– Történt valami?
Az asztalnál ültem, mikor kíváncsian megkérdezett. Az a kis étvágy, amit visszanyertem, egy pillanat alatt el is tűnt. Milyen émelyítő érzés. Alig várod, hogy a kórházba küldhess, ugye? Aljas nőszemély! Azért is bent tartottam az ételt, és lassan megettem azt.
– Miután hazamentem, Yunho értem jött, aztán egy kicsit beszélgettünk italozás közben.
– Komolyan?
– Aha. Általában nem fog válaszolni, ha őt kérdezed, de kérdezz engem, és én elmondom, mi történt, rendben?
Hülye nő! Ha tényleg tudnád, hogy mi történt, akkor megőrülnél. Úgy dugtunk, mint a felajzott nyulak – ha erre rájössz, akkor majd valószínűleg meg akarsz ölni, igaz? Ezt megelőzően talán én teszek valamit. Az ilyen zavaró dolgokat el kell rendeznem, de Yunho gyermeke kedvéért kivárom a megfelelő időpontot.
– Mm, köszönöm, észben tartom.
Nem, én köszönöm! Hülye Soo Hee! Köszönöm, hogy segítesz visszanyerni az étvágyam!
Lassan lenyeltem az ételt. Régen ettem utoljára rendes ételt; anélkül éheztettem magam, hogy észrevettem volna. Felém nyújtott egy pohár vizet, és én úgy vettem el, mintha ez teljesen természetes lenne. Fárasztó? Fent tartani a szerelem nélküli házasságot? Yunho szíve sosem volt veled!
– Soo Hee...
Yunho egyáltalán letérdelt érted valaha?
Mikor a nő felém fordult, nevetésben törtem ki. Rám bámult, nyilvánvalóan összezavarodva. Egyszerűen annyi dologgal nem vagy tisztában! A nő felülmúlásának érzése nagyon boldoggá tett.
– Semmi...
Yunho kétszer térdelt le miattam! Még ha hibáztam is, még mindig teljes szívéből szeret engem. Hat év telt el az első alkalom óta, és most megint letérdelt a családom elé. Így tesz javaslatot nekem, így könyörög kegyelmet a számomra! Ez nem azt jelenti, hogy már nyertem? Nem kell törődnek az érzéseiddel, mert mindennek, amit akarok, biztosan helyesnek kell lennie...
– Min nevetsz?
– Ó, semmin... Csak úgy éreztem, nevetnem kell.
Egy buta vigyort ragasztva az arcomra felálltam az asztaltól, aztán leültem a kanapéra. Teljesen összezavarodott a tetteimtől, miközben végül megértette, hogy „ez a személy itt mentálisan sérült”. Nagyszerűen érzem magam, még ha ezt is gondolod rólam, egyáltalán nem érdekel... Minden, amit tettem, az Yunhóért volt.
----------------------------------------------------------
„Hadd ismételje szívem végeszakadatlanul, hogy téged kívánlak, egyedül csak téged! Minden vágy, mely ettől elvonja figyelmemet, nappal vagy éjjel, hamis és fenékig üres.
Mint ahogy az éjszaka már rejtve ott hordja sötét méhében a világosságra törekvést, úgy csendül meg tudattalan énem mélységében a kiáltás: "Téged kívánlak, egyedül csak téged."
Mint ahogy a vihar mégiscsak végcélját, a békét keresi vágyva akkor, mikor minden erejével a béke ellen támad: éppen úgy küzd lázongó szellemem is szereteted ellen, s mégis kiáltása csak ez: " Téged kívánlak, egyedül csak téged.”
Rabindranath Tagore: Áldozati ének
-----------------------------------------------------------
Evés után úgy terveztem, hogy eszek egy kis gyümölcsöt, majd tévét nézek, aztán megpróbálok pihenni. De ő úgy döntött, hogy keresztbe húzza a számításaimat.
– Valójában, Jaejoong-ah, tudtad...
Úgy tűnt, hogy hezitál, dadogott, teljesen csalódottnak nézett ki. Ha nem komoly, akkor egyszerűen mondd el! Ő annyira különbözik tőlem! A kezei ösztönösen a hasára vándoroltak, miközben közelebb jött hozzám. Mi a baja?
– Hogy ez a gyermek... Tényleg egy lány?!
– Ó...
Nem voltam túl meglepett attól, hogy a nőt aggasztotta, hogy nem fiú volt. Nem csoda, hogy pár nappal ezelőtt olyan kába volt, és miután visszatért a kivizsgálásáról, másmilyennek találtam még azt is, ahogy Yunhóra nézett...
– Miután azt mondtad, nagyon kíváncsi lettem… de most, hogy megtudtam, kezdem megbánni a döntésem.
– Ó... mm, a szüleid mondtak valamit? Az idősebbeknek megvan a maguk gondolkodásmódjuk, de neked nem kell alkalmazkodni az övékéhez.
– Nem, valójában ugyanígy gondolkodok én is, bár a gyerekemről van szó. Valahogy úgy érzem, hogy az elvárásom nagyon igazságtalan a babára nézve, mintha cserben hagytam volna...
– Akkor is a világra kell hoznod! Yunho a lányokat szereti egyébként.
–... Ah... Komolyan?
–......
Beharaptam a számat, és nem válaszoltam neki. Rossz dolgot mondtam! Az a gyerek annyit szórakozott már a kedvemmel, hogy jó lett volna engedni a nőnek, hogy egy kicsit a saját haját tépje. Kötekedni akartam vele, és nevetni a helyzetén, de végül elrontottam, és ehelyett megvigasztaltam! Úgy tűnt, minden szavamat elhitte az az idióta. A tűzokádás határán voltam, mi olyan vicces?! Vigyázz, hogy ne mosolyogj túl sokat, mert szétreped a szád! Ekkor megszólalt a telefon, és a nő felvette. Yoboseyo? A villámmal játszottam, miközben hallgattam őt...
Úgy tűnik, valaki olyannal beszél, akit ismer. Azt mondta, hogy vegyem tőle át a telefont, szóval ledobtam a villát, és odamentem. Eltakarta a száját, és nyomatékosan kijelentette, hogy „Yunho bátyja az”…
A villa, amit hanyagul a tányérra dobtam, a földre esett, akárcsak ahogy a szívem a torkomba ugrott abban a pillanatban. Vidáman a kezembe nyomta a telefont, miközben megpróbáltam bátorítani magam...
– Hogy vagy? Jaejoong-ah!
– Uhm...
Milyen egy ódivatú köszönés! Hirtelen eszembe jutott, amikor először találkoztam vele. Mindig öltönyt viselt, úgy nézett ki, mint egy tapasztalt értelmiségi munkás. A legtűnőbb Yunho testvérei közül, harminc évesen megházasodott, és két gyereke lett, szóval valószínűleg mostanra már negyven?
– Jól vagyok, Jinho hyung!
– Tényleg...? Jó hallani!
Mindig kedvelt engem. Tizenhárom év volt köztünk, szóval úgy gondolt rám, mint az öccsére. Mikor az az incidens megtörtént, akkor is megvédett. Még ha nem is tudott úgy megnyugtatni, mint Yunho, akkor is a vállaimra tette a kezeit, hogy megvigasztaljon. Csak egyszer... azon a napon, mikor Yunho anyja elment.
Elhívott, hogy találkozzunk egy kávé mellett. A gondolat, hogy még így is hajlandó velem beszélni – hihetetlen. „Meghívni” egy találkára? Végül beleegyeztem, mivel vette a fáradságot, és megkérdezte. El kellene mennem, és találkoznom kéne vele, mivel közülünk ő a legértelmesebb ember.
– Ah, rendben... Menjünk. Majd evés után beszélünk.
Miután megígértem neki, hogy ott leszek, leraktam a telefont, úgy éreztem, hogy a levegőben lebegek. Soo Hee felment az emeletre. Mit vegyek fel? Döntések, döntések!
Talán ő tudna segíteni. Ahelyett, hogy ebben az élő pokolban kínozna minket, boldoggá is tehetné a kisöccsét, igaz? Úgy tűnt, jó benyomást kell tennem, szóval külön figyelmet fordítottam a ruháim kiválasztására. Mikor biztos voltam benne, hogy makulátlanul festek, a tükör elé néztem.
A makulátlan tükrömben ott állt előttem a huszonhét éves fiú, a Kim Jaejoong, aki teljes szívéből szerette Jung Yunhót...
Ezúttal erős leszek. Végül is Yunho az enyém!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése