Ahogy elhagytam a sötét és misztikus mocsarat, elértem az ismerős folyosót. Ha a végén befordulok, akkor elérem a labort, ami egy professzorhoz tartozik, aki nagyon szeret engem. Yunho kihagyta miattam az óráját, és az a professzor emiatt rosszabb jegyeket adott neki. Annyit nyafogtam neki, hogy nem tudott elutasítani engem a vizsgájára hivatkozva, szóval végül a megérdemelt osztályzatainak a felét kapta meg. Yunhónak nem volt más választása, elfogadta az eredményeit, de mikor láttam, ahogy a papír felett sóhajtozott, azonnal megbántam a tetteimet. Szóval most itt vagyok, próbálok a professzornak könyörögni, hogy legyen kíméletesebb, remélve, hogy eléggé kedvel engem ahhoz, hogy hallgasson rám.
– Rettenetesem sajnálom... Yunho miattam hagyta ki az órát...
– Nem! Figyelsz te rám egyáltalán?
– Akkor rontsa le az én jegyeimet, ne az övéit! Kérem!
– Van egyáltalán jegyed, amit leronthatnék?
– Nincs?... De... De kérem, csak beszélje meg ezt Yunhóval, mielőtt lerontaná a jegyeit! Könyörgöm!
Lehunytam a szemeimet, és mikor kinyitottam őket...
Azon kaptam magam, hogy az osztályterem plafonját nézem... Azok a felsősök, akiktől Yunho féltett, megtaláltak. Az ajtó zárva volt, nem tudtam megszökni. Próbáltam a terem sarkában elbújni, de egyből kiszúrtak. Képtelen voltam ellenük harcolni! Lenyomtak egy padra, és letépték a ruháimat, feltárva a helyeket, amiket Yunhón kívül senki sem látott. Nem tudtam mit kezdeni a remegéssel, a félelemmel teli szemeim reagáltak arra a három undorító emberre. Yunho sosem fog jönni, igaz? Valószínűleg azokkal az aranyos lányokkal van, akik mindig keresik a társaságát, szóval nem fogja felvenni, meg ha hívom is, igaz?... Félek...
– Korábban csak Yunho érintett meg itt, eh?
– Ez a hely... Ide rakta be, igaz? Fattyú... Nyisd szét jobban a lábaid...
Újra lehunytam a szemeimet, és lassan nyitottam ki őket...
Egy nyers hangot adtam ki, ahogy letéptem a ruháimat, aztán megláttam a nő sokktól eltorzult arcát, mikor belépett a szobába. A testem megfagyott. Egy olyan magas sikolyt hallatott, ami össze tudta volna törni a tükröket. Nem tudtam abbahagyni a remegést. Te... mit csinálsz... Egyáltalán nem tudtam neki válaszolni, összeszorítottam az állkapcsomat, hogy a fogaim ne vacogjanak. A nő rám kiabált.
– Nem... Yunho-yah... Én láttam... Te nem láthatod!!
Újra becsuktam a szemeimet...
– Ah! Ha, ha...
Rémálom volt! Egyik kezemet a mellkasomhoz szorítottam, hogy lelassítsam a légzésemet. A mellettem lévő hely az ágyban üres volt. Azonnal felálltam, de szédülve visszaestem az ágyra. Becsuktam a szemeimet, és mély lélegzetet vettem. A pulzusom lassan normálissá vált, és éreztem, hogy hideg verítékben úszom. Újra kinyitottam a szemeim. Egy üres ágy nélküle még a kelleténél magányosabbnak tűnt.
Próbáltam felidézni az álmomat, de aztán rájöttem, hogy az csak egy újabb olyan, amiben az ébredésért kell harcolni. Ébren kell maradnom! Ha visszaesek abba a rémálomba, valószínűleg meghalok!
Megnéztem az órámat: délután kettő. Az idő sokkal lassabban telik az álmokban, mint a valóságban. Egy perc itt a rémálmaimban majdnem egy óra, szóval azt hiszem, ez a rémálom pár óráig kínzott. Kell találnom valami megoldást a fájdalomra, amitől most szenvedek. Felálltam, realizálva, hogy meztelen vagyok, ezután kerestem ruhát. Úgy éreztem, friss levegőre van szükségem, szóval lementem a földszintre. Ott mindenhol hűvös volt, és nem volt Soo Hee. Az a Soo Hee, aki minden reggel melegen üdvözölt. Még a szobalány sem volt itt – egyedül voltam abban a hatalmas házban.
Nincs hétvége, szóval Soo Hee nem vihette el a szobalányt, hogy meglátogassák a szüleit. Talán elmentek egy időre? Észrevettem az asztalt, amin pár letakart étel volt. Valószínűleg elmentek! Az ételek mellett volt egy üzenet. Felbontottam az ételeket. Ah, finomnak tűntek. Az összes a kedvenc ételem volt! Megnyaltam a számat, és aztán felvettem az üzenetet...
„Ne felejtsd el felmelegíteni az ételt, és ne hagyd ki az étkezést csak azért, mert én nem vagyok ott! Yunho és én elmentünk a havi páros összejövetelre, ami a jövő héten lett volna megtartva, de az utolsó pillanatban a mai napra változtatták az időpontot. Ha hamarabb hazaérünk, együtt eszünk, oké?
Soo Hee”
A nő szavai úgy úsztak a szemeim előtt, mint a hangjegyek. Az agyam próbálta megemészteni az információt, de mivel éhes voltam, csak kábultan ültem a széken. Az étel felmelegítése túl nehézkes! Akár meg is ehetem őket úgy, ahogy vannak. Megragadtam egy kanalat, kimertem a marhapörkölt tetején lévőolajat, és elkezdtem kevergetni.
Ahogy felemeltem a kanalat a számhoz, azonnal le is raktam. Ugh! Úgy érzem, hányni fogok! Elment az étvágyam! Várva a sírásra és a hányásra, a torkomban ragadt, érzelmekkel teli labda fojtogatott engem...
Dühömben félrelöktem az ételeket, és az asztalra borultam.
–... Fenébe...
Ökölbe szorítottam a kezem, és az asztalra vágtam, amitől a kanál a földre esett. Hallgattam a halk csengést, amit a padlóra esve kiadott, aztán megragadtam egy üveg poharat, és gondolkodás nélkül a falnak vágtam. Ah, milyen tiszta hang. Mindent lesöpörtem az asztalról a földre, rendetlenséget képezve a konyhában. Megragadtam az asztal szélét, és nehezen lélegeztem. Ha, ha....
Amikor rájöttem, hogy a kezeimet étel borította, magányosan sírva elmentem, hogy a mosdókagylónál megmossam őket. Megfogtam a csapot, és ránéztem a felfordulásra, amit csináltam. Talán össze kéne takarítanom...
Lehajoltam, majd az asztal alá bújva felvettem az evőeszközöket. Ahogy próbáltam felállni...
– Ah! Áú! A francba...
A fejem az asztal sarkának csapódott, és a könnyek azonnal ellepték a szemeimet. Az isten verje meg! A dudort dörzsöltem a fejemen, és fájdalmamban a földön hemperegtem. Ételmaradványok tapadtak az ingemhez, összeragadva, mint a fejemben lévő emlékek.
Hirtelen egy fájdalomhullámot éreztem. Azonnal felálltam, és a fájdalmas helyet bámulva beharaptam a számat. Vér patakzott végig az alkaromon; úgy tűnt, hogy megvágtam magam egy üvegszilánkkal. Nem nézett ki túl rosszul, de őrülten fájt! Felkaptam egy üvegszilánkot. Viszketett. A vér nem állt el, és aztán a fájdalom újra visszatért. A csaphoz futottam, levettem az ingemet, és bevizeztem az egész sebet. Miért nem áll el a vérzés?! Félek.
Egy vizet törölközőt tettem a sebemre, és így sokkal jobb lett. Nézni, hogy így véreztem, félelmetes volt! Ó, igaz. Be kéne kötnöm a sebet! A falak és a pillérek segítségével eljutottam a hálószobámba, hogy megtaláljam az elsősegély dobozt. Éreztem, hogy megnyugszom, miután befejeztem a sebem bekötözését. Egy mély levegőt véve arra gondoltam, hogy mit kéne ennem, de a könnyeim nem apadtak el. Nem sírhatok örökké! Ennem kell valamit, hogy pótoljam az erőmet. Visszatértem a kaotikus konyhába, elhatározva, hogy feltakarítom a rendetlenséget, aztán készítek valamit magamnak.
Ekkor megszólalt a telefon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése