Fordítás! YunJae - Gashiyeon I. (7. fejezet)

    Mikor elkezdtem a második évemet, abbahagytam azt, amit Jaejoong utált – a verekedést. A barátaim is, de nem tudtam, hogy azért, mert értelmessé váltak vagy mert a családjaik nyomást gyakoroltak rájuk. Elkezdtünk részt venni az órákon, és a normális iskolai életben. Az összes körülöttünk lévő ember, beleértve a tanárokat is, arra volt kíváncsi, hogy meddig fog tartani a jó magaviseletünk. Annak ellenére, hogy nem volt nagy elvárásuk, keményen dolgoztunk a tanulmányainkon.

    Volt egy másik nagy törekvésem, az, hogy átvegyem a bátyám helyét. Bár egy kicsit nehéz volt, de úgy éreztem, hogy el kell érnem ezt. A bátyámnak nem volt esélye, hogy megvalósítsa ezt az álmot, így természetesen szerettem volna neki segíteni megvalósítani.

    Míg azon gondolkodtam, hogy mi történt az elmúlt évben, megállíthatatlanul bújtam a tankönyveimet.
    Valójában a töredéke sem érdekelt az első évem alatt, de most nagyon aggódtam emiatt. A többi tantárgyban elért eredmények növekedtek, így a tanáraim elvárásai is.
    Igazából volt még egy okom, hogy keményen tanuljak.

    „Még mindig tanulsz?”

    Elővettem a telefonomat, hogy elolvassam az üzenetet, és ezt egy mosoly követte. Tavaly én voltam az, aki folyamatosan üzenetet küldözgetett az órákon, de mostanában mindig olyan nemtörődöm voltam, és tehetetlen volt ettől. Két nappal ezelőtt könnyes szemekkel jött oda hozzám, mondván, hogy „megváltoztál”, és céltalanul megütötte a hátamat.
    „Többé nem gondolok Eunho hyungra.”
    Nem is emiatt, de az a kölyök még mindig gyanús volt nekem. A tavalyi téli szünet alatt együtt ettünk, és öntudatlanul is hyungról beszéltünk.

    – Ha szeretnél a hyungodra hasonlítani, akkor tényleg keményen kéne tanulnod, miért nem ezt teszed?

    – Nem szeretek, fejfájást okoz.

    – Eunho hyung kinézete tanulás közben és a szemüvege volt az, amibe beleszerettem.
    Annak ellenére, hogy annak a kölyöknek az egyetlen célja az volt, hogy hatással legyen rám, hogy nagyobb figyelmet szenteljek a tanulmányaimnak, ideges voltam. Miután hyung elhagyott minket, annak a kölyöknek a szája még mindig róla beszélt, és akaratlanul is provokált a szavaival.
    Attól a naptól kezdve azt tettem, amit a szívem akart. Kim Jaejoong Eunho hyungot szerette, még akkor is, ha ez a múltban volt, és csak egy része volt az emlékeinek, de ez még mindig az igazság volt. Nem akartam tagadni, hogy féltékeny voltam.
    Már majdnem ebédidő volt, arra gondoltam, hogy nem lenne baj, ha később találkoznék vele. Azonban a szeretőmnek, akit nem érdekelt a tanulás, úgy tűnt, hogy ez nem tetszett. Felhívott óra közben. Biztosan kifutott a terméből, gondoltam, miközben elképzeltem, ahogy telefonál a mosdóban. Kinyomtam, de aztán visszahívtam.

    Úgy gondoltam, hogy beállítana a termembe, ha nem válaszolnék a hívására. Azt hazudtam a tanáromnak, hogy fáj a fejem, és a gyengélkedőre kell mennem. A tanárom azonnal beleegyezett. Ez volt a mintadiákság haszna.
    – Mi az?

    – "Mi?" Azt kérded most tőlem, hogy "Mi?"? Ez az, amit akartál nekem mondani?!

    – Hát nem óránk van most, mit gondolsz, mit csinálsz óra közben?
    – …… Urg… Leteszem!!
    Ezúttal ő volt az, aki letette. Az elsötétedő képernyőt bámultam, és felsóhajtottam. Ez az én hibám volt; tavaly úgy bántam vele, mint egy hercegnővel. Feltétlenül elfogadtam minden tökéletességével és hibájával együtt őt. Egyetérteni egy szerető gondoltaival, aki minden egyes nappal egyre ravaszabb lett, nem volt könnyű. Minél több ideje voltunk együtt, annál inkább rájöttem, hogy csak a testét vagyok képes megérteni, a legtöbbször nem tudtam felfogni, hogy mi volt a fejében. Most, a hely, ahová kellett mennem, nyilvánvaló volt; bementem a mosdóba, ami a folyosó közepén volt található.
    – Nem megmondtam neked, hogy többé ne cigizz?

    Nem lepődött meg. Aztán rájöttem, hogy ez volt az, amit a kezdetektől fogva tervezett – hogy engedelmeskedjek neki. A kölyök az ajkai közt egy cigarettával dőlt a tükörnek, nem volt lenyűgözve, még a homlokát is ráncolta.
    – Hébe-hóba beleavatkozol az életembe, mondván, hogy ne tedd ezt, ne tedd azt! De te mindent megtehetsz, amit csak akarsz!
    – Olyan vagy, mint egy teaház főnökasszonya, ne dohányozz többé.

    – Nem, szeretnék cigizni.

    – Nem fejeztem be a verekedést? Légy engedelmes, mi Jaejoongunk.

    – Csak egy évvel vagy idősebb, mégis úgy viselkedsz, mint egy öregember! Mi Jaejoongunk, mi Jaejoongunk...
    Annak ellenére, hogy ezt mondta, a száját húzva eldobta eldobta a cigarettáját. Az arca teltebb volt, mint tavaly, és most sokkal jobban nézett ki.
    – Takarodj az utamból. – Félre lökött, és a csap előtt megállt. Cigizés után meg kellett mosnia a kezét; ez egy volt a kölyök hóbortjai közül. Mögé álltam álltam, megfogtam a kezét, és segítettem neki megmosni őket. Mint egy gyerek, megfordult, és bámult rám, és bár a szája azokat a szavakat mondta, a szemei valószínűleg megbocsátást fogalmaztak meg.
    – Nem reggeliztem…
    – Miért… megint.

    – Te sem?

    Nagyon közel álltunk egymáshoz, mélyebb értelmet közvetítve ezzel. Nem kellett arra pazarolnom az energiámat, hogy valami még szebbre gondoljak vagy még több szerelemre, a te gyönyörűséged elég, elég nekem ahhoz, hogy szeresselek.

    – Akkor… ebédre… ennünk kell…
    – …. Ma…. Hmm….
    – Szeretnél… először hazamenni?

    – … Hmm… Te… egyél meg….
    Már jártas volt az irányításomban. Egy év alatt Kim Jaejoong egy ravasz rókává változott. A valódi ok, amiért hyungra akartam hasonlítani, az emiatt a kölyök miatt volt. Azonban ez a kölyök nem segített nekem abban, amit el akartam érni. Szerettem volna egy jobb férfivé válni, azt akartam, hogy szeressen azért, amiért keményen dolgozom, de mindig figyelmen kívül hagyta ezeket az érőfeszítéseket.
    Végül képtelen voltam visszamenni a termembe, mert annak a kölyöknek a hátsója túl elragadó volt. Felhívtam az iskolát, mikor hazaértünk, vizet hoztam, amit a kölyök akart a konyhából, és visszamentem a szobába.
    A nyers illat, és a meleg levegő az egész szobát kitöltötte a szeretkezésünk nyomaival. Az a kölyök az ágyon feküdt csukott szemekkel, kinyújtóztatva a karcsú testét.
    – Jaejoong-ah, víz. – Az arca mellé tettem a palackot, amely tele volt hideg vízzel; álmos szempárral nézett rám.
    – Nincs energiám...
    – Te voltál az, aki elcsábított engem.

    – Én nem… mikor az ágyban vagyok, én viselkedek a legjobban.

    Úgy tett, mintha nagyon ártatlan volna. Ma, a száját kivéve, engedelmes volt. Mondtam neki, hogy változtassa meg a pozícióját, és megtett bármit, amit mondtam neki. A szenvedéséért cserébe, amit okoztam neki, lecsavartam a kupakot, és a szájához emeltem az üveget. Azonban neki ez nem tetszett, ahogy a fejét rázta.
    – Hmm… Használd a szádat…

    Miért nem ismerni be egyszerűen?

~

    Az asztalnál ültem, egy laza és kényelmes nadrágot viselve. Még az ebédszünet előtt kirohantunk az iskolából, és természetesen nem hoztam magammal a táskámat. Csak a könyvespolcról vehettem le egy vizsgakönyvet. Lekapcsoltam a lámpát, csak az asztali lámpa égett. A hangok is, amik az ágy felől jöttek, elcsendesedtek; úgy gondoltam, hogy túl fáradt volt, és elaludt. Még mindig rajta volt a szemüvege; biztosan öntudatlanul aludt el. Ez sokkal jobb volt annál, mintha duzzogott volna, mondván, hogy „halálosan fáradt vagyok, halálosan fáradt vagyok”. Mert mikor ébren volt, non-stop beszélt.

    Miután két órán keresztül csináltam a leckémet…

    Némi mozgást éreztem magam körül, és elfordítottam a felem, a kölyök meztelenül járkált a szobában, és biztosan éhes volt. Kiment a konyhába, úgy tűnt, valamit keres, de nem számított, hogy fel kellett volna vennie valami ruhát. Ha a konyhában nem lett volna függöny, feldühödtem volna. Nem akartam, hogy bárki más lássa a gyönyörű testét. Mintha az a kölyök fekete mágiát használt volna, készített egy szendvicset. Ahogy Jaejoong gyakrabban jött ide, elkezdtem feltölteni a hűtőmet.

    A pikáns fűszerek meghozták az étvágyamat; a füleim is egyre kíváncsibbak lettek a lépteinek hangjára, amikor visszajött. Miután az eltérő illatok közelebb voltak, eldobta a matekvizsgakönyvemet, amiben dolgoztam, tragikus hanggal a földre esett. Tehetetlenül néztem, de az a kölyök nem aggódott, és büszkén az asztalra tette a szendvicset, amit csinált. Üres tekintettel bámultam a szendvicsre, ami négybe volt vágva, és ő kihasználta a lehetőséget, és az ölembe ült.

    Nem tűnsz szegyellősnek annak ellenére, hogy meztelen vagy.
    – Nem ebédeltünk.

    – Nem megettelek?
    – Én nem ettem… szóval szendvicset akarok enni. Folytatni akarod a munkádat vagy újra meg akarsz enni, ez rajtad áll.
    – Nem másznál ki…? Szeretném a leckémet csinálni.
    – Nem akarok… szeretek itt lenni.
    Két órán keresztül azon gondolkodtál, hogy hogyan játszhatnál velem?
    El vett egy darabot a szendvicsből, és a szájába rakta, le-fel mozgatva azt. A pirítós rágása közben felnyögött, és megveregette a hátát, és azt mondta, hogy fáj neki, eljátszva, hogy haldoklik. Úgy éreztem, hogy egy kisgyerek ül az ölemben. A kölyök minden cselekvése és kifejezése friss élmény volt számomra, és csak attól boldog voltam, hogy minden nap láthattam.
    Mikor a kölyök még egy szelet szendvicset vett el, tanulva a leckéből, lassan rágott. Megfogta a kezemet, és az alsótestére tette azt, ahogy arra várt, hogy megérintsem őt a lábai közt, a feneke folyamatosan mozgott.
    A kezdetektől fogva erre gondoltam, igazam van, Kim Jaejoong? Te voltál az, aki elcsábított engem, még ha nem is akarod beismerni.
    Ezúttal nem tettem azt, amit kívántál, csak két alkalommal verhettél át.
    Felemeltem a kölyköt, miközben ő még mindig a szendvicset fogta. A kölyök szemei nagyra nyíltak; a kezeimet a hóna alá tettem, és az ágy felé sétáltam.

    Ááá… kiabálta, miközben küzdött, arra gondolt, hogy az ágyhoz viszem, így annyira azért nem ellenkezett. Ezúttal azonban te leszel az egyetlen, aki itt fog feküdni.
    Lefektetve a kölyköt az ágyra, akinek a szájában még mindig ott volt a pirítós, a kezeimet a derekamra tettem. A kölyök csalódottan nézett rám; az arckifejezése olyan volt, mintha egy kutya kérdezné tőlem: miért?”.
    – Ki foglak dobni, ha nem viselkedsz.

    A kölyök lenyelte a szendvicset, és bámulni kezdett.
    – Szóval nekem itt kell maradnom, míg te tanulsz?!
    – Nem beszélhetsz így. Jól kellene viselkedned. Mikor hétvége lesz, engedélyt kell kérned a szüleidtől, hogy szeretnél kint maradni, értetted?
    – Mi ez?!
    Ezúttal elvesztette az önuralmát, és hozzám vágta a párnát. Úgy húzta a takarót, mintha szét akarta volna tépni, megtaposta az ágyat is. Megtette azt, amit megtehetett, hogy hangot adjon az ellenvetésének. Én Jaejoong szüleire gondoltam, mert ha folytatja azt, hogy nem megy haza, mérgesek lesznek, de ő nem volt hajlandó meghallgatni engem.
    Mindezek ellenére először be kell fejeznem a feladataimat. Otthagytam a kölyköt, és leültem az asztalhoz. Bizonyára elfáradt a sikoltozástól, és megnyugodott.
    Azt gondoltam, hogy végre békét kapok, amit akartam, és majd tudok koncentrálni, de azt nem vártam, hogy a kölyök egy másik módszert fog használni.
    Majdnem kiabáltam a meleg levegő hirtelen hullámától, mikor megnyugodtam, és aztán észrevettem, hogy a kölyök harapott a fülembe.
    – Összehasonlítva velem… te inkább… a vizsgakönyvet választod?
    Ah… a szavai azzal az erotikus suttogással haladtak keresztül a fülemen.
    – Természetesen nem!
    Nem tudtam némán ülni tovább, szóval remegve kapaszkodtam a ceruzámba, végül kiengedte a fülemet a szájából. Most nem kellene semmi mást csinálnia. Csak mikor leengedtem a figyelmemet, ment a lábaim közé, azt tette, amire gondolt, lehúzta a nadrágomat, és aztán egy mosollyal nézett fel.

    – Nincs rajtad alsó, eh...
    Ez nem az, amit a meztelen valódnak kéne mondania.
    – Nagyobb lett...
    – … Yah, te…
    – Még nagyobbá vált, oh…?
    – Yunho-ah, te… nagyon jóképű vagy… a füleid nagyon jól néznek ki, és az ujjaid is… azonban úgy tűnik, ez a legvonzóbb… Hmm… az íze sokkal jobb a szendvicsekénél...
    Ne nyalogass!
    Pa-da, eltörtem a ceruzát, és az agyamban lévő rendszer is összeomlott.