Egy pelyhes, fehér felhőben voltam, a vattacukorszerű köd csillandozta az orrom hegyét. Próbáltam elfújni. Azonban mihelyt visszanyomódott, a sűrű fehérség újra körbeölelt.
Bár tudtam, hogy a képzeletem játszott velem, nem érdekelt. Haszontalanul folytattam a fújást, majd az orrom megdörzsölésével befejeztem a piszkálódást.
De hirtelen a legfurcsább nevetés hangjára felébredtem. Eltéveszthetetlen volt az a nevetséges kuncogás; nem volt kétséges, hogy a hang, mely tovább csengett a fejemben, a sajátom volt. Istenem, mi a fenét csinálok— A sokkoló rész az volt, hogy mindezt teljesen tudatlanul tettem.
Még mindig úgy éreztem, mintha valaki kitartóan csiklandozná az orrom.
Mire végre sikerült kimásznom az ágyból, az orrom és a szemeim is vörösek lettek a tüsszögéstől. Borzongás futott végig a hátamon.
Felmértem a környezetemet, és megpillantottam az pólót, ami ott feküdt, ahol Yunhónak kellett volna lennie. Habozás nélkül felkaptam, és belebújtattam a karjaimat. A túlméretezett póló alig takarta a combjaimat. Yunho méretei egyszerűen mindig jól illettek hozzám – a ruhái, a meleg mellkasa.
És még az aranyos farka is...
Az órára nézve rájöttem, hogy mindössze négy órát aludtam.
Miután Yunho előző este megkínzott, egészen addig, míg az ég újra sötétkék nem lett, az alsótestem még mindig sajgott.
Olyan volt, mintha valami lefolyt volna a lábaimon, de nem törődtem vele. Ha az ő bélyege, nem akartam letörölni.
Yunho nélkül többé nem volt okom ágyban maradni. Lementem a lépcsőkön, hogy megkeressem.
– Basszus...
Az első dolog, ami elérte a félig még mindig alvó füleimet, az a halk átkozódásának hangja volt.
Yunho a konyhában volt, határozottan a tűzhely előtt állva. A csak alsónadrágot viselő látványa hátulról olyan gyorsan ejtett kísértésbe, mint amilyen gyorsan vittek a lábaim, hogy nekidőljek az izmos, szikár alakjának.
A forró gőz nyúlványai, amik felszálltak az edényből, és a füst fehér örvényei harmóniában keveredtek, ahogy Yunho felé repültek. Sejtettem, hogy egy cigaretta volt az ajkai közé nyomva; még egy szitokáradat hagyta el őket.
Yunho hamarosan kezével a csípőjén fogta meg a szedőlapátot, majd hangosan a serpenyőhöz vágta.
Tap, tap—.
Újabb káromkodások hallatszottak a sistergő olaj hangja után.
Mint egy macska, finom, apró léptekkel felé lopakodtam, és ajkaimat a szilárd vállához érintettem.
Észrevéve az érkezésem kiengedett egy nagy sóhajt. A két tojást, amiket a vállai felett látni véltem, abszolút káoszként tudtam volna leírni.
A szedőlapát szintén olyasmi árnyalatú volt, a félig megsült tojások sűrű rétegével borítva.
– Haha... Mi a franc ez?... Sütinek néz ki vagy minek... – A végszóra nevettem, ő pedig a hajába kócolt, és a szedőlapátot a pultra vágta.
Yunho teljesen kiakadva, kíméletlenül harapott egy ártatlan kanálra.
– Ah, basszus... Nem tudom. Csinálj valamit ez ügyben.
– Miért vagy ebben ennyire rossz?... Haha...Minden alkalommal ezt csinálod...
– Tök mindegy. Amúgy meg mi haszna valami ilyesmiben jónak lenni?...
– A tojások olyanok, mint a gazdájuk. Szexik, mint te...
Ahogy a szedőlapáttal az egyik kezemben, amit Yunho hajított el, valami után néztem, amivel meg tudtam volna mozdítani a megszentségtelenített tojásokat, a tekintetem egy tányérra esett, ami a tűzhely egyik sarkán ült.
Ah… Mit csináljak veled? Mikor nem tudva megfékezni magam egy újabb nevetőroham tört rám, Yunho mozdult, hogy a testét szorosan a hátamnak nyomja.
– Min nevetsz?
Abból ítélve, hogy milyen szorosan fogta a derekam, és nyaggatott, hogy ne nevessek, biztosan kínosan érezhette magát.
Az alaktalan tükörtojás bőséges rétegét egy kupacba raktam a tányérra, és az üres tojáshéjak hegyét a mosogatóba dobtam.
A nyilvánvaló erőlködése, hogy egy finom reggelit készítsen nekem, ellenállhatatlanul dicséretes és aranyos volt.
Még egyszer öntöttem egy kis olajat a jól átmelegedett serpenyőbe, és feltörtem egy vadonatúj tojást. A tojás fehérje sisteregve sült, amint elérte a serpenyőt.
Ahogy a tojással voltam elfoglalva, Yunho folytatta a piszkálásom, belecsippentgetve a füleimbe és a nyakamba, miközben figyelt, hogy nehogy megégessen a cigijével.
Átnézve a vállaim felett a serpenyőbe, gondoskodott arról is, hogy bókok egészséges segítségével borítson el.
– Tényleg érzéked van az ilyen dolgokhoz.
Ügyesen átfordítottam a tojást, sikeresen egyben tartva a sárgáját. Yunho először kételkedve bámult rá, aztán kétségbeesett a saját hiányosságai miatt.
Ahogy folytattam a rajta való nevetést, Yunho a cigaretta csikkjét a mosogatóba dobta, mintha azt jelezte volna ezzel, hogy ennyi elég volt, és durván az ördögi ajkaimra tapadt.
Ennek köszönhetően egyetlen egy szót sem tudtam kinyögni. Bár el akartam mondani neki, hogy nem kell mérgesnek lennie, mivel a világ minden dolgában jó, talán egyedül a tükörtojás elkészítésében nem.
– Milyen... hahh... nagyszerű álmod volt, egyébként?...
– Basszus... – puszi – te is láttál?....
– Ja... Folyamatosan nevettél... –csók – amiatt ébredtem fel...
– Én is... Én is a nevetésem miatt ébredtem fel... Haah... Biztosan megőrültem...
– Csak most veszed észre?...
Egy másik tojást fogtam azzal a szándékkal, hogy megsütöm magamnak. A serpenyő peremének ütöttem, a finom héj könnyedén megrepedt a kifejtett erő alatt.
Ahogy sikeresen feltörtem a tojást és a serpenyőbe öntöttem egy kézzel, újabb halk szitokáradat hagyta el Yunho ajkait. Kezdtem jól szórakozni azon, hogy olyan jól reagál a gúnyolódásomra.
Próbáltam tovább idegesíteni őt, a tojás alá csúsztattam a szedőlapátot, ami most már elért egy vonzó aranybarna árnyalatot, hogy átfordítsam azt.
Azonban mielőtt még esélyem lett volna reagálni, a semmiből egy szélhámos ujj került elő, és túrt bele a tojássárgájába, hatékonyan tönkretéve a mesterművem.
Megfordultam, hogy elképedve rámeredjek Yunhóra, csak hogy láthassam az ujjával a szájában, panaszkodva, hogy a tojás forró volt. Ah... Tényleg semmi sem létezett, ami megállíthatta volna ezt a férfit.
Képtelen voltam eldobni sikertelen próbálkozást, ugyanakkor még mindig nem akartam felhasználni az egész tojásos dobozt egyetlen ételhez – Yunho könyörtelen piszkálása után csak egyetlen egy sikeresen elkészült tojás került ki egy egész halomból. Megfosztva az elismeréstől, amit megérdemelt volna, a méltó kreálmányom az asztalra lett helyezve.
Megkértem Yunhót, hogy hozzon egy kis ketchupot, zöldségeket és gyümölcsöt a hűtőből, ahogyan a kenyérszeleteket a pirítóba raktam, mire ő engedelmesen visszatért a kért dolgokkal a kezében, és az asztalra rakta őket – a kép nem sokban különbözött attól, ahogyan egy szolga vonszol egy zsák rizst. Valahogyan akkor is, ha nem is volt ez egy különösen szórakoztató látvány, tovább nevetgéltem, mire Yunho végül megdobott egy sorral.
– ... Őrült ribanc.
Egy sötét árnyék jelent meg a hátam mögött, ahogy a paradicsomok felszeletelése közepén voltam. A kezei megtalálták a pólómat.
A meleg, száraz ujjai a derekamon köröztek, és hüvelykujjait határozottan nyomta a gerincem minden egyes szakaszának.
Minden egyes bennem lévő érzés, amiről azt hittem, meghalt, még egyszer felébredt az érintésire. Összerezzentem, mikor az ujjait határozottan a megfeszült izmokba préselte.
– Keményebben...
– Igenis, őfelsége.
– Ahahaha—! Ahh...! Ó, te...
– Nevetsz, mi?...
Bárhogyan is, miután egy kicsit túl hangosan nevettem, egy kicsit túl hirtelen bénított meg a fájdalom. Egy kissé erősebben masszírozva, Yunho folytatta a begörcsölt hátizmaim dörzsölését.
És hirtelen, figyelmeztetés vagy önvédelem nélkül, Yunho lehajolt, és ajkait a túlméretezett pólóm alá kényszerítette.
A késen való fogásom meglazult, és anélkül, hogy esélyem lett volna lemosni a paradicsom ragadós levét magamról, a nyelve hozzáért a csupasz húsomhoz. A vágódeszkát sem toltam odébb, és a pólóm már a derekam felé lett tolva.
A csípőm kétségbeesetten lökött egyet válaszul Yunho elképesztő ajkaira. Nem volt módja, hogy Yunho elengedje a jutalmát, amikor így volt felkínálva neki.
Megragadta a hátsófelem puha húsát, és kitárta a rózsás színű virágomat amennyire csak lehetett, és a nyelvét a szirmainak minden egyes ráncához hozzányomta.
Hirtelen, ahogy önkívületben kinyitottam volna a számat, éreztem, hogy egy ragacsos anyag áramlik ki belőlem...
Yunho is biztosan észrevette.
– Jaejoong...
– Kijött...?
Hátrafordultam, és egy gyors pillantást vetettem rá. Ő bólintott. Az arca, ahogy láttam, a derekam érzéki vonalai mellett helyezkedett el, és annyira jóképű volt, hogy szerettem volna azzal kísérteni, hogy hozzádörzsölöm a fenekem.
– Talán gumit kéne használnunk...
– Mintha valaha is használtunk volna bármi ilyesmit...
Az ádámcsutkája mozgott a nyelésének árulkodó hangja kíséretében. A virágom, ami a harmatod ködös cseppjeivel lett díszítve az éjszaka során, még vonzóbb lett, mint valaha.
Attól függetlenül, hogy rövid idővel ezelőtt a szíve vágyának megfelelően dúlta fel, biztosan vonzónak tűnt neki. Yunho várakozva kinyújtotta a nyelvét, ahogyan folytattam a figyelését.
Az arcát a mélyébe temette.
– Hé... Ne edd meg...!
– ... Tegnap is ezzel voltál kitöltve.
– Ah... akkor is. Nem akarom, hogy...
– Rendben van. Egyébként is, ez az enyém.
Ahh... Az az én ételem... Mit csináljak most, hogy inkább megeszed ezt... ahelyett, hogy a pirítóst ennéd, amit csináltam neked...
A nyelv, amit Yunho a teljesen védtelen nyílásomba tolt, kétségbeesetten nyomult a testembe. Az erős izma meglepően puhának érződött.
Nem bírtam tovább elviselni ezt az ördögien euforikus örömet. Csiklandozott, mint a pelyhes, fehér felhők, amik álmomban táncoltak az orrom hegyén.
Ujjaimat ökölbe szorítva pihentettem az alkarjaimat a pulton, ahol a vágódeszka ült, és arcomat finoman a közöttük lévő helybe temettem.
A testem alsó fele, ami szégyentelenül ki volt téve a nyílt levegőnek, teljesen be volt borítva Yunho nyálával. Olyan vadul, mint egy vadállat, és olyan elegánsan, mint egy pillangó, tovább csábított.
A csípőmet rázva kiáltottam a nevét.
– Hahh…Jung Yunho… Szeretnél behatolni?...
– ... Nem tehetjük... Nekünk... Reggeliznünk kell...
Azt mondod, hogy reggeliztünk, miután minden jó falatot elloptál magadnak, és nekem csak egy vékony szelet pirítóst hagytál? Lehúzta a felsőmet nekem, és felállított.
Aztán a csuklómat az ajkaihoz húzta, és hozzálátott a paradicsomlétől összekoszolt ujjaim alapos letisztításához az ügyes nyelvével; megmozdítottam az ujjaimat, így hozzá érhettem a csúszós felületéhez.
Yunho azonnal szemöldökét ráncolta válaszul. Elkezdte csipkedni a kezeimet, amiket ökölbe szorítottam, hogy jelentősen csökkentsem a megharapásuknak lehetőségét.
Bárki más egy kicsit szánalmasan nézett volna ki az ujjaimat szopva úgy, mintha egész hónapban azok lettek volna az első étkei, de az én Jung Yunhóm még ezt téve is lenyűgöző volt.
A pirítós megsült, mikor elkezdtünk volna szórakozni. Yunho megkérdezte, hogy hol szeretnék enni, amit egyszerűen megválaszoltam – az ágyban.
Yunho karjai közt elhagytam a konyhát, lépésről lépésre, úgy érezve, mint egy gyerek, aki éppen járni tanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése