– Kim Jaejoong!!
– Az egyetlen, akit Yunho szeret… az én vagyok!
Látva a kétségbeesést és a vereséget az arcán, végre megkóstolhattam a győzelem édes ízét. Yunho azonnal megragadta a csuklómat és a karomat, és erőteljesen arra törekedett, hogy visszatartson engem. Jaj! De én nem olyasvalaki vagyok, aki olyan könnyen beletörődik a dolgokba. Kirántottam a karomat a szorításából, közben figyeltem, ahogy bámult rám. Dühösnek tűnt, mintha a velejéig gyűlölt volna, mintha egy bűnöző lettem volna. A szerelemnek még a nyomát sem láttam a szemeiben… Aztán tépni kezdte a hajamat, én pedig vergődtem és üvöltöttem...
– Elég! Most rögtön menj az emeletre!!
– Eressz el! Te rohadék! Talán elvártad tőlem, hogy a továbbiakban is eltűrjem ezt?! Csak felelősséget vállalok a szerelmünkért; ez olyan ijesztő dolog? Igen?! Miért mindig nekem kell először beszélnem? Milyen jogon hagyod, hogy helyetted vigyem el a balhét?!
– Fogd be!
– Ah!!
Az őrület határán látva engem még több erőt gyakorolt rám, és a szoba sarkáig lökdösött, olyan erősen, hogy a csontjaim majdnem darabokra törtek. A falnak dőltem, és a padlóra csúsztam. Miért kell így viselkedned velem?
– Te… Csak azért jöttél, hogy elmondhasd ezeket a dolgokat?
–… Ez fáj…
Nagyon erősen próbálkozott visszatartani a haragját, a fogait csikorgatva, szemeiben sárga lángokkal. Mindent elmondtam, amit akartam, mi haszna dühösnek lenni? A nő annyira ledöbbent, hogy képtelen volt reagálni bármit is, de szembe kellett néznie ezzel. Az irántam érzett érzéseid, azok a meztelen és nyers érzések… Megvetés, gyűlölet, árulás… Hadd másszanak úgy rá ezek az érzelmek, mint a férgek!
– Mi?… Még mindig nem hiszel nekem…? Miért vágsz ilyen szörnyű arcot? Ugyan már… Megüthetsz, vezesd le rajtam a haragodat!
–… Jaejoong, ez… ez igaz? Én…
– Még mindig tagadod?
Soo Hee az ujjait tördelve úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. A teste nem tudta abbahagyni a remegést, és a vékony vállai erőtlenül lógtak. Még azok a szép ajkak is vékony vonallá préselődtek. Az egész testével sugallta nekem, hogy mennyire gyűlöl, és ez annyira megnevettetett, hogy még könnyeztem is.
A fal segítségével felálltam. A mellkasom őrölten fájt minden egyes lélegzetvételnél, és még rendesen lélegeznem is nehéz volt, miközben Yunho felé sétáltam. Nem vettem róla le a szemeimet; úgy tűnt, mintha félt volna tőlem, de nem volt ideje elmenekülni, mert már közvetlenül előtte álltam. Kinyújtottam a kezemet a nyakhajlata felé, és megcsókoltam.
– Mmrph... Kim Jaejoong...! Mm...!!
– Ha… Mm, Yunho-ah, nyisd ki a szád… Ah… Mm?
Ahogy kimondta a nevem, a fürge nyelvem azonnal az ajkai közé csúszott, és a szája szívásával kényszerítettem, hogy engedelmeskedjen a gyönyörű izmomnak. Az ellenállása fokozatosan gyengült, és éppen belefeledkeztem volna a csókba, mikor hirtelen eltolt magától. Kár! De végül is a célomat elértem.
– Még tovább menjek, hogy felfogd? Mi van a szexszel? Ha tudnék szülni, valószínűleg ez alatt a tíz év alatt egy tucat gyereknek adtam volna életet…
Lenyaltam a szám sarkaiban maradt nyálat, és a nő elvörösödött a szavaimra.
Aztán kecsesen, mint egy macska, lecsaptam előtte. Milyen törékeny alak! Fogalma sem volt arról, hogy mit terveztem, dühösen bámult rám, és az arca világosan kifejezte a vágyát, miszerint erősen felpofozott volna, de kétségbeesetten próbálta visszafogni a dühét. Milyen ízük lenne? Azoknak az ajkaknak, amik olyan dühösen préselődtek össze. Rendben akkor! Hagyom, hogy addig gyűlölj, míg már alig fogod várni, hogy megfojthass...
Kidugtam a nyelvem, és habozás nélkül megnyaltam az ajkait...
Amint érintkeztünk egymással, libabőr és egy nyugtalanító érzés futott át rajtam. Hányni akartam előtte. Annyira más volt, mint Yunhóval! A nyelvem azon részét, ami megérintette őt, halottnak éreztem; ha Yunhót csókoltam volna, akkor minden egyes sejtem izgatottan kelt volna életre. Pár pillanatig kitartottam a megjátszott csókot, majd a nő úgy lökött el magától, mintha áram rázta volna meg.
– Hát… milyen érzés az ajkaimon keresztül ízlelni a férjedet?
Ez egy undorítóélmény volt. Bár csak egy kicsit érintkeztünk, komolyan hánynom kellett tőle.
– Ah… Nem, nem a férjedet. Milyen érzés megízlelni a szerelmemet...?
Nem érdekelt a hálátlansága, de felemelte a kezét, és erősen felpofozott. Az arcom azonnal felforrósodott. Milyen sok ereje van ennek a vékony nőnek! De ez nem olyan érzés volt, mint mikor Yunho ütött meg, mert nem éreztem szívszorító fájdalmat. Egy pofon miatt képes lesz elfelejteni a gyűlöletét?
A vörös arcomat tapogattam, de nem úgy tűnt, mint aki megbékélt volna. Úgy tűnik, hogy akárhányszor ellenszegülök Yunhónak, mindenkit az őrületbe kergetek. Legalábbis a nőt…
Soo Hee bizonytalanul Yunho felé botladozott, a figyelme hirtelen ráterelődött. Erősen próbálkozott visszatartani a könnyeit, ahogy gyengén szóra nyitotta a száját...
– Ezt nem hiszem el…
–… Soo Hee…
– Reggel… te… és Jaejoong… amikor láttalak titeket ölelkezni az ágyon, én… én még álmodni sem mertem volna…
– Az azért volt, mert…
– Most már tudom, miért. Te… nincs semmi mondanivalód… hm?
A nő gyengén és könyörgően ragadta meg a kezét, kérve, hogy válaszoljon neki… A szánalmas hangja elvitte Yunho minden szavát… mert engem szeretett!
– Csak mondj valamit! Bármit! Egy magyarázat is megteszi!
– Mit mondhatnék?… Sajnálom, tényleg… Vigyázz magadra, még mindig ott a gyerek…
– Mi haszna a babának?! Sosem tartoztál hozzám!!
Gyerünk! Hisztizz még jobban! Gyűlöld őt az egész lelkeddel! Lee Soo Hee, elsősorban Jung Yunhót kellene utálnod! Az a rossz, rossz ember, aki végig csak kihasznált téged, miközben viszonya volt Kim Jaejoonggal! Az ördögi Jung Yunho végre bűnösnek vallotta magát előttem. Engem szeret, és mégis úgy döntött, hogy elvesz téged feleségül, és már bocsánatot is kért ezért. És mi történt? Még mindig ebben a színlelt házasságban éltek, hogy örülhetnék én ennek? Komolyan azt gondolta, hogy mindent ilyen könnyen meg lehet oldani?
A hasára tette a kezeit, és a padlóra ült, a könnyei végül áttörték a gátat, és csak kábultan harapta a száját, a szemei a távolba révedtek. Ez az egész az én hibám. Néztem, hogy milyen szánalmas állapotban volt, és az ajkaim egy kis mosolyra húzódtak, de a mosoly nem érte el a szemeimet. Kim Jaejoong, miért nem lelkesülsz fel egyáltalán ettől?
Milyen nyomorult lények vagyunk! Annyi mindent feláldoztunk egymásért, és mégis arra ítéltek, hogy soha ne találjunk megváltást ebben a szerelemben. Ez valóban egy tragédia! A szerelmünk csak pusztítást tud hozni, eltörölve mindent körülünk, mint egy erdőtűz, szétzúzva mindenki szívét, mint egy halálos méreg. Csak sebhelyeket és vérzéseket fog hagyni nekünk, és csak nyalogatni fogjuk egymás sebeit arra gondolva, hogy ez majd meggyógyít minket...
Jung Yunho… Most már tudod, hogy pontosan hol vétkeztél…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése