Délután jókedvűen tértünk vissza a házba, de a nő szemei vörösek voltak. Valószínűleg nem tudott aludni múlt éjjel, ugye? Kivételesen vékonynak tűnt, és ez nagyon különbözött a többi terhes nőtől, hiszen azok általában felszednek néhány kilót. Mikor meglátott minket, azonnal felállt a kanapéról, és kikapcsolta a tévét. A nappali hirtelen némává vált, miközben Yunho felé sétált, egyik kezével növekvő a hasát fogta. Yunho természetesen felajánlotta neki a lehetőséget, hogy levehesse a kabátját, és ő csendesen elfogadta azt. Minden nagyjából normálisnak tűnt, szóval valószínűleg Yunho is valami rosszat sejtett. Ez az a nyugtalanító fajta nyugalom volt, olyan, mint a vihar előtti csend; a nő arca még mindig komor volt. Az idő ilyen csendesen haladt tovább, míg aztán a némaság az étkezésnél megtört.
A kanalak és tányérok csörömpölése, az evőpálcikák mozgásának nesze, és a székem csikorgásának esetenkénti hangja.
A kínos hangulat alatt vetettem egy pillantást az arckifejezésükre. Soo Hee feszülten az étele felett tartotta a fejét, szóval inkább Yunhót bámultam egészen addig, míg a tekinteteink találkoztak. A mozdulatomra Soo Hee-hez fordult, letéve a pálcikáit, hogy igyon egy korty vizet. Az étvágyam teljesen elment a hangulat miatt. Éppen felálltam, hogy ott hagyjam az asztalt, mikor a nő megszólalt...
– Tegnap felhívtam Kim menedzsert.
–......
– Azt mondta, hogy tegnap este nem volt túlóra.
Ó... Yunho úgy tűnt, hogy egy kicsit aggódott. Ő is tudja, hogyan kell hazudni! Úgy tűnik, tudta, hogy Yunho nem jön haza este... szóval abból, amit elmondott, Yunho előtte szólt neki? De mivel gyanakodott, felhívta a céget, hogy meggyőződjön róla, hogy tényleg volt-e túlóra. Végül pedig nem volt információ a férje hollétéről... Szóval valószínűleg több tucatszor felhívta Yunhót, miután kikapcsoltam a telefonját? Ah... ettől tényleg bűnösnek érezem magam!
De nem számít, mi van... az én elragadó kis Yunhómért millió hazugságot mondok, ha erre lesz szükség.
A tekintete olyan nyugodt volt, mint mindig, miközben Yunhóra fixálta azt, és aztán belekezdett a kihallgatásba...
– Együtt voltatok?
– Igen... együtt voltunk.
– Valóban? Van... valami, amiről nem tudok?
– Soo Hee...
– Nem téged kérdezlek, hanem Jaejoongot!
A hangja élesebb volt, mint egy nyílvessző, mint egy karmait villogtató démon. Látva Yunho ideges arckifejezését elkuncogtam magam, ami még idegesebbé tette a nőt. Most mi van? Nem tetszik, mikor mások a férjeden nevetnek, eh? Tudod mit? Én jobban utálom ezt, mint te. Milyen jogon avatkozol bele a dolgainkba?
– Kérlek, mondd meg az igazat. Yumho azt mondta, hogy Jaejoonggal töltötte az estét... Szóval ne rejtsd el előlem... Jogom van tudni, hogy mi történt. A felesége vagyok, és megérdemlem, hogy tudjam az igazat!
Nagyon meggyőzőnek hangzott, de én utáltam ezt a fajta gőgös beszédet. Már hozzászoktam az ilyen emberekhez, akik ilyen aljas módon érik el másoknál, hogy beadják a derekukat. Végül is, ilyen dolgokat hallgatva nőttem fel!
Yunho felállt, és elment, kettesben hagyva minket az asztalnál. El kéne mondanom neki az igazságot? Vagy továbbra is a sötétségben kéne hagynom? És hagyni Yunhót félelemben élni...
– Um... ezzel kapcsolatban, valójában... Soo Hee-ssi!
– Mi az? Mondd el!
– Remélem, hogy nem akadsz ki, mert... az biztosan rossz lenne a gyereknek...
– Kérlek, ne aggódj miattam!
Nagyon idegesnek tűnt, az arca teljesen feszült volt, és arra koncentrált, amit mondtam. Talán egy kicsit még játszadozhatnék vele...
– Yunho nagyon szereti a gyerekeket, nem igaz? Szóval...
– Ezzel semmi baj! Kérlek, folytasd!
Milyen hülye nő! Unalmas! Az arcvonásai kezdtek félelmesen kinézni. Élvezd a kiváló színészkedésemet, oké? Kissé megforgattam a szemeimet. Ha gyorsan megpróbálnám kimagyarázni magam, akkor az túl hamisnak tűnne. Láttam, ahogy Yunho azt tátogta, hogy „Még ne, még ne!”, az arcizmai csak egy kicsit mozogtak... nyugalom! Milyen aranyos izmok!
Ah... Szándékosan mozgolódtam a székemen, figyeltem az arckifejezését... aztán az övét. Hirtelen eltorzult az arca – miért néz ilyen arckifejezéssel az én Yunhóm? Aigoo... Ne aggódj! Nem fogok neked csalódást okozni neked...
– Találkozott az első szerelmével...
–... Ah...
– Ez ugyanaz a személy, mint akiről beszéltem... A középiskolából...
Éreztem, ahogy a haja égnek állt dühében, szóval folytattam...
– Én... Én ugyanabba az iskolába jártam, mint Yunho... Így én is velük mentem. Yunho... hát, mivel vele mentem, ne képzelj bele túl sokat, Soo Hee... Semmi sem történhetett, igaz? Soo Hee-ssi?
Úgy tűnt, tényleg figyelt rám. Mikor ilyesmi történik, akkor az összes magabiztosságodat elveszted, igaz? Egy láthatatlan ellenséggel szemben az egyetlen választásod az, hogy hiszel nekem. Milyen érzés újra hallani az „első szerelméről”? Tulajdonképpen amit elmondtam, az gyakorlatilag az igazság volt! A szobára újra kínos csend borult... A szerelmemért olyat hazudtam, ami nem is volt olyan messze az igazságtól...
– Valójában a probléma az...
Yunho valószínűleg aggódik amiatt, hogy mit mondok, igaz? Lee Soo Hee, félsz tőlem? Az előtted lévő személy Yunho első szerelme – szeretem Jung Yunhót! Szóval kérlek, válj el tőle! Biztos félsz, hogy ilyen dolgokat mondok, ugye?
Mindent olyan tisztán magyaráztam el, amilyen tisztán csak tudtam, mintha az igazságot mondtam volna, szóval nem volt választása, hitt nekem...
– Az első szerelme... Hirtelen újra megjelent Yunho életében annyi év után... És még azt reméli, hogy Yunho visszatér mellé. Olyan dolgokat mondott, hogy „nekem teremtettek!”. Nagyon sokat sírt, és könyörgött neki... el tudod ezt képzelni? Az a szép arc könnyekkel és takonnyal borítva, gusztustalanul nézett ki! Látnod kellett volna. Ó! Az a személy ismeri Soo Hee nevét is! Folyamatosan a nevedet sikoltotta, miközben kisírta a szemeit, és még azt is mondta, hogy ha Yunho még mindig szereti őt, akkor nem maradhat így! Ó... Még ránézni is zavarba ejtő volt! Nem tudom, mit gondol!
Kim Jaejoong, aki tizenhét éves kora óta gyönyörű... A vécétől kezdve Nagybácsi hoteljáig flörtöl Jung Yunhóval... Fáradt volt, szóval megmasszíroztam; mi mindig így szerettük egymást. Yunho az önfeláldozásával mutatta ki a szerelmét, az összes fájdalmat elviselve, így szerethetett. És én mindent megtettem azért, hogy örömet szerezzek neki, hogy így visszafizethessem a szerelmét, minden alkalommal új magasságokba repítve magunkat! Soo Hee-ah, milyen jelentéktelen kis dolog vagy te ehhez képest?
– Nem számít, mit tesz Yunho, nem tudja őt lerázni, annyit tehet, hogy a szemeivel céloz arra, hogy segítsek neki távolságot tartani. Ott állt, ráncolta nekem a homlokát, mintha megérteném a testbeszédét, hahaha... nagyon vicces volt!
Hirtelen a rideg és szépfiúból egy hangos és közönséges ahjummává váltam, izgatottan gesztikuláltam és beszéltem. Aigoo! Azt hiszem, ebben a házban csak nekem van humorérzékem... Még én is el vagyok ragadtatva a saját beszédkészségeimtől. De talán még mindig nem voltak olyan jók, mivel a nő még mindig zaklatottnak nézett ki, és nem szólt semmit. Talán kétségbe vonta a történetemet? Szörnyű elképzelés ült a szívemben...
– Soo Hee-ssi?
– Ah... Semmi. Végül is az csak egy véletlen, hogy az a nő egy pióca…
A szavai ürességet hoztak létre a szívemben… Nincs elég korán ahhoz, hogy leengedd a védelmedet? Ne felejtsd el, hogy gyereked lesz… Valószínűleg túl korán lenne szembenézni a szörnyű igazsággal…
Ahogy az arckifejezése lassan ellágyult, ittam egy korty vizet a csészémből. Látod? Nem megmondtam, hogy túl korán engeded le a védelmedet? Még csak be sem fejeztem a beszédet!
– És… az a személy még mindig ugyanolyan gyönyörű…
Soo Hee-ah, Yunho első szerelme pontosan előtted ül… Gyönyörű, mi? Ha elmondtam volna az igazságot, komolyan feldühíthettem volna annyira, hogy le se tudott volna nyugodni. Az ő szempontjából a mosolyom valószínűleg egy ismeretlen jelentést hordozott. De ne aggódj! Nem fogom egyhamar megfejteni a rejtélyt! Annyi időt töltöttem a beszéddel, hogy éreztem az izgalmam elapadását. Mindig olyan unalmas illedelmességekkel válaszolgatott nekem; ebben a két évben, míg nem voltam itt, Yunho biztosan nagyon unatkozott, mikor ilyen kölcsönhatásba kellett lépnie vele. Nem csoda, hogy mindig rám gondolt...
Ah… Hogy lehetne ez hasonló ahhoz a mély és átitatott szerelemhez, amin Yunho és én osztozunk? Ez a nő olyan, mint egy darab fa!
– És aztán… elmentünk inni, szóval nem volt más választásunk, Nagybácsi hoteljában maradtunk. Ha nem hiszel nekem, felhívhatod őt.
– Arra nincs szükség, hiszek neked. Ha ezt korábban elmagyaráztad volna nekem…
– De milyen nő tudná eltűrni, hogy a férje az első szerelmével találkozik…?
A harmatos ajkai egy mosolyra húzódtak. Ah! Csak most jövök rá… még sosem csókoltam lány száját! Yunhóval ellentétben én senki mást nem csókoltam meg! Ezt eddig sosem vettem észre!
– Szóval Soo Hee, te egy nagyon nagylelkű nő vagy!
A mosolyod még a férjed első szerelme előtt is gyengédnek tűnik – Soo Hee, te gyakorlatilag Szűz Mária vagy!
– Szóval nem érdekel, ha Yunho találkozik azzal a személlyel?
– Végül is a múlt az már a múlt…
Lehet, hogy te tényleg ennyire nagylelkű vagy?
A dolgok már túlmentek a terveimen… Megragadtam a kanalat, és a számba tömtem az ételt, próbáltam lenyugtatni magam. Ekkor megszólalt a telefon. Néztem Yunhót, ahogy kisétált a szobából, és Lee Soo Hee lassan utána fordult. Yunho tekintete találkozott az övéivel, és hirtelen minden olyan lett, mint egy filmjelenet. Semmi kedvem nem volt látni a kibékülésüket – csak hányingerem lett volna tőle. A rizsszemek, amiket lenyeltem, mintha megakadtak volna a torkomon...
– A pihenés… Hadd fejezzem be a pihenést.
– Oké…
Ugyanakkor sóhajtottunk fel. Yunho sóhaja megkönnyebbült volt – a kedvéért úgy döntöttem, hogy tovább rejtegetem az igazságot. Basszus! Miattam mindent kétszer átgondolok, és semmit sem kell mondanod ahhoz, hogy meggyőzz! Amennyire csak tudtam, kerültem a tekintetét – ugyan ezeket a dolgokat tervezed mondani?
Úgy tettem le az evőeszközeimet, mint egy jó gyerek. Kizárt, hogy békésen tudtam volna enni, mikor ilyen volt a hangulat. Kitoltam a székemet, mert nem akartam hallani, hogy miről beszélgetnek direkt suttogva. A nő számára nem volt helyén való, ha akkor, amikor a férj és a feleség a magánügyüket próbálta rendezni, egy rokon volt jelen. Nem akartam a hívatlan vendég lenni, szóval otthagytam őket, és elindultam az emeletre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése