Tegnap valami borzalmas dolgot tapasztaltunk meg. Jaejoong még azt is javasolta, hogy nézzünk meg egy éjféli filmet, és mielőtt hazafelé vettük volna az irányt, a folyamatos nyaggatására elmentünk meginni egy italt. Éppen hazaérkeztünk, mikor hajnalodni kezdett. Az órára néztem, és mind a ketten keserű csalódást éreztünk. Jaejoongra pillantottam, és megvakartam a fejem.
Sóhajtottam, felejtsd el, mert már így is elkéstünk, nem számítana, ha még többet késtünk volna. Aztán lefeküdtem Jaejoong mellé, aki mélyen aludt. Mikor már ott tartottam, hogy elfelejtem a sebet, a fájdalom újra felbukkant. Tegnap a járástól is majd' meghaltam, annyira fájt. Nem tudtam, hogy ha ez a kölyök meg tudja érteni a fájdalmat, amit elszenvedtem, akkor miért terhelt azzal, hogy egy olyan hosszú úton sétáljak. Ha tudta, akkor biztosan nem javasolta volna, hogy a városból egészen a házamig sétáljunk vagy talán mégis tudta, és azt akarta, hogy egy kicsit szenvedjek. Miért, a részeg kölyök ittas és mosolygós arcára gondoltam. A szeretőm, aki megégette a testem egyik értékes részét, nem volt hajlandó lenyugodni. Ma még akkor is elutasított, mikor át akartam ölelni alvás közben. Az ágy szélére feküdt, és azt mondta, hogy aludni akar, és ha tovább zavarom, akkor azonnal hazamegy. Az ágy végére lökött.
Fogalmam sem volt, hogy miért maradtunk együtt most.
– Jaejoong-ah, ideje iskolába menni…
– …HMM…
Valójában egy sötét ok miatt tartottam Jaejoongot a házamban. Szerettem volna látni ezeket – ahogy a kora reggeli napfény az ő puha arcán alszik, érezni a teste melegét, és ahogy az álmos álmos hangja válaszol az enyémre. Gyorsan érettségizzünk le, és menjünk az egyetemre, ezt követően beleegyeznél abba, hogy velem élj? Türelmetlenül feltettem magamnak a kérdést, és nagyon boldogságot éreztem ettől.
Bár ez általában megtörtént reggelente, de most valószínűleg azért, mert tegnap mind a ketten ittunk; Jaejoong felébresztése több időt vett igénybe. Mikor sikerült Jaejoongot a fürdőbe tuszkolnom, már fél egy volt. Mivel Jaejoong egyenruhája elszakadt, tettünk egy kirándulást a házához. Az idő egy kicsit szűkös volt ahhoz, hogy utolérjük Nam Hun testnevelés óráját.
Figyelembe véve, hogy ez a kölyök mindig visszakozik, még gyorsabban mozogtam.
Szerencsére senki sem volt otthon, könnyű volt elhozni az egyenruháját.
Ha a szülei tudtak volna erről, biztos fejfájásuk lenne. Annyira türelmetlen voltam, hogy felpattantam a motoromra, és a sulihoz mentem. Az érkezés ideje jó volt, Nam Hun testnevelés órája akkor kezdődött.
A harmadikosoknak mindig szabad foglalkozásuk volt, tanárt nem lehetett találni. Nem haboztam elindulni a tornaterem felé.
Jaejoong észrevette, hogy nem hagytam el a termet annak ellenére, hogy az ötödik óránk elkezdődött. Az arca tele volt kétségekkel. Azonban csak egy percbe telt, és rájött a szándékomra.
– Jung Yunho.
– Mi az?
– Minek állsz itt még? Menjünk a termünkbe.
– Fejezd be a hülyeségedet. Még nem vezettem le a dühömet.
– Ez nem valaki dühének a levezetéséről szól! Megígérted nekem, hogy nem keveredsz többé bajba, elfelejtetted? Ha büntetést kapsz, hogyan mész majd egyetemre...?
– Egy ilyen összetűzéssel találkoztál, ha csendben maradok, hogyan néznének azok a rohadékok rám?
Nem számított, hogy ezt gyerekességnek hívták, csak a bosszú tudott lenyugtatni. Tegnap már megbüntettél, szóval te már jobban érezheted magad, mint ahogy én megértettem azt, hogy miért tetted, remélem, hogy te sem fogsz megállítani engem.
– Mégis, nem akarom, hogy ezt csináld; nem számít mindaddig, míg nem verekedsz többet...
– Aggódsz értem.
– Én nem… egyszerűen csak nem szeretném.
– Aigoo… aggódsz a férjedért?
– Baszd meg, már megmondtam, hogy nem aggódom!
Megfogtam a kölyök arcát, és ő dühösen nézett rám. Olyan gyönyörű. Nem tudtam ellenállni a szívem akaratának, és gyorsan arcon csókoltam őt. Jaejoong meglepődött, és egy kicsit hátrébb lépett, így a válla felett megláttam Nam Hunt. Jaejoong is érzékelte, hogy látom, hátrafordult, hogy vessen rá egy pillantást, és utána újra visszafordult, hogy rám nézzen. Sóhajtott, ami azt jelentette, hogy engedélyezte nekem, hogy azt tegyem, amit akarok. Aztán felemelte a kezét, hogy megfogja az arcom, mondván, hogy legyek óvatos.
– Ha veszítesz, megharaplak.
– Yah, yah, de tegnap már megégettél, még mindig fáj.
– Az a te hibád, ha ma veszítesz, még egyszer megégetlek.
– Ah… akkor hogyan vehetném át az irányítást?
Nyíltan viccelődtünk egymással, és a fenekembe rúgott, mintha rossz hangulatban lenne. Aztán megkérdezte, hogy rendben leszek-e. Integettem neki, és arra futottam, amerre Nam Hun volt. Nam Hun álszenten köszöntött, és én viszonoztam egy mosollyal. Nam Hum jártatta a száját. A „baráti” üdvözléseknek itt kell véget vetni. Nem tudtam megállni, odarohantam hozzá, a hajába martam, és a térdembe vertem a fejét.
– Wu ah uh! – Nem törődtem a szenvedő kiáltásaival, amiket az általam okozta fájdalom váltott ki, továbbra is kifeszítettem a lábam, és rugdostam. Minden alkalommal, minden egyes rúgás pontos volt, és az érzés nagyszerű volt. A terem egy Asura* területévé vált, míg Nam Hun még mindig káromkodott, és a padlón fetrengett, nem értve a szituációt. Az emberek összegyűltek, hogy kifejezzék a személyes nézeteiket. Nam Hun és Jung Yunho verekedtek? Miért? Miért verekedtek? Jaejoong megjelenése kielégítette a kíváncsiságukat. Jaejoongot sokkolták az ellenmondást nem tűrő támadásaim, hátulról felém rohant, a szemei kikerekedve bámultak.
A harmadikosoknak mindig szabad foglalkozásuk volt, tanárt nem lehetett találni. Nem haboztam elindulni a tornaterem felé.
Jaejoong észrevette, hogy nem hagytam el a termet annak ellenére, hogy az ötödik óránk elkezdődött. Az arca tele volt kétségekkel. Azonban csak egy percbe telt, és rájött a szándékomra.
– Jung Yunho.
– Mi az?
– Minek állsz itt még? Menjünk a termünkbe.
– Fejezd be a hülyeségedet. Még nem vezettem le a dühömet.
– Ez nem valaki dühének a levezetéséről szól! Megígérted nekem, hogy nem keveredsz többé bajba, elfelejtetted? Ha büntetést kapsz, hogyan mész majd egyetemre...?
– Egy ilyen összetűzéssel találkoztál, ha csendben maradok, hogyan néznének azok a rohadékok rám?
Nem számított, hogy ezt gyerekességnek hívták, csak a bosszú tudott lenyugtatni. Tegnap már megbüntettél, szóval te már jobban érezheted magad, mint ahogy én megértettem azt, hogy miért tetted, remélem, hogy te sem fogsz megállítani engem.
– Mégis, nem akarom, hogy ezt csináld; nem számít mindaddig, míg nem verekedsz többet...
– Aggódsz értem.
– Én nem… egyszerűen csak nem szeretném.
– Aigoo… aggódsz a férjedért?
– Baszd meg, már megmondtam, hogy nem aggódom!
Megfogtam a kölyök arcát, és ő dühösen nézett rám. Olyan gyönyörű. Nem tudtam ellenállni a szívem akaratának, és gyorsan arcon csókoltam őt. Jaejoong meglepődött, és egy kicsit hátrébb lépett, így a válla felett megláttam Nam Hunt. Jaejoong is érzékelte, hogy látom, hátrafordult, hogy vessen rá egy pillantást, és utána újra visszafordult, hogy rám nézzen. Sóhajtott, ami azt jelentette, hogy engedélyezte nekem, hogy azt tegyem, amit akarok. Aztán felemelte a kezét, hogy megfogja az arcom, mondván, hogy legyek óvatos.
– Ha veszítesz, megharaplak.
– Yah, yah, de tegnap már megégettél, még mindig fáj.
– Az a te hibád, ha ma veszítesz, még egyszer megégetlek.
– Ah… akkor hogyan vehetném át az irányítást?
Nyíltan viccelődtünk egymással, és a fenekembe rúgott, mintha rossz hangulatban lenne. Aztán megkérdezte, hogy rendben leszek-e. Integettem neki, és arra futottam, amerre Nam Hun volt. Nam Hun álszenten köszöntött, és én viszonoztam egy mosollyal. Nam Hum jártatta a száját. A „baráti” üdvözléseknek itt kell véget vetni. Nem tudtam megállni, odarohantam hozzá, a hajába martam, és a térdembe vertem a fejét.
– Wu ah uh! – Nem törődtem a szenvedő kiáltásaival, amiket az általam okozta fájdalom váltott ki, továbbra is kifeszítettem a lábam, és rugdostam. Minden alkalommal, minden egyes rúgás pontos volt, és az érzés nagyszerű volt. A terem egy Asura* területévé vált, míg Nam Hun még mindig káromkodott, és a padlón fetrengett, nem értve a szituációt. Az emberek összegyűltek, hogy kifejezzék a személyes nézeteiket. Nam Hun és Jung Yunho verekedtek? Miért? Miért verekedtek? Jaejoong megjelenése kielégítette a kíváncsiságukat. Jaejoongot sokkolták az ellenmondást nem tűrő támadásaim, hátulról felém rohant, a szemei kikerekedve bámultak.
Aggódtál értem; ez egy nagyon szokatlan Kim Jaejoong volt.
A hozzád hasonló rohadékoknak hírnevük is van, szóval én csak a megfelelő végkielégítést szeretném választani.
– Kim Jaejoong, hol értek hozzád azok az emberek?
Mivel Jaejoong továbbra is csendben maradt, a tömeg rám nézett. Úgy viselkedett, mint egy néma; egyetlen egy szó sem hagyta el a száját, csak a szemei villogtak. Nem volt időm ezen gondolkodni, annak érdekében, hogy megbosszuljam őt, ismételten megrúgtam Nam Hunt, még mielőtt felállt volna. Újra feltettem a kérdést. A kölyök arca nagyon körmönfonttá vált, úgy tűnt, mintha mosolyogna, és rendkívüli izgalom ült rajta.
– Jaejoong-ah, hol?
– Öhm… mellkas!
Oké. Nam Hun, aki éppen csak nagy nehezen felállt, egy rúgást kapott a mellkasába. Jaejoong ráadásul szurkolni is kezdett. A döbbent arckifejezése hamar eltűnt.
– És még?
– Itt--!
Felemeltem Nam Hunt a nyakánál fogva, és az öklömet az arcába vertem. A puszta erőm miatt a földön feküdnél, és még mindig provokálsz? Milyen bátor egy fattyú. Hová tűnt az arroganciád? Ezekkel a gondolatokkal csak még dühösebb lettem, és ráléptem. Hihetetlen, de a homlokom gyöngyözni kezdett az izzadtságtól.
– Ennyi elég?
– Eh, eh! Nem, nem! Ennyi nem volt elég!
– Hol hagytam ki?
Annak érdekében, hogy lecsillapítsam a légzésem; abbahagytam az intenzív testmozgást, és a testhőmérsékletem felemelkedett. Meglazítottam a nyakkendőm, de még mindig meleg volt. Arra gondoltam, hogy gyorsan véget vetek ennek, és irány vissza a légkondicionált osztályterem. Bár úgy tűnt, hogy annak a kölyöknek nehéz ezt kimondania, a környezetére nézett. A kerek szemei egy fix terültet kezdtek el bámulni, ami a csípőm volt.
Egy pillanat alatt emelkedett fel a testhőmérsékletem is, és a haragom is egyszerre.
– Bassza meg, még itt is megérintett?!!!
Nem haboztam, és Nam Hunra tapostam. Hasba rúgtam, még ha az arca megsemmisülne is, az sem lenne képes kielégíteni a gyűlöletemet. Nam Hun végül megadó hanggal felemelte a kezeit. Ahogy azt néztem, milyen szánalmas módon könyörgött, hogy hagyjam abba, megállítottam a lábam. Az erős napsütés alatt még jobban izzadtam, még a pólóm is átnedvesedett.
A derekamra tettem a kezeimet, úgy néztem Nam Hunra, aki a gyomrát markolászva fetrengett a földön.
– Máris sírsz?
– … Urg.
– Irigy vagy?
– …
– Csak mondd, mondd azt, amit akarsz, Jaejoong.
Nam Hun komoran nézett rám az eltorzult arcával, ez volt a legundorítóbb. Aztán csak az élvezetért belerúgtam még párszor. Valószínűleg dühösebb voltam, mint azt gondoltam. Amikor a kölyök dolgaival foglalkoztam, képtelen voltam uralkodni magamon...
– Ő nem olyasvalaki, akivel szórakozhatsz, megértetted?
Egy pillanatra Jaejoong felé néztem, aki nagyon elégedettnek tűnt. Az arc, ami boldogságba merült, az enyém volt. Gyere ide, és ölelj meg. A szép test is az enyém volt, és kim Jaejoong Jung Yunhóhoz tartozott. Jaejoong felé fordultam, és tárt karokkal hívtam.
– Gyere ide, feleségem.
Akár egy gyönyörű menyasszony, mint ahogy a pillangó lengeti óvatosan a szárnyait, felém szállt. Jaejoong, a szívemben lévő bánat nyom nélkül eltűnt. Az első szerelmem, a szerelmem, Kim Jaejoong, akit szerettem.
Otthagytuk Nam Hunt, aki még mindig a földön fetrengett. Miután eltűntünk a tömeg elől, finoman a vállamra hajtottam a fejét, ő pedig kifejezetten szégyellősen veregette meg a hátamat. Bár nem szerette ezt.
Nem feledkezett el a maga módján bosszút állni.
– Mehrong**.
Ha irigy lennék arra a nyelvre, akkor biztosan megőrülnék.
Mivel jelenleg óránk volt, nem mehettünk be a termünkbe. Helyette a mosdóba mentünk. Szerettem volna érezni a srác nyelvét, és a gyönyörű fenekét is.
A hozzád hasonló rohadékoknak hírnevük is van, szóval én csak a megfelelő végkielégítést szeretném választani.
– Kim Jaejoong, hol értek hozzád azok az emberek?
Mivel Jaejoong továbbra is csendben maradt, a tömeg rám nézett. Úgy viselkedett, mint egy néma; egyetlen egy szó sem hagyta el a száját, csak a szemei villogtak. Nem volt időm ezen gondolkodni, annak érdekében, hogy megbosszuljam őt, ismételten megrúgtam Nam Hunt, még mielőtt felállt volna. Újra feltettem a kérdést. A kölyök arca nagyon körmönfonttá vált, úgy tűnt, mintha mosolyogna, és rendkívüli izgalom ült rajta.
– Jaejoong-ah, hol?
– Öhm… mellkas!
Oké. Nam Hun, aki éppen csak nagy nehezen felállt, egy rúgást kapott a mellkasába. Jaejoong ráadásul szurkolni is kezdett. A döbbent arckifejezése hamar eltűnt.
– És még?
– Itt--!
Felemeltem Nam Hunt a nyakánál fogva, és az öklömet az arcába vertem. A puszta erőm miatt a földön feküdnél, és még mindig provokálsz? Milyen bátor egy fattyú. Hová tűnt az arroganciád? Ezekkel a gondolatokkal csak még dühösebb lettem, és ráléptem. Hihetetlen, de a homlokom gyöngyözni kezdett az izzadtságtól.
– Ennyi elég?
– Eh, eh! Nem, nem! Ennyi nem volt elég!
– Hol hagytam ki?
Annak érdekében, hogy lecsillapítsam a légzésem; abbahagytam az intenzív testmozgást, és a testhőmérsékletem felemelkedett. Meglazítottam a nyakkendőm, de még mindig meleg volt. Arra gondoltam, hogy gyorsan véget vetek ennek, és irány vissza a légkondicionált osztályterem. Bár úgy tűnt, hogy annak a kölyöknek nehéz ezt kimondania, a környezetére nézett. A kerek szemei egy fix terültet kezdtek el bámulni, ami a csípőm volt.
Egy pillanat alatt emelkedett fel a testhőmérsékletem is, és a haragom is egyszerre.
– Bassza meg, még itt is megérintett?!!!
Nem haboztam, és Nam Hunra tapostam. Hasba rúgtam, még ha az arca megsemmisülne is, az sem lenne képes kielégíteni a gyűlöletemet. Nam Hun végül megadó hanggal felemelte a kezeit. Ahogy azt néztem, milyen szánalmas módon könyörgött, hogy hagyjam abba, megállítottam a lábam. Az erős napsütés alatt még jobban izzadtam, még a pólóm is átnedvesedett.
A derekamra tettem a kezeimet, úgy néztem Nam Hunra, aki a gyomrát markolászva fetrengett a földön.
– Máris sírsz?
– … Urg.
– Irigy vagy?
– …
– Csak mondd, mondd azt, amit akarsz, Jaejoong.
Nam Hun komoran nézett rám az eltorzult arcával, ez volt a legundorítóbb. Aztán csak az élvezetért belerúgtam még párszor. Valószínűleg dühösebb voltam, mint azt gondoltam. Amikor a kölyök dolgaival foglalkoztam, képtelen voltam uralkodni magamon...
– Ő nem olyasvalaki, akivel szórakozhatsz, megértetted?
Egy pillanatra Jaejoong felé néztem, aki nagyon elégedettnek tűnt. Az arc, ami boldogságba merült, az enyém volt. Gyere ide, és ölelj meg. A szép test is az enyém volt, és kim Jaejoong Jung Yunhóhoz tartozott. Jaejoong felé fordultam, és tárt karokkal hívtam.
– Gyere ide, feleségem.
Akár egy gyönyörű menyasszony, mint ahogy a pillangó lengeti óvatosan a szárnyait, felém szállt. Jaejoong, a szívemben lévő bánat nyom nélkül eltűnt. Az első szerelmem, a szerelmem, Kim Jaejoong, akit szerettem.
Otthagytuk Nam Hunt, aki még mindig a földön fetrengett. Miután eltűntünk a tömeg elől, finoman a vállamra hajtottam a fejét, ő pedig kifejezetten szégyellősen veregette meg a hátamat. Bár nem szerette ezt.
Nem feledkezett el a maga módján bosszút állni.
– Mehrong**.
Ha irigy lennék arra a nyelvre, akkor biztosan megőrülnék.
Mivel jelenleg óránk volt, nem mehettünk be a termünkbe. Helyette a mosdóba mentünk. Szerettem volna érezni a srác nyelvét, és a gyönyörű fenekét is.
A szívem csordultig tele volt lelkesedéssel ahogy felnyaláboltam a kölyköt, a forró napsugarak a hátunkat sütötték.
* Asura – szárazföldi háború
** Mehrong – nyelvnyújtás hangja. Jaejoong kinyújtotta a nyelvét Nam Hunra ^^
* Asura – szárazföldi háború
** Mehrong – nyelvnyújtás hangja. Jaejoong kinyújtotta a nyelvét Nam Hunra ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése