Vásárlás közben valami nagyon érdekeset vettem. Valójában számunkra nincs is ennél érdekesebb, és ez még előnyös is nekem. Természetesen nem terveztem ilyesmit venni; sokkal inkább fizettem ösztönösen, miután felpróbáltam, és rájöttem, hogy bár nem igazán akartam ezt felvenni, meg voltam elégedve azzal, ahogyan kinéztem benne. Annak ellenére, hogy a túlságosan vékony testem egy kicsit undorító, Yunho számára még mindig aranyos. Szóval mikor kivettem azt a selyem fehér női hálóinget, egy szokatlan nézés suhant át az arcán. Lassan öltöztem át a szűk hálóingbe a szeme előtt, és ő attól a pillanattól kezdve reménytelenül belém esett.
– Ah, Yunho-yah… Mm… Gyere az ágyra…
– Ne vedd le… Lenyűgözően festesz...
Talán ez a fétise? Az egyik vállpánt lecsúszott, és a hálóing bizonytalanul fityegett a testemen, és ekkor ő nagyon veszélyesnek tűnt. Nem vártam, hogy ilyen hamar beindítom. Persze, nem csak a változtatással tudtam beindítani – csak szerettem volna megmutatni neki a hálóinget, nem abból a célból, hogy utánam vágyakozzon.
Ahogy leültem az asztalra, a lábaim természetesen tárultak szét, és az arca nagyon közel jött, teljesen felizgult. Szerettem volna megmozdítani a csípőmet, de nem tudtam, mert Yunho határozottan egy helyben tartott. A bőrömhöz simuló selyemtől remegés futott végig a gerincemen. Néha szerettem beöltözni szex közben, mert szerettem a ruhák obstruktív érzését, ami egyszerre volt dögös és titokzatos. Gyakorlatilag megrészegített a selyem érzése ahogy lassan a kanapéhoz sétált, és belém hatolt. Csak kicipzározta a nadrágját, semmi több.
Kinyújtottam a kezemet, és az egyik ujjamat a szájába dugtam. Válaszul az ujjamra harapott. Meg akartam fogni a fenekét, így a combjaimmal lehúztam a nadrágját és az alsóját, és ő felnevetett a gyakorlott lábaimon. Aztán az ujjam egyre merészebb lett, tekergett és körbefonta a nyelvét, köröket írt le a szájpadlásán. Nyúljak le, és ragadjam meg a szíved? Hadd kínozzam a torkodat a kezeimmel!
Minél gyorsabban mozogtak az ujjaim, annál gyorsabban lökött.
– Ah, ughn... Ah!!
Hirtelen éles, szúró fájdalmat éreztem valahol mélyen magamban. Azonnal megállt, mikor meglátta a homlokráncolásomat.
– …. Jól vagy?
– Ah… Sajnálom, Yunho… Mi ez…?
– Bántottalak?
– Ezelőtt sosem sérültem meg szex közben. Szerintem ez semmiség.
– Akkor folytassuk.
Sürgettem őt, és visszazuhantunk a szeretkezésbe. Furcsa módon az a hirtelen, éles fájdalom tompa lüktetéssé változott. Nem lökött olyan erőteljesen, de a fájdalom nem múlt el, ami fura volt. Hangosan nyögtem, ezért ezt nem vette észre.
Az egyik keze a hálóingem alá csúszott, és ez olyan érzés volt, mintha egy szent helyet rontott volna meg. A szívem újra szárnyalt az extázistól. Ez a kis eszköz valóban csodálatos választás volt! Nagyon meg voltam vele elégedve.
Imádtam, mikor erélyes volt velem, ahogy verejték csorgott az izmos hátán, mert aztán kigúnyolhattam, amiért csak az élvezetért minden érzékét eldobta. Minél erősebben rázkódtam, ő annál mélyebbre engedte magát süllyedni. Tényleg szerettem volna néhány képet készíteni a szeretkezéseinkről, mert ezeknél a pillanatoknál semmi sem volt különlegesebb vagy becsesebb.
Minden alkalommal, mikor a testem megremegett, éreztem az előváladéktól nedves selymet a bőrömnek simulni. Szerettem volna nézni miközben elélvez, szóval megragadtam a farkát, és végigfuttattam a kezeimet az egész valóján. Egy pillanat alatt elment, és szavakkal azt nem lehet leírni, hogy Jung Yunho milyen gyönyörű volt közben.
Még az utójáték is szép volt, ahogy a hajába futtattam a kezeimet, miközben ő a mellkasomra nyomott puszikat. Úgy tűnt, le akarta venni a foltos hálóinget. Chh! – egy hirtelen zaj mind a kettőnket megriasztott, és hallottuk, ahogy valami elrohant a szobánktól. Egy apró talpacska hangja. Szóval a gyerek rajtakapott minket akció közben.
Ahogy az ajtónál lévő kis rés felé fordultunk, egyszerre nevettünk fel.
– Nem kell aggódnia a testvérek miatt, mégis féltékeny…
– Akkor próbálkozzunk addig, míg nem kap testvéreket…?
Rendben, Oppa, még én is tudom, hogy vicc volt. Esze ágában sem volt leállni, egy csipetnyi humor nélkül ragadta meg a farkamat. Ahh, mit tegyek, újra keményedem.
Miután végeztünk, a hasamhoz kaptam, és rohantam a fürdőbe. Ahogy leültem a vécéülőkére, egy kellemetlen érzés kúszott át rajtam, mintha valami próbált volna kicsúszni belőlem, ezt pedig a nyílásom körül egy csípő érzés követte, ami szörnyű bűzzel jött. Azonnal felálltam, és a vécékagylóba néztem.
– Ungh..!!!
Vér. Az egész csésze tele volt vérdarabokkal. Annyira megrémültem, hogy a térdeim elgyengültek, és a földre rogytam, a fenekem még mindig fájt a rengeteg vértől való megtisztulás után. Ha megint szexelni fogunk, valószínűleg valami rosszabbat fogok látni. Hány éve csináljuk ezt? Mennyit kockáztattunk egész idő alatt? Minden átfutott az elmémben, mint egy régi film.
Tudtam, hogy még akkor is el kellett volna egy napon hagynom, ha ez a gyerek nem létezett volna. És az a nap közeledett.
Nem volt tervünk a nap további részére. Mikor Ahyun végre megkapta a vacsoráját, már elmúlt a takarodó ideje. Ez volt annak az eredménye, hogy a halóingem miatt megfeledkeztünk az időről, de többet nem tudom viselni, mivel Yunho véletlenül elszakította. Szóval végül elmentünk enni, így kötöttem ki Yunho finomnak tűnő tenger gyümölcse hotpotjának bámulásánál. Felvettem az evőpálcikákat, és egy kicsit megkevergettem mielőtt a tányérjára pakoltam volna az ételt. Az ajkai egy kis mosolyba rándultak, és ő is rakott egy kis ételt az n tányéromba, de nekem nem volt étvágyam, mintha azok a véres darabok eltorlaszolták volna a nyelőcsövemet. Ne gondolj rá – ismételgettem magamban.
Teljesen normális, ha a gyerekek válogatósak az ételeket illetően, mert ők gyerekek. Még az olyan felnőtteknek, mint én, megvannak a saját kedvelt és utált ételei, nemhogy a gyerekeknek.
– Ahyun-ah, edd meg ezt. Nem jó, ha válogatós vagy.
Gyengéden beszélte rá a gyereket, de a tányérján lévő hagymák voltak a bizonytalanságának okai. Nem számít, milyen koraérett ez a lány, az apja előtt nem más, mint egy öt éves. Az apjára nézve szinte azonnal felfújta az arcát, mint egy kis róka, a boldogtalansága az arcára volt írva. Yunho nem próbálta tovább megetetni, helyette üres tekintettel meredt rá.
– Ha ezt megeszed, csinosabb leszel, tudtad? Gyerünk, nyisd ki a szád, á~~
– Mm, mm! Nem!
– Ahyun, ne hisztizz az asztalnál!
A gyerek a szidása ellenére hisztizett. Ez volt az eredménye annak, hogy az apja úgy kezelte az ő egyetlen lányát, mintha egy hercegnő lett volna. A te hibád, hogy a gyerek nem tud viselkedni. Az ételen nyammogtam, és őket figyeltem, aztán felnevettem. Mert a makacs ellenállása olyan volt, mint az enyém. Mikor én hisztizek, akkor körülbelül én is olyan érett vagyok, mint egy öt éves.
Yunho néhány hagymát tett a gondosan kicsontozott hal tetejére, és a gyerek elő rakta azt. A mozdulatai kissé erőszakosak voltak.
Talán a lány nagyon is magára gondolt, mert én nem mondtam semmit. Csak figyelj, majd én megetetem. Boldoggá tett, hogy láthattam úgy hisztizni, mint egy kisgyereket. Bár az étel a szája előtt volt, nem volt hajlandó megenni, a homlokát ráncolta és azt mondta, hogy utálja az apukáját, miközben úgy nézett ki, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát.
Miközben megpróbálta rákényszeríteni Ahyunra, hogy megegye az ételt, a lány elhatározta, hogy nem fogja, és még a villát is elütötte az apró kezeivel. Néztem, hogy a halfalatok, a hagymák és a szósz Yunho ingére repültek. Ösztönösen nyúltam a papírszalvéta után, hogy letöröljem az ételt, és dühösen próbáltam eltüntetni a foltot. Szótlanul nézett gyerekre, aki makacsul összeszorította az ajkait.
– Te! Ha nem akarsz enni, akkor menj innen.
Nem tudtam tovább elviselni. Mind ketten hitetlen arckifejezéssel bámultak rám. Én csak megfegyelmeztem ezt az öntelt kisgyereket, de az arca azt mondta, hogy hagyjam abba. Még a gyerek is úgy nézett ki, mintha azt próbálta volna mondani, hogy „Ki vagy te, hogy megdorgálsz engem?”. Milyen utálatos arckifejezés. Ő komolyan egy öt éves?
– Összekoszoltad appa felsőjét! Miért vagy ilyen fegyelmezetlen?
Felemeltem a hangom, mint amikor Yunhóval veszekedtem, és a gyerek rögtön úgy nézett ki, mint aki mindjárt sírva fakad. A szája lefelé görbült, hatalmas szemeiben könnyek ültek, és gyorsan megragadta az apja ingét. Gyűlölöm őt. De ő nem úgy tűnt, hogy osztozik a véleményemen. A lágyszívű Yunho letette a szalvétát, és megvigasztalta a lányát; semmi baj, appa itt van. Most komolyan utálom a szót, hogy „appa”.
– A te hibád, hogy ilyen romlottá kényezteted, még a legalapvetőbb fegyelem is hiányzik belőle!
– Igazad van. Az én hibám is, amiért arra kényszerítettem, hogy egyen meg valamit, amit nem akart...
Még az ölébe is vette a gyereket. Azt kívántam, bárcsak felboríthattam volna az asztalt ott és akkor, és le kellett küzdenem ezt a késztetést, inkább a pálcikáimat vágtam a tányéromba. Miért nem halad semmi sem a terveim szerint? Engem nézve kuncogott, ahogy kivettem őket a tálból. Tudtad, de mégis megtetted. Utálom, mikor így nevetsz!
Szülőként szerette volna, ha a gyermeke minden táplálót megevett volna, szóval újra megpróbálta őt megetetni a hallal és a hagymával. Ahyun üres tekintettel bámult a hagymafalatra, ami kisebb volt az előzőnél, aztán újra az apjára nézett, majd megint a hagymára. Muszáj megennem? Az apró ajkai mintha duzzogtak volna a kérdésre. Végül mégiscsak az apja karjaiba vetette magát, dacosan temette az arcát Yunho ingébe. Frusztráltan dobtam le a pálcikáimat.
– Add azt ide. Megeszem.
Megragadtam az ügyetlenül elhelyezkedő karját, és kinyitottam a számat. A kezéből a hal finomabb volt volt, mint általában, és a hagyma is tökéletesre volt főzve. Finom volt. Nem tudtam elhinni, hogy egy pillanattal ezelőtt nehezen ment le a torkomon. Akkor le kellett nyelnem azt a kellemetlen emléket.
– Finom! Oppa, megetesselek?
Anélkül tömtem a szájába a halfalatot, hogy megvártam volna a válaszát. A várakozó szemeimet figyelve elmosolyodott, és abban a pillanatban éreztem, hogy szeretett. Egy árnyalatnyi megbánással néztem Ahyun helyére, aztán a Yunho ölében lévő gyerekre bámultam. Véletlenül ő is rám meredt, a hatalmas, kerek szemei akkorák voltak, hogy azon tűnődtem, hogy talán elfelejtett pislogni. A lány kemény arckifejezése egy nyilvánvaló kihívás volt a számomra. Mintha csak azt próbálta volna bizonyítani, hogy ez nem egy illúzió volt, Ahyun megragadta az apja ingujját, és kissé féltékenynek tűnt, ahogy Yunhóval egymást etettük.
– Appa, én… Én…
– Mm? Mi az? Mit szeretnél enni?
A halra biccentett, és Yunho azonnal elé tette. De megrázta a fejét.
– Hagymát…
– Nem utálod a hagymát? Tényleg hagymát akarsz?
– Igen!
– Te kis ördög, milyen drasztikus változás...
Yunho egy kis hagymát adott a halhoz, és ő egyből megette. Yunhót nagyon boldoggá tette, ahogy nézte, hogy Ahyun úgy eszik, mint egy jó kislány. Mivel a hagyma fűszeres volt, azonnal inni akart, miután lenyelte azt; így úgy tűnt, mintha csak kényszerítette volna magát arra, hogy megegye az ételt. Aljas. Még férgeket is megenné, ha cserébe apja ölében ülhetne.
– Oppa.
– Hm, mi az?
– Odaülhetek én is?
Duzzogtam, és a térdére mutattam, Yunho pedig rám bámult. A gyerek kuncogott, és még három jókora falatot evett a hagymából. A vacsoraidő kellős közepén merészen kimutattunk az egymás iránt érzett érzelmeinket. A többi vacsorázó valószínűleg szóhoz sem jutott, és a szívükben átkoztak minket.
Az Ahyunban való változás nyilvánvaló volt. Azt gondolta, hogy az apja egyedül hozzá tartozik, de aztán látta, ahogy megcsókolt egy férfit, akivel ő nemrég találkozott, és ettől féltékeny lett. Bár azt gondolta, hogy ő van fölényben, mikor látott minket veszekedni, most újra úgy érezte, hogy elárulták, mikor látott minket olyan szenvedélyesen szeretkezni, hogy még a vacsoráról is elfeledkeztünk. A gondolat, hogy az apa, akiről azt hitte, hogy csak őt szereti, szívesen eszik olyan ételt, amit másvalaki adott neki, és még rá is mosolyog arra a férfire, hihetetlenül féltékennyé tette. De hogyan képes ez a kis fejecske megérteni a féltékenységet? Végtére is Jung Ahyun nem egy normális gyerek – észnél kell lennem. Ő biztosan nem csak egy normális gyerek, talán még Lee Soo Hee lelkének egy darabkáját is magában hordozza.
Mintha csak az igazamat próbálta volna még jobban bizonyítani, egy újabb lépést tett, hogy megzavarjon.
– Appa… félek...
Yunho ölében feküdtem, miközben tévéztem, és próbáltam megszabadulni ezektől a szörnyű emlékektől. Éppen akkor, mikor már majdnem elaludtam a szívverését hallgatva, a kislány a párnáját ölelve megjelent a nappaliban. Yunho felkelt a kanapéról, hogy felkapja őt, miközben a kislány úgy dörzsölte a szemeit, mint aki a sírás határán áll. Csak nézni ezeket a problémás lényeket is elég irritáló volt. Ha sírt...
Yunho maga mellé rakta a gyereket, és gyengéden simogatta a hátát, a lány pedig azonnal álomba merült, mintha csak elvarázsolta volna őt. A vállai felett néztem a gyereket áhítattal és csodálkozással. Az apja tökéletes mása volt. Basszus. Miért ő az apja egy olyan gyereknek, akivel egyszerűen nem tudok jól kijönni? Erre gondolva egy kicsit megrémültem, és most a saját szemeimmel kellett ezt látnom.
Abban a pillanatban, amint felém fordult, odahajoltam, és ráharaptam a mellbimbójára. Még jól vagyok belül? Igen, valószínűleg. Még mindig rendben vagyok.
A lányára pillantva hezitált.
– Ne most…
– Nem elég… hm?
– Ahyun…
– Alszik, nem igaz? Nem leszek túl hangos...
Egyszer csak rámásztam. Annak ellenére, hogy korábban már elég sok energiámat felhasználtam, most hirtelen vágyat éreztem a felizgatására. Hogyan gondolhatott kielégítésemre egy másodlagos dologként csak azért, mert aggódott a lányáért? Addig fogom izgatni őt, és dörzsölni a farkát, és megrontani őt a ravaszságommal és az érzékiségemmel, hogy végül engedelmeskedni fog nekem, és csakis nekem. Addig fogok neki örömet okozni, míg a testem nem fogja tovább bírni.
A mellkasához dörzsöltem a fenekemet, miközben a kezemben tartottam a farkam, és tekergettem a csípőm. Próbáltam szétfeszíteni a száját, de makacsul megtagadta az együttműködést.
– Mm… Igyekezz.
Nem volt más választása, kinyitotta a száját, és én belé csúsztattam a farkam. Mikor a nyomás megfelelő lett, a szájába löktem magam, és az arca vonalak és ráncok sokaságába gyűrődött. Akármikor látom a jóképű arcát ebbe a törékeny arckifejezésbe torzulni, nagyobb erőt fejtek ki, hogy öklendezzen. A szopásától elégedetten hátradőltem, és erőtlenül felnyögtem, ebben a tiltott szenvedélyben fulladozva, nem érezve a megállását, sem a gyerek bámulását.
Válaszul a farkamba harapott, és én egyből elengedtem, gyűlölködő pillantással vizslatva őt. Megtörölte a száját, és Ahyunra nézett.
– Nem alszol?
Azonnal elfelejtett mindent, ami történt, mikor megkérdeztem őt. Yunho próbálta őt lefektetni, de ő megragadva a takarót és a meztelen valómat bámulva makacsul ellenállt. Arra a személyre bámulva, a látszólagos „anyja”, aki nem régen rakta be a farkát az apja szájába, arra a férfire bámulva, aki a szenvedély utóhatásaként végignyalt az ajkain; Kim Jaejoongra.
Mit fog gondolni a gyerek? El fogja fogadni ezt a fajta viselkedést? Boldog voltam, a győzelem fényében fürödtem, bár ez elég gyerekes volt, mivel egy kisgyerek ellen nyertem, aki szinte semmiről nem tudott.
A büszke felsőbbrendűség a második arcom. Még mindig élek.
Adj több időt, hogy jól érezhessem magam. Kérlek, ne légy féltékeny. Hamarosan egyedül csak a tiéd lesz, és egyszerűen csak várnod kell, míg az a nap el nem jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése