Miután bementünk a lakásba, ő még a szobám közelébe sem ment. Egy tréfára gondoltam, és olyan hangosan trappoltam, amilyen hangosan csak tudtam, miközben a nyomába szegődtem, de ő még egy pillantásra sem méltatott, levette az ingét, és besétált a fürdőszobába. Követtem, de ő úgy tett, mintha ott sem lettem volna, a többi ruhájának levételére koncentrált. Ah… Fenébe… Legalább mondj valamit! Ez a fajta rideg viselkedés már tényleg nagyon sok! Szórakozottan bámultam rá, a gyönyörű teste lekötötte a figyelmemet. Hirtelen sarkon fordult, hogy rám nézhessen, ezért ijedtemben megbotlottam. Bár még nem üldözött ki, azt sem tervezte, hogy engedi a maradásom.
– Borotválkozni fogsz?
– Igen. Szóval menj ki!
– Még mindig mérges vagy? Mit tegyek, hogy kibékítselek? Yunho-ah… Mondd meg, és én bármit megteszek…
– Azt mondtam, menj ki...
Kinyújtottam a kezeimet, és a mellkasának futottam, miközben ő felkapta a borotvát, és borotválkozni kezdett. Ah… az ajkaihoz közeli bőr annyira szép! Nem néznél rám egy pillanatra? Próbáltam úgy állni, hogy a tükörben láthassa a tükörképemet, de ő befejezte a borotválkozást, és még mindig levegőnek nézett… Szóval elkezdtem levetkőzni mellette. Mikor meglátott a tükörben, a szemei kikerekedtek, és mikor levettem az alsógatyámat, beszélni kezdett...
– Mit csinálsz?
– Megyek zuhanyozni!
Felsóhajtott...
– Ó? Akkor én itt hagylak!
– Férjecském…
Megragadtam a karját, hogy megpróbáljam maradásra bírni, és végső kétségbeesésemben gátlástalanul nyúltam a combjai közé, és csábítóan dörzsölni kezdtem őt. Lehajtotta a fejét, és rosszallóan nézett rám...
– Oppa, ne menj… Csatlakozz hozzám, hm?
Komolyan utálsz? Az arca érzelemmentes maradt, pedig én könyörögtem neki. Kidugtam a nyelvemet, és megnyaltam a szorosan összezárt ajkait, ő pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerüljön. Pár próbálkozás után sem engedte, hogy az ajkaim közel kerüljenek az övéihez, úgyhogy átkaroltam a derekát, és a mellkasának nyomtam magam. Bár a szíveink nagyon közel voltak egymáshoz, olyan hideget éreztem, hogy a testem majdnem megfagyott.
– Szeretkezzünk! Nem szeretnél a kádba vinni? Mit csináljak? Feküdjek a padlóra? Vagy újra ki akarsz kötözni?
– Álmos vagyok, hagyj békén.
– Nem kell semmit sem tenned, majd én gondoskodok róla! Gyerünk! Hm? Ülj le, Yunho, hallgass rám! Mm?
A szobába menekült, hogy elkerüljön engem, de kitartóan követtem. Mikor közel kerül az ágyhoz, megláttam az esélyemet, és egyből az ágyra löktem. Vonaglott, és próbált lelökni, de a combjaira ültem, és határozottan nyomtam az ágyhoz, így nem tudott elmenekülni. A tiltakozásod csak még jobban felizgat, a szívemben lévő vágy lángját táplálja, és eléri, hogy elveszítsem a fejem!
Lehúztam róla az alsóját, és ahogy az ágyékába temettem az arcom, érezhettem, ahogy az egész teste megremegett. A vágy hullámai felülkerekedtek a gondolatmenetén, miközben én érezve, hogy keményen nyomódik ajkaimnak, kinyitottam a számat, hogy megnyalhassam. Az erekciója csak arra ösztönzött, hogy tovább izgassam, annyit véve a számba belőle, amennyit csak tudtam. A könyökére támaszkodott, hogy rám nézzen, a szemei ködösek voltak a vágytól.
Hirtelen átfordított, és az ágyhoz szegezett, közben a védtelen bejáratomhoz nyomta magát. A merevedése átnyomult a bejáratomon, de még nem voltam annyira kitágulva, hogy befogadjam. Ő mégis erőszakosan tört utat magának...
– Ah!!
Megragadtam az ágyneműt, és összeszorítottam a fogaimat. Annak ellenére, hogy látta a szenvedő arckifejetésem, nem hagyta abba a kíméletlen döngölésem. Még az erőszak is emberibb lett volna ahhoz képest, ahogy ő dugott akkor. Talán ez volt az, ahogyan büntetett, hogy így szexeltünk, ami annyira különbözött az előzőektől – a szerelemen alapuló szextől? Nagyon csúnyának tűntem? Nem számít, mennyire volt mérges, muszáj volt így bántania engem? Vajon mi csillapíthatná le a tüzet a szívében? Ő? Vagy a méhében lévő gyerek? Én nem vagyok neki elég? Másra vágyik, nem rám? A szerelem egy dolog, de a család egy teljesen másik. Komolyan azt gondolta, hogy én olyan kedves és megbocsájtó ember vagyok? Sajna! A kedvességem nem mentheti meg a szerelmünket...
Nem maradt semmi erő a kezeimben, és könyörögnöm kellett neki azért, hogy fogja a merevedésem, míg az rám nem lövellte az élvezetét… Egyáltalán nem volt jó ez a jelentéktelen szex. Fagyosabbnak éreztem magam, mint valaha, miközben ő elővett egy újabb cigarettát. Mostanában a szokásosnál többet dohányzott...
– Szép vagyok, nem?
Nem akarom ezt a rideg arckifejezést látni rajta...
– Szebb vagyok a feleségednél?
– Jaejoong-ah...
A hangjában volt egy kis megróvás, de végül az én monológomba fulladt...
– Vagy már nem szereted a szép dolgokat…?
Ez még mindig a monológom… Nem akarok még egyszer szembenézni azzal a lesújtó helyzettel, szóval hipnotizálnom kell magam...
– Ha megöregszem, elhagysz? Ha már többé nem leszek szép, akkor is kelleni fogok neked? Yunho-ah… válaszolj! Hm?
Még ha így könyörögtem neki, akkor sem válaszolt semmit…
– Le kéne vágnom? Levágni ezt a dolgot…? Erre gondoltam a kórházban, tudtad? Azt akarom, hogy megölelj… de én nem vagyok nő. Az arcod ugyanolyan, de miért változtál ennyit? Ah, tudom… biztosan miatta! Biztosan belebújt az én Yunhómba…
– És miért gondolsz ilyesmikre?
– Féltékeny vagyok Lee Soo Hee-re, mert neki van méhe! Ott a gyereketek. De ő még mindig nem az én hasamban van, Lee Soo Hee hasában van, abból táplálkozik, amit Lee Soo Hee eszik, Lee Soo Hee testéből jön világra… Azt összes olyan dolgot, amit én sosem tehetek meg, ő megtehet...
Kinyitottam a szemeimet, lágyan tekintettem rá, de az arca olyan kemény maradt, mint még soha...
– Te… milyen arckifejezés ez?
–...…
– Most mellette maradsz?
Nem volt reakció, még egy válasz sem. Mit gondol, mikor így néz rám? Felültem, és próbáltam a vállaira tenni a kezeimet, de szó nélkül lerázott magáról. Komolyan őt választottad?
– Már nem szeretsz? Beleszerettél? Mióta széttette neked a lábaid, te beleszerettél abba a ribancba?
– Elég! Kussolj! Ő a feleségem! És a gyerekem anyja!
Súlyos csend nehezült ránk… Úgy éreztem, mintha fuldoklottam volna, miközben azt figyeltem volna, ahogyan a víz a fejem fölé emelkedett – a víz ömlésének fülsüketítő hangja, aztán még a sikolyaim is elhaltak… ránéztem. Még sosem kerülte így a tekintetemet, és most ismeretlen távolságot tartott köztünk…
Figyelmen kívül hagytam a fájdalmamat, és letérdeltem elé, azt a kezét szorongattam, amiben még mindig ott volt a cigaretta...
– Hogy teheted ezt velem? Hm? Yunho-ah…
– Elég… könyörgöm…
– Te, szerelmem… Azt mondtad, hogy örökké szeretni fogsz… Hogy tehetted ezt, hm?
Nem kell könyörögnöd! Csak arról a nőről akarok veled beszélni, a fenébe is! Sosem fogod megérteni, hogy mennyire aggódtam amiatt, hogy mit fog tenni az a nő, hogy mennyire féltem attól a lehetőségtől, hogy talán ő lesz a háború győztese. Te vagy az egyetlen, aki a szívemben van, szóval hagynom kellett, hogy ilyen mérges tüskék nőjenek rajtam...
– Miért változtál meg ennyire?
– Ki változtat meg kit?!
Nem volt hajlandó beismerni, hogy ő a hibás, teljesen ignorálta az érzéseimet. Mi maradt köztünk? Félelem? Harag?
Ah, hát… már régen fel kellett volna adnom a hozzáállását. Mindig szidott, és nem hagyott visszavonulni, aztán letörte a szárnyaimat. Túl sok erőfeszítést tett csak azért, hogy megölje ezt a szerelmet. Kár, hogy ezt nem vettem észre korábban!
– Nem szeretem Soo Hee-t…
… Hazugság!
– Fáj a fejem, Jaejoong-ah…
– ...…
– Komolyan! Én...
Te kegyetlenül összetörtél, még a megtorlásra sem hagytál elég erőt nekem. Hogyan legyek képes elhinni ezeket a dolgokat, amiket hallok? Figyelve, ahogy tovább süllyedek a sárban, többé már élni sincs kedvem ebben a világban. Szóval engedj elsüllyedni! El kell fogadnom, hogy elárultak. Te és ő… a gyereketek… Az ok, amiért képtelen vagyok neki megbocsájtani, nem számít, mennyire szeretem… Többé ne használj olyan dolgokat a megnyugtatásomra, mint a szerelem…
A testem olyan, mintha halott lenne… és a szívem is…
Semmim sem maradt, egyáltalán semmim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése