorsomba. Menet közben még meg is csúsztam egy kis vízen! Valószínűleg komikusnak tűnt. Keményen dolgoztam, hogy visszaállítsam a konyhát az eredeti tisztaságába, összesöpörtem az üvegszilánkokat, és kivittem a szemetet. Hirtelen a telefon újra megszólalt; ő az, hogy leellenőrizze, vajon ettem-e? Izgatottam rohantam a telefonhoz.
– Mi van már? Várok rád, mint egy jófiú...
–.......
–.......
– És vacsoráztam is...
Milyen egy furcsa hívás. Nem mond semmit? Csak a légzését hallom... várjunk, ez nem Yunho! Ő sosem marad csöndben, miután hallotta a hangom! Ez a csönd fullasztó a számomra... egy másodperc, két másodperc telt el... a légzésem felgyorsult, és a torkomban mintha tűz lett volna...
Milyen egy furcsa hívás. Nem mond semmit? Csak a légzését hallom... várjunk, ez nem Yunho! Ő sosem marad csöndben, miután hallotta a hangom! Ez a csönd fullasztó a számomra... egy másodperc, két másodperc telt el... a légzésem felgyorsult, és a torkomban mintha tűz lett volna...
– Te... Te Jaejoong vagy?!
Hallva a hangját próbáltam egy félelmetes arccal egyeztetni, amit túl jól ismertem. Ő Yunho bátyja? Nem, ő túl higgadt hozzá képest. Vagy a másik testvére? Valószínűleg. Ő sokkal lobbanékonyabb.
Minden bizonnyal gyűlölt engem, mert azt gondolta, hogy volt valami közöm Jung Eunho halálához. Összehasonlítva azzal, hogy most hogyan érzek, azok az emlékek sokkal ijesztőbbek voltak. Még mindig álmodom? Minden, amit most látok, az egy álom?
Hallva a hangját próbáltam egy félelmetes arccal egyeztetni, amit túl jól ismertem. Ő Yunho bátyja? Nem, ő túl higgadt hozzá képest. Vagy a másik testvére? Valószínűleg. Ő sokkal lobbanékonyabb.
Minden bizonnyal gyűlölt engem, mert azt gondolta, hogy volt valami közöm Jung Eunho halálához. Összehasonlítva azzal, hogy most hogyan érzek, azok az emlékek sokkal ijesztőbbek voltak. Még mindig álmodom? Minden, amit most látok, az egy álom?
– Hé, Jaejoong! Mi a fenét csinálsz ott!?
Ez egy álom, igaz? Milyen zavaros! Sietve lecsaptam a telefont, úgy éreztem, hogy az összes szőr felállt a testemen. Felszaladtam az emeletre, és átvettem a ruháimat, közben azzal szenvedtem, hogy minden holmim egy bevásárlószatyorban volt. Az egyiket kitéptem a sietségben, és az ujjaim nem hagyták abba a remegést, ahogy egy új szatyor után néztem. Olyan gyorsan el kell hagynom ezt a helyet, amilyen gyorsan csak lehet...
Miután összepakoltam néhány egyszerű ruhát, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a lépcsőn, de hirtelen egy nagy árnyék kerített be, és elvágta az utamat. Ő a nagybácsi, aki szanatóriumba küldött!
Ez egy álom, igaz? Milyen zavaros! Sietve lecsaptam a telefont, úgy éreztem, hogy az összes szőr felállt a testemen. Felszaladtam az emeletre, és átvettem a ruháimat, közben azzal szenvedtem, hogy minden holmim egy bevásárlószatyorban volt. Az egyiket kitéptem a sietségben, és az ujjaim nem hagyták abba a remegést, ahogy egy új szatyor után néztem. Olyan gyorsan el kell hagynom ezt a helyet, amilyen gyorsan csak lehet...
Miután összepakoltam néhány egyszerű ruhát, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a lépcsőn, de hirtelen egy nagy árnyék kerített be, és elvágta az utamat. Ő a nagybácsi, aki szanatóriumba küldött!
– Nem megyek veled...!! Menj el!
– Kim Jaejoong!!
– Ne lépj be a házamba!
Egyáltalán nem tudtam mozogni. A légkör szokatlanul feszült volt. A nagybácsim felsóhajtott; mennyire gyűlölök arra az arcra nézni! Nem fogsz csapdába csalni még egyszer, nem számít, mint mondasz! Nem akarok rád nézni! Ne bánj velem úgy, mint egy őrülttel! Hátrahőköltem tőle.
– Hogy jutottál be?
– Az nem tartozik rád! Ez az én otthonom!
– Hogy jutottál be?
– Az nem tartozik rád! Ez az én otthonom!
– Még mindig a saját kis világodban élsz?
– Ah!!
Ez nem az én hibám! Ne használd ezt ürügyként, hogy megróhass engem! A nagybátyám mellett álló rossz fiúk bekerítettek engem a végszóra, megragadva és visszatartva. Egyáltalán nem tudtam megtorolni, mint mindig. Csak segítségért kiáltoztam, és imádkoztam, hogy valaki halljon meg, és azért, hogy ő jöjjön a segítségemre. Megígérte...
– Yunho!!... Gyere, és ments meg!! Nem! Yunho-yah!!
Én egy jófiú vagyok, szóval kérlek, ne oltsd el azt az apró reményt, ami megmaradt nekem...
Ez nem az én hibám! Ne használd ezt ürügyként, hogy megróhass engem! A nagybátyám mellett álló rossz fiúk bekerítettek engem a végszóra, megragadva és visszatartva. Egyáltalán nem tudtam megtorolni, mint mindig. Csak segítségért kiáltoztam, és imádkoztam, hogy valaki halljon meg, és azért, hogy ő jöjjön a segítségemre. Megígérte...
– Yunho!!... Gyere, és ments meg!! Nem! Yunho-yah!!
Én egy jófiú vagyok, szóval kérlek, ne oltsd el azt az apró reményt, ami megmaradt nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése